Klónok legyünk, vagy szabadok?
2003.12.07

„A jövő itt van, és sose lesz vége”
az Európa Kiadó zenekar dalszövege

Francis Fukuyama korunk azon divatos gondolkodóinak egyike, akire mindenki hivatkozik, de csak kevesen olvassák. A történelem vége és az utolsó ember a megjelenése óta eltelt majd tíz évben alighanem a legtöbbet citált könyvcím volt, de amikor ismerőseimet kérdeztem, olvasták-e, a legtöbben csak a fejüket rázták. Nem voltam ezzel másként magam sem, s alighanem ez így is marad, ha (anélkül, hogy a szerkesztőnek bevallottam volna, hogy Fukuyama felkapott elméletét csak hallomásból ismerem, pontosabban magam is csak ismertetéseket olvastam róla) nem vállalom el recenzálásra legújabb, Poszthumán jövendőnk, A biotechnológiai forradalom következményei című művét. (Fukuyama könyve 2002-ben jelent meg New Yorkban, s az Európa Könyvkiadó – Tomori Gábor fordításában – bravúros gyorsasággal, alig egy évvel a megjelenés után már a reménybeli magyar olvasóknak kínálta. Ugyancsak az Európa Kiadó hozta el nekünk Fukuyama két másik, még A történelmem végét megelőző munkáját, a Bizalom, és a Nagy szétbomlás címűeket.)

 

Elég volt néhány oldalt elolvasni az új Fukuyama opuszból, hogy röstellkedésem az alapműként számon tartott A történelem végének hiányos ismerete miatt némileg alább hagyjon. A történelemfilozófia amerikai csodagyereke ugyanis mindjárt azzal kezdi, hogy bejelenti, bocs, tévedtem, a történelemnek még sincs vége. Persze, anélkül, hogy korábban mélyebben elmerültem volna a jeles, a game overt bejelentő dolgozatban, sejtettem, hogy nem stimmel valami. A történelem valahogy sehogy sem akart tudomást venni Francisunk végkövetkeztetéséről, vagyis arról, hogy neki (az írott történelemnek) végképp befellegzett. A két pólusúból egypólusúvá avanzsált világ csak egy röpke pillanatra nyugodott le, máris itt volt a világok legújabb (ám meglehetősen régi) harca: az egymástól eltérő, látszólag antagonisztikus kultúráké, vallásoké. 2001 szeptember 11-e, az arab terroristák (állítólag Al-Kaida) WTC két tornyába kormányozott utasszállítógépek után Fukuyama helyett a szintén amerikai Huntington már a civilizációk háborúját elővetítő munkája borzolta egy darabig a kedélyeket. Ezt megint csak a legmegátalkodottabb történészek és politológusok olvasták – ám még az angyalföldi taxisofőr is erről beszélt. Az egypólusú világ ura, vagyis az Amerikai Egyesült Államok pedig, a demokrácia-exportjának, tömegpusztító fegyvereket rejtegető bűnös diktatúra alóli felszabadító háborúnak álcázva az arab olajmezők okkupációját, elkezdte (magának) újra felosztani a világot. Terrorista és antiterrorista államokra. Üldözendő és taktikai okokból permanensen futni hagyott (Bin Laden, Szaddam Huszein) terroristákra. Természetesen a világ harmadik évezredi ura dönti el, ki hova tartozik. Nem kell ahhoz történelem-filozófusnak lennünk, hogy észrevegyük, a történelem (mint a civilizált, tervszerű, tömegméretű emberölés időfolyama) egyelőre nem ért véget.

Ennyi drámai történés pár röpke év alatt azért Fukuyamát is jobb belátásra bírta, bár nézeteit korántsem a recenzens okoskodásához hasonló okok miatt revideálta. „Miként arra a ‘történelem vége’ elmélet élesebb szemű kritikusai rámutattak, a történelem nem érhet véget addig, amíg a természettudományok és a technika területén folytatódik a fejlődés. Márpedig nemcsak hogy nem értünk még a tudományos-technikai forradalom végére, hanem úgy tűnik, éppen a legjelentősebb felívelő peridódusok egyikének küszöbén élünk. A biotechnológia és az emberi agy működésének jobb megértése politikai szempontból rendkívül nagy horderejű alternatívákkal kecsegtet. Például ismét felvetődik a társadalomfejlődés egyfajta mérnöki irányításának lehetősége, amit pedig a XX. századi technikai fejlettség szintjén az emberiség már elvetni látszott.”

Fukuyama úgy véli, hogy a politikusok lehetnek a „jövő világ mérnökei”. A állam hatalmát kell latba vetni a szabályozás érdekében, hogy a biotechnológia már létező, illetve lehetséges új eredményei alapvetően ne módosíthassák az ember lényegét, az ember természetét, amelynek megroppanása a liberális demokráciát, vagy, ha úgy tetszik, az ember szabadságát és méltóságát is súlyosan veszélyeztetheti. A tudós szerző ebben a művében is fennen hirdeti azon nézetét, hogy a liberális demokrácia a modern társadalom egyetlen életképes és legitim politikai berendezkedése, „mert miközben elkerüli a szélsőségeket… nem törekszik túlzott mértékben beavatkozni a természetes viselkedésformákba.” Szemben mondjuk a 20. század „két ellentétes tőről fakadó szörnyrendszerével”, a nemzetiszocializmussal és a kommunizmussal. Előbbi mindenek fölé helyezte, utóbbi viszont semmibe vette a biológiát.

Az amerikai gondolkodó szerint, ha az egyes nemzetállamok hatalma nem elegendő a megfelelő szabályozáshoz, azt nemzetközi szinten kell kikényszeríteni: „Már most el kell kezdenünk a gondolkodást arról, hogy miképpen hozzuk létre azokat az intézményeket, amelyek képesek meghúzni a határt a biotechnológia jó és rossz felhasználása között…”

Ma viszont még, például a klónozás és az őssejtkutatás etikai kérdéseit illetően nagy az összevisszaság. Az egyik táborhoz tartozók mindent engedélyezni kívánnak, míg a másik tábor tilalom alá akarja vonni a kutatás és az alkalmazás jókora területét.

Szóval Fukuyama, szakmája felkent papjaként bízik benne, hogy a politika megálljt tud majd parancsol az egyre őrültebb tudománynak. Legyen igaza! (Reméljük nem járunk úgy ezzel a jóslatával is, mint a történelem végéről szóló tételével…) Persze, ehhez előbb el kell jönnie annak, a Nietzsche által A hatalom akarásában megjósolt időnek, „amikor a politika mást jelent majd.” Addig viszont maradnak nekünk a már ma is génmanipuláltnak tűnő, politikus mutánsaink.

Francis Fukuyama: Poszthumán jövendőnk
Európa Kiadó
341 oldal, 2400 Ft

Tódor János

Európa Könyvkiadó

©1997-2020 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu