…pedig vannak!
2006.11.30

Nemcsak a Harry Potter könyvek óta tudjuk, hogy varázslók, boszorkányok, sárkányok és egyéb mindenféle mágikus lények márpedig vannak. Pontosabban megint vannak: a ’70-es évek szigorúan realista irányultságú, majd a ’80-as évek tabudöntögető-kibeszélős gyerekirodalmi munkái, azaz a mesebeli lények határozott tagadása, esetleg üldöztetése, majd nagyvonalú ignorálása után a ’90-es évekkel megint visszatértek a gyerekszobákba. És szerencsére hamar be is lakták a gyerek(b)irodalmat, olyannyira, hogy esetenként kezdenek túl sokan lenni. A legkisebbek képeskönyvétől kezdve a nagyok fantasy regényéig majd mindent varázslók, mágusok, tündék, törpék, koboldok, óriások, sárkányok népesítenek be, ám igazán jól a meseregényekben érzik magukat. A mesei közeg biztonságos létmódot jelent számukra, hiszen a mesében létezés megkérdőjelezhetetlen, nem kérdezünk referencialitás után, azaz nem kell lépten-nyomon saját létezésüket bizonygatni, argumentálni, egyáltalán nem kell ezt tematizálni.

Mert kételkedők és hitetlenek meg mindenféle elvetemült empiristák szép számmal akadnak: még a gyerekek között is, és – szinte elképzelhetetlen, de – még ilyenkor, karácsony előtt is! Ők újabb és újabb történeteket hallgatnak, vagy olvasnak a mágikus lények seregéről, de egyik sem elég meggyőző számukra, mindig újabb és újabb példákat, bizonyítékokat, beszámolókat akarnak, mondván, hogy ők ugyan még nem láttak egyetlen sárkányt vagy varázslót vagy manót vagy tündért sem létezni. Nos, persze nem-létezni sem látták őket – és itt csődöt is mond előráncigált, nevetséges érvelésük. Ám a menthetetlenül szkeptikusok számára, akik többnyire csak tudományos publikációknak meg határozóknak hisznek, olvashatók már lexikonok és naplók és kézikönyvek is e témában – nem holmi irodalom vagy mese, hanem valódi szakmunkák! E könyvek pedig nagy alakú, lenyűgöző képes albumok is egyben, melyek tél esti lapozgatásra, böngészésre, gyönyörködésre invitálnak hívő és hitetlen olvasót egyaránt.

Az Egmont Kiadó a Varázslástan albumot megelőzően két hasonló kiállítású és koncepciójú könyvet is megjelentetett, Dugald A. Steer Sárkánytan és Egyiptológia című munkáit. Mindkét könyv egy régi-régi munka hasonmás kiadása, az egyik a valamikori sárkánykutató, Dr. Ernest Drake kalauza, a másik Miss Emily Sands gyanúsan foltos, hirtelen véget érő naplója. A harmadik, a Varázslástan eredetijét magának Merlinnek köszönhetjük, aki a börtönéül szolgáló tölgyfa egy részéből 1577-ben állította elő e könyvet az eljövendő nemzedékek vállalkozó tanoncai számára, hogy a valódi mágia, a titkos tudás ki ne vesszen a világból. A borítón rúnaszerű ezüst domborított betűk olvashatók a Sigillum Mysteriorum alkimista jeleivel, mágikus állatokkal, csiszolt kristályokkal körbevett óriás kristálygömb-szem tekint az olvasóra. A könyv maga 13 fejezetből áll: a varázsló munkájának általános bemutatásától kezdve a varázslóműhely, öltözetek, varázsigék, famulusok, varázsita-lok, amulettek tárgyalásán keresztül a történelem híres varázslóinak ismertetéséig. Az oldalpárok gazdagon díszítettek: metszett keretben, sárguló lapokon középkori betűtípusokkal, iniciálékkal. Kódexszerűen pompás az egész könyv megjelenése. Szerencsénkre a kiadó nem felejtette ki a hasonmás kiadásból az eredetiben megtalálható mellékleteket sem: titkos borítékok (az egyikben magának Merlinnek a jegyzete a könyv keletkezéséről!), kihajtható térkép, mozgatható képek, beragasztott füzetkék, varázslatos lények megtalálására szolgáló medál, vetőkártyák, főnixtoll, sőt egy tündérzászló-darab teremtik a Varázslástan háromdimenziós, inter-mediális jellegét. Az utolsó oldalon pedig Merlin famulusának, Hárpiának ezüstszalagra fűzött minikönyve ad választ minden mágikus kérdésre.

A tartalomról sokat nem árulhatok el, a szerző kérése szerint már a könyv létezését is titokban kell tartani, kölcsön is csak igaz barátnak adható. Megtanulható a könyvből mindenekelőtt az, hogy „a mágia nem tartozik a természettudományok közé” – ennek szellemében kell értelmezni és elfogadni az olvasottakat. Amúgy tanulságként elmondható, és a szerző többször is figyelmeztet rá, hogy óvatlan, tudatlan kézben rendkívül veszélyes eszköz a mágia, és a „pályán” sok a kontár, a hamis jós. Ám nem lehetetlen vállalkozás a varázslómesterré válás, és ha elég okos és elszánt az olvasó, a Sigillum elrejtett szimbólumainak dekódolásával megfejtheti a mágia tudományának utolsó titkát (figyelem: többlépcsős feladványról van szó!).

Cicely Mary Barker 1920-as napló-reprintje, a Tündérvilág elsősorban kislány olvasókra számíthat, valódi „rózsaszín” könyv – nem csupán színében, de szellemiségében is. Már külsőségeiben tündéri: csupa csillogás, hologramos, párnázott borító, ezüstök, illékony akvarellek, préselt virágok, s a szöveg maga végig finom női kézírású. A napló írója egy sussexi majorban vendégeskedve apró lények nyomait véli több helyen is fölfedezni, és az áprilistól szeptemberig datált napló írása közben sejtése bizonyossággá válik: a ház körüli kertekben tündérek élnek. Bár az alcím ellenére Cicely sohasem találkozott velük személyesen, megtalálta centis lábnyomaikat a kertben, egy darabkát egy tündérszárnyból, egy csipetnyi tündérport, és egyszer véletlenül egy fényképen is megörökített egy leskelődő virágtündért (ez utóbbiakat naplójába is beragasztotta). Mivel a napló szerzője írás közben nemcsak folyamatosan különféle tündéreket festett, hanem alapos könyvtári kutatómunkát is végzett, ezért fokozatosan az olvasó is a tündérek szakértőjévé válhat. A könyvben láthatunk fűzfatündért, szedertündért, bükkfatündért; megismerhetjük a legfontosabb tündérekről szóló történeteket, meséket hálás és segítőkész tündérekről, betekintést nyerhetünk a Brit Tündérkutató Társaság munkájába, megtudhatjuk, hogyan viselkednek, mit viselnek, mit esznek a tündérek (imádják a szederlekvárt!), és hogyan gyógyítanak. Található a könyvben egy beragasztott korabeli térkép is, a sussexi mágikus helyekről, ez alapján lehetne is tündéreket keresgélni. Ám hiábavaló lenne minden ilyen jellegű próbálkozásunk, az apró népek nem szeretik, ha zaklatják őket, ha kutakodnak utánuk: „Mikor esünk ki a tündérek kegyeiből: ha beavatkozunk az ügyeikbe!”

Ugyancsak J. K. Rowling Harry Potterei óta tudjuk, hogy a mágikus lények közül a tündéreknek van a legjobb reklámjuk, és valójában korántsem annyira tündi-bündik, ahogyan a köztudatban élnek. De ezek az angol virágtündérek elbűvölő, jóindulatú lények – legfeljebb megcsiklandozzák és megcsípik a lustálkodó, házimunkáit elhanyagoló Cicelyt. És egy kis csipkelődést a kiadó is megérdemelne, hiszen a már említett „bizonyítékok” mellett itt található néhány képeslap, levél és füzetke a könyvben, de merő lustaságból(?) nem mellékelte, hanem csak befényképezte az eredeti leveleket, vonatjegyet, számlákat, odatűzött cetliket (tűkkel együtt), akvarelleket, újságkivágást, receptet. Számos olyan dokumentumot, amelyet tárgyiasítva sokkal valóságosabbá és közelibbé tudta volna tenni a naplóolvasás élményét. Így most a háromdimenziós Varázslástan után egy másfajta játék részesei lehetünk: azt hisszük, hogy kivehetők és megemelhetők a napló részei, és esetenként hitetlenkedve simítunk végig az oldalakon, hogy mégsem mozdítható el semmi, annyira valóságszerű a megjelenés. Ide tényleg mindent befényképeztek, nemcsak a pacákat és a naplóra hullott faleveleket, virágszirmokat, papírlapokat, hanem a naplóírás, és -festés kellékeit is: tintásüveget, teáscsészét, égő gyertyát, ecsetet, festékeket, kendőt, sőt növényi terméseket, szedret és makkot is. Így azonban vagy Cicely levele a belső borítón válik hiteltelenné, hiszen ő azt írja, a naplóját küldi megőrzésre és publikálásra, vagy a befényképezett tárgyak csak a hanyag, esetleg éppenséggel nagyon is mesterkélt szerkesztő holmijai lehetnek!

Rien Poortviler és Wil Huygen A manók című nagyalakú könyve vaskos szakmunka: mindaz benne van a manókról, amit tudni szeretnénk, és amit tudni lehet. Nem annyira csillogásával nyűgöz le, hanem hihetetlen alaposságával – és ez azt jelenti, hogy a szöveg és az illusztráció minden apró részletre kiterjed. Elsősorban informatív, ennek megfelelően pedig kellőképpen realista, néhol naturalisztikus, a festményekben nincsen semmi túldíszítettség, a világ, melyet bemutat éppen olyan, amilyennek a meséket ismerjük: burjánzóan gazdag, vad és komor, ugyanakkor tele kedves titkos részletekkel. E könyv főszereplői erdei manók, közülük is az Európa északi részén élők.

Megismerhetjük a manók történelmét, legendáit, házépítését, párválasztásukat, családalapításukat, az állatokkal és emberekkel való kapcsolatukat és ellenségeiket is. A manókról szólva az olvasó információkat szerezhet egyéb területekről is: pontos és részletes ismertetők, illusztrációk találhatók pl. a különböző kézműves mesterségekről, gyógynövényekről, érzékszervek működéséről. És alapvető információk olvashatók egyéb mágikus lényekről is: végre valaki pontosítja, hogy a manók és a törpék/törpök két külön faj (a törpéknek ugyanis nincs szakálluk!), szó esik a trollok gonoszkodó természetéről, és arról is, hogy morvelon szerencsére már csak egyetlen egy él, az is messze innen, az Urál hegységben. A könyv mégis elsősorban szórakoztatni akar, a komoly információhalmazban sok-sok vicces vagy éppen meghökkentő adatot is találunk. Tudták, hogy a manók akupunktúrával is gyógyítanak? Hogy a manógyerekek találták ki a „Katalinka, szállj el” kezdetű gyerekdalt? Hogy egyik kedvenc játékuk a „rohadt bojtorjánlevelek hajigálása”? Hogy a manó az árnyékszéken igen soká időzik, és közben kézműveskedik? Hogy felkeléskor „nem túl jó ízléssel” káromkodik? Az illusztrációk a szöveggel nemhogy egyenértékűek, hanem ezek teszik ki a könyv nagyobb hányadát – szigorúan természethűek, ugyanakkor szórakoztatóak. (Legyen egy kis ízelítő ebből is, mintegy feladatként: keressék meg a kissé illuminált mulatozó jegyespárt, a fal tövébe pisilő, vagy éppen egy pocokra szellentő, a tehén tőgyébe kapaszkodó manót!)

A könyv záró részében pedig 9 manómesét olvashatunk, köztük egyet a kerti törpék eredetéről és egyet pedig a szovjet hatalom korából, a rendszert bomlasztó (sic!) manókról. Sokat vállal a szerzőpáros és valóban sokat is teljesít. Olyan album született, amelyet nem lehet befejezni, mert újabb és újabb részleteket fedezünk fel benne. Az olvasó egy idő elteltével nemcsak szakértőnek, de beavatottnak érezheti magát!

A bemutatott albumokhoz értelmezési szótárt, útmutatót adni a gyermekolvasó számára, úgy vélem, durva hiba lenne. Felnőttként pedig gyönyörködni lehet a zseniálisan megtervezett és több-kevesebb sikerrel kivitelezett fikciós játékban, a varázsló/tündér/manó szimulákrum-létben vagy a különböző valóságsíkok metafizikai tologatásában, és ennek megfelelően külön élvezetet jelenthet az esetleges hibák, csúsztatások megtalálása is. De a naiv olvasatban rejlő, reflektálatlan, hívő gyermeki értelmezés hozza létre e könyvek varázsát – különösen ilyenkor, karácsonyi csodavárás idején.

Varázslástan. Merlin titkai
Egmont-Hungary, 2006
36 oldal, 3999 Ft

Frederick Warne: Tündérvilág. Találkozás a virágtündérekkel
Egmont-Hungary, 2006
32 oldal, 3999 Ft

Will Huygen, Rien Poortvliet: A manók
Helikon Kiadó, 2006
210 oldal, 4990 Ft

Lovász Andrea

©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu