buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Klasszikusok szabad kötelékben


2002.11.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Tandori Dezső olvasta: Sylvia Plath versei; Móricz Virág: Apám regénye; Juhász Gyula összes költeményei; Spinoza: Teológiai-politikai tanulmán
 

Sylvia Plath versei
Nagy Kafka- és Plath-ország vagyunk. Véletlenül se tör ránk divatjával „Dévénynél” (Ady) egy Antonin Artaud, Jean Dubuffet, Amerikai Absztrakt, de Gottfried Benn vagy Apollinaire is jószerén érintetlen hagy minket. Ellenben Franz Kafka és Sylvia Plath: mindig s minden mód. Jó, meg is érdemlik.
Nézzük most Plath verseit; mi lehet vajon hiteles vonzódásunk (affinitásunk?) oka? Hogy itt valami sosem apad el. A kicsit szerencsét kerülôen „Naplónak” nevezett legjobb könyve (hamarosan viszszatérünk rá majd, egy mondat erejéig) megadja a választ. Egy ilyen lélek…! Egy ilyen szellem…! Itt már inkább kérdôjelet és felkiáltójelet tennék. Nagyobb lélek volt Plath, mint amekkora szellem. Gondolati költészetnek az Apollinaire-é is érzékenyebben érint. Diffeneciáltságban az Apollinaire-rel szembeállítgatott Pierre Reverdy dolgai messzebb jutnak. Plath úgynevezett fotogén szépsége sem lehet az ok. Azt hiszem, a reklám akaratlan hatása, a nemes reklámé megtette a magáét. Sylvia Plath (akár Kafka, bár alacsonyabb értékszinten) fogalommá vált, s ez a különben aligha ennyire jelentôs költônô emblematikussá.
Így szinte korlátlan mennyiségben kiadható. Nemes Nagy Ágnes egyszer egy nagyon nagy(nak számító) magyar költôrôl megkérdezte tôlem: „Aztán mondja meg majd, fiacskám, mitül olyan jó ez?”
Mitül olyan jó Sylvia Plath? Nem tudom. Drámáját felülmúlja rejtélyességében a magyar közönség által (minden igyekezetem ellenére) szinte alig ismert (megismerni alig vágyott) Nicolas de Stael-é (öngyilkosságáé); legalább olyan fotogén férfi, hipersikeres piktúra, s csúcsán az életműnek. Akkor egy borús napon három friss, egy serdültebb gyermeket, egy szép (második) feleséget hátrahagyva kiugrik műterme magas ablakán. Nem a gázt nyitja ki. S az sem biztos, hogy nem lett volna „második gondolata” az ügyben. Irodalmi folyóirat szerkesztôségek helyett ráadásul ô az idegenlégiót látogatta etc.
Plath ikon. Maradjon is az. Olyan divatfigura, aki – gondolom, ha megszentülünk is – szent marad. Zseni volt-e, vagy csak szent? Eldönthetetlen, annyi szent.
Rettentô jó költônek, rettentô jó költô. A múlt (a még majdnem tartó) század kihagyhatatlan műveltséganyaga. S jó szórakozás, aki a fanyart kedveli.
Móricz Virág: Apám regénye
Egy örökviccel indítom: amikor a neves francia írót az imént említett században megkérdezték, ki a legnagyobb francia költô, azt felelte kb.: sajnos, még mindig (a múlt századi TD) Victor Hugo. Nos.
Nem „sajnos”, de a 20. század legnagyobb magyar prózaírója a jó ideje oly kevéssé olvasott, de életműve egészével nagyon érvényes Móricz Zsigmond maradt.
S nem azért, mert az ország a félfeudális-félnagypolgári eszményvilág dúló-módija óta érdemben alig változott. (Alig változott.) Nem azért, mert Móricz prózája ma oly elsöprôen izgalmas. De hatalmas minôség, rezzenetlenül az. Tömbösségével is. Szociológia és fantáziaműködtetés közötti, elemi kitörések sora. Kidolgozva.
Az Apám regénye is klasszikus a maga műfajában. A leány könyve az apáról. A tudhatóról a további-kitudható, a szeretet és a létkegyetlenség (mert hű fotók sorozatának) könyve. Móricz két világ határán állt, élt, gyalogolt. A népi és az úri közt. Messze nem élezôdött ki ez úgy (akkor még), mint már Illyés korában, József Attiláéban. Móricz minden szempontból egyen-rangban élt Kosztolányival, Babits Mihállyal, a többiekkel, kik társai voltak a Nyugat folyóiratnál. Népiség, urbánusság itt (érzésem szerint) nem okozott boldogtalanságokat.
Finom ember volt. Hadd lepjem meg Olvasómat elsôsorban ezzel. Nézzük meg velencei esszéjét („Babits”), nézzük megannyi irodalmi nyilatkozását, értékítéletét. Remek prózaérzésű író volt, mit tudom én, szociológus-e közben, ösztönlény-e (ez utóbbit nehezen hinném), messze élt Amerikától, ahol a (szintén hálátlanul feledésekbe merített) nagy realisták körébe került volna. Még a modernista Faulkner se lett volna tôle oly távoli. Ne méricskéljünk.
A Rokonok ma is jól élvezhetô. Tanulmányai (vastag kötet) tanulmányokat érdemelnek. Meg is próbáltam, még a 80-as években 8-9 tanulmányt írtam e könyvrôl, s az eredmény? „8-9 bôrt nyúzott le Móriczról…” Vagyis én. S ha ez a 10. írásom akkor, ám ezúttal leánya életrajzi könyvérôl, hát legyen! Én sem szoktam gyakorta Móriczot olvasni. Mégis vonz.
Valahányszor belelapozok, elragad valami elemi ösztön. Az igazi próza utáni vágy.
Mely ma nem lehetne, a Móricz Zsigmond prózája.
De az sem lehetne, ami ma. Nem az van, hogy Móricz nélkül a mai magyar próza nem lenne az, ami Hanem: hogy „egy Móricz után” (például) nem lehet mai prózánk az, a… de abba is hagyom itt „a mondatot”.
Nem lehetne mai prózánk holmi divatozó „mondatosdi”. Hát… olvassuk legalább Móricz életét. „Szórakoztató” lesz.

Juhász Gyula:
Összes költeményei
Juhász Gyula a nagyon hálátlan sorsú magyar költôk egyike. Összes költeményei most sem fognak igazságot szolgáltatni neki, hiszen mi is lenne az így mérhetô (egyáltalán, a mérhetô) költôi igazság? A költôi, költészeti, műfaji igazságot a művek, életművek kétségtelenül hordozzák. (Sylvia Plath-ét is a maga megalkuvást nem ismerô konoksága, lét-tragikum-mondása.) Juhász Gyula is lét-tragikumot mondott, ám magyar tájat festett hozzá magyar ecsettel. Nem volt mégsem világ-provinciális. Igen jó, igen jelentôs költô volt és maradt.
Babits és Kosztolányi egyetemista-barátjaként részese volt egy körnek, egy „tündökletnek”. Ám eszközeit tekintve inkább az Áprilyt, nem is annyira a Jékelyt megelôzô, elôkészítô mélabúnak. Kevés a felfénylô játéka, mégis mélyrôl sugárzik költészete csendes ragyogása. Íme, egy költô, aki utóéletében sem tűri, hogy korábbi értékelôi meghazudtolódjanak. Egy becsületes poéta, ha ilyen kell.
Nem szabad csak az Anna-szerelem poétájának látnunk, ugyan már. Epizód volt az (is). A Tisza lassú kavargása (vagy ennek „kontrája”, ha tetszik, az álmatag városképek, a Tóth Árpád végtelen bánatától eltérô bánatábrák: tessék olvasni hozzá, íme, Juhász Gyulát, Tóth Árpádot. Nem érdektelen művész a most ismét összes verseivel jelentkezô (megjelenített) Juhász Gyulánk. S a másodvonal, a bevált „követô-csapat” is lehet messze érdekesebb az érdekkereskedônél, a kor habzásainál.
Nagyon szeretem ôt. Ezért nem is akarok szólni mókás személyes „vonatkozásunkról”. (Szeged a kulcsszó.)
Ám annyi legyen is itt elég ôróla. A nagy költészet megvan biztos alapok nélkül is. De etikai felfogásunk nincs meg a „szekunderek” értékelése híján.
Így a „Juhász Gyula Összes” hiánypótló kötet.

Benedictus de Spinoza:
Teológiai-politikai tanulmány
Furcsa, de a tôlem legtávolabb esô három dolog közé tartozik a teológia csakúgy, mint a politika. A teológiáról ráadásul nincs is véleményem, műveltségem híján. A politikáról megvan.
Spinoza (talán) legnagyobb hatású művét lapozgathatjuk most az Osiris Kiadó jóvoltából (az elôzô három, ismertetett kötet is e műhely kiadványa – a Sylvia Plath versek kivételével, ez utóbbi Európa Könyvkiadó), s a jeles filozófiai sorozat, íme folytatódik.
Legfontosabb kérdésünk: miért érdekes számunkra „ma”, a gyakorlatias 21. században a filozófia, mint olvasmány? (Nem mint tudományág, tudománytörzs; így ostoba lenne kérdésünk.) Amikor már a pragmatizmuson is túlestünk, az egzisztencializmus alig erezi, hártyázza mindennapjaink tudatát (érdemi részét annál inkább!), nos… mit kezdjünk a teológiai-politikával, ha nem vagyunk szakemberek?
Nem is sokat. Amiképpen az egzisztencializmus sem a szabadba vezetô ajtót zárja el éppen kitoloncolandó szekrényként. Hanem eleven léghuzat.
Spinoza rég nincs „divatban”, tehát régóta megszerezte örök-aktualitását. A világért sem akarom a kiváló Utószó eredményeit kilopni, mégis, az érdeklôdôknek elárulom, hogy a dolgokat itt egy jeles levelezés (tehát maga az élet) vezeti be, a Blyenbergh-levelezés, s máris viták középpontjában találjuk magunkat. Természetes, hogy teológus és politikus vitája (vagy természetes, mégis erôszakolt egybeesése-vágása) más dimenziókban zajlott amaz idôkben. Egy érdekes, örökérvényű idézet (a mű: 307. old.): „Minthogy ugyanis az isteni parancs értelmében – akár ésszel él valaki, akár nem – kivétel nélkül mindenkire egyformán kötelezô, hogy szeresse felebarátját, mint önmagát. Ezért nem okozhatunk kárt másnak, és nem élhetünk pusztán a vágy törvényei szerint anélkül, hogy jogtalanságot követnénk el. Erre az ellenvetésre, ha csupán a természeti állapotról van szó, könnyen válaszolhatunk. Ez ugyanis mind természetére nézve, mind idôben megelôzi a vallást. Senki sem tudja ugyanis természettôl, hogy engedelmességgel tartozik Istennek, sôt észérvek alapján… sem juthatunk el ehhez az ismerethez, hanem azt mindenki csak a jelek által igazolt kinyilatkoztatásból merítheti. Ennélfogva a kinyilatkoztatás elôtt az embert nem kötelezheti az isteni törvény, hiszen azt nem ismerheti.”
Mennyi ellentmondás a látszólag véglegesben! S ezért érdemes tömény filozófiát olvasni. (Amiképpen tömény költészetet is, amilyen a Sylvia Plath-é.) Hiszen hol tartunk akár ma is, ha például egzisztencialista módon értékeljük Spinozát, Spinoza iménti idézetét? Amíg „tapasztalati tényként” (?) nem érzékelünk valamit, nem lehet róla reális gondolatunk (etikai normánk sem). Mik a „jelek által igazolt kinyilatkoztatások”? Mennyiben a költészet, az élet-költészet részei inkább, mint az életéi vagy az elméletéi? De ha feltételezhetjük oly réteg (kategória) létezését, mint az élet-költészet, hol helyezkedik el okvetlenséggel (feltétlenséggel) a filozófia? Nem költészetet olvasunk-e, mikor Spinozát? Nem filozófiát-e, mikor Sylvia Plath-t?
Így lett pillanatnyi dolgozatunk két végpontja e külhoni; míg a magunkhoz közelebb állókat, természetesen partikuláris jelentôségüket sem tagadva, emezek „nagyobb-világi” ölelésébe helyeztük. Mintegy jeleken túli-inneni gond-vise-lésbe.

 
 
 

 
 
 

 
 
 

 
 
 

 
 
 

Összegzetlen
Négyen – egymással nem csupán látszólag semmi összefüggésben. Bár Móricz és Juhász Gyula… Ám itt Móricz Virág jószerén remekívű munkájáról van szó; s ha Móricz Zsigmondról, nos, „valami valóság” képzetes megtoldói az ô regényei, elbeszélései. És élete: szervezés része. Sylvia Plath bármi érdemlegesebb szervezésre képtelen volt alighanem, s műve romantikusabb, mint Juhász Gyuláé. (Akivel csak itt említhetô egyazon lélegzetre.) Kosztolányiék egyetemi társa a maga szűkebb pátriájában maradt meg makacs következetességgel, erre-hivatott hűséggel. Versei sokkal élvezetesebbek ma is, mint hinnénk. Plath líráján, világirodalmán ugyanakkor – ellenôrizzük – kezd átütni a modor. Spinozának könynyebb dolga volt mindôjüknél, mert a „felvett” rendszerek végsô fokon ellenôrizhetetlenek; igen, a filozófia is csak annyit mond, amennyi haszonra elfogadjuk. És ilyen alapon… én nem tudom… akár a betontéglakészítés, az anyagmegkötés is poézis.

Sylvia Plath: Az üvegbura, Európa Könyvkiadó, 296 oldal, 1700 Ft
Móricz Virág: Apám regénye, Osiris Kiadó, 600 oldal, 3480 Ft
Juhász Gyula: Összes költeményei, Osiris Kiadó, 1150 oldal, 4200 Ft
Benedictus de Spinoza: Teológiai-politikai tanulmány, Osiris Kiadó, 428 oldal, 3800 Ft

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu