buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2020. február 17, hétfo
Donát napja





















Évfordulók:
1673: Molière (er. Jean-Baptiste Poquelin) halála
1856: Christian Johann Heinrich Heine halála
1970: Shmuel Yosef Agnon (er. Halevi Czaczkes) halála (Jeruzsálem)
1998: Wass Albert halála (Astor)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













Fórum: Könyvszakmai hozzászólások: Castro 



A teljes téma nyomtatása...Küldje el e-mailen...


[ Listázás időrendben, legelsővel kezdve ]

CruciFix

#11

2012.09.30  08:26

Dickens: Ódon ritkaságok boltja
Európa Kiadó

Az 1838-ban megjelent Twist Oliverben Dickens a szegények és kiszolgáltatottak felé fordult. Nagy érdeme, hogy megismertette az olvasókkal egy másik világ, a külvárosok, lelencházak, árvaházak, a nyomor, a szenvedők és elesettek világát. A Nicholas Nickleby élete és kalandjai (1839) és az Ódon ritkaságok boltja (1841) című pikareszk regényeiben a korabeli angol élet felháborító jelenségeit gúnyolta.


London kopár és sáros utcáin túl,
van egy bolt ott a messzeségben,
a ház lakója egy rőt hajú idős úr,
és egy lányka cseperedik szépen.

Kicsi lány alszik az ódon szobában,
gyengéd arca az álmok mezején jár,
a szobában mindenütt ritka tárgyak,
s régmúlt emlékek nehéz illata száll.

Hazug emberek foga fáj a koncra,
nyájas gaztettre készülnek szépen,
csellel vágynak az ősrégi vagyonra,
kártyát vittek ők az öregnek éppen.

Az úr pénzen vett szerencsét kapott,
összes vagyonát eljátszotta örökre,
szívében mély űrt, s sebeket hagyott,
földönfutó lett ő és édes gyermeke.

Nagyapját vigasztalja szegény kicsi lány,
tiszta szívében csak gyermeki szeretet él,
szomorúság és sírás itt mit sem ér már,
idős úr és lányka hosszú fájó útra kél.
Bakos Erika

Európa Kiadó
Két részeges ló.
"…de amikor már csak öt-hat kapunyira voltak a közjegyző házától, a pónit megtévesztette egy szabó kopogtatója alatt a réztábla, megtorpant, és makacs hallgatással fejezte ki meggyőződését, hogy ez az a ház, amiben megállapodtak. – Rajta, uram, volna szíves továbbmenni? Ez nem az a ház – mondta az idős úr.""Továbbá megragadta az alkalmat, hogy bocsánatot kérjen, ha bármi hanyagság volna felfedezhető a ruházatán abból kifolyólag, hogy a múlt éjjel a nap igencsak a szemébe tűzött, mely kifejezéssel azt az információt hozta hallgatósága tudomására a lehető legtapintatosabb módon, hogy szörnyen berúgott."

marlonbrandy
Kerekes Tamás

---------------------------------------------------
--------------------------------
[VÁLASZ]
CruciFix

#10

2011.05.16  05:50

Berecz János
Kádár élt

Duna International Kiadó
www.dunakiado.hu
titkarsag@dunakiado.hu
kiado2@duna
kiado.hu

www.dunakiado.hu

Tévedni persze emberi, így történészi dolog is. Ebbe a hibába, csapdába én is jócskán beleestem munkásságom során. Minden esetben a személyes elfogultság volt a fő ok. Azokat akkor nem voltam képes elkerülni. Most, amikor még nagyobb a kísértés, minden erővel, tudatos figyelemmel igyekszem kikerülni a buktatókat, a csapdákat. Minden figyelmemmel arra törekszem, hogy sikerüljön. Erre a szemléletre oktatott a kiváló magyar történész, Kosáry Domokos: "Azzal is számolnunk kell, hogy Magyarország történetében különösen meghatározó volt a nemzetközi erőviszonyok játéka. Az egész 20. század története napnál világosabban tükrözi ezt, ellentétben olyan feltételezésekkel, amelyek kizárólag a belső társadalmi mozgásból magyarázták meg a nemzetközi helyzetet is, mint hogyha a farok csóválná a kutyát. Rendszerint inkább a kutya csóválja a farkát, ha jókedve van." Bölcs útmutatás!


Aki Titótól sem fogadott el öngyújtót



Lírai előhang a Kádár rendszerről
Kerekes Tamás

Édesapám rendkívül takarékos volt. A hatvanas-hetvenes évekbeli kortársai szintén. Kenyeret nem dobtunk el, megszárítottuk, ledaráltuk, abból lett a prézli, a kenyérmorzsa. Ha megsavanyodott a tej, tüllzacskóba rakta, felakasztotta, abból lett a túró, legrégebbi játékaim babzsákok voltak. Ma már nem is ismerik a gyerekek ezt a kifejezést. Vadászott az árleszállításokra, mindenen takarékoskodott, amin csak tudott. Így volt ez a környezetemben mindenkivel. Édesanyám maga kötötte nekünk pulóvereinket. A nagymama pedig befőtteket tett el. A kor, melyben felnevelkedtem, nem ismerte a tékozlást. Nem voltak hajléktalanok, rokkantak voltak, azokat ismertem is, számláikat kifizették, tévére nem telt, kártyáztak, velünk, gyerekekkel. Nem volt munkanélküliség sem, de igazán gazdag embereket sem ismertem. Kiszámíthatósága volt a múltam legjellemzőbb vonása. Édesapám igyekezett engem is takarékosságra szoktatni, rendkívül kevés sikerrel. Mondogattam is neki, hogy kuporgatásból nem lehet meggazdagodni. Két és fél diplomámat ingyen szereztem, sőt a harmadiknál be sem fizettem a tandíjat, s a filozófiai doktorim sem került pénzbe. Áldja meg az Isten Almási Miklós akadémikus urat, máshelyt megírtam már ezt a történetet. Egy liter tej három forintba került, ma 180. Természetesen a jövedelmem nem emelkedett hatvanszorosára. A gyermekkorom szegényei nem utaztak, nem jártak színházba, de olcsó lecsóra nyáron mégis futotta, ünnepnap pedig a vasárnapi fröccsre. A rendszerváltás előtt érezni lehetett, hogy nem ér semmit a pénzünk. Egy középiskola kollégiumában tanítottam, ahová líbiai diákok jártak be. Jó, ha délben bejöttek a suliba, nyugati kocsijuk ott parkolt az iskola előtt, rendkívül jól öltöztek és nagy sikereik voltak a lányoknál. Az igazi bajok, amelyek engem is érintettek, az első gazdasági megszorító intézkedésekkel egy időben történtek. Egyre nehezebben kaptam állást. Egy munkanélküli periódusomban, mely egy évig tartott, annyi adósságot halmoztam fel, hogy el kellett adnom lakásom és bérlakásba költöztem. Baj bajt szül, mert jelzálogfedezet nélkül nem ad kölcsönt a bank, és ráadásul, ha egyedül öregszem meg, nyugdíjas otthonba sem kerülhetek, mert, ennek is feltétele a felajánlott öröklakás. Jelenleg egy műemlékké nyilvánított, klassz lakásban lakom, adósságaim nincsenek. Utazásra, színházra, lakásfelújításra nem telik. A dohányzást és a kemény ivást már korábban abba hagytam. Most gondolkodnom kell, mert újabb megszorítások várhatók, hogy miről mondjak le? Egyre nehezebb. A heti egy lottó-szelvényemről, a napi kávémról, mely mellett átfuthatom a szomszédos kávézóban a napilapokat? Kortársaim szintén rendkívül nehezen élték át az elmúlt időket. Tizedelte őket öngyilkosság. A válás általában (mely rendre követte a munka elvesztését) gazdasági lecsúszással is járt. Jött az alkohol, a lerongyolódás, a fogak elvesztése, a magánéletről való lemondás. Egy barátommal találkoztam, akivel együtt jártunk gimnáziumba. Ez alatt a négy év alatt vesztette el édesapját. Amikor Szolnokon, talán tíz éve találkoztam vele, szembejött velem az utcán, Egy pillanatig azt hittem, hogy az édesapja, de rögtön eszembe jutott, hogy az már meghalt. Ő volt az, soványan, ráncosan, kopasz fejjel, fogatlanul, Azt mondta, már csak nyolc évig akar élni. Nem tudom, hogy sikerült-e neki. Amikor gyermek voltam, akkor az áldozatokat a szocialista béketábor érdekeiért hoztuk, tizenöt éve pedig a NATO, az Európai Unió mézesmadzagja az, mely a terheket az egyedül megsarcolható középosztályra hárítja át, noha jól megmondta az Erdélyből jött Tamás Gáspár Miklós, hogy az újabb megszorításoknak semmi értelme. Egekbe emelkedett a benzinár, újabb elbocsátások várhatók, nem sorolom az újabb terheket. Az viszont érdekel, hogy a barátaim hogyan akarják átvészelni. Fogadkoznak, hogy lemondanak a cigarettáról, a piáról. Tapasztalatból tudom, hogy ez ezerszer könnyebb, ha belső elhatározásból fakad. A pénztelenség tartós deprimáltsághoz vezet, mely vonzani fogja az alkoholt. Legkönnyebben a nyaralásról mondanak le. Azt is a bőrömön érzem, hogy mennyire megvisel, hogy tíz éve nem tudtam nyáron, vagy télen elmenni Szolnokról két hétre. Nincs a feltöltődésnek semmi lehetősége. Aztán a tévé előfizetés lemondását tanácsolják, majd az otthoni internet- használatot. Elvileg lemondhatok róla, hogy aztán végképp vegetáló véglényként asszisztáljak a neoliberalizmus iskolapéldájaként. Barátaim azonban elmaradoznak, nincs pénzük kifizetni a szauna-bérletet, vagy uszodabérletet, ami jó alkalom, hogy összejöhessünk. És a sörözések is megritkultak. Van azonban olyan barátom, aki semmit nem vesz észre a közelgő viharfelhőkről. Tibi az, aki átszellemült arccal mesél arról, hogy éh-halála előtt egy brabanti zenész, milyen gyönyörű Mária -planctust szerzett. Aztán négy nap múlva éhen halt. Tibit, aki nyomorog, végképp nem érdekli az egész. Új mániája köti le. Átszellemülten mesél róla, mi pedig lesütjük szemünket. Koprofág lett. Most boldog. Kratowice mellett részt vett egy nemzetközi találkozón, díjat, érmet, plakettet nyert. Szárnyal, suhan a föld felett. Glóriája repül. Boldogan dicsekszik, hogy 36 mintából, bekötött szemmel, íz alapján felismerte a sajátját.

Kerekes Tamás
A szerző most megjelent első, majd a következő második kötetében, mint talán a leghitelesebb tanú teszi közkinccsé Kádár életéről és munkásságáról szerzett benyomásait, élményeit saját tapasztalataira alapozva.
A sorozat harmadik kötetének főszereplője ismét Kádár János. Mint Berecz János előző két könyvében, itt is a maga életének eseményeit, találkozásait, fordulatait mesélve is újra meg újra visszakanyarodik Kádár személyéhez, új meg új vonásokkal árnyalva portréját.
Érdekes emberekről rajzol arcképet, rabbiról és papról, külföldi államfőkről, kémekről, - gáláns kalandok és egy-egy vaskos epizód fűszerezi az elbeszéléseket.
Ugyanakkor felelevenednek előttünk a kádári korszak ismert személyiségei, Biszku Bélától Komócsin Zoltánon, Péter Jánoson, Münnich Ferencen keresztül Aczél Györgyig, Horn Gyuláig.
Színes, olvasmányos könyv, felelős és szenvedélyes.
A szemtanú szavai.


Második levonás: Gough könyve Kádárról




Az ember, akit Kádár János néven Magyarország vezetőjeként ismertek meg, Csermanek Jánosként született Fiuméban -a mai horvátországi Rijekában. Édesanyja félig szlovák volt, az apja családi neve pedig német. Roger Gough, jó néhány évet eltöltött a levéltárakban, mire összehozta ötszáz oldalas életrajzát e kétarcú politikai vezetőről.


Eltekintve a magyarul megjelent, ám rossz emlékezetű Gyurkó László által írt életrajztól, s a Csaplár Vilmos féle politikai blődlinek sem nevezhető fércműtől, még angol nyelven sem létezik korszerű Kádár-életrajz. Vélhetőleg tehát a legmodernebb életrajzot tarthatja kezében az olvasó a jlx. Kiadó jóvoltából (www.jlx.hu), melynek külön politikai pikantériája és tárgyilagossága, hogy nem magyar szerző tollából való. Kétségkívül egy magas-nyasszaföldi is hitelesen tud írni Theodore Rooseweltről, tulajdonképp egy tükröt tart elénk a szerző: így látja az ÚNIÓ Kádárt. Témáját alaposan ismeri, tudja, hogy az életrajz mögött az ország drámája sejlik fel, hisz az ő Magyarországa volt az, ami a reformkommunizmus kísérleti gyakorlóterepévé vált, azé a kísérleté, mely a marxista-leninista állam főbb dogmáinak elhagyása nélkül próbálta megnyesegetni a sztálinista vadhajtásokat. „Ez az erőfeszítés-melynek lényegét elsősorban a megkülönböztetett magyar gazdasági modell képezte -továbbá annak bukása főszerepet játszott az európai kommunizmus bukásában” -jelöli ki témáját a szerző.



A kezdés nehéz volt. A mama, Borbála, írástudatlan volt, de elég bátor volt ahhoz, hogy szülőfalujától messze keressen állást. „Több szem, többet lát” alapon, jó, hogy a könyvet külföldi szerző írta meg (hacsak nem Esterházy Péter, Németh Gábor, Garaczi László, vagy más posztmodern nagyság rejlik az író álnév mögött), mert a főhős 1912-es születéséhez azonnal hozzáfűzi, hogy a kései Monarchiában született, melyet az elnyomás és kiegyezés kettős hatása formálta s ez a kettősség Kádár életrajzában is folyton-folyvást kimutatható. Hazánk politikai vezetőjét már kiskorában traumatikus élmények érték. A vélhető apa családja (Keizengerék) szóba sem akartak állni a leányanyával, a haragos Borbála a sövényre helyezte a kisfiút, figyelte, hogy kijön-e valaki a házból. Miután erre a vélhető apa családja nem reagált, tíz kilométerrel odébb gyalogolt a karján a kis Jánossal, Kapolyra. Ott sikerült megegyeznie egy Bálint nevű családdal, hogy gondoskodnak kisfiáról, ő pedig Budapestre ment munkát keresni. A befogadó házban azonnal munkára fogták, de első „marxista” tanítását is a Bálint családnak köszönheti:„A szegény ember gyerekének mindig dolgoznia kell”. Hat éves lett, mire édesanyja megengedhette, hogy Budapesten összeköltözzön a család. A vidéken felnőtt kisfiúnak idegen volt a nagyváros, megérkezése órájában meglopták a villamoson, s hogy valami emlékeztesse Kapolyra, kakast tartott a budapesti lakásban. A helyzetet nehezítette, hogy féltestvére született, Jenő, aki szintén apa nélkül nőtt fel, s az édesanyja elvesztette munkáját.



János szombatonként villanyt kapcsolgatott a vallásos zsidó családoknál. Igazi kenyérharc volt. A kisfiú focizott, majd írógépszerelőnek tanult, ami rendkívül frekventált szakma volt akkor Magyarországon. Jellemében az introveltság keveredett a jellem szilárdságával, vonja le a következtetéseket a biográfus. Egy sakkversenyen nyeri élete első marxista művét, elérte a világválság, így került kapcsolatba a kommunistákkal. Sztrájkba keveredett, megverték, de végre azonosulni tudott a mobilizálható tömeggel. Barna János álnéven lett a Kommunista Ifjúsági Szövetség Szverdlov szakosztályának tagja 1930-ban. Közeli munkatársa- Aczél György- a könnyű azonosulást azzal magyarázta, hogy a mozgalomban nem kellett szégyenkeznie fattyú származása és írástudatlan anyja miatt. Első cikke után nem sokkal novemberben le is tartóztatják, de februárban szabadul. Ekkor felajánlották neki, hogy tanulhat Moszkvában a Lenin-intézetben, de ezt nem vállalta, arra hivatkozva, hogy édesanyját és kistestvérét nem akarja magára hagyni. Júniusban újra letartóztatták, még a bilincsben is verekedni próbált. A kihallgatások alatt megtört, ám vallomását visszavonta. Két év felfüggesztett börtönt kapott. Ide -oda helyezték, a szegedi Csillagban együtt raboskodott a későbbi pártfőtitkárral, Rákosi Mátyással.



A börtönben kapta az ötletet, hogy a szociáldemokratákhoz csatlakozzon, amit követett. Hatékony beszivárgó lett belőle. Az az állhatatosság, amellyel újra szert tett a mozgalomban korábbi elfoglalt pozíciójára, ékesen tanúsította, hogy a politika és a párt mennyire központi szerepet játszik az életében. A szegénység persze maradt. E korszakából származik az a kijelentése, miszerint minden vágya egy ágy, amelyben egyedül alhat és egy pár olyan cipő, ami télen nem ázik be. Noha már kezdetben hatékony szónok volt, inkább a prózai politizálást favorizálta és elhárította azt a kérést, hogy vegyen részt a spanyolországi harcokban. A későbbi politikai ellenféllé vált Demény Pál így jellemzi a fiatal Kádárt: visszafogott, introvertált, mérsékelt ivó, ígéretes sakkjátékos, aki képes arra, hogy tartós benyomást gyakoroljon a kommunista nőmozgalom fiatalabb tagjaira.”



A német megszállás alatt illegalitásba vonul, egy éjszakát, későbbi feleségével, „konspiratív” okokból egy barlangban töltenek. 1942 a fordulópont, ekkor kerül a kommunista párt vezetőségébe, nemsokára azonban az a veszély fenyegeti, hogy a párt eljelentéktelenedik. Ügyes, de sokat vitatott húzás a részéről, hogy egy négytagú vezetőség élén (szerepelt benne Péter Gábor, az Államvédelmi Hatóság később rettegetté vált vezetője) kimondták a párt feloszlatását, és Békepárt néven dolgoztak tovább. A döntés természetesen ellenezték a moszkoviták (élükön Rákosival). Jóvátenni mindezt úgy akarja, hogy részt vesz a párt Katonai Bizottsági ülésein, és át akar szökni Jugoszláviába, hogy kapcsolatot teremtsen Tito partizánjaival. Lupták János tizedes néven lépte át a jugoszláv határt, aholis azonnal letartóztatták Igazi személyazonosságára nem derült fény(az lett volna a rosszabb). A hadbíróság két és fél év börtönre ítélte. A börtönből Komáromba akarják vinni, ám ő sejti, hogy a végállomás Dachau lenne. Nyergesújfalunál, kihasználva utolsó esélyét, megszökik, az a legenda, miszerint egy gerendával a vállán sétált fel Pestig, s senki nem tartóztatta le, tévesnek bizonyult, ám ott találjuk az oroszok által felszabadított Budapesten, ahol döntő szerepet vállal a fiatal, nép demokrácia kialakításában. A többit ismerjük?



A könyv dokumentarista. Szenvtelen, elemző hangnemben íródott. Sokat támaszkodott személyes forrásokra is. A dokumentumokat összevetette többször is, s az ellentmondásokra sűrűn rákérdez. Külön erényének tartom a kötetnek, hogy nem száll bele abba a kérdéskörbe, hogy „jobban éltünk-e Kádár alatt?”. Egész egyszerűen eddig a legjobban dokumentált, legrészletesebb, leghiggadtabb Kádár-életrajzot veheti kezébe az olvasó.



A kiadó előszava

A hazai tollforgatók valami módon ódzkodtak attól, hogy Kádárt, szellemét, életművét annak rendje és módja szerint "felboncolják". Aki arra vállalkozik, hogy Kádár Jánosról könyvet írjon, egyben arra is kísérletet tesz, hogy tükröt tartson Magyarország 1956 és 1989 közti társadalma elé. És az abban feltáruló kép nem mindig irigylésre méltó. Sokan voltak jó elvtársai Kádár Jánosnak. Azt az embert, aki nem tart attól, hogy magára zúdítsa a jó elvtársak haragját, Roger Gough-nak hívják. Az angol történész a minden oldalról megjelent, Kádárral foglalkozó műveket felhasználva helyezi új megvilágításba az egykori kommunista vezér személyét, szélesre nyitva közelmúltunk ablakát, friss levegőt engedve be abba a fojtogatóan fülledt intimszférába, amely nem csak a jelzett korszak Magyarországának, de részben még az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünneplő Magyarországnak is a sajátja.

Berecz János Kádár könyvének több utánozhatatlan erénye van. Az egyik a személyiség, a közvetlenség, hisz a biográfia szerzője közvetlen munkatársa volt Kádárnak. Sok benne a humor, a csipkelődés, amit Berecz mindig képes a kor bel és külpolitikai viszonyaival érthetővé tenni. Berecz sokkal jobban otthon volt a kádári rendszer bel és külpolitikájában, mint Gough, ezért Kádár minden döntését képes autentikusan magyarázni. Nézzünk egy példát. Kádárt kérdőre vonták, hogy a román diktátorral nem elég kemény. Erre Kádár azt mondta, hogy „ Nézzék, én három perc alatt úgy összeveszek Caucescu-val, de úgy, hogy maguk harminc évig nem tudnak kibékülni vele.
Zárszóként egy személyes megfigyelés: az utolsó apánk Kádár volt. Utána sem a rendszerváltást levezénylő első miniszerelnök, Antall József, sem Medgyessy, sem Gyurcsány, sem Orbán nem volt „apánk”.(Kerekes Tamás)

Nézzük, mások, hogy látják a kötetet

Dalia László
168 óra
egy más világ

Roger Gough angol történész volt addig az egyetlen kívülálló az életrajzírók közül, s ő III. Richárdhoz hasonlította Kádárt. A rendszerváltás óta már mondták őt Machbethnek, Learnek és Übü királynak is, és visszatérő vád, hogy Magyarország még nem számolt el (vagy nem számolt le) a Kádár-rendszerrel. Nemrégiben a köztársasági elnök is azzal szembesítette (sértegette?) a politikai elitet, hogy a Kádár-érában szocializálódott, és ezt nem tudja levetkőzni.

Nehéz persze megítélni utóbb egy rendszert, ha annak még a vezetőjét sem tudjuk tárgyilagosan leírni. És ez igaz a Kádár-könyvekre is. A portrék többsége elfogult, elnagyolt, hiányoznak belőlük a főszereplő vallomásai. „Az ő verziója.” Visszaüt, hogy Kádár nem szeretett nyilatkozni, még egy igazi televíziós interjú sem készült vele, hiába próbálták a munkatársai rábeszélni. Persze furcsa is lett volna, ha annak a doboznak nyilatkozik, amiből neki nem volt otthon.

Fokhagymás pirítós

Méltánytalan volna Gyurkó László könyvéről (Arcképvázlat történelmi háttérrel) komolyan megemlékezni, hiszen az még Kádár életében íródott (1982), és – ha hinni lehet a mendemondának – mindössze három találkozáson alapult. Gyurkó jobb író volt annál, hogy ne érezze: a lehetetlenre vállalkozott. Ezért is biggyesztette oda, hogy „arcképvázlat”, amely nem létező műfaj, legfeljebb grafikusok vagy festők készítenek effélét. Gyurkót a szerencse fiának nevezte az egyik kritikus, hogy ezt a könyvet megírhatta, pedig az az író, aki Jancsóval és Hernádival a 25. Színházban a rendszer határait próbálgatta, nagyon jól tudta, hogy ’56 nélkül nincs Kádár-portré. Kádár sosem vezethette volna az országot, ha nem adja a nevét a forradalom leveréséhez.

Huszár Tibor könyve nyitotta meg a sort (Kádár. A hatalom évei, 1956–1989). Miután már kiadott egy kötetet a volt első titkár levelezéséből, és egy kétkötetes életrajzot, maga is érezte, hogy érdemes a kutatásait összefoglalni. Nehezen olvasható könyv, de hiteles. Huszár nem próbálja meg kiegészíteni a hiányos mondatokat, nem spekulál. És amit a kritikusai is a javára írnak, hogy ódzkodik a Kádár-sztereotípiáktól, nem ragad le a krumplilevesnél és a puritán élet képénél. Ámbár azt megtudjuk, hogy Kádár kedvence a káposztás kocka, a tepertős pogácsa és a fokhagymás pirítós volt. Ebédre hideget evett az irodában, s hozzá egy nagy bögre rumos teát.

Huszár minden momentumot pontosan idéz, mintha így oldalanként megoldana egy rejtélyt, pedig mi sem áll távolabb a kutatótól: ő csak leltároz. Hosszasan idézi a Marosán-ügyet, taglalja annak a kivételes esetnek a részleteit is, amely Kádár egyetlen nyilvános ütközete volt egy pártvezetőtársával.

Ki ölje meg?

Marosán nem kevesebbet állított ugyanis Kádárhoz intézett levelében, mint hogy személyi kultusz van a pártban. „Belátták, hogy mi már csak úgy haladhatunk előre életünk minden vonalán, hogy egyedül Kádár elvtárs tud mindent. Belátták, hogy az a helyes, ha már egyedül Kádár elvtárs gondolkodik...” Huszár itt sem találgat, de pontosan levezeti, amit a többi Kádár-életrajz írója elmulaszt bemutatni: miért maradt hatalmon oly sokáig a többek által leszólt politikus.

Marosán is alábecsülte Kádár taktikai érzékét, ravaszságát, pedig másfél évtizede ismerte őt. Kádár úgy intézte, hogy a politikai bizottság ne Marosán jelenlétében tárgyalja meg a beadványát, és két emberét (Tömpe Andrást és Szurdi Istvánt) is ügyesen leszerelte, sőt maga mellé állította. Kádár tehát ezúttal is győzött, de Huszár szerint ez pirruszi győzelem volt. („Konzerválódtak a vezetésben kialakult egészségtelen állapotok, saját emberi gyengéi is.”)

Moldova Györgyöt saját bevallása szerint tizenöt éve győzködték, hogy írja meg Kádár életrajzát, de mindig kitért előle, mert tudta, hogy az tízéves meló, ő pedig már elmúlt hetven. Végül mégis megírta, pedig a kritikusok szerint jobban tette volna, ha ellenáll a kísértésnek. Egyikük szerint a Negyven prédikátor szerzője ezúttal a közhelyekkel és saját szelektív memóriájával sem tudott megküzdeni. E sorok írójának hajdan azt mondta a szerző, hogy azért is félt ettől az életrajztól, mert csak négyszer-ötször találkozott Kádárral, de amikor megtudta, hogy a többi történetíró még annyiszor sem – még Gyurkó is csak háromszor beszélhetett vele, pedig arról a könyvről párthatározat volt –, meggondolta magát.

Moldova nagyon messzire került ’57-es énjétől, amikor mocsok bérencnek, muszkavezérnek nevezte Kádárt. „A főiskolán arról beszéltünk, hogy ki ölje meg, ma viszont azt mondom, hogy a XX. század legnagyobb magyar politikusa volt. Ne felejtse el, amikor a legnépszerűbb magyarokról szavaztak, Kádár harmadik lett.” Moldovának ez volt az alapállása, és ez meglátszik a könyvön. Miközben a maga remek stílusában leírja az ismeretlen kommunistát, nem is akar objektív lenni. „Nevetnek rajtam, amikor azt mondom, hogy szobrot fognak majd neki állítani.” S attól sem félt, hogy az ’56-os forradalom 50. évfordulóján provokátornak tartják majd, mert előállt egy pozitív Kádár-életrajzzal, amelyben többek között azt állítja, hogy ’56 nem forradalom, hanem felkelés volt.

Egy angol történész is csatlakozott a Kádár-életrajzok íróihoz. Roger Gough imponáló ismeretanyaggal és rengeteg interjúval készült a feladatra. Az egyik magyar kritikus meg is jegyezte a könyvről (Kádár János, a jó elvtárs?): „Módfelett boldogok lennénk, ha minden, a magyar történelmet tárgyaló külföldi szerző ily felkészültséggel fogna az íráshoz.”

Furcsa, de az angol azelőtt nem foglalkozott a magyar történelemmel, egy lábjegyzet vezette el Kádárhoz. E sorok írójának elárulta, hogy húsz éve olvasott egy könyvet III. Richárdról, s abban az írónő azt állította: az volt a pechje az angol királynak, hogy csak két évig volt uralkodó. És egy lábjegyzetben közölte: III. Richárd modern kori megfelelője Kádár János magyar politikus.

Gough kötete üdítő olvasmány. Nem elfogult, nem zavarják szubjektív benyomások, és miután rendesen utánaolvasott, és sokakat kikérdezett (Aczél Györggyel már nem sikerült beszélnie), nem téved el a magyar történelem erdejében. Az árnyalatokon néhol talán lehetne vitatkozni, a könyv szerkesztőjeként magam is jeleztem, hogy például túl nagy hitelt ad Dubèek visszaemlékezésének, aki azt állította: Kádár nem segített neki, inkább Brezsnyevet képviselte. Holott Kádár többször is figyelmeztette a csehszlovák politikust, elviselte, hogy a varsói tanácskozáson úgy néztek a magyar küldöttségre, mint a leprásokra, mert találkozott Dubèekkel. Kétségtelen, hogy sokkal többet nemigen tehetett, húzta az időt, amíg lehetett, aztán ő is feladta. Gough viszont azt állítja, hogy megtévesztette Dubèeket, amikor „sokkal függetlenebbnek állította be magát annál, amilyen volt”. Azt ugyanis utóbb Dubèek is elismerte, hogy amikor a komáromi vasútállomáson a többi pártra panaszkodott, Kádár visszakérdezett: „De hát ismeri őket, nem?”

Az angol történésztől az akkori magyarországi brit nagykövet megkérdezte, hogy változott-e Kádárról a véleménye írás közben. „Meglepődött, amikor azt válaszoltam, hogy erkölcsi szempontból csökkent a csodálatom, viszont politikusi erényeit felértékeltem.” S ez a szál fut végig a könyvön is: egy nagy politikust rajzol meg, aki ravasz, pragmatikus, de a jó elvtárs, a jó kommunista kegyetlen is, ha úgy hozza a sorsa.

A reform leáll

Berecz Jánosra még Moldova sem mondhatná, hogy csak háromszor találkozott Kádárral. Berecz mostanra már a második kötetét írta meg a Kádár élt... című könyvének, s kár, hogy nem az alcím (Munkatársa voltam) került felülre, mert találóbb, jellemzőbb lett volna. Igaz, a szerző egy pillanatig sem hagy bennünket kétségek között vergődni, hiszen mottóként Petőfitől idéz, a Felhők ciklusból: „Hogy van, hogy titeket a törpe világ / Mindig kicsínyeknek kiált?... / Természetes! hiszen a tölgy a bérceken / Kisebbnek tetszik, mint a fűzfa idelenn.” A könyv egyébként legalább annyira szól Bereczről, mint Kádárról. Néhol már az az érzésem, hogy Kádár csak hívószó. Ugyanakkor Berecznek nincsenek kétségei, a Petőfitől vett mottóhoz végig hű marad.

A prágai tavasz értékelésénél azt emeli ki Zdenìk Mlynáø visszaemlékezéseiből: „Mind politikai, mind emberi értelemben messze kimagaslott e társaságból Kádár János.” És miközben a csehszlovák politikus sorait hosszabban is idézi, azzal kommentálja, hogy lám, „az elűzött csehszlovák vezető mély szimpátiával és nagyobb elismeréssel emlékszik Kádár János történelmi szerepére, mint több magyar értelmiségi kispolgár”.

Az angol történész megpróbálta Kádár ’68-as szerepét értelmezni, Berecz erre nem vállalkozik. Õ csak azokat az érveket sorakoztatja fel, amelyek Kádár mellett szólnak. Persze, igazságtalan lennék, ha nem ismerném el, hogy egyetlen oldalon foglalkozik az új gazdasági mechanizmus lefékezésével is, amikor Kádár a kb 1972. november 14–15-i ülésén néhány mondatban leállította az árreformot.

„...úgy seggbe rúgom...”

Máskülönben élvezetes ez a könyv, bár annak, aki a Kádár-korszakról ír, aligha érdemes keresni ebben a kötetben tényeket. Anekdotákat bőven találhat benne, és azok is nagyon jól jellemzik a rendszert s magát Kádárt.

Kedvenc történetem Mária néniről, Kádár feleségéről szól. Kadhafit várták Ferihegyen, s Berecz emlegette Ceauºescut. Mária néni átvette a szót, és szidta rendesen a kondukátort, többek között elmesélve, hogy az asztalnál az abrosz sarkába törölte a száját, aztán belemelegedve, már a magyarok üldözéséről beszélt. A külügyi apparátus élvezettel hallgatta az első titkár feleségét. Ám később, amikor szót váltottak, Kádár közölte Bereczcel: „Ha a feleségem előtt még egyszer kiejti a Ceauºescu nevet, magát úgy seggbe rúgom, hogy messzire elszáll.”

Utólag átlapoztam még egyszer Berecz könyvét, mert kíváncsi voltam, hogy melyik a legkritikusabb mondata Kádárról. Nos az egy ’57-es vicc: „Kevés a hordónk, mert csak egy Kádárunk van, és az is az oroszoknak dolgozik


Kerekes Tamás


[VÁLASZ]
holapeter

#9

2011.05.14  09:08

Eltévesztetted a házszámot, ez nem a reklám helye...ez itt FÓRUM
nvtsgs
[VÁLASZ]
CruciFix

#8

2011.05.13  06:01

Bús Anikó:
Szemfény-vesztők


www.dunakiado.hu
Duna International Kiadó
kiado@dunakido.hu
titkarsag@dunakiado.hu

„Ki is vagyok én? Egy név? A tanulmányaim, a diplomák? Vagy a "szerepeim", amelyeket utam során rám szabott az élet? Talán egy holnapi szerep? Egy arc? De melyik? A riadt szemű gyermek? Az útját kereső kamasz? A nő? Az anya? Vagy amelyikre barázdákat szánt majd az idő? A változás vagyok. A tegnap emlékei, a jelen történései, a holnap ígéretei formálnak szüntelenül az utolsó történésig, az utolsó képig.
Ezen az úton születnek a történeteim. Emlékekből, tapasztalatokból, örömökből, bánatokból. Néha egyszerűen csak szembejönnek az utcán, vagy felbukkannak egy álomképben. Beleköltöznek a lelkembe, s nem tehetek mást, mint hogy leírom őket, remélve, hogy bekopogtatnak és bebocsáttatnak az Olvasó lelkébe is.

Bús Anikó"


Jóllehet nem múltak el nyomtalanul John Steinbeck intő szavai, miszerint a második világháború utáni amerikai férfitársadalom többet tudott a Ford T-modell karburátoráról, mint a csiklóról, feminizmussal való találkozásom eddig esetleges volt. (A leszbikus mozgalommal az is maradt, amióta kiderült, hogy legalább úgy kívánom a nőt, mint ők.)
Ráadásul a feminizmus
a világháború után bontakozott ki teljes erővel, talán Wilhelm Reich, Herbert Marcuse és Erich Fromm tanulmányai nyomán. Köztudott, hogy franciaországi hatvannyolcas eseményekre milyen felszabadító hatással voltak a már akkor sem fiatal Marcuse professzor nézetei, aki azonban nem ezekkel a gondolatokkal hatott igazán rám, hanem azzal a könyvével, mellyel cáfolta valósággal filiszter módjára megbékélő Wilhelm Friedrich Hegel alakját.
Magyar nyelvterületen nem is akadtam aztán virtigli feminista teoretikusra. Néhány éve annak a nyomait kerestem, hogy az 1914-es magyar nyelvű lapokban és magazinokban érződött-e nyoma az első világháború kitörésének. Ekkor került a kezembe egy női lap, mely 1914 nyarán hagyta el a nyomdát, címlapján egy hatalmas fotó szerepelt a következő aláírással:

"Megvadult szüfrazsettek az angol király hintaja elé vetették magukat az epsomi derbyn."

Amikor kezembe került az 1970-ben angolul megjelent The Female Eunuch magyar fordítása 2004-ben, egy magyar, vidéki élelmiszerboltban, a leértékelt mosóporok között, a bolti tizedére csökkentett árával, úgy éreztem magam, mint Márquez híres ezredese, ki most nem az esőben tévedt el, hanem az időben, mint Rip Wan Winkle.

Csak remélhetem, hogy a román, francia, svéd stb. olvasók időben jutottak hozzá e híres munkához és nem pislognak, mint magyar határőr a Vlad Tepes névre kiállított magyarigazolványra (itt jut eszembe az a tájékozatlan amerikai turista, kinek a római zsibvásáron eladták Caesar eredeti beszédeit CD-n, vagy az a hebrencs személyi titkár, aki nemrégiben tudatta Putyinnal Churchill fultoni beszédét). a modern női lét elemzésében, ennek megértésében nagyban segítségemre volt Ildiko von Kürthy – a Stern főszerkesztője, ki roman-jaival rendre a német bestsellerlisták élén található – ki egy halhatatlan regényében a férfi-nő különbséget a történelem folyamán abban vélte megragadni, hogy a nő a saját mamutját akarja elejteni.(Elnézést: a recenzens ismétli önmagát: by Rajkó Félix)
Bocs:: Az évek során kiderült, a szerzőnek alapvetően az alávetettséggel van baja, hisz maga a kötet cáfolata is elkészült Greer tollából. Az alaposan elkésett mű ma csak kordokumentumként olvasható, abból a korból," amelyben a reiszolás is mért annyit, mint a baxás"(Greer: )
. Az amerikai írók adataival óvatosan kell bánnunk: „Az amerikai írónak megbízhatatlan az életrajza, és többnyire hamisított az anyakönyvi kivonata. Az úgynevezett középkorú amerikai író életkora éppoly bizonytalan, mint az úgynevezett középkorú amerikai színésznőé.” - írja Gore Vidal az Írók, gengszterek, professzorok c. kötetében
A metaforikus szójátékkal indított kötet(Duna International Kiadó)- melynek magyar szerzője közismert- tágas asszociációs és szemantikai holdudvarral indít, mely szó és gondolatalakzat egyben. Ez a stiláris bravúr, melyben a lírai én visszfénye csillog, a kiindulópont, a lírai startvonal. Ez az origó, az a közös nevező, melyben a felek (alkotó és befogadók) egyetértenek abban, hogy az út fontosabb, mint a cél. S a haza közelebb esik lelkileg, mint egy névtelen tábor a sivatagban. Fényből, árnyból, tradíciókból s tagadásokból szőtt , társadalmi, nemi szerepekből szőtt történetei vezethetnék a Spiegel bestseller-listáját, Ildikó von Kürthy sírva könyörögne a receptért, mert szerinte csak az a fontos a modern nő számára, hogy mamutját maga ejtse el. Bús Anikó nagy mesélő, a magyar kortárs prózai kánonba bizonyára nem azért fog bevonulni, mint Mary Quant, aki szív alakúra borotválta szeméremszőrzetét, és mellette kitalálta a miniszoknyát.

„Útkeresők, mint ahogyan mindannyian
azok vagyunk.
Utunk során, ami nem más, mint maga
az életünk, ragyogást gyújtunk vagy fényt
oltunk ki mások szemében, míg a saját
szemünkbe is fényt gyújtanak mások, s
megint mások miatt kialszik szemünkből
a fény.”

Az írónő próbál vigaszt is adni – különösen nőknek – akiknek zátonyra futott az életük, vagy éppen valamilyen lelki, családi problémával küszködnek, „szemfényvesztőknek” ahogy az írónő mondja, mintegy magyarázva a címet.
Jeles online magazin is foglalkozik a kötettel(www.prae.hu) itt

Az első történet, A lista vége egy olyan nőről szól, aki édesanyja halála után – egyedüli szoros kapcsolat csak hozzá fűzte, felnőtt fia már régen eltávolodott tőle –, képes mindent maga mögött hagyni, és új életet kezdeni, bárhol, idegen földön.
A Látomásban egy férfit sajnálhatunk, aki egy látomást él át, saját temetése után látja a családját, felesége, gyerekei, szülei sorra veszik az arcképét, és mindegyik azt siratja, hogy nem töltött el velük elegendő időt, mert mindig a hivatásának, a munkájának volt a rabja. A látomás után, itt is megjelenik az erős nő, aki nem kíván többet az örökké dolgozó férj felesége lenni, és elhagyja.
A Megvetettenben egy tiszta és ártatlan asszony felemelkedéséről olvashatunk, akit lelkipásztor férje megalázott, meggyalázott a családja és egy egész közösség előtt.
A Menedékben egy fiatal férfi a világgal és a kedvesével is egy évre megszünteti a kapcsolatot, elzárja magát a képmutatásokból, műmosolyokból, műbarátságokból álló világtól – fejfájásokra és hallucinációkra hivatkozva – közben a féltékenység volt az igazi ok –, és ez az elzártság szellemi és fizikai leépüléshez vezeti, egyszerűen megöregszik. Persze itt is a régi kedves, aki már meg is szülte közös gyereküket, a nő, megmenti a férfit egy év után.
A Túl későben a szigorú apát a sors súlyos betegséggel „bünteti” amiért hamis rágalmakkal elszakította gyerekeit az anyjuktól. Itt is a nő győzedelmeskedik, csak a férfi marad a tolókocsihoz kötve.
A Visszaútban nincs női szereplő, itt a gyermeki ártatlanság képviseli azt a pozitív erőt, amivel egy életunt és a világtól elzárt férfi –régen sikeres volt – visszatalál önmagához, és egy tartalmasabb, értékesebb életet kezd építeni magának. (www.prae.hu)

A hölgyet számon tartja a kortárs próza: pl itt
„Bús Anikó tulajdonképpen öt éves korától alkot. Eleinte csak fejben, a betűvetés elsajátítása után pedig lapra vetve, eleinte lírát, később főképpen prózát alkotott. Az évek multával egyre többet írt, aminek eredményeként a két megjelent kötete (Légvárépítők, Szemfény-vesztők) mellett már a harmadik gyűjteménybe is belekezdett. Egyre jelentősebb elismertségét mutatja, hogy nemrég egy televíziós csatorna kereste meg azzal az ötlettel, hogy egyik novellájából rövid filmet készítene. Bár Anikó egyelőre nemet mondott, válasza nem jelenti azt, hogy további könyvek megjelentetése után a jövőben elzárkózna az ilyen lehetőségek elől. Írói jellegzetességeivel kapcsolatban kifejtette, hogy szövegeiben a szereplők, a cselekmények valóságosak, hiszen az ihletet maga az élet adja. Az ő dolga csupán annyi, hogy figyelje, megfigyelje a körülötte élő embereket, a különböző történetekből pedig izgalmas elbeszéléseket „faragjon”. Míg első kötetének általános hangulata tragikus volt, addig a Szemfény-vesztők novelláinak többsége a reményt jeleníti meg. Írójuk hisz abban, hogy mindenki megtalálja bennük az erkölcsi, morális tanulságot, az olvasásélmény mellett gazdagodva így mentális értékekkel is. „
A hivatalosság (listakészítés) és a személyes hangvétel és gyötrelmek közt feszülő ellentét az első írás (A lista vége) kompozíciójának architektonikus alapzata. Az értékvesztést, a halált, ennek ellenére kívülről láttatja. Ez az írástechnikai eljárás, mely egyben dichotómia, alkalmas arra, hogy a szerző az „életvilágát”- die Lebensfeld -érzékletesen megragadhassa. Beteljesül Kundera imperatívusza: az írás egyetlen erkölcse a megismerés.
Az epikus ív a történetben nem más, mint egy képlet, egy matematikai egyenlet, melynek minden konkrét feladatához (temetés, halál) az értékvesztés és a gyötrelem különböző intenzitású kategóriái társulnak, akár egy grafikon esetében. Ám rendkívül nehéz az alkotó és az olvasó csillapíthatatlan igénye, hogy előbb ítélkezzék, mint megértene. Az emberi lét megismerhetetlen és egyedi titka eltűnik a modern épület mögött, amelynek Ügyvédi Kamara a neve. És egy teljes élet lezárására is csak egy hónap adatik. Ám a múlt sohasem problémamentes:

„ Annyiszor tört össze a szíve, hogy már nem lehetett
összeilleszteni. Egy-egy vita után összegörnyedve,
kezét a szívére szorítva kuporgott
szép emlékei romjain, egyre közelebbrõl érezve
a halál fagyos érintését, a jeges szorítást a mellkasában.”

Amiből az fakad, hogy Bús Anikó képes indigóval írni a halált.

A látomás c. írás vágy az íróasztal illatú parfüm iránt, mely virtuális halálba torkollik. Tanúság, hogy egyetlenegy eszme, cél sem alapozhatja meg az emberi élet értelmét, hisz az önmagában és nem másban hordozza értelmét. Nincs sok értelme annak az életnek, melyet nem hívhatunk másnak, mint a későbbi temetés céljára felvett előlegnek. Majd szenvedésből fakad a művészet, gyermekarcokból készít tapétát (Megvetetten), ami már olyan allegorikus, hogy a kötet egyik legszebb és legmegrázóbb entitása, ám, ne feledjük, hogy ezt, anélkül, hogy valóban megtörtént volna, szinte teljességgel lehetetlen íróilag kitalálni. Nincs beteljesülés, csak magunkra találás:

„Amíg haragszunk, amíg vétkest keresünk,
addig fogva tart minket a múlt. A harag minket
emészt, bennünk rombol, nem érinti azt, akire
irányul. Nem a mi dolgunk igazságot tenni és
ítélkezi. Csak a saját életünkért felelünk. A mi
dolgunk ennek a szoros köteléknek a megtartása,
és a ránk szabott elkövetkező életünk beteljesítése
a saját mércénk szerint. A többi nem a mi
dolgunk, hiszen tudjuk, hogy „Isten nem siet, és
nem is késlekedik”.

A mentőöv c. írás egy profi személyiségfejlesztő tréner profilját rajzolja meg, aki professzionalista módon degradálja és alázza meg fizikailag és lelkileg társát, aki már a saját nevét sem meri vállalni. Igaza volt Tolsztojnak, amikor az Anna Karenina elején azt írta, hogy csak a jó házasságok hasonlítanak egymáshoz. A tönkretevéshez ezer út vezet. S „Iskolai jegyzetek” c. dosszié tartalmazza a pokol bugyrait. Amikor családunknál látogatást tett Thomas Szasz, az antipszichiátria atyja, s látta szüleim elhidegülését, akkor megkérdezte apámat, aki szintén orvos volt. A hippokratészi esküt tett apám azt válaszolta, hogy „gyilkosságra gondoltam már, de válásra nem.”
Az Álom-világ. c. írás a császár álma, aki pillangónak hiszi magát álmában és fel sem akar ébredni. Ha hihetünk dr. Freudnak, akkor az álmunkban az elfojtott én uralkodik a tudatos énen. Ha én álmomban Woody Allan lehetnék, lehet, hogy fel sem akarnék ébredni. Noha a pszichiáterekkel jó lesz vigyázni, mert tudható, hogy nincs lelkileg egészséges ember, csak rosszul diagnosztizált elmebeteg. Ám az álom nem pszichotrop jelenség. Bús Anikó szuverén alkotó, nem jár kitaposott ösvényen. Mert.
Harminc évvel ezelőtt olvastam egy sci-fi antológiát, melynek Csillagűzött szerető volt a címe. Abban szerepelt egy írás, amely egy kamaszszerelemről szólt, amit szétroncsolt a felnőtt lét. S a felek elszakadtak egymástól. Ám évek múltán, amikor már mindkét fél mással élte boldog/és vagy/ boldogtalan életét, közösen eldöntötték, hogy álmukban a Mars egy csodálatos szigetén fognak találkozni álmukban. Szívem szerint örülök, hogy Bús Anikó (akinek paripája csodaszép pejkó) a történet rá jellemző, egyedi lezárását választotta a sztereotípia helyett.
Menedék: izgalmas párkapcsolati, lélektani kísérlet, a kötet egyik tartópillére. Megkapó történet, ám sejtelmes is egyben. Maga az író sem rak elénk kórházi zárójelentést, és nem közli velünk a teljes laborvizsgálat eredményét. Így hát elgondolkodhatunk, hogy egy eredményében megrázó emberi kísérlet zajlott le, vagy egy szintén megrázó szklerózis multiplex nevű betegségről olvashatunk. Már tudom, hogy Bús Anikóban húsz író lakik.

Kerekes Tamás


Részlet:
Megvetetten

A kis gyülekezeti terem zsúfolásig megtelt. Valami meghatározhatatlan nyomás, valamiféle kellemetlen izgalom érződött a levegőben, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. A pásztorra várakozó emberekre vészjósló csend telepedett.
Az első sorban ült a pásztor felesége, aki egyben helyettese is a hétvégenkénti összejövetelek megtartásában, a gyülekezet egyben tartásában. Mellette ültek kamasz gyerekei, egy fiú és egy lány.
Az asszony szemében nem látszott a régi tűz, megtört arcát a lelke felé fordítva imádkozott.
A gyülekezeti pásztor az emelvényre lépett. A férfi szemben állt az emberekkel, s alig több mint karnyújtásnyira a feleségétől és a gyerekeitől. Az asszony arcára torz grimaszt rajzolt a fájdalom.
A férfi szépen zengő szavai szétterítették a vádakat, a szégyent, a mocskot. Az emberek meghemperegtek a lelkükkel a gyalázkodásban, ki döbbenten, ki kárörömmel, ki közömbösen. Ha voltak is együtt érzők, elvesztek a tömegben.
Az asszony tágra nyílt szemekkel, dermedt döbbenettel meredt a gyalázkodó szónokra. Az előző esti vita után szép szavakat, megbánást remélt.
„Ez az asszony nem méltó arra, hogy a gyülekezet tagja legyen, nem méltó arra, hogy a társam legyen, hogy anya legyen. Erkölcstelen, bűnös viszonyt, viszonyokat folytat, becstelen életet él. Elűzöm a gyerekeim és magam mellől, és elűzöm a gyülekezetből is. Állj fel és menj innen.” Csontos ujját a nőre szegezte, aki nem híve saját fülének, kétségbeesetten forgatta a fejét jobbra, balra, előre hátra, segítséget, támaszt keresve. Senki nem szólt, senki nem mozdult. „Ki innen” – hallotta újra. A gyerekei keze felé nyúlt, akik fejüket leszegve, szégyenkezve meredtek maguk elé.
Lassan állt fel. A férjére nézett, akinek nemrég még szeretett arcát gonosz, gúnyos , önelégült érzései formálták idegenné.
Elindult az ajtó felé. A sorok között régi, igaznak hitt barátok ültek. Itt is, ott is megállt egy-egy barát előtt reménykedve, de senki sem kelt a védelmére, senki sem kiáltott megálljt. Lassan, nagyon lassan ment végig a sorok között a dermesztő csendben. A kijárat mellett ült a legrégibb, legkedvesebb, legfontosabb barát. Megállt mellette, nézte csendben, szeme megváltásért könyörgött. Sokáig állt így, nézte a szeretett arcot, várt egy bátorító érintést, egy segítő szót. A barát megrázta a fejét és alig hallhatóan ennyit suttogott: „élni kell”.
Élni kell, azaz hallgatni, meghunyászkodni, gyáván, hazugul, minden áron.
Megsemmisülve, önmaga árnyékaként hagyta maga mögött a férjét, a gyerekeit, a barátait, a gyülekezetét. Az életét.
Tíz éve már, hogy megvesszőzték a lelkét, hogy meggyalázták és megalázták.
Évek alatt építette újra önmagát, az életét. Szülei rettegve nézték, hogyan emészti magát, hogyan marad teljesen magára ebben a gyalázatos világban. Olykor oly közel járt hozzá a halál, hogy szinte hallotta a dermesztő hívó szót, kezében tartotta a megváltást ígérő önként választott vég eszközei. A végső lépés előtt azonban mindig megállt, így harcolt hite éveken át az elkeseredéssel, a megadással.
Végig kellett élnie a válás stációit, a kisemmizést, a gyerekek elveszítését, a kivetettséget. Akadtak néhányan, akik nagyritkán felkeresték, hogyléte felől érdeklődtek, de nyilvánosan senki nem állt szóba vele.
A hatalmas üzleti birodalomból, amelyet- önkéntes egyházi munkája mellett a férje az alatt a tizenöt év alatt épített, amíg ő a gyerekeket nevelte, a háttér volt, a biztos pont, a meleg vacsora, a tiszta ing, a társ, aki meghallgat, erőt ad – nos, ebből neki semmi sem jutott. Az igazság és a jog időnkén külön utakon járnak.
A csodálatos otthonból, a pazar villából csak a személyes holmiját, s gyerekei régi rajzait, ajándékait vihette el. A kis, kétszobás lakás magánya úgy fojtogatta, úgy gyötörte, hogy az estékre már elérte a torkát a fájdalom, a megszokott családi vacsora időpontjaiban erőlködve, gyötrődve hajolt a mosdókagyló fölé, s csak hányt. Hányt akkor is, amikor már nem volt mit, öklendezve fuldoklott vagy egy sarokba kuporogva, mozdulatlanná dermedve nézett a semmibe.
Nem volt miért felébrednie, felkelnie, léteznie. Ő, aki egy nagycsalád hétköznapjait és ünnepeit szervezte és bonyolította oly sok éven át, felesleges lett, szeretetlen, kivetett.
Sok idő után megszállottként kezdett kapaszkodni egy álomba. A gyerekei szobáját álmodta újra a kicsi kétszobás lakás egyik szobájába. Visszaidézett minden szegletet, bútorokat, függönyöket, lámpákat és ámokfutóként járta a várost, s apránként kicsi hálószobája mellé odavarázsolta a régen látott gyerekszobát. Minden ugyan olyan lett, mint a régi otthonbeli. Nem volt lehetősége két külön szobát berendezni, a két gyerek birodalmát egy függönnyel választotta el. Csak a falak nem hasonlítottak az eredetihez.
Amikor az utolsó bútordarab is a helyére került, amikor a két szoba kisebb változatban már teljes hasonlóságában elkészült, akkor következtek a falak.
Kiválogatta a legkedvesebb, legszebb emlékeit megörökítő fényképeket a gyerekei születésétől addig a pillanatig, amíg együtt volt a család. Az első napos fényképektől az óvodáskoron át a kamaszkorig sorakoztak előtte a múlt csodás képei. Egy fénymásoló irodába vitte őket, ahol minden képet lemásoltatott kis és nagy méretben egyaránt, majd papír tapétát és vegyszert vásárolt, s szinte evés és alvás nélkül dolgozott, amíg elkészült a különleges falburkolat. A másolatokat a tapétára borította, majd átdörzsölte a vegyszerrel, s a csodás gyermekarcok, az őt ölelő gyermekkarok és szép pillanatok átvarázsolódtak a tapétára, majd a falakra kerültek. A kettéosztott gyermekszobát beborították a múlt emlékképei, ám a gyerekeit nem varázsolgatta vissza az életébe.
A hónapokig lendületet adó álom valóra vált, s ott kuporgott a múlt és a jelen között lebegve, újra céltalanul, feladattalanul. Ám már nem zuhant vissza olyan mélyre, mint az első időkben, s bármennyire is hihetetlennek és elképzelhetetlennek tűnt önmaga számára, elkezdődött valamiféle létezés. Agya különös módon működött. Amikor a gyermekei, korábbi élete vagy bármely emlékkép és hiány utat tört az elméjébe, tudatosan és óriási akarattal szorította vissza. – Ne most, ne még – most még nem bírom végiggondolni – nyomta el magában az elviselhetetlen fájdalmat. Fásult lett, örömtelen, de élt.
Tudomásul kellett vennie, hogy amíg ő dermedt visszavonultságban tengődött, az élet ment tovább. Jöttek a számlák, a felszólítások, amelyeket idős szülei próbáltak megbirkózni egyre sikertelenebből. Nem nézhette tovább tétlenül a két idős ember miatta megélt aggódó fájdalmait és a rájuk rakott anyagi nehézségek alatti gyötrődést.
Munkát kellett keresni, gyorsan, hogy legalább teherré és nyűggé ne váljon. De közel húsz éve már feleség, anya, háttér, segítő volt a férje mellett, mögött az üzleti és az egyházi világban egyaránt. És előtte? Volt élet előtt? Az esküvő, a gyerekek születése, a szép évek előtt?
Vissza kellett nyúlni a múltba és emlékeiből előhívni az egyetem kemény éveit, hiszen tanulmányai alatt el kellett tartania magát. Felidézte a rajzórákat, amelyeken először mint diák, majd mint tanársegéd varázsolta papírra és vászonra az álmait. Aztán jött a szerelem, a házasság, a gyerekek és a rajfüzet hosszú évekig nem nyílt ki, a festőállvány nem állt a fény felé fordítva. Az ecsetek nem kerültek elő a dobozból, s a festékek is rég beszáradtak már.
Családról, gyerekekről tud gondoskodni, háztartást tud vezetni – gondolta, de hogy vállaljon munkát házvezetőnőként, hogy vigyázhatna más gyerekeire? Nem bírt volna létezni családi légkörben, más gyerekeiről gondoskodva, elszakítva a saját szeretteitől.
Maradt a rajzolás. Megkereste megmaradt eszközeit, pótolta a tönkrementeket és a hiányzókat, de nem álmokat varázsolt a rajzlapra, hanem feladatokat tűzött maga elé. Régen, egy másik létidőben irodalmi művekhez készített illusztrációi megjelentek egy neves irodalmi havilapban. Vajon van e helye még ennek a művészi megnyilvánulásnak ennyi év után is?
Mit veszíthetett? Amit elveszíthetett, azt már elveszítette. Legrosszabb esetben visszautasítják vagy válasz nélkül hagyják. A rajzolástól elszokott kezei lassan találtak vissza a régi mozdulatokba, s a tétova, darabos vonalak lassan finomodtak és váltak egyre biztosabbá. Napokig keményen dolgozott, majd megcímezte a hatalmas borítékot, belecsúsztatta a rajzokat és a kísérő levelet.
Megint teljesített egy feladatot, s már a tétlenség első pillanataiban dübörögtek elméjében az emlékek, a fájdalma. Ne, még ne, még nem bírom – mondogatta hangosan magának és megint elnyomta a rettegett érzéseket.
Már a második év végéhez közeledett a családtalan állapot szerinti időszámítás, amikor megszületett benne egy gondolat, amely csak nőtt és erősödött és a megvalósulás felé tört. Ekkor történt, hogy a szokásos gyülekezeti napon szépen felöltözött, a haját összetűzte és a gyülekezeti terem felé indult. Nem volt benne félelem. Már nem volt annyira magányos, új életébe felbukkant egy-egy ismerős, még nem barát, hiszen a barátot közel kell engedni és arra még nem volt képes.
Utolsónak lépett a gyülekezeti terembe, felemelt fejjel és leült az üres utolsó sor közepén lévő egyik székre. Minden fej feléje fordult, halk moraj futott végig a termen, de semmi nem történt. A gyerekei az első sorból hátra-hátra fordultak. A belépő pásztor azonnal érzékelte a jelenlétét, arcán átsuhant a gúny, jelentőségteljesen végigpásztázta tekintetével a családját: két kamasz gyerekét, az új feleséget és a mózeskosárban mellette alvó új jövevényt. De nem tett semmit, nem voltak mocskolódó szavak, úgy döntött, nem vesz tudomást a jelenlétéről. Miért is tenné! Már mindent elvett, amit elvehetett, már minden hazugságot és mocskot kiborított, amire céljaihoz szükség volt.
Az asszony a hátsó sorból elsőként távozott, de ott volt a következő s az azt követő alkalmakkor is. Ugyan ott ült hétről hétre, az utolsó sor közepén, s nem ült mellé soha senki, de már nem fordultak felé a fejek, nem súgtak össze körülötte.
Már a negyedik alkalommal hallgatta egyedül az utolsó sorban a gyülekezeti pásztor szavait, amikor halkan nyílt mögötte az ajtó és kétfelől két alak közeledett felé. Alig előtte érkezett, még nem érzékelte, hogy a gyerekei nem ülnek a szokott helyükön az első sorban. A két felől érkező két jövevény leült mellé és a kezéért nyúltak. Lehunyta a szemét, körülfogta ujjaival a kezében fekvő kezeket, amelyek tapintásához semmilyen más boldogság nem hasonlítható. Szeméből csendesen csorogtak az öröm könnyei és gondolatban mélységes hálát rebegett el a megélt csodáért.
A beszéd vége felé a gyerekek felálltak, megsimogatták a kezét és elhagyták a termet. Nem estek közöttük szavak, de a kezeik mindent elmondtak egymásnak.
Hogy várta a következő heti találkozót! Mennyi erőt kapott, hogyan ragyogott a szeme egész héten át! S ugyan így történt a következő két alkalommal is. Vagy mégsem ugyan így? A gyerekek már nem utolsóként érkeztek és úgy ültek anyjuk mellé. Az első sorból álltak fel és két oldalról mellé ültek. Az első alkalmakkor még a figyelem középpontjába kerültek, majd ezt is megszokták és szó nélkül vették tudomásul az emberek, mint ahogy korábban az anya újbóli megjelenését a gyülekezeti teremben.
S valamikor a harmadik alkalommal együtt álltak fel a beszéd végén, együtt indultak el, úgy, mintha mindez természetesen lenne, mintha sohasem történt volna és nem is történhetne másképp.
Óvatosan, félve, bizonytalanul keresték és találták meg a szavakat áthidalva a fájdalomtól és a különtöltött időtől mélyült látszólagos távolságot.
Tétova beszélgetés indult, az anya az új otthona felé vezette a gyerekeit, akik nem titkolták, hogy ismerik a járást.
- Gyakran jártunk erre esténként biciklivel – hallotta a fiú szavait, aki nélküle vált tizennyolc éves felnőtté. – Egy levelet írtunk neked, hogy semmit ne felejtsük ki - nyújtott oda a kislány egy gondosan összehajtott papírlapot.
A konyhában ültek le, mindhárman izgatottan, feszülten, várakozással tele.
A levelet felváltva írhatták a gyerekek, mert kétféle írású kusza sorok mosódtak össze a könnyein át olvasó anya szemei előtt.

Megkérte őket, hogy a másik, a nagyobb szobában várják meg, amíg végez az olvasással.

Drága Anya!
Felnőtt lettem, néhány napja töltöttem be a tizennyolcadik évemet. Tudom, velem voltál gondolatban ezen a napon, s hiszem, hogy te is érezted, hogy én is veled voltam.
Már nem kell azt tennem, amit mondanak, már nem kell ott élnem, ahol nem akarok élni. Bocsáss meg, hogy gyáva voltam, bocsáss meg, hogy nem álltam melléd abban a rettenetes helyzetben. Féltem apámtól, az emberektől és nagyon össze voltam zavarodva. Tudtam, hogy azok a szörnyűségek nem lehetnek igazak, amelyek azon a napon a gyülekezeti teremben elhangzottak. Tudtam, mert hallottalak előző este benneteket apámmal beszélgetni. Hallottam, amikor elmondta, hogy el akar hagyni, mert egy másik nő vár tőle gyereket. Csúnya szavakkal illetett, megalázott emberségedben, nőiségedben, hogy tettét igazolni lássa. Szégyelltem magam minden férfi nevében, amikor ezekről a hálószobai titkokról fennhangon, gúnyolódva, vádolva kiáltozott.
A te hangodat alig hallottam. Tudhattad a viszonyát, mert gyakran láttalak szomorúnak, éjszakánként gyakran hallottam, hogy a gyógyszeres fiókban fejfájás elleni gyógyszert, altatót keresgélsz! De az, hogy gyereke lesz és válni akar, nagyon meglephetett és összetörhetett. Emlékszem, ahogy kérdezted: hogy állsz így a gyerekek elé, hogy nézel a gyülekezet szemébe? Hogy beszélsz szeretetről, tisztességről, amikor a társadnak hosszú időn át hazudtál és még tisztességesen lezárni sem tudod a házasságunkat, csak gyalázkodva, vádaskodva, hazugul, méltatlanul.
- Majd meglátod, ki nem tud a gyerekei és a gyülekezet szemébe nézni – hallottam apám gúnyos hangját, aki becsapta maga mögött az ajtót, s már a látszatra sem adva nem töltötte otthon az éjszakát. Másnap megalázott téged mindenki előtt és ahogy elvitted a ruháidat, dolgaidat, aznap már a közös ágyatokban aludt a nő, akit a válás után azonnal feleségül vett, s aki – ahogy a kívülállókkal elhitették – nemrég „ koraszülött” kisfiút szült.
Velünk eleinte jól bánt, de minden nap hallhattuk, hogy az utcán fogjuk végezni csavargóként, ha szóba állunk veled és mindenki megvet majd minket is. Szégyellem, Anya,hogy eddig vártam, szégyellem, hogy gyerekként nem mertem kiállni melletted. Kérlek, bocsáss meg.
Anyucikám! Ne haragudj, csak tizennégy éves voltam és nagyon megijedtem. Semmit nem értettem abból, amit akkor este Neked apa mondott, és nagyon szégyelltem magam akkor, ott, a gyülekezet előtt. Nem miattad, egy pillanatra sem hittem el, hogy bármi igaz lehet a vádakból. Szégyelltem, hogy mivé lett a családunk. Kicsit mindig lenéztem azokat a családokat, ahol elváltak a szülők, azt hittem, hogy ez velünk sosem történhet meg. S nemhogy megtörtént, még kirakatba is került az életünk, hazugságokkal és a Te megaláztatásoddal.
Nem akarok tovább ott élni, nem akarok úgy tenni, mintha semmi nem tudnék, mintha mindent elhinnék. Veled és a bátyámmal akarok élni és hinni akarok abban, hogy egyszer majd minden kiderül és mindenki megtudja, mi az igazság.
Nagyon szeretünk, Anya és kérünk, ne haragudj ránk. „
A két aláírást már teljesen elmosták a könnyei. Nem számított már a megaláztatás, a két évi szenvedés, sem az álmatlan vagy altatók kábulatában töltött éjszakák és élettelen nappalok. Semmi nem számított, csak az a két csodálatos lény, akik a másik szobában képről képre idézték fel az emlékeiket, s egyik tárgytól a másikig csodálkoztak rá az újraálmodott gyerekszobák mására.
- Köszönöm – lépett be hozzájuk az anya. - Mindent hivatalosan intézünk majd. Te felnőtt vagy, szabadon dönthetsz, hugi ügyét pedig ügyvédre bízzuk. Már van pénzem ügyvédre. Van munkám. Rendszeresen jelennek meg rajzaim és hamarosan önálló kiállításom is lesz. Már adtam el képeket, el tudlak tartani benneteket.
Körülülték a konyhaasztalt, s ezer terv született a közös életről, a jövőről.
Tudták, hogy nem lesz könnyű csata, de nem kételkedtek abban, hogy senki és semmi nem akadályozhatja meg őket abban, hogy ők hárman újra egy család legyenek.
Az ezt követő évek a közös örömök és gondok, nehézségek és sikerek természetes váltakozásával teltek el. A gyerekek felnőttek és ki-ki a maga útját járja, nem szakítva el, de még csak nem is lazítva e szoros hármas köteléket.
Az apa egyre távolabb került az új család bűvöletében a felnőtt gyerekeitől, s a ritka közös ebédeken kerüli a tekintetüket. Még mindig sikeres, még mindig ott áll hétről hétre a gyülekezet előtt.
A felnőtté vált gyerekek örömmel fogadták el anyjuk új társát, aki a válás után nyolc évvel lépett az életébe. Sok idő kellett, hogy a sebek beforrjanak, hogy a félelem és a bizalmatlanság kemény páncélja meggyengüljön, majd a hétköznapok és ünnepnapok egymásutániságában darabjaira hulljon.
Nemrég, közel tíz évvel azután a rettenetes nap után, egy csendes családi vacsorán ki-ki felidézte a történtekhez kapcsolódó emlékeit és érzéseit. Könnyes, szomorú este volt, a jelen harmóniáját átlengte a múlt, mert az elnyomott, kimondatlan szavak ki akartak törni, s kimondva valóban múlttá akartak válni.
Az anya minden elnyomott és tíz éve őrzött fájdalmát szerettei elé terítette. Most már végig tudom gondolni, ki merem mondani – és vége – zárta le a múltat végérvényesen.
S a vétkesekkel mi lesz? Apánkkal és a gyávákkal, az igaztalan barátokkal, akiknek többet ért az érdek, akiknek csak az számított, hogy „élni kell”?
Hányszor tették már fel a gyerekei ezt a kérdést önmagukba, s ezúttal hangosan is. S nem lehetett megkerülni a választ sem.
„Amíg haragszunk, amíg vétkest keresünk, addig fogva tart minket a múlt. A harag minket emészt, bennünk rombol, nem érinti azt, akire irányul. Nem a mi dolgunk igazságot tenni és ítélkezi. Csak a saját életünkért felelünk. A mi dolgunk ennek a szoros köteléknek a megtartása, és a ránk szabott elkövetkező életünk beteljesítése a saját mércénk szerint. A többi nem a mi dolgunk, hiszen tudjuk, hogy „Isten nem siet és nem is késlekedik.”


Most már érthető a kiadó
előszava:
„Az írások hangulata Csáth Géza, Hajnóczy Péter és Géczi János világát idézi, XXI. századi, katarzisra törekvő, optimista, de nem mindig feloldozó történetvezetéssel, néhol meglepő megoldásokkal, de mindig egyértelműen a kor – napjaink – éles kritikájával. A női perspektíva igen hangsúlyos – de nem kizárólagos – mégsem beszélhetünk „női irodalomról”. Késő esti olvasmány, de ügyeljünk arra, hogy mindig érjünk az adott történet végére elalvás előtt, különben – feloldozás híján – nehéz éjszakánk lesz.

Összeállította
Kerekes Roadmovie Tamás








[VÁLASZ]
CruciFix

#7

2011.05.12  06:25

Palkovics György: Kakpuszta
Duna International Kiadó
www.dunakiado.hu
kiado@dunakiado.hu
titkarsag@dunak
iado.hu


szexuális felvilágosítás Hirshler dr. ábrája segítségével:
„Na mondom hát sok mindent gondoltam és álmodtam én erről, de ezt nem. A legjobban a Bajmi hentesnél a falon lógó kép egyes részleteire hasonlított. Arra ez volt írva: „A baconsertés robbantási rajza”

A vég:
In medias res
Kihalt Kakpuszta is

30 rendőr kereste azt az idős kakpusztai asszonyt, akinek eltűnését hétfőn este jelentették. A rokonai szombaton látták utoljára a Nagybajom melletti faluban élő asszonyt. Éjszaka megtalálták, de az életét már nem tudták megmenteni. A 80 éves asszony volt az utolsó kakpusztai lakos.

Az idős néni egy lakókocsiban élt. A gyerekei látták el, gyakran látogatták. Horváth Teri néni már nem akart elköltözni otthonából. Egy tavalyi műsorban, a Kapos Televízióban így beszélt: - Elvitt már egyszer Böhönyére a lányom, de visszajöttem egy hónap múlva. Hát a család azt eszik, amit ő kíván, vagy szeret, eszik a kövesztett szalonnát, énnekem nem muszáj azt enni. A 80 éves asszonyt szombaton látták utoljára, de csak hétfőn jelentették az eltűnését. A rendőrök terepjárókkal fésülték át a környéket. Bíró Gábor, hadnagy, megyei rendőr-főkapitányság: - A kollégáim közel 30 fővel vonultak ki az idős asszony lakhelyére és rendőrkutyákkal megkezdték a keresését. A keresés 5 órától este 10-ig tartott. A közeli erdőben találták meg a nénit. Legyengülten, kihűlt állapotban leltek rá. Napok óta nem evett, a gyógyszereit sem szedte be. Nem sikerült újraéleszteni, a mentőben életét vesztette. Halálával lakatlanná vált egy újabb somogyi település
Kedvcsináló: Miska bácsi
Mert Manci a lóerő mértékegysége, a szabvány
„Tudod fiam, Lembergben hosszú ideig állomásoztunk. A zsoldbul sokan bejártak a Frejlájnokhoz. Tudod hová, oda a lámpás házba. Öt pöngő vót az ára. Nem kevés pénz vót az fiam, sajnáltam is rá nagyon. Én gyűjtögettem a zsoldomat, hogy majd ha hazaérek, vöszek rajta egy csikót. De eccör engömöt is rávitt a lélök, hát elmöntem a kamerádjaimmal. Kiválasztottam egy tenyeres-talpas, csöcsös-faros mönyecskét, aszt mondom neki: „Frajlájn, kommenzi her, kamera, priccs…” Gyütt is mingyá, aszt bevitt a kamerába. Komótosan nekivetkőzök, aszt elkezdöm tönni a dógomat. Tudod fiam, jó méllen és hosszan ha má ennyi pénzt kifüzettem. Riszáta is a farát, mög nyikogott is öleget. Tetszött a büdösnek.
Aztán, amikor végzök, őtőzködök főfelé, má a kardomat kötöm föl, amikor mögszólal: Vitész úr! Visszaadom az öt pöngőt, tögye be mégeccör
Az apa
a).Apa aztán kiállt a veranda elé, hogy fogadja testvérét. Ahogy közeledik egyre élesebben látja és amikor romlott szemének három méteres fokuszába ér meglepve szól: „Nanicám olyan szarul nézöl ki!”.
Nanica mosolyogva vette öccsének bókját és mivel kardos asszony volt azonnal elrendelte: „Gyura öcsém neköd szömüveg köll.

b)Jön ám haza apám kora délután Bajomból a lovas kocsival, és amikor beér abba a szögbe ahonnét belátni a nyiladékba, felüvölt mint egy megsebzett oroszlán. Mit csinyáltak a kőriserdőmmel? Ki tötte ezt? Közben fölért az udvarba az istálló elé. Én mint az „istenek által beavatott” elmondtam mi történt. Óvatosan, három-négy méterre álltam tőle, nehogy az ostorral mérgében engem üssön meg. Hát nem adtam volna sokat az életükért, ha akkor még ott vannak. Aztán kissé lecsillapodva azt mondta „na fiam ha má paraszt nem akarsz lönni, ilyen marha mérnök aki egy kű miatt kivágattya az erdőmet még belüled is löhet.”
Az anya:
Soha semmilyen járművet nem vezetett. Biciklizni sem tudott, mert lánykorában egyszer elesett és nagyon megijedt. Kakpusztáról is alig járt ki, így lovaskocsival is keveset közlekedett. Mégis autóbalesetben halt meg. Tél volt. Frissen hullott tíz centis hó. A gondozónő négy órakor elment, mi még dolgoztunk az irodában. Nővéremnek rossz érzése támadt, és hazaszaladt megnézni. Furcsállottam, hogy jó idő múlva sem jön.
Aztán egyre erősödő zajokat hallottam. Valaki berobbant az irodába. „Az édesanyját a kaputól 250 méterre elütötte egy autó.” Azonnal a kocsiba ugrottam és rohantam. Az út szélén már csődület állt. Ő az árokban feküdt hanyatt, bal lába térdben félig leszakadva. Odaguggoltam mellé és a karjaimba öleltem filigrán kis testét. A szája váratlanul megmozdult, kerekre nyílt, és egy pattanó „pöh” hangot hallottam. A teste már fél órája halott volt. De a lelke megvárta a Kisfiát.
Másnap, ahogy kicsit megnyugodtunk, utána néztünk mi történt pontosan. Az erkélyajtót belülről ki tudta nyitni. Pizsamájára meleg ruhákat vett, és kendőt kötött. Sokszor mondta, hogy ő szeretne visszamenni Kakpusztára. Mi elütöttük tréfával a kérést. Hát elindult maga, az út jobb oldalán, a helyes irányba. Egyenesen Kakpuszta felé.
Az iskola:
Nyelvtanból tanultuk a nevek kezdőbetűiből képzett betűszavakat. Hogy a Kovács Aladár az KA, a Fáncsi József az FJ, és így tovább. Volt az osztályunkban egy három nevű fiú. Hortobágyi Papp Ferencnek hívták. A tanító néni felszólítja: nos, te hogy mondanád Ferikém a kezdőbetűkkel a nevedet? Feri zavarba esik, irul-pirul, majd nyökögve kivágja: Hö-Pö-Fö!

Kakpuszta történeteit el kell mesélni, meg kell ismertetni az olvasóval. Palkovics György novelláskötete egy olyan világnak állít emléket, amely a történelem malmain szertefoszlott, a semmibe veszett.
Az elbeszélések szerzője Belső-Somogyban született, itt élte gyermekkorát, itt érett felnőtté. Szülőfaluja, Kakpuszta a magyar paraszti létforma esszenciáját hordozta, s ez olyan élményszerűen tárul elénk a könyv lapjain, hogy szereplőit közeli ismerősnek érezzük, és velük együtt éljük át, hol mosolyogva, hol könnyeinkkel küszködve sorsuk fordulóit.
Az íróból katartikus tisztasággal kívánkoznak ki ezek a történetek. Szeretni való emberekről mesél, megőrzött gyermeki szeretettel, gördülékeny stílusban, ízesen anekdotázva. S miközben a paraszti világról elemi erővel adja át fiatalkori élményeit, és a néprajz, a kultúra, a földművelés, a vadászat területeiről is sok mindent megtudunk, tanúi leszünk egy formátumos személyiség kibontakozásának.
Ízig-vérig magyar történet, megkapóan tiszta és fergetegesen mulatságos. Családrege, szerelem, háború, helytörténet, gyönyörű természeti képek. Letehetetlen olvasmány.
– Dr. Torda István művelődéstörténész
Kakpuszta az életre nevel
Egy koranyári akácvirágos hajnalon „vonyigózzuk” a szalmát a szérűskertben a nagy kazalból. Már süldőgyerek voltam. Egyszer csak lódobogást hallunk a Nadalos felől vezető útról. Almásderes lován az „Öspörös Úr” üget hazafelé Bajomba. Jókedvűen énekel. „Szőrös lábú kismacska, hol jártál az éjszaka…”. Én addig Őt kis templomunkban csak hittől, és pátosztól sugárzó arccal láttam, ahogy predikál könnyező népének. Kíváncsi arccal édesapámra néztem. Ő rejtelmes mosollyal „motyogott” valamit, majd megszólalt „Jó kedve van fiam az Öspörös Úrnak. Tegnap lakodalom vót Nadalosba, alighanem a tanítónéninél hálhatott…”
A fóradalom:
Egész nap a Szabad Európát hallgatták apámmal. Aztán Washington-tól várták a csodát, a segítséget. Eleinte „Vashintónak” értettem, és sehogy sem fért a fejembe, hogyan tudna az segíteni a szegény pestieken. A karhatalom szó különösen sokszor hangzott el. Én csak apám izmos karjaira tudtam gondolni, melyekkel a hatalmat gyakorolta felettünk, vagy a lovakon, amikor az istállóban néha végigcsapott az oldalukon a vasvella hátuljával.

Egyre nőtt a zűrzavar az elmémbe. A lehallgatás, és a kihallgatás szavakon is sokat gondolkodtam. Végül az a kép állt össze a fejemben, hogy este amikor már elülnek a verebek, a ház hátuljától a fal mellett előrelopakodik valaki, és az ablak alá guggolva hallgatja ki, mit beszélnek apámék bent a szobában.

Amikor Nagy Imre miniszterelnök lett, apám arca napokig ragyogott. „Ez jó lössz nekünk is” mondta a testvérének Nanicának. Később hívták Nagybajomba a „Ruszki szobor”, az orosz hősi emlékmű lerombolására. Okos, és előrelátó ember lévén visszaüzent, hogy beteg, és nem tud menni. „Egy paraszt nem fóradalmazik Nanicám. Akár micsinyának ezök Pestön, ez a kis főd mögtermi amiből mögél a család. A Rákosit is kibírtuk.„

Itt a karhatalom, bejött a ruszki
Ahogy kilépek a szobaajtón látom ám, hogy szemben az asztalnál öreganyám fejőszékén egy 150 kg körüli ember féle alak ül, és jókedvűen szeleteli a sonkát. A fején egy sötétkék tányérsapka, melyet körben világoskék paszomány díszit. Nagy siltje görbe sas orra fölé nyúlik. A kékesszürke egyenruha feszül hatalmas pocakján. A válszíjjas bőr derékövön egy nagy pisztolytáska lóg, melyből kikandikál a pisztoly markolata. Nagy, kerek hasán a nyakába akasztott szíjon egy dobtáras géppisztoly lóg, melyet akkor már mi gyerekek is ismertünk az újságokból, az orosz katonákról készült képekről. Két nagy, vastag karja méteresen feszíti szét az egyenruhát.
Kommunikációs zavar, mielőtt a végrehajtók jönnek
Másnap csöpörgött az eső, és nem tudtak a mezőn dolgozni. Apám szólított: gyere fiam, elvisszük a rádiót a „Mukucshoz”, az majd mögcsinyálja. Ismertem ezt a bácsit, Löncsömben laktak. Csúfnevét egy mókusról kapta, melyet gyerekkorában nevelgetett, és mindenkinek azzal dicsekedett, milyen okos az ő „mukucsa”. A nyáron, amikor masinálás alatt a Hoffer traktor a Héjasék szérűskertjében elromlott, azt is ő javította meg. A faluban csak úgy mondták „menánikus embör”. A szót persze nem értettem, de gondoltam, ha „menánikus” akkor nem csak a traktorokhoz ért!...

Megérkeztünk édesapámmal. A nyári konyha egyik ablaka előtt berendezett kis műhelyébe vezetett bennünket. Faggatta apámat, pontosan mi történt, amikor elromlott? „Eccör csak beszéd közbe ehalgatott, asztán többet nem szót egy mukkor se”, mondta apám. Tátott szájjal figyeltem, ahogy a csavarokat kiszedi, és leveszi a hátlapot. Benyúlt a sok drót közé kis görbe hegyű fogójával, és a madzagok végeit rángatta. Féltem nagyon, hogy végleg elront mindent, és nem lesz többé rádiónk. Az egyik „gyertyát” kicsavarta, és hosszan vizsgálta a homlokára tett szemüvegen át. Én is odadugtam a fejemet, de félre tolta. „Ez nem gyeröknek való”. Kotorászott az asztalfiókjában, és egy másik, hasonlót vett elő. A rádió megszólalt. Úgy éreztem magam, mintha nem ezen a földön, hanem a „csodák birodalmában” lennék.
Kakpuszta:
részlet
„Eltűnt egy puszta Nagybajom mellől, amit fél évszázada még hatszázan laktak. Egykor Zrínyi küldött ide segítségül katonákat. Ami a töröknek nem sikerült, azt bevégezte az idő és a tolvajok; a település teljesen elpusztult, mára már az épületek köveit is elhordták.
Belső-Somogy Koppány birtoka volt. Jól választott, mert halban, vadban gazdag vidék. Földrajzilag is különleges terület. Észak-déli irányban patakok tucatjai szelik át az Aranyos patakban egyesülve, hogy az éger-lápos mocsarakba tisztára szűrve vizüket a Balatonba igyekezzenek. Tavasszal itt tömegével virít a tőzike, később a gólyahír, majd a tavaszi erdők-rétek sok színes virága. Az égerlápos erdők kis vízgyűjtő patakjaiban méltóságteljes lassúsággal folyik a kristálytiszta víz, mint a parasztember ereiben a vér.
Egy 16. századból származó térképen fedeztem fel, hogy e település az akkori írásmóddal Chak-nak írva már létezett. Kaktól délkeleti irányba 5-6 kilométerre állt Korokna vára, melyet a krónikások szerint a török is ostromolt. A vár felmentésére Szigetből Zrínyi is küldött erőket.
Gyerekkoromban a falu menti nagyerdőt Nagysáncnak hívták. A parasztok ekéi néha régi pénzeket, cserepeket forgattak ki a közelében fekvő földekből.
Korokna várának romjait széthordták. Néhány faragott oszlopfő a Kaposvári Múzeumban még megtekinthető. Ez a világ eltűnt. Már csak kövek, helynevek és cserépdarabok beszélnek róla.
Aztán jöttek új századok, új idők, új emberek. Szembeszálltak a természet erőivel. Az erdők egy részét kiirtották, az irtásokat szántóföldi művelésbe fogták, a patakokon halastavakat építettek és új kultúrát honosítottak meg. Sorra építették sárból és szalmából vertfalú talpas házaikat, és boldogan, vagy boldogtalanul élték mindennapi életüket. Szegény jobbágyok, zsellérek, parasztok, és favágók éltek itt századokon át. Gyenge termőképességű, homokos földjeiket művelték szorgalmasan, vagy az erdőre jártak dolgozni. Megélt belőle a család. Zárt közösség volt. A parasztok nem tűrték maguk között a lusta, dologtalan embereket. Kiközösítették őket. Megbíztak egymásban, és az adott szavuk „Szentség” volt. Segítették egymást, ahogy tudták. Példamutató közösségi életet éltek.
Teljesen kihalt a település
Őseim, a 800-as évek legelején a Dráva túlsó oldaláról indultak el. Öreganyám elmondása szerint a Dráván hajtották át teheneiket, lovaikat, birkáikat és indultak észak felé jobb hazát keresni. Kakpuszta kies tája megtetszett nekik, és letelepedtek.
Nagybajomtól Somogyfajsz-Mesztegnyő vonaláig ezt a területet szinte összefüggő erdők borítják. Ennek kellős közepén feküdt a hatvanas években még 600 lelket számláló szórt település hosszan elnyúlva a szekérutak mentén. Nagybajom hét pusztája közül ez volt a legnagyobb. Néhol utcaszerűen, máshol szórtan fehérre meszelt házak sorakoztak, mint egy aggastyán hiányos fogsorai.
A falu az én gyerekkoromban élte virágzásának tetőfokát. Volt saját templomunk, boltunk, kocsmánk, osztatlan tanyasi iskolánk. Gyerekkoromban még egy gőzgépet is csodálhattam, amely a kovács fújtatóit és gépeit hajtotta. Az ötvenes, hatvanas években a tanító vezetésével színjátszó- és néptánc kör is működött sikeresen egy évtizeden át. Télen a szomszéd falvakba is átjártunk lovas kocsival, és a kis rögtönzött színpadokon szavaltunk, táncoltunk, színdarabot játszottunk.
A negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején indult országos nagy útépítés és villamosítás elkerülte Kakpusztát. Így sorsa megpecsételődött. A hatvanas évek végén a falu lakói kezdtek elköltözni a közeli-távoli falvakba, ahol kövesút, villany, buszjárat volt. Az új alakuló kultúra velejárói. A hetvenes évek végére a falu elnéptelenedett. A házak értékesebb részeit lebontották, és elvitték, a vályogfalak pedig nem sokáig tudtak küzdeni az idővel. A házhelyeket ma már csak a gyümölcsfákról, út menti virágzó cserjékről lehet felismerni.
A nyolcvanas évek végén a száztizenhét korábbi házból már csak három-négy állt. Az egyikben Bözsi néni lakott. Ő nem volt hajlandó elmenni családjával, és kitartott szülőhelye mellett. Havonta gyalog járt be a tíz kilométernyi távolságra eső Nagybajomba bevásárolni. Aztán a település önkormányzatától havi rendszeres szociális segélyt utaltak ki neki. Ezt ő első alkalommal nem volt hajlandó felvenni. Csodálkozva állt a tanácsházán és azt mondta: „Édös gyerökeim! Nekem nem jár nyugdíj, én az uram mellett sosem vótam állásba.” Aztán elfogadta a pénzt. Ezt követően, amikor jött járandóságát felvenni, mindig hozott valamit termelvényei közül. Hol mézet, hol csibét, hol tojást. Ezt cserébe otthagyta a tanácsházán. Így már rendbe volt becsületes, szorgos lelkében a dolog. Hát ilyen emberek laktak Kakpusztán.
Chak másodszor is megsemmisült. És most már kövek sem maradtak belőle. Csak az emlékek. Ezek még tisztán, és határozott kontúrokkal élnek lelkemben. Hogy kiket érdekelnek ezek az emlékek, történetek nem tudom. De azt tudom, hogy az ifjak között is mindig vannak, akik érdeklődnek és tudják, hogy a múltba nyúlnak vissza gyökereik.
És tudják azt is, hogy gyökerek nélkül csak „gyökértelen” életet élhetünk. A Világok a Gondolatban születnek és Gondolatként halnak meg, amikor az utolsó szemtanúk lelkében is kialszik a gondolat, az emlékezés.”

Kerekes Tamás
[VÁLASZ]
CruciFix

#6

2011.05.11  11:40

Jézus, mint humorista

Jézus, a humorista, dr. Jog, aki mellette dr. Messiás is
Az Evangelista Club leendő sztárja, Mózes, Jónás, és David Beckham elődje
S tehetős agglegény

Egy összeesküvés áldozata

MÉDIASZEMÉLYISÉG
(Aki az emberiség cehhét kifizette)
(Kajafás főpincér)

Kerekes Tamás


A. T. Bradford
Duna Kiadó
www.dunakiado.hu
kiado@dunakiado.hu
titkarsag@dunak
iado.hu



„Sok olyan kérdést tehetünk fel Jézusról, az emberről, amit nehéz megválaszolni. Mi lehetett Jézusban, ami annyira ingerelte a zsidóság vezető rétegeinek nagyon is eltérő csoportjait – a farizeusokat (a zsidók törvényeinek elkötelezett tanítóit) csakúgy, mint a Heródes pártiakat (zsidókat, akik a pogány római hatalmat támogatták) – hogy ezek akár szövetkezni is hajlandóak voltak ellene? Egy szigorúan irányított társadalomban, hogyan tehette meg Krisztus, hogy két alkalommal is kiűzze a Templomból a hivatalos pénzváltókat és az áldozati állatok árusait anélkül, hogy a templomőrség letartóztatta volna? Ki volt Jézus földi atyja, József, és milyen hatást fejtett ki élete Krisztuséra? A rendelkezésre álló adatok hiányossága sok szerzőt késztetett már arra, hogy maga álljon elő különféle elképzelésekkel Jézusról – mármint az „igaziról”. Lehetséges-e az azonban, hogy a Krisztus személyére vonatkozó tények, ha rejtve is, de mindig is ott voltak az evangéliumokban?” – A szerző előszavából



Bradford tisztafejű szerző, orvos, mint Rabelais volt, de argumentumait legszívesebben etimológiai érvekre alapozza, ami segít bennünket, hogy egy konkrét személyt: dr. Jog (Jézus) a maga konkrét környezetében megérthessünk. Az úgynevezett racionalista bibliamagyarázat egyik értelmezője ritkán hivatkozik más, tudós szerzőkre, sui generis fejti ki mondanivalóját, közérthetően. Jézus tinédzserkori vallási ismereteit taglalva azt írja, hogy felbukkanása olyan hitet keltett zsidó körökben, mintha felbukkant volna köztük David Beckham, az Evangelista Club leendő sztárja az első edzésen.
Az első olyan kötet életemben, amely Jézus néhány mondását képes humoros megvilágításban tálalni. Ez a könyv egyik ritka adottsága és pikantériája.
Noha nevéhez fűződik a történelem leghíresebb árulása, azonban ebben a kontextusban nem az elárult személy vallási, netán politikai titulusa volt fontos, hanem a zsidó nép reménysége, hogy megszületett és tanít az a férfi, aki újra képes értelmezni a mózesi törvényeket. Olyan szerepet töltött be korában, ami a nyugati társadalmakban elképzelhetetlen volt-világít rá a szerző. Kihagyások voltak(eltűnése gyermek korában a templomban) vagy , rokonánál, Keresztelő Szent Jánosnál, aki kis híján karrierjét szakítja meg, amit a vállára galamb képében odaszálló Szentlélek csak megerősít később és nyilvánosan, tanúk előtt. A szerző minden racionalizmusa ellenére állítja, hogy a 40 nap a pusztában, harc az ördöggel, s a győzelem, egy új, magasabb nívójú, spirituálisan érett Jézust formált a pusztában, amire a szárított sáskán és erdei mézen alapuló, divatos paleolit étrend tett lehetővé.( Norbi update)
A szakirodalomban páratlan, ahogy a szerző néha megvilágítja: Jézus is lőtt néha öngólt. Különösen azokban a vitákban, amelyekben a különböző zsidó csoportok erejétől, azaz hitelességétől akarták megfosztani. Az ellene egyre jobban összefogó csoportok mindenképp le akarták járatni, mint a hidegháború korában a CIA a mézesmadzag politikával. Erről jut eszembe a hatvanas évek vicce, amikor egy híres tudós bejelentette, hogy egy akadémiai társulati ülésen ellopták a kabátját. Ő bejelentette. Aztán, amikor a Kossuth-díj odaítéléséről volt szó, akkor kigolyózták, mert „belekeveredett valami kabátlopási ügybe”. Ez Jézus életében a házasságtörő asszony megkövezésének megakadályozása volt. Igazi 22-es csapdája -hangsúlyozza joggal a szerző. Jézus kezéből az események irányítása mégsem csúszik ki. Van energiája humorosan visszavágni Heródesnek és a rókát nőneműnek nevezi(Heródiás), Heródes felesége, aztán, mint Doc Holliday, Thombstone megyében, elhagyja Jézus azt a vidéket, amely területen „körözési parancsot” ad ki ellene a Szanhedrin. Már-már technicolor színben látom őt, Charles Bronson játszhatná, még olyan korában, amikor Lee Marvin-nak volt kóristafiú egy litván templom fiúkarában. Spielberg és Andy Wayna összeborul. Snitt.
Ám azt kinyilatkoztatta, hogy templomból nem lehet piac, személyes okokból, Lázár miatt visszamegy Júdeába, a különböző csoportok most már más fogást keresnek rajta: a vád: Messiásnak, Istennek tartja magát, s elindul a végzetes összeesküvés, a kereszt botránya.
Okos, realista, az aktuális vallási, politikai viszonyokat kitűnően ismerő és azokat kiaknázó könyvnek tartom, mely ugyan ellentmond nehány sztereotípiának, de sok új, érdekes vonással gazdagítja a Jézus-recepciót.
Kerekes Tamás




Jézus Krisztus nem szegény ácsmester, hanem nagy hatalmú, jómódú és magasan képzett építész fia volt – állítja új könyvében, a Jézus felfedezésében dr. Adam Bradford történész és bibliakutató. A tudós ráadásul állítja: a keresztények által megváltóként és Isten fiaként tisztelt názáreti nem jászolban született, és 30 éves kora előtt a zsidó állam egyik vezető rabbija volt.
Bradford szerint a csaknem kétezer éven át elterjedt tévedések a görög és a héber nyelvű biblia alapvető félrefordításaiból erednek, amelyek alapján Jézust a nincstelen kétkezi munkás, József fiaként fogadták el, holott Krisztus kora egyik legbefolyásosabb embere volt – jóval 30 éves korában történt megkeresztelkedése és a zsidó egyházzal történt szembefordulása előtt.
Jézus Krisztus a legmagasabb vallási
iskolákat végezte
– A görög tekton szót, amely a bibliában Jézus apjának mesterségét jelölte, alaposan félrefordították – írja könyvében a kutató. – A helyes értelmezése nem egyszerű ács, hanem magasan képzett építész, így jómódban éltek. Józsefnek tehát minden lehetősége megvolt arra, hogy fiát taníttassa, így Jézus már fiatalon nagy tudású és befolyásos ember volt.
Bradford állítja: sikerült megfejtenie azt is, mit csinált a későbbi megváltó 12 és 30 éves kora között, a „titkos években", amelyekről a bibliában kevés említés esik. A kutató kiderítette: legmagasabb vallási iskolákat végezte el a papok védőszárnyai alatt.
– Ha Jézus valóban egy nincstelen ács fia lett volna radikális eszmékkel, senki nem hallgatott volna rá – magyarázza a könyvben Bradford. – De mivel egyike volt a legbölcsebb és legtanultabb zsidóknak, hatalmas befolyása volt kora társadalmára, és büntetlenül hirdette vadonatúj igéit, amelyekért szegény, tanulatlan emberként börtön vagy korbácsolás járt volna.
K. Á.
Blikk.hu

„És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni." Lukács evangéiuma

„A napokban egy nagyon érdekes okfejtés látott napvilágot, ami a mi figyelmünket se kerülte el, miszerint Jézus nem egy szegény (vagy inkább közrendű) ács volt, hanem gazdag építőmester. Jézus Krisztus nem szegény ácsmester, hanem nagy hatalmú, jómódú és magasan képzett építész fia volt – állítja új könyvében, a Jézus felfedezésében dr. Adam Bradford történész és bibliakutató. A tudós ráadásul állítja: a keresztények által megváltóként és Isten fiaként tisztelt názáreti nem jászolban született, és 30 éves kora előtt a zsidó állam egyik vezető rabbija volt. (milyen kár hogy erről eddig senki nem tudott eddig, fel sem merült ez senkiben, köszönjük dr. Bradford, hogy kivezettél minket a sötétségből)
Bradford szerint a csaknem kétezer éven át elterjedt tévedések a görög és a héber nyelvű biblia alapvető félrefordításaiból erednek. Bár valóban előfordulhat félrefordítás a Bibliában, de elég meredek dolog, egyetlen szóra alapozni egy ilyen súlyos kérdést. Arról nem is beszélve, hogy több evangéliumban is előfodul, hogy Jézus ennek pontosan az ellenkezőjét mondja, mint ahogy az a fenti idézetben is látható), amelyek alapján Jézust a nincstelen kétkezi munkás, József fiaként fogadták el, holott Krisztus kora egyik legbefolyásosabb embere volt – jóval 30 éves korában történt megkeresztelkedése, és a zsidó egyházzal történt szembefordulása előtt. (Ez több szempontból is érdekes, a kereszteléseket Keresztelő Szent János végezte, és Jézussal egy időben folytatta tevékenységét, tehát ha 30 éves kora előtt történt is ilyen, annyira jóval előtte nem történhetett az esemény, mert Keresztelő János is ifjú, netán gyermek lett volna.)
Jézus Krisztus a legmagasabb vallási iskolákat végezte– A görög tekton szót, amely a bibliában Jézus apjának mesterségét jelölte, alaposan félrefordították – írja könyvében a kutató. – A helyes értelmezése nem egyszerű ács, hanem magasan képzett építész, így jómódban éltek. Józsefnek tehát minden lehetősége megvolt arra, hogy fiát taníttassa, így Jézus már fiatalon nagy tudású és befolyásos ember volt. (Mintha az intellektuális képesség, és a pénz kéz a kézben járnának, arról nem is beszélve, hogy egy ács abban az időben, egészen bizonyosan nem a szegények táborát erősítette, de nem is a dúsgazdagokét) Bradford állítja: sikerült megfejtenie azt is, mit csinált a későbbi megváltó 12 és 30 éves kora között, a „titkos években", amelyekről a bibliában kevés említés esik. A kutató kiderítette: legmagasabb vallási iskolákat végezte el a papok védőszárnyai alatt. – Ha Jézus valóban egy nincstelen ács fia lett volna radikális eszmékkel, senki nem hallgatott volna rá – magyarázza a könyvben Bradford.
Természetesen ebből kiindulva, minden próféta gazdag, befolyásos és jóképű volt, mint ahogy Keresztelő János is, szintén a gazdagsága miatt tudott volna keresztelni. Bradford bácsinak nem ártott volna az érveit legalább egyszer ütköztetni valakivel, mielőtt papírra veti őket.)
– De mivel egyike volt a legbölcsebb és legtanultabb zsidóknak, hatalmas befolyása volt kora társadalmára, és büntetlenül hirdette vadonatúj igéit, amelyekért szegény, tanulatlan emberként börtön vagy korbácsolás járt volna.(Hát persze, a végére maradt a legjobb, Jézus -ha jól emlékszem- kereszthalál terhe mellett terjesztette az akkor új hitet, nyilván nem tudta kifizetni az óvadékot, annyira azért mégse volt gazdag. Ezek mellett reméljük, hogy Bradford se lett gazdagabb fantasztikus könyve bevételeivel.)


Moonlight

[VÁLASZ]
CruciFix

#5

2011.05.05  09:37

szüzet szüntess!

Nagy csaták




www.dunakiado.hu


terjesztes@dunakiado.h
u



www.facebook.com/dunainterkonyvkiado.hu




Itt most eltekinthetünk attól a csetepatétól, amelyet Doc Holliday vívott San Frisco-ban egy kocsma előtt Wyatt Earp-el, s 40 halott maradt az utcán. Igaz, a seriff testvérének a fél karja bánta, s attól a hosszú pókerpartitól is, melyet négy gyanús idegennel vívtam a New York Kávéház mélyvizében három teljes napon át, s a végén már a fejfájástól nedves turbán volt a fejünkön, s pénzünk elfogytával quarelin nevű fejfájás- csillapító tablettákból állt a zsetonkészletünk. És még rémlik valahol egy utca, egy másik délelőtt, mely szerelmi évődéssel kezdődött és másnap délben fejeződött be.


Világok harca volt.


A Duna Kiadó úttörő sorozata látványos, jól dokumentált, gazdagon illusztrált munka, gyönyörű képekkel, metszetekkel és földrajzi ábrákkal, hogy az embernek ingere támad újrajátszani a Téli Palota ostromát. A kötet felett szaklektor őrködött és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei is segítettek a kötet létrehozásában. Így hát eltekinthetünk Illés Béla Ég a Tisza c. nagyívű magyar hadtörténeti munkájától is, melyben a kópés szerző nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a Farkas Mihály által vezetett honvédelmi tárca ideje alatt a közkatonáknak minden nap felállították a gulyáságyút.


A kötet a kadesi csata elemzésével indít, mely II. Ramszesz Egyiptoma és II. Muvatallis vezette Hettita Birodalom közt zajlott. A kötet erénye, hogy fanyar stílusban megjegyzi a csata könyvben szereplő kommentátora, hogy a fennmaradt dokumentumok alapján mindkét fél azt állította, hogy ő nyerte a csatát. Itt jut eszembe Lindner Béla hadügyminiszter, aki azt mondta, hogy „Nem akarok katonát látni.” Meg is lett az eredménye.


No a kötet beszámol az első hírszerzési gubancról is, akik nem értesítették időben II. Ramszeszt, s a hettita sereg megtámadta már.


A trójai háború követi, a kötet zseniális szemléletéből következően szembesítik Homérosz beszámolóját a történetíró Thüküdidésszel, aki egyes logisztikai elemeket kétségbe vont; például nem hitt abban, hogy 1186 hajó tudott befutni a trójai kikötőbe. Aztán vannak meredekebb futamok is. Például az, hogy a trójai háborút meg sem vívták, s a történet magva egy földrengés volt, ami elpusztította Tróját. „Ez nem igaz, háború volt, és én a sikeres csata után elszöktettem Helénát, és úgy húsz év múlva jutottam haza” -

mondja Kerekes Odüsszeusz Tamás.


Aztán jön a marathoni csata, amelyről biciglimárkát is elneveztek, s a sikeres hazafutásból olimpiai versenyszám lett.


Ha a pénztárcájával vív csatát, nyerje meg a könyvet, mindenképp.


A Második Világháború előtt a németek és a szovjetek éppen aláírták a Molotov-Ribbentrop paktumot Lengyelország felosztásáról. Az ezt követő fogadáson Molotov elvtársnak nagyon megtetszik a németek titkárnője, úgyhogy oda is ül mellé és tölt a hölgynek egy pohár pezsgőt. A hölgy elmosolyodik és megissza a pezsgőt. Molotov elvtárs megint tölt és megfogja a nő térdét.

A hölgy megint elmosolyodik és megissza a pezsgőt. Molotov elvtárs megint tölt egy kis pezsgőt és keze följebb csúszik a hölgy combján. A hölgy megint elmosolyodik, megissza a pezsgőt, majd odahajol Molotov elvtárshoz és a fülébe súgja

- A szeme se rebbenjen meg Molotov elvtárs, amikor a tökömhöz ér, nehogy lebuktasson! Szerjózsa vagyok az orosz hírszerzéstől


Szuggesztív, izgalmas, adatokban gazdag, pazar kiállású, informatív kötettel állunk szemben, amivel mostanában nem kényeztetett el bennünket a könyvkiadás

A könyv egy 14 éves számára is érthető, de olyan finomságok vannak benne, amiket nem tanítanak a Frunze, a West Point hadiakadémián, sem a Zrínyi Miklós nemzetvédelmi egyetemen.

Ne keressük Don Juan lepantói ütközetét, a nándorfehérvári ütközetet. Sem a gigászok harcát, amit az antiszocialista realista, de ír-racionalista Timur Link vívott a Kapcarongy nevű kocsmában néhány rossz arcú, és kifejezetten rút arcú idegennel a pókerasztalon. A kabátujjába rejtett két ásszal, miközben a harmadik napon már annyira megfájdult a fejük a folyamatosan ivott enyhén üdítő alkoholos italoktól és szivaroktól, hogy nedves törölközőbe csavarták őket, ezért úgy néztek ki, mint enyhén ittas tuaregek, vagy más berber harcosok a sivatagban, akiknek elcsavargott a tevéjük, de már másodnapra elfelejtették a nevüket.

Felvételizik három diák. Bemegy az első, akinek hatalmas protekciója van. Megkérdezi a bizottság

- Mikor fejeződött be a második világháború?

- Hát talán a század közepe felé - mondja a felvételiző.

- Zseniális, fel van véve!

Bemegy a második jelentkező, akinek van egy kis protekciója. A kérdés ugyanaz

- Mikor fejeződött be a második világháború?

- 1945.

- Egy kicsit pontosabban esetleg?

- Valamikor tavasz vége felé, tán májusban.

- Rendben. Felvettük.

Bemegy a harmadik jelentkező, akinek egyáltalán nincs protekciója. A kérdés ugyanaz

- Mikor fejeződött be a II. világháború

- Európában, 1945. május 6.-án lépett érvénybe a fegyverszünet, a japánok 1945 szeptemberében kapituláltak.

- Hmmm. Hány embert vesztett a Szovjetúnió?

- Huszonkétmillió-hétszázezer-százkettő.

- Hmmm. Név szerint?



Kerekes Tamás

[VÁLASZ]
CruciFix

#4

2011.05.05  09:35

AVATAR


Duna Könyvkiadó
kiado@dunakiado.hu
www.dunakiado.hu
titkarsag@
dunakiado.hu




A vékony, de méretes kötet egy nagyalakú reprezentatív album, melyhez a térhatást előidéző szemüveget mellékelte a gondos kiadó( Duna Könyvkiadó.)
82 oldal, az utolsó 10, lélegzetelállító fényképet már nem is számozták. Az alcím: James Cameron varázslatos világa. Mindannyian tudjuk, hogy Cameron előtt is ismerték a háromdimenziós teret, meg is örökítették, gyermekkoromtól kezdve ismerem az ehhez szükséges szemüveget, azt azonban meg kell értenünk, hogy a térhatású filmek világában James Cameronnal csapott át a mennyiség minőségbe, úgy hogy a laikus a háromdimenziós filmet tőle származtatja. Nem ok nélkül. Ezt a minőségi ugrást a kötet alkotói bölcsen felismerték.
„ Az alatt a 12 év alatt, mióta James Cameron elkészítette minden idők legkülönlegesebb filmjét, a Titanic című jelenséget, 3-D technológiával dokumentumfilmeket forgatott, a világ legmélyebb óceánjainak világát fedezte fel. Nem sejtettük, hogy annak vagyunk tanúi, hogy Jim épp a kezdő lépéseit teszi következő játékfilmjéhez, de pontosan ez történt. Jim az Avatar-ra készült, olyan 3-D technológiát fejlesztett, amely lehetővé tette, hogy filmre vigye azt, ami eddig a képzeletében élt; olyan képeket, amelyek eddig túlságosan összetettek és bonyolultak voltak ahhoz, hogy ábrázolni lehessen őket filmen egy háromdimenziós mindenségben. A filmművészetben az Avatar nagy ugrást jelent előre. Jim Cameron olyan tébolyító, gyönyörű, veszélyes alternatív valóságot teremtett, amilyet sosem láttunk vásznon. A néző belép a Pandora háromdimenziós tájaiba, a kecses lények és rémisztő szörnyek lakta, idegen bolygóra. A Pandora őserdőiben világító növények élnek a környezet éppoly ijesztő, amilyen gyönyörű, és a Na’vi nép otthona, a bennszülött idegen fajé, akik konfliktusba kerülnek a futurista fegyverzetű földi emberekkel.”
Ehhez az élményhez viszi közel a kötet az olvasót.
Azok számára is élvezhetővé válik Camron 3-D-je akik a multitplexet csak szklerotikus formában tapasztalhatták meg.
A látványos könyv szerzői szerint az Avatar dráma és tudomány izgalmas keveréke. Itt teszem hozzá, hogy az irodalomhoz való közelítésem is képeskönyvek révén jött létre(Sicc, és a Robinson, diafilmen), úgyhogy a könyv láttán az ember úgy érzi:hazaérkezett. Kiderül, hogy a filmhez mindent a legaprólékosabb munkával készítettek el-nemcsak a jelmezeket, hanem még a jelmezek gombjait is. Nemcsak a Pandora fáit, de fák leveleit és a rajta mászó apró rovarokat is. Ennek a világnak teljes ökoszisztémája van, amely egyszerre ismerős és idegen állat és növényvilág él, ahol a légkörben gázok keringenek, a talajban ásványok rejtőznek. Ez a világ hosszú idő alatt fejlődött ilyenné, megvannak a belső természeti törvényei is logikája. Ám az Avatar lényege a történet, mely univerzális igazságot mond ki helyünkről a világban, azokról a dolgokról, amelyeket becsülünk kell, és azokról, amelyeket el akarunk pusztítani. Arra kényszerít, hogy feltegyük a kérdést, kik vagyunk, és mit akarunk, és elismerjük az egyszerű igazságot, hogy fajtánként közös a a sorsunk, és az emberiség jövője a saját kezünkben van. A film üzenete: a jellem a sorsod, ami eredeztethető Hebbeltől is, a híres német drámaírótól, igaz, ő hozzáfűzte, hogy egyszer nincs borunk, másszor serlegünk, de heidelbergi művészetfilozófiát író George von Lukács is hasonló álláspontot foglal el. Ezt az igazságot égeti a szemünk a lelkünkbe, amikor a könyvet átlapozzuk.
Ráadásul elkerülhető a néha borissza közönség is, teszem azt, mikor valaki elalszik a nézőtéren (vodka-sör) és egy némajelenetre ébred és felrikkant: Hangot rá. És a filmmel ellentétben kitt az élmény nem másfél óráig tart.


Kerekes Tamás


[VÁLASZ]
CruciFix

#3

2011.05.03  08:01

Stíluseszközök és alakzatok kislexikona
Szatmári István
www.tintakiado.hu
info@tintakiado.hu



A szerző olyan gyakorlati célú, közvetlenül felhasználható kötetet jelentetett meg,
amely hozzásegít bármilyen mondanivaló helyes és szép, valamint hatásos megfogalmazásához,
illetve költemények, szépprózai művek, újságcikkek megértéséhez.

A Stíluseszközök és alakzatok kislexikona című munkájával - mintegy a Stilisztikai lexikon) és az Alakzatlexikon (Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2008. ) sajátos elegyeként - rendkívül hasznos, szinte nélkülözhetetlen segédeszközt alkotott Szathmári István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professzora, aki már eddig is számos nyelvészeti és stilisztikai könyv és tanulmány szerzője volt. Ezúttal olyan gyakorlati célú, közvetlenül felhasználható könyvet jelentetett meg, amely hozzásegít bármilyen mondanivaló helyes és szép, valamint hatásos megfogalmazásához, illetve költemények, szépprózai művek, újságcikkek, a legkülönfélébb szövegek megértéséhez. Ez a kislexikon újdonságot is jelent: efféle munka ugyanis először tárgyalja az alakzatokat. Mit lehet megtudni az ábécérendben tárgyalt stíluseszközökről és alakzatokról? Elsősorban a rövid meghatározásukat, a jellemző vonásaikat, de ami a leglényegesebb, a felhasználásuk módjait: mikor, milyen célból használhatjuk fel őket, hogy fogalmazásunk igazán megfelelő legyen. A szerző minden stíluseszközt, alakzatot a legváltozatosabb szövegekből vett példákkal világítja meg: szerepel itt vers, széppróza, újságcikk, mindennapi beszéd, táji nyelvhasználat, sőt még szleng is. Általános gyűjtőkörű-, iskolai- és szakkönyvtárak számára ajánlott kötet.
ISBN: 978-963-9902-61
Szathmári István nagyon sokoldalú nyelvészeti-stilisztikai tevékenységét köteteiből és tanulmányai, cikkei sokaságából jól ismeri a nyelvésztársadalom. a magyar irodalmi nyelv és stílus kérdései című könyvével egy újabb hasznos olvasmányt nyújt .... különösen az 50-es évektől viszont a köznyelv és különösen a beszélt nyelv hat az irodalmi nyelvre. hatásai a következőkben jelentkeznek: sok új dolgot megnevező szó keletkezik; elterjednek az argó és a durva stíluseszközök .
Lexikonunk, a szó legtágabb értelmében, a retorikai ismeretekben való eligazodásra azonban eddig nem volt. Sok mindent meg lehetett találni Szathmári István stilisztikai szójegyzékében (Szathmári 1961), később a Szabó–Szörényi-féle Kis magyar retorikában (1988), újabban a Szathmári István szerkesztette Stilisztikai lexikonban (2004), majd az Alakzatlexikonban (2008), illetve legújabban a Stíluseszközök és alakzatok kislexikonában (2010). Ezek azonban csak bizonyos részeit érintették a retorikának, elsősorban az alakzatok (figurák) és a szóképek (trópusok) területét. A Világirodalmi lexikon (1970–1995) szócikkei adták talán a legteljesebb képet a retorikáról, de természetesen egyéb, irodalmi ismeretek közé beékelt szócikkekben és sokszor egymástól merőben különböző felfogásban.
Bevezetése szubjektív vallomás a stilisztika tárgy művelésének okáról és arról, hogy a kibővült funkcionális stilisztika mint szemlélet és módszer azért vállalható, mert mindig képes a megújulásra azáltal, hogy be tudja olvasztani magába a mai nyelvtudomány eredményeit.

A Rákosi-korszak a stilisztikát száműzte a hazai közép- és felsőoktatás területéről. A "visszatérést" Fábián Pál, Szathmári István és Terestyéni Ferenc közös munkája, A magyar stilisztika vázlata (1958) jelentette, amelyet a mindmáig alapforrásként, kézikönyvként, tananyagként használt magyar stilisztikatörténeti antológia, a Szathmári István által gondozott, A magyar stilisztika útja (1961) követett. A Szabó Ervin Könyvtár néhány éve elkészítette az ún. hiánykönyvek listáját, amelyben a Szathmári-kötet a legtöbbet keresettek között szerepel.
A kötet közérthető formában részletesen ismerteti a stilisztikai kategóriákat, illetve a stílussal összefüggő fogalmakat. Tárgyalja az olyan széles körben ismert szakszavakat, mint az ellentét, hasonlat, megszemélyesítés stb. A szaktudomány körébe tartozó kevésbé ismert terminusokat is magyarázza, pl. antonomázia, enallagé, metalepszis.
A funkcionális stilisztika szemléletének és eljárásmódjának megfelelően közli egy-egy stílusjelenség meghatározását, felsorolja lehetséges fajtáit. Megadja a jelenségek stilisztikai funkcióit, azaz stílusértékét. Hatásukat szépirodalmi példákkal, próza- és versrészletekkel gazdagon illusztrálja.
A lexikon segíti a szépirodalmi és egyéb művek megértését, valamint elemzését, esztétikai értékelését. Fogalmazás közben támogatja a hatásos és szép kifejezésmód kialakítását.
A Stilisztikai eszközök …. haszonnal forgathatják az érettségire készülő diákok, a főiskolák és az egyetemek magyar szakos hallgatói, a tanárok és mindenki, akit a stilisztika egy-egy kérdése érdekel.

Kerekes Tamás
[VÁLASZ]
CruciFix

#2

2011.05.02  06:06

Kerekes Tamás fiatalos stílusa, internetes újságírói gyakorlata olyan tömény anekdota- és álhír-egyveleget hozott létre áthallásos című (Rájdersz Dögleszt) új kötetében, ahol az egyes mozzanatok úgy vannak felfűzve egy-egy novellaméretű írásvázlatra, mintha csak rég nem látott ismerősét veregetné háton az ember minden egyes mosolyogva elhadart mondatával, miközben rövidnadrágban és strandpapucsban viszi váltásra a fonyódi estében elfogyasztott táskányi sör üvegét. Az egyéni ízű, s - ahogy mondani szokás - önéletrajzi ihletésű írásművek gyűjteménye valódi szabadidős olvasmány - a jelző azon pozitív értelmében, ahogyan pl. a gázrugós irodai forgófotel után üdítően kényelmesnek találunk egy műanyagfonatú alumínium kempingszéket is, ha az zavartalan pihenésünk, kikapcsolódásunk - ugyan szimbolikus, de azért nagyon is kézzel fogható - letéteményese. Intellektuális elemeit tekintve a kiadvány jól eltalált arányú, azaz a kötet nem rejt nehézkes, súlyos írást, de a hatásvadász, gyenge bulvárirodalom is meglehetősen távol áll a szerző ezen alkotásától. ISBN: 978-963-9634-70-1A
[VÁLASZ]
jkovacs

#1

2011.05.01  20:51

Kerekes Tamás: Fidel Castro magánélete
Juanita Castro visszaemlékezései


A kiadó:

Juanita Castro, a korábbi és mostani kubai elnök, Fidel és Raúl huga személyes hangú, izgalmasan megírt visszaemlékezésiben családja történetét meséli el. Bemutatja azt a családi hátteret, amely más és más emberré formálta a három testvért: Fidelből forradalmár, majd keménykezű diktátor lett, Raúl visszafogottabb, humánusabb, inkább demokrata államférfi, Juanita pedig a kubai rezsim ellensége, aki a közelről átélt borzalmak hatására emigrált hazájából, s a kubai menekültek segítését tűzte ki céljául. Keringett róla a legenda, hogy a CIA-nak dolgozott, de, mint sok minden másról, erről a legendáról is lerántja a leplet. Könyve izgalmas olvasmány mindazok számára, akiket érdekel a diktatúrák lélektana, a történelem és az ember személyes történetének szövevényes összekapcsolódása.

Fidel Kubája- Valdes szemével

(Kerekes Tamás)

Egy Jevgenyíj Jevtusenkóról kubaira változtatott nevű úrhajós lánya sikerrel felvételizik az egyetemre , de ennek az ára, hogy sikerrel szerepeljen a Világ Legnagyobb Hazugsága Versenyén. A főszereplő, mármint a novellafüzér főszereplője, az első helyet szerzi meg. Ezen a nemzetközi megmérettetésen egy francia, egy amerikai, egy orosz és egy kubai vett részt. Amikor a franciára került sor, és a zsűri tagjai kérték, hogy mondja el a legnagyobb hazugságot a világon, az mindenkit fölényesen végigmért, hetykén szívogatta a fogát, mint aki azt mondja “Na ezt figyeljétek barátocskáim, sima ügy, hogy ki fog itt győzni!”, összedörzsölte tenyerét, és a mikrofont összenyálazva rákezdett:

-Az én országomban nincs munkanélküliség, és még annál is kevesebb a rasszizmus. Ezen kívül nagyon vendégszeretőek vagyunk a külföldiekkel. Tapsvihar hullámzott át a termen. A zsűri tagjai elégedetten bólogattak. Nem rossz, sőt nagyszerű. Az amerikai következett, aki egészen ártatlan képpel állt ki a nézők elé, azonnal általános derültséget kiváltva. Csodálkozva elmosolyodott, és meg sem várta a kérdést, hogy mondja el, mit tart a világ legnagyobb hazugságának, kibökte:

-A watergate egy dezodormárka. A vietnámiak a testvéreink, a háború alatt puszilkodtunk, nagyon szeretjük egymást.

Na volt ám erre kiáltozás és gúnyos nevetés. A zsűri megjegyezte, hogy most aztán nehéz lesz dönteni. Nagyon szoros verseny várható. Az amerikai távozott, és az orosz foglalta el a pódiumot. Csipős gőz párásította be az ablaküveget, a nézők undorodva befogták az orrukat. Tovább nőtt a megvetés, amikor a kövérkés, kopaszodó ember-ritkás, szőke haj nőtt csak a fején -felemelte az öklét, bizonyos divatjamúlt szobrokat utánozva, és energikusan, férfiasan közölte:

-A Szovjetúnióban, elvtársak, nincsenek koncentrációs táborok Szibériában, és a vezetőink min egészséges, antialkoholista emberek.

őrjöngő taps. A zsűri 9:9-re értékelte a teljesítményét, ami addig a pillanatig a legmagasabb pontszám volt. Akkor megjelent a kubai: egy félénk kamasz lány. Amikor megszólította a hangosbemondó, tetőtől talpig libabőrös lett, majd tántorogni kezdett, és hasra esett az arany virágmintával díszített lila szőnyegen. Még a sebhelyek is összehúzódtak a testén. A francia segített neki feltápászkodni. Alma Desamparada a mikrofonba kapaszkodott, a zsűri elnöke pedig így biztatta:

- Kérem, el tudná nekünk mondani a világ legnagyobb hazugságát?

Alma Desamparada a mikrofonhoz tapasztotta az ajkát, és így suttogott:

- Én úgy gondolom..

Mindent elsöprő ováció és eufórikus éljenzés hangzott fel. A zsűri egybehangzóan maximális pontszámot, 10.est adott neki. Miután aláírták a jegyzőkönyvet, a közönség még mindig lelkesen éljenezte a győztest, a zsűri tagjai felmásztak az emelvényre, dobogtak és ugrándoztak örömükben.

Kuba. Kutyaokadékot nyal fel egy kislány az utcáról éhenhalás ellen, zsákbamacska az nem más, mint macskát eladni nyúlhús helyett. Epileptikus delíriumban négyszer megkéselt kislány, ledarált ember havannai darált hús lesz, gyilkosnak vagy katonának lenni ugyanaz Kubában, szöget vernek egy ember fejébe, majd halálra ítélik. Azaz: “Alighogy beléptek, a posztos őrbe botlottak, aki szögesdróttal egy bekapcsolt, szikrákat hányó televízióhoz volt kötözve, a szája pedig be volt tömve egy tekercs szaros vécépapírral, a fején kalap gyanánt összehányt bili. A hálóteremben elszánt fiatalemberek gyilkolászták egymást. Ratero egy fiú nyelvét borotválta rozsdás Astra pengével, amikor rátaláltak, a másik ugyanakkor Ratero fejébe vert be éppen egy rozsdás szöget. A koponyából később soha nem sikerült kioperálni a hatalmas szöget. Az orvos úgy vélte, hogy ha megoperálja, belehal. Szörnyű fejfájásokkal járt. Soha többé nem szabadult a börtönből, celláról cellára került. . Se szeri, se száma a gyilkosságoknak, amelyekkel vádolták. 1994-ben elengedték, három napot kapott, hogy kihasználja az alkalmat és átszökjön egy tutajon Miamiba, ha visszatér, megduplázzák a büntetését, ami már így is maximális. Kihasználta a szabadságot, felkoncolt és megerőszakolt kilenc nőt. Boldogan és hazafias Érzésekkel tért haza. Már nem képes kínzás nélkül élni. Ha még egyszer születik, akkor sem tudja letölteni a büntetését.

Szatirikus, riasztó kép Kubáról, Fidel Castro nem véletlenül említette hazája három legfőbb ellensége közt.

Külön könyv foglalkozik Fidel Castróval, amit a testvére írt, aki hét gyermeket vallott be, de még két másikat a magáénak ismert el, s a szerelmet szívesen írta le a dialektikus materializmus fogalmaival. Fidel minden vezetőnél jobban, már-már a paranoiával határos görcsösséggel védte meg a magánéletét a nyilvánosságtól, s kényszerítette háttérbe a családját. Jelenlegi feleségének még a nevét sem említik sehol, de még a közös vagy más asszonytól született gyermekek nevét sem. A négy asszony közül egyik sem kapta meg a First Lady rangját, mert Castro nem vonta be őket a protokolláris kötelezettségeibe. Nem lényegtelen megjegyezni, mondja a kötet szerzője, hogy amikor valamely államfő a felesége kíséretében Kubába látogat, a kubai első asszony szerepét Vilma Espin tölti be, aki nem más, mint a Kubai Nőszövetség örökös elnöke és Fidel öccsének, a védelmi miniszternek a felesége. A CIA egyik legnevesebb Kuba-és Fidel Castro szakértője szerint ( Brian Latell) Castro magánéletéről rendelkeznek a legkevesebb adattal a világon.

A fiatal Fidelnek “jól mehetett”, mert a könyv szerzője leszögezi, hogy a forradalom 1959. január elsejei győzelmét követően nemcsak Fidel Castro, hanem a Sierra Maestra hegyeiből érkező gerillák szerelmi románcai is megszaporodtak, hiszen körbezsongták őket a fiatal lányok. A forradalmi láz első hónapjaiban lábra kelt a pletyka Fidel és a gyönyörű kubai modell és szépségkirálynő, Norka, között szövődő szerelmi kalandról. A forradalmat akkurát pontossággal megszervező Fidel más dolgokban kapkodóbb volt. A huszonhárom éves Jenny Isard, akit Castro 1960. szeptemberében, útban az ENSZ közgyűlésére menet ismert meg a New York-i reptéren így kommentálta a dolgot:” minden körülményeskedést kerülve

„ Csizmával a lábán, villámgyorsan célzott és lőtt.”

A sikertelen Moncada elleni merénylet után Castro egy darabig börtönbe került. Párhuzamos szerelmi viszonyt folytatott felesége mellett egy másik hölggyel. Egy alkalommal a censor összekeverte és fordítva tette a borítékba a leveleket. Véletlen volt?

[VÁLASZ]







Legfrissebb témák:

Orvosi könyvek eladók

Vásároljon jogosítványt, útlevelet, IELTS <TOEFL, személyi igazolványt

orvosi könyvek

Élni a természetben

Rostás Roland

Könyvet keresek

Teljes lista...

Legnépszerűbb könyvek:

Fókusz Könyváruházak
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Alexandra Könyváruházak
E. L. James: A szabadság ötven árnyalata

Bookline.hu
E.L. James: A szabadság ötven árnyalata

Sikerlisták...


Új Könyvpiac a hírlapárusoknál, illetve az Interspar, Kaiser’s és az Auchan üzletekben is

Tisztelt Olvasónk!

Ha a könyvesboltokban már nem sikerült hozzájutnia lapunkhoz, akkor az itt található lista segítségével keresse fel az Önhöz legközelebbi hírlapárusító-helyet, vagy valamely Interspar, Kaiser’s, illetve Auchan bevásárló központot.

Amennyiben biztosan szeretne lapunkhoz hozzájutni, akkor fizessen elő most!
Online előfizetés

Iratkozzon fel hírlevelünkre!





Országos Internet Szaknévsor
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2020 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu