Az orosz sztyeppe és a nagylelkűség
2008.07.02

Az angol, amerikai, német, olasz és francia kulturális szótárok után végre megjelent az Orosz kulturális szótár is: a kiváló műfordító, az orosz irodalom és kultúra avatott ismerője és közvetítője, Soproni András készítette el. A gazdag anyag egyaránt tartalmazza a személyekkel, a társadalommal, a földrajzzal, a történelemmel, a művészetekkel, a köznapi élettel és az orosz mentalitással kapcsolatos szócikkeket, bemutatva a nagy orosz kultúra egyediségét és különösségét. Természetesen, ahogy Soproni szellemesen az Előszóban Kozma Prutkovot idézi: „Senki sem tudja átfogni az átfoghatatlant”; az orosz kultúra és az orosz élet sokszínűségének, a politikai és szokásrendszernek, valamint a hit- és hiedelemvilágnak prezentációja megtölthetne még vagy két-három, ugyanilyen terjedelmű kötetet.
 

Soproni szótárának, az orosz történelem és kultúra alapos számbavétele mellett, egyik vitathatatlan érdeme, hogy különös érzékenységgel és empátiával mutatja be az orosz mindennapok reáliáit, a hozzájuk kapcsolódó fogalmakat és kliséket, illetve az orosz mentalitásnak a nyugatitól eltérő sajátosságait. Nem csupán a száraz tényanyag közvetítésével teszi mindezt, hanem mozgósítja a velük kapcsolatos, tágas és eleven irodalmi-kulturális-nyelvi ismereteit, s mindeközben nem titkolja személyes érintettségét, sőt gyakran véleményét. Néhány példát hoznék föl minderre. A sztyeppe szócikkben, miközben pontosan leírja a fogalom földrajzi meghatározottságát, ismerteti jellegzetes növény- és állatvilágát, felhívja a figyelmet arra is, hogy mennyire fontos e szó mentális és kulturális jelentése. Hiszen a sztyeppe „az orosz ember számára a tágasság érzetének megtestesítője”, s ebben a jelentésében a népi hőseposzok jellegzetes tája, lírai táj az orosz költészetben, Tolsztoj, Solohov és mások regényeinek színtere.

A szótár szintén részletesen és elemzően tárja fel a nagylelkűségnek (’sirokaja dusa’ – szó szerint: tágas lélek), mint az orosz mentalitás egyik meghatározójának és az orosz nép jellemrajzának fontos elemét. Soproni érdeme, hogy ezeknél a szócikkeknél kerüli az egyértelműségnek még a látszatát is; megőrzi az orosz gondolkodásra oly jellemző ambivalenciát – ami a nagy orosz regényíróknak is sajátjuk –, melyet szemléletes nyelvi és irodalmi példákkal támaszt alá. Rámutat arra, hogy ebben a szinte lefordíthatatlan kifejezésben benne rejlik éppúgy a romlatlan jóság, önzetlenség és vendégszeretet, mint a féktelenség és a szélsőségekre való hajlam. Ez utóbbira hozza példának Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés című regényéből Szvidrigajlov szavait: „Az orosz embernek általában tágas a lelke, látja, tágas, mint a földje, és erősen hajlik mindenre, ami fantasztikus, rendellenes” (Görög Imre és G. Beke Margit fordítása). A nagylelkűséghez kapcsolódik több szócikk is, így például a lélekből jövő beszélgetés (razgovori po dusam). Itt már egyértelműen előtérbe kerül a szótáríró személyisége, nagy bizonyossággal feltételezhetjük, hogy rá is, személyesen, oroszországi tartózkodása során nagy hatással voltak az efféle kitárulkozások. Így ír róluk: „Az orosz emberek körében – még? – mély igény van az igazi, lélek mélyéből jövő beszélgetésre, amelyet szembehelyeznek a társasági fecsegéssel” „… ha az ember megosztja gondjait, az nemhogy nem sokkolja a többieket, ellenkezőleg, élénk együttérzést vált ki…” A szócikk utolsó, rendkívül szubjektív mondatát azonban kissé túlzónak érzem: „Általános vélekedés, hogy ezek a beszélgetések többet érnek a pszichoanalitikai kezelésnél”.

Az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig ezeknek a beszélgetéseknek a színhelye általában a konyha volt, és Soproni szótárában szinte magától értetődő, hogy erről is készült külön szócikk, konyhai beszélgetések címszó alatt. Ha már a szótár kapcsán ilyen hoszszan elidőztem az orosz lélek rejtelmein, érdemes megnézni a csók szócikket is. Soproni pontosan megkülönbözteti az orosz „erotikamentes” csókot (l. pl.: a politikusok csókjait a létezett szocializmus korszakából) az „erotikus” csóktól. Ír a nyugatiak által furcsállott, szájra adott csókról a családtagok és barátok között, meg a háromszoros csókról az azonos- és különnemű felnőttek között. Viszont ezzel összefüggésben kifelejtett egy fontos elemet: a háromszoros csók az ortodoxiával kapcsolatos, szintén elterjedt más ortodoxoknál, így a bulgároknál és szerbeknél is. Alapját egy népi mondás is megerősíti: ’Bog ljubit troicu’ (Szereti az Isten a Szentháromságot vagy: hármasságot).
Az orosz lélek és az orosz mentalitás furcsaságai és egyedisége mellett a szótárban átfogó módon, rendszerezve, s kellő részletességgel szerepelnek a földrajzi nevek, a történelmi események és személyiségek, az orosz és szovjet politika fogalomtára, az orosz hitélet sajátosságai, a településszerkezet, a foglalkozások, ételek, sőt a megszólítások, közmondások, szállóigék, stb. Tehát Soproni nagy igyekezettel és sikeresen fogja át az átfoghatatlant, így szótára valóban jelentős segítséget nyújt az orosz nyelvet tanítóknak és tanulóknak, fordítóknak, kulturális és gazdasági szakembereknek, a médiumok munkatársainak, mindazoknak, akik érdeklődnek Oroszország múltja és jelene iránt. Általában a szótárakról író recenzenseknek kedves témájuk azon hiányzó fogalmak, reáliák és személyek felsorolása, amelyek és akik szerepeltetését ők mindenképp fontosnak éreznék.

Én sem akarom megvétózni ezt a szokást, noha tudom, hogy nincs olyan tökéletes szótár, ami átfogna mindent. Soproni András kiváló szótárából én a modern orosz képzőművészet és a mai orosz irodalom néhány, ma már klasszikusnak tekinthető személyiségét hiányolom. A képzőművészek közül többeket, így külön szócikkben Vaszilij Kandinsz-kijt, Marc Chagall-t és Tatlint. Igaz, az első kettő életének nagy részét külföldön töltötte, de művészetük „orosz talajból” nőtt ki. Tatlin III. Internacionálé emlékmű-tervezete pedig az 1920-as évek szovjet avantgárdjának emblematikus értékű alkotása. Ami a mai orosz irodalmat illeti, hiányzik például a szótárból a konceptualizmus címszó, amely egy fontos, az 1970-es évek végén megjelent underground képzőművészeti-irodalmi mozgalom elnevezése, olyan jelentős képviselőkkel, mint Ilja Kabakov vagy Dmitrij Alekszandrovics Prigov. Egyébként Dmitrij Prigov a múlt év végén hunyt el, járt többször Budapesten is, az új orosz irodalom világszerte ismert képviselője.

Az Orosz kulturális szótár nemcsak ismereteket közöl, de felettébb érdekes és szórakoztató olvasmány is. Jó stílusban íródott, szemléletes példákat hoz, és nem hiányzik belőle a humor és az irónia sem. Miután az utóbbi időben kifejezetten nő Magyarországon is az immár ideológiamentes érdeklődés Oroszország és az orosz kultúra iránt – személyes tapasztalat –, remélem, egyre szélesebb lesz a szótár olvasói tábora.

Soproni András: Orosz kulturális szótár
Corvina Kiadó, 2008
573 oldal, 3990 Ft

 
 
 

Szőke Katalin

Corvina Kiadó

©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu