Moro úr képeskönyve, avagy a svéd példától ments meg uram minket
2004.10.07

Nem is volnék annyira oda, hogy minek kell nekünk folyton majomszokással élnünk, hódolnunk minden idegennek – egy bánatos svéd könyv most az apropó –, ha nem látom 23-án péntek este a tévében Báthory Zoltán professzor urat, volt oktatási minisztériumi államtitkárt, a hazai pedagógiai modernizáció (/lesiklóverseny) egyik atyját, akinek ajkán csügg persze a riporter és hallgató, amint kedvesen, csibészesen a szemünkbe néz, és gondok, nehézségek, problémák ecsetelgetése után azt mondja, hogy jó volna az északi országok példáját követni végre. s úgy mosolyog, mintha valami varázsigét hozott volna szóba, mellyel egyúttal szégyenes helyzetünkre is figyelmeztet, kicsit együtt érzõen, hogy persze, hát messze vagyunk a világtól, másfelõl meg megrovóan, hogy mennyi a gáncs, pedig itt van tõlünk a paradicsom néhány órányi légi útra.
 

Nem tudom, Svédország északi ország-e, de a svéd példát most olyan nagyon nem erőltetném, amikor a miniszterelnök épp programot hirdetett az iskolai erőszak felszámolásáért, mely nagyjából két évtizede fájdalmas és egyre kezelhetetlenebbé váló következménye a nagy svéd szociális program pedagógiai fattyúhajtásaként kivitelezett svéd gyermek-felszabadítási hadműveletnek. (Vagy csak úgy jött a
levegőből.)

A Moro úr című könyv, melyről írandó volnék, különös, furcsa viszonyban van ezzel a válsággal. Ez egy szép képeskönyv. (Eredeti változatában persze alighanem szebb, mint magyarul, mert úgy talán igazi album, megfelelő méretben. A hazai kiadás normál könyvmérete felismerhetővé teszi ugyan a fotókat, de meditációra már nem ösztönöz, s ha próbálkoznánk, akkor is hiába, hisz nem lehet a könyvet nyitva felejteni. Vagy valahol felnyitni és mélázni rajta. Vagy felmutatni az osztálynak. Kicsi hozzá.) Érdekes, bizarr szövegekkel kísérve, filozófusoktól, íróktól. Az elmúlt 2500 évből.

Az volt a küldetése, hogy a Stockholm megyei, lélekben jéghidegre fagyasztott, általános iskolát végzett, 16 éves svéd diákokat – akiknek egyre kevésbé volt kedvük az egészségügyi pályára (noha a pálya megbecsültsége és az egészségügy állapota a svéd demokrácia egyik büszkesége) – jó útra térítse. Mert a szív valahogy elkallódott a nagyon szabad, nagyon a gyermeket, nagyon a társadalmat, a szuverenitást, a jövőt szolgáló, minden különbséget kiegyenlíteni igyekvő iskolai üzemben. (Túl sok jó nem fér meg egy kocsmában.) Mely szív nélkül kissé elvadult. A szorongást keltő összes hagyományos iskolai borzalmat kiiktató iskolában a svéd diák agresszív lett és a kirekesztéstől való félelem foglya. Pedig Jancsi és Juliska történetét is átigazították, hogy fel ne sértse az ifjak finom, ártatlan bőrét, egy szociális tanmese lett belőle. Méregtelenítették a tananyagot, svéd alapossággal, az utolsó iskolai sarkot is fertőtlenítették a boszorkányok, manók, királyok és más efféle borzalmak abszolút jogsértő és irracionális korszaka után. A mindentől óvott diák azonban végül még önmagával szemben is kiszolgáltatottá vált.

A szülőt, a családot, mint javíthatatlan, ódon kellékeket kiiktatták, áramvonalasították, és eljött a gyermekek országa: hóval, dérrel, hideg szelekkel. (Jaj, drága, félig visszavont hazai titoktörvény, hogy tanár ne fecsegjen a szülőkkel, csak úgy, a saját életveszélyes belátása szerint, jaj, mézédes kötelező szöveges értékelés, jaj, átkozott bukás tilalma, jaj, erőszakosan óvandó hazai fiatalság, jaj, száműzött poroszos szellem… No persze, a jajgatásom kissé színpadias, hisz a hazai „hatékonyság” egyelőre jó szélfogó.)

Nos, a Moro úr olyan jól sikerült, hogy a tanügy ahelyett, hogy kiosztotta volna a diákoknak, ahogy tervezte, látván, hogy mennyire kelendő volna, hogy mennyi valódi emberi (indulat), régi lom van ebben a könyvben, inkább a raktárban hagyta. Lett aztán belőle szamizdat, antikváriusi kincs, míg végül a szerkesztők valahogy csak összehoztak egy svéd kiadást, aztán meg jött egy norvég. Mert valahogy ott is igény lett rá. (Az se északi ország, fogadjunk.) Mi is ez a könyv? Remek műfajú valami. Jó és érdekes fotók a fotó teljes korszakából, de azért inkább a század közepéről. Spanyol vándorcigányokról, egy indiai teadélutánról, egy londoni könyvtárról bombatámadás után, egy kis balii táncospárról, egy New York-i vízbefúlt férfiról, egy párizsi pecásról, egy hirosimai áldozatról, egy kölni polgárról (1914-ből, két fiával, a férfi jólöltözött, óralánc, fényes cipő, gondosan kötött nyakkendő, mindhárman kopaszok, a férfi kopaszsága kicsit feszélyező, a gyerekeké meg kicsit szomorkás, a kissé kövérkés férfi – nem a lencsébe néz – jobb keze a nagyobbik fia nyakán pihen, a kisebbiket meg átöleli, a fiúk ránk tekintenek, de túl komolyak, túl sápadtak, túl vékonyak, túl mezítelen a lábszáruk, hogy ne fogna el bennünket némi szánalom, félelem) stb.

Jó nézegetni, lapoztatja magát. A képek mellé aztán vannak éles szövegek, szövegfoltocskák, szövegminták Lévinastól Woolfig, Cesar Vallejótól Buberig, Ionescotól Söderbergig. Mintha volna a válogatásban némi reprezentativitás, de valójában nincs. Még annyi sem, hogy mind feltétlenül a legjobbak volnának. S hogy a választott szövegrész annyira találó, jellemző volna.

(Noha van egy kis antifasiszta és antikolonialista vonal, s ha már van, sajnálatos, hogy nincs anti-neokolonialista vagy antikommunista vonal. De még nyom sincs, nemhogy vonal. A szerkesztők nem merték kockáztatni, hogy legyen egy villanásnyi Gulág, vagy egy mondat Szolzsenyicin?)

Az lehetett a válogatás metódusa, hogy sokféle emberi arc, történet, helyzet, megfontolás kerüljön be a könyvbe. Kerülve minden listaszerűséget vagy didaktikai vázat. Lett, ahogy jólesett, összecsipkedni egy kis humán (és antihumán) kaleidoszkópra valót innen-onnan. Nem koncepcionálva és nem koncipiálva. Szóval kissé hanyagul, lazán. (Bár végül is az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata a maga harminc cikkelyével elég hamar előkerül, mint valami kötelező fordulat, ruhatári tükör, egy jeges párna a felforrósodott fejre, de hát át lehet lapozni.)

Csak az hoz kissé zavarba, hogy mintha a szerkesztők (kik ők, a magyar kiadás nem tájékoztat róla, pedig ráadásul egyikük magyar?) nem is tudnák, ki az a 16 éves, mintha nem is nekik készítették volna a gyűjteményt, hanem maguknak. Mintha ezt a múlttal való feltöltést (Báthory Zoltán Mohácscsal is viccelődött, meg a Csele patak hőfokával, hogy mennyire nincs életrevalóság a mai magyar tananyagban, noha persze nincs) éppoly gorombán művelnék, mint néhány évtizede a múlt elvételét. (Az életrevalóság jegyében.)

Éppúgy érzéketlenül magával a tizenévessel szemben. Ahhoz, hogy a svéd kamaszlány visszakapja az anyját, akit az intézmények, az eszmék és a szokások gyorsan eltávolítottak tőle, vagy felfedezhesse a maga anyai kedvét vagy anyáskodó ösztöneit ne fojtsa el, talán túl messziről kezdik a szerkesztők Sartre-tal, Simone de Beauvoir-ral. Már csak azért is, mert utóbbi szövege a Második nemből épp az a nyelv és logika, melyből a lebontandó szellemi falak annak idején épültek. És bizonyára remek ugyan, hogy az emberi változatosság annyi szélsőségéről szó esik, és látható is, de furcsa, hogy az a romantikus íz, amit ennek a korosztálynak mégis csak kóstolnia kellene, sehol nincs, helyette Beckett, Kafka van.

Vagy éppen Majakovszkij. Most már csak az a kérdés, mit kezdjünk ezzel a könyvvel mi? (Mint hírlik, hamarosan megjelenik majd a hozzá való tanári segédkönyv is.) Öszszeállna itt az egészből – végtére is mindegy hogy melyik korosztálynak, hiszen nincs kikötve, ki olvashatja –, valami derengés? Hogy ez az egész nagy igyekezet a seholból a sehová, az elmúlt emberi ezer évekből a jövendő, talán emberi ezer évek felé cseppet sem mindegy miféleképp folyik, mivel telítődik. Hogy evickélünk-e benne, mint pók a lefolyóban, vagy magunk vagyunk az idő. Nem elég jó fogódzkodó ilyesmihez ez a könyv. De ha arra a hiányra ébreszt, hogy látni kellene valamit magunkból, akkor már azért elég jó mégis.

Ha be kellene a könyvet vinnem órára, talán nem ezt választanám, hiszen még nem lehetetlen bevinni egészben Dosztojevszkijt, Nietzschét, Tolsztojt, Szabó Gyulát, Kukorellyt, de a dolgozattal már kész, vagy a dolgozatra nem készült diákok kezébe csak odaadnám. Szóval Svédország majdnem tökéletes, de innen, ezen a könyvön át épp egy kivert ablakra látni. Egyébként pedig, ami a műfaji ügyeket illeti, noha érdekes ez a kis szemelvénygyűjtemény, de azért ne feledjük, abból született, hogy a svéd iskolások nem nagyon találkoznak egész könyvvel, kis szemelvényecskékből áll nekik a világ. És ez a gyűjtemény voltaképp arra szolgál, hogy kedvet ébresszen újra az olvasáshoz, kíváncsiságot ébresszen az emberi történet iránt.

Moro úr sikeres lefagyasztása
Enciklopédia Kiadó
370 oldal, 3500 Ft

 
 
 

Takács Géza

Enciklopédia Kiadó

©1997-2020 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu