Kalász Márton költő kapja a Balassi-kardot 2013-ban
2012.12.07

Kalász Márton gazdag életművű, az irodalmi közéletben is tevékeny költő kapja 2013-ban a magyar alapítású nemzetközi irodalmi díjat, a Balassi Bálint-emlékkardot – döntött szerda este a Buda Ferenc Kossuth-díjas és Balassi-kardos költő elnökletével tanácskozó kuratórium. Mint Molnár Pál, a díj alapítója elmondta: a kuratórium teljes egyetértésben határozott arról, hogy jövő februárban, a Bálint névnapon Kalász Márton kapja a kitüntetést.

A műfordítói Balassi-kardról már korábban megszületett a döntés, eszerint Jean-Luc Moreau francia költő veheti át februárban Budapesten Balassi kardját. A párizsi poéta a Balassi-versek átültetése mellett szerkesztőként is segítette az elmúlt évtizedekben a XVI. századi európai költőóriás munkásságának megismertetését Franciaországban.

A díjátadás – immár a tizenhetedik alkalommal – hagyományosan februárban, Bálint napján Budapesten lesz. A két kardot előzetesen egy bécsi templomban szentelik meg, a kardátadáson a nemrég elhunyt Utassy József Balassi-kardos költő egyik versének megzenésítése hangzik el ősbemutatóként – tette hozzá Molnár Pál.

(MTI)

©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu