Dulce et utile
2002.09.15

Az „utolsó jugoszláv íróról”, Danilo Kišrôl, vagyis Kis Dánielrôl, a világpolgárról és világirodalmi jelentôségű szerzôrôl már nem egy szerb nyelvű monográfia és monografikus jellegű kiadvány jelent meg, ám egy igazán olyan nem született, amely a szerzôt a délszláv nacionalizmusokon és az irodalomelméleti iskolákon felülemelkedô, alkotói genezisében azt meghaladó gondolkodóként, a betű kóbor lovagjaként, az esztétika elkötelezett bárdjaként és az etika megingathatatlan oszlopaként emelné műve mellé. Radics Viktória a kozmopolita Danilo Kišt állította monográfiájának középpontjába, és művét világirodalmi rangú alkotásokként tárgyalja, ezáltal megtalálva a szerzô megközelítéséhez, az életrajz, valamint az életmű hiteles tárgyalásához vezetô, általa kitűnôen járható utat. A megismerésnek ezt az ösvényét, mondhatni, magányosan járta be a szerzô: nem sok hasznára voltak se a szerb nyelven megjelent szakmunkák, se Kišnek a magyarra fordított könyvei.

Az elôbbieket inkább dokumentálásra használta, a könyvében szereplô Kiš-idézeteket pedig, a verseket kivéve, de a maga korábbi fordításait sem kímélve, újrafordította. Nemcsak szellemiségében friss és élvezetes ez a monográfia, hanem módszerében is kutakodó, kételkedô, a megismerés teljességére törekvô.

Hogyan gondolkodott Danilo Kiš, miként működött benne az örökkön elôrevivô kétely, miként változott és mire jutott íróként? Mit tett az életével? Miként alakult formaművészete, saját szövegeivel szembeni szigora? Miként sikerült poliritmikus-szimbiotikus viszonyban éltetni gondolkodásában az etikát és a poétikát? Miként vált a múlt század utolsó nagy – és világirodalmi jelentôségű – összegzôjévé, akinek műveit olvasva „nemcsak az irodalmi kultúráról gondolkodunk el, hanem az egész összekuszálódott lényünkrôl, a kikezdett ethoszunkról és a veszendô mítoszainkról, a gyatra emlékezetünkrôl, a kulturális amnéziáról, a történelemrôl, amit továbbra is szívósan hamisítunk, a személyes és a ránk tukmált tradíciókról, a nyelvünkrôl. Arról, hogy miért, minek is írunk-olvasunk, hogyan ôrizhetjük meg a becsületünket…” Ezekre, és még további kérdésekre keresi a megadható válaszokat Radics Viktória monográfiájában, mindenek elôtt szem elôtt tartva Kiš összegzô, egybefogó jellegét, ami életművében együtt tartja az irodalmi, világszemléleti, metafizikai, poétikai, egzisztenciális és etikai problémák kérdéseit és lehetséges válaszait. A szerzô szemlélete a (koestleri) „jógi” és „komiszár” emberi magatartása, a homo poeticus és a homo politicus létformája között keresi a Kiš-hôsök, és ezzel egyetemben magának Kišnek a pozícióját, eleve megkülönböztetve egymástól az esztétikai-poétikai és politikai-ideológia létmodellt.

A magyar zsidó apától és montenegrói anyától származó, szerb pravoszláv egyházi szertartás szerint keresztelt Kiš élete traumatikus epizódok sorozatából állott, gyermekkorában többször is nyelvet és hazát cserélt, apját származása az auschwitzi tömegsüllyesztôbe sodorta, anyját korán elvitte a gerincrák, ô maga pedig megtestesítôjévé vált a freudi Unheimlichkeit-szindrómának: hazátlan jöttmentnek számított mindenütt, s noha „utolsó jugoszláv íróként” a szerbhorvát nyelv mesterének tekinthetô, a kozmopolitizmusával szembehelyezkedôk – zsidó-magyar származását elôráncigálva – anyanyelvi kompetenciáját is megkérdôjelezték; árvasága és hontalansága ennélfogva földolgozandó másság-tapasztalattá terebélyesedett.

Radics Viktória konok kutatásokkal ered minden egyes Kiš-mű nyomába, feltárja a szerzô posztmodern (auto)poétikáját, minden alkotást saját értelmezésével elemez, részletesen ismerteti a művek, különösen a Borisz Davidovics síremléke körött kirobbant vita szembehelyezkedô érveléseit, a szerb írók posztmodern nemzedékei alkotói öntudatának kialakítását és poétikai tematizálását elôsegítô Anatómiai lecke kapcsán bírósági perbe torkolló pengeváltásokat, mindezt egy különösen funkcionális, párhuzamos, komplementer szerkesztés útján: amíg a könyv lapjainak jobb oldalán (ez a pályarajz helye) például a fiatal Esterházy cellájában felkéklô cigarettafüstrôl ír a szerzô, addig a bal oldalon (ez pedig a breviárium terrénuma) ott látjuk Kiš fotóját, amelyen éppen rágyújt egy cigarettára, és ott olvashatjuk az egyik kortárs visszaemlékezését az író cigaretta-függôségérôl – akárcsak egy dokumentumfilm montázsa peregne az olvasó elôtt, s ez így végig, mind a 450 oldalon. Folyton szoros párhuzamba állítván az elméleti megállapításokat és azok illusztrálását. Radics Viktóriának azonosan élesre fókuszál az objektívja akkor is, amikor a pályarajzot láttatja vele, és akkor is, amikor a szemléltetô anyagot válogatja és közelíti – nem tudom, melyek az élvezetesebbek, a könyv jobb, vagy bal lapoldalai: hol hogy, de leginkább egyformán, egymást kiegészítve.

A monográfia friss, a jelennel párbeszédet folytató, (egyszerre gondolok itt a délszláv államformáció jelen idejére, amelynek érintôleges említése nem aktualizálja, hanem pozicionálja a Kiš-kérdést, és az irodalomtudomány és -történet kortárs eredményeire, amelyek a szerzô szemléleti frissességével teljesednek véleménnyé); önmagát azonnal illusztráló gondolatvezetés, a szerzô csak magának hisz, minden elôtte kimondott állítást leellenôriz és mérlegel, a tárgyát egészében látja és ábrázolja. Az elemzéseket, értelmezéseket, magyarázatokat alig néhány lábjegyzet töri meg, így folyamatosan olvasható, akár egy élet regénye. A könyv szerkesztése következetes, szemrevaló az oldaltükör. Quintilianus retorikatanár írta közel két évezreddel ezelôtt az irodalomról: dulce et utile, vagyis kellemes és hasznos. Radics Viktória óriási teljesítménye ez is, az is egyszerre.

Radics Viktória: Danilo Kiš
Kijárat Kiadó
450 oldal, 2100 Ft

Fekete J. József

Kijárat Kiadó

©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu