buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Emlék a fényrôl


2002.11.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vannak írók, kiknek létezésérôl csak akkor szerzünk tudomást, mikor halálhírüket olvassuk az újságban. ...éves korában elhunyt X.Y. író. Szegény, gondolom esetleg, én meg egy sort sem olvastam tôle. Majdnem erre a sorsra jutott Chaim Potok is. Mikor a szerkesztô kezembe adta két, az Ulpius-Háznál újonnan megjelent könyvét, még érdeklôdnön kellett, hát ô meg mi fán terem? Pár nap múlva azonban a halálhír olvastán már igazi megrendülést éreztem, és azt is tudtam, hogy nagy írót veszítettünk vele. Különleges, szeretnivaló és szeretetre tanító embert, az íróknak azon ritka tüneményébôl valót, aki még bízik az emberekben, és méltónak tartja ôket a tanításra.

Gyanús lett nekünk az utóbbi pár évtizedben a tanítás, legyen az a tanító akár író, akár népvezér, akár csak a tulajdon anyánk, apánk. Egy író meg fôleg ne tanítson. Mutassa meg amúgy istenigazi mocskosságában a világot és ámen. Nem szeretjük, ha tanítanak. Majd mi eldöntjük, mit tanulunk.
Megdöbbentem Potok könyveit olvasva, létezik még ilyen tisztaság a világon? És igazán örültem, hogy megtisztelt minket tanításaival.
Elsôsorban persze vérbeli (mesélôs) irodalom a Potok próza, mégsem véletlen a tanítás szó rá. A rabbihoz mennek úgy tanácsért, megoldhatatlan kérdéseikkel a zsidók, ahogy néha az irodalomhoz fordulunk. És a rabbi központi szereplô Potoknál is. Bár az általa föltett kérdésekre rabbi legyen a talpán, aki válaszolni tud.
Öt fénykép található a Fények könyve borítóján. Az egyik egy Einstein portré, a második az atombomba jólismert gomba-felhôje, harmadikon két hosszú kabátos, kalapos, pajeszos zsidó (New Yorkban?), aztán két katona támaszkodik egy autó motorházára, végül az egyetlen színes kép: gyönyörű japán táj.
Miután már elolvastam a könyvet, azt is tudom, miért a tájkép az egyetlen színes felvétel. Azért, mert könnyen füstszürkébe borulhat a most még színes is, ha a fenyegetettség, amit egyre kevésbé tudunk nem érezni, ha a fenyegetés egyszer... ezt a mondatot nem tudom befejezni.
Potok az atombombát készítôk – köztük a zsidók –, és a háború – az emberiség háborúra mindig kész természetét –, felelôsségét firtatja megható és elgondolkodtató regényében. Most, amikor egyre többen beszélnek, s írnak egy újabb világméretű háború esélyérôl –, s a történelembôl tudhatjuk, hogy ez mindig következményekkel jár –, néha bizony elsápadtam a könyv olvasása közben. Hiszen én „megúsztam” a háborút, az – eddigi – utolsó után születtem, a hidegháború elég hideg volt, és elég messze, megkeserítette ugyan az életemet, de elvenni nem tudta, nem nagyon gondolkodtam az atombombán sem, az örökké létezô, sohasem szünetelô háborúkról csak könyvben olvastam és a tévében néztem.
Érzelmek iskolája két rabbinövendék sorsán keresztül, a felelôsség, a lelkiismeret, a küldetés fénytörésében –, ez röviden a Fények könyve. És, hadd játsszak a szavakkal: a fények könnye is, a hihetetlenül szép és sokféle fény tapasztalata, reménye és veszélyeztetettsége. Ugyanakkor baljós félelme, rettegése annak a feledhetetlen, kegyetlen fénynek, ami már kétszer megmutatta pusztító arcát az emberiségnek.
Hirosima és Nagaszaki. Az emberiség szégyene ez a két városnév, akkor is, ha kevés olyan emberpéldány van, mint a könyv fôhôse, a szegény zsidó fiú, Gershon, aki véletlenül épp az atombomba egyik feltalálójának a fiával köt életre szóló barátságot, és Koreában töltött katonáskodása alkalmával döbben rá igazán, mi is történt a világgal a közelmúltban. Gershon úgy gondolkodik el a dolgokról, mintha ô is felelôs lenne mindenért, holott ôt csak a kabbala érdekli igazán.
Talmud és kabbala szövegmagyarázataival tűnik ki társai közül, két tanára is ôt választja legméltóbb, legfogékonyabb tanítványnak, és ôt választja barátnak az egészen más karakterű, vérmérsékletű Arthur, aki végül belehal sorsába, abba, hogy nem tudja felfogni és „megbocsátani” szüleinek az atombombát. Gershon nehezebb sorsot kap az írótól. Neki itt kell maradnia, élni a nyomasztó teherrel, amit a történelemrôl való tudás jelent. Koreában tábori lelkészként eltöltött tapasztalataival, a japán tájak emlékével, barátja nélkül kell ezután élnie, és faggatni szeretett kabbaláját.
Nem az a kiválasztott, aki a kiválasztott nép fiának születik, nem is az, akit annak mondanak, vagy az akar lenni. Az a kiválasztott, aki a tetôn, a csillagokat fürkészve érzi a kiválasztottságát, a kiválasztottság terhét, és gyönyörűségét.
„Különös szituáció, nem gondolod? Mi kóserek vagyunk, Fermi valószínűleg zsinagógába jár, Albert segített pénzt gyűjteni Izraelnek, és Spinoza Istenében hitt, Teller talán egy zsidó egyházközség iskolájában köt ki tanítani, Szilárdnak zsidó próféta lelke van. És mi kontárkodunk fénnyel meg atombombákkal, az univerzum energiájával. Csodálkozol, hogy a világ nem tudja, mit kezdjen a zsidóival?”
Mit kezdjen, tényleg? Potok könyvei mindenesetre segítenek megismerni azt a keményen zárt, megközelíthetetlen világot, amit a vallásos zsidó közösségek jelentenek. De megismerni annyi, mint szeretni – tartja egy bölcsesség. Hinnünk kell ebben. Hinnünk kell a szeretetben, akkor is, ha körülöttünk örökké háború van, és háború készül. Mi, egyszerű halandók azonban csak akkor fogunk tudomást venni róla, amikor majd a televízió elkezdi közvetíteni. Rosszabbik esetben, amikor már dôl ránk az ég. Hogy azután az legyen utolsó emlékünk a fényrôl...
Chaim Potok másik könyvéhez – Asher Lev öröksége – el kellett olvasnom egy harmadikat is: A nevem Asher Lev címűt. Érdekelt, mi történt a fôhôssel, a világhírű festôművésszel a regény kezdete elôtt, vagyis milyen volt Asher Lev, ez a zárkózott, szomorú és szigorú ember gyerekkorában és ifjúként, miért utasította ki a rabbi a közösségbôl, mi lehetett a bűne? Kiderült, hogy szinte nem is volt gyerek, attól a perctôl kezdve, hogy felfedezte magában a festeni vágyást, semmi más nem létezett számára a világon. Elhivatottsága állítja szembe szüleivel, és a vallási közösséggel is. Következetessége kitaszítottságot szült, egyszerűen azért, mert az emberi szenvedés ábrázolásához nem talált alkalmas motívumot a zsidó hagyománykörben, és a keresztrefeszítés motívumát volt kénytelen „kölcsönvenni” –, természetesen a keresztényektôl. Brooklyni feszület c. képén édesanyját feszíti keresztre, az ô gyötrelmes várakozásához, fájdalmához ezt találta méltónak. Az Asher Lev öröksége már a magával megbékélt, de családjában örökké idegen, kitaszított festôművészt mutatja, aki Európában él gyermekeivel, csak egy temetésre, nagybátyja s egyben elsô pártfogója temetésére megy haza. Az ô öröksége a néhány gyönyörű – vagyont érô – festmény, és annak a titoknak a napvilágra kerülése, hogy nagybátyja az ô száműzetése idején is mindvégig vele volt, gyűjtötte a róla szóló cikkeket, a festészetérôl megjelent tanulmányokat. Mindez ott van a rejtélyes ajtó mögött, amely elôl hiányzik a mezuza. Egy egész kis külön képgyűjtemény: Picasso, Chagall, Renoir, és más hatalmasok között Asher Lev festményei. Eltávozott nagybátyja – aki a legelsô festményét hatéves korában megvásárolta – külön élete. Ezért nem lehet ott a mezuza, mert ez a szoba „szentségtelen”. „Egy hagyományos zsidó otthonban betartják a bibliai parancsolatot: »Írd föl házad ajtófélfáira és a kapuidra«. Minden ajtónak, a fürdôszobáét kivéve, megvolt a maga mezuzája, a saját kis tartálya az apró pergamentekerccsel, amely egyik oldalán Mózes V. könyvébôl a »Halljad, ó Izrael« elsô két bekezdését tartalmazza, gondos kézírással, a másik oldalán pedig a héber Sádáj szó, Isten egyik szent neve szerepel.”
Asher Lev örökségül kapta ebben a szobában azt is: tudnia kell, hogy mindig van valaki, aki ha nem is kérkedik vele, mellette áll. Érdemes-e a megcsontosodott dogmává vált hagyományt feláldozni a művészetért? Vagy az igazi művész nem is tehet mást? A család mágnesként húzza vissza a festôt, de ô már egy másik életnek él, mások a családtagjai. Élô és halott festôk lettek a családtagjai, függetlensége lett alkotói közege, tűnjön bár ridegnek is édesanyja könyörgô, marasztaló szavaival szemben.
„Megvan a magam élete.” – milyen kegyetlen tud lenni ez az egyszerű mondat a gyermek szájából, aki már felnôtt, és tényleg a maga életét éli. Akitôl a szülônek könyörögnie kell pár napért is:„Csak még egy hétig maradjatok” „Nem lehet, vár a munka.”
De meg lehet-e bárkinek is a „maga élete”? Nem kötôdik-e ezer szállal a családhoz, a valláshoz, a kultúrához? Apa és fiú örök ellentéte, a zsidó hagyomány és a művészet örök „liberalizmusának” fényében. „Te barátodnak nevezel egy alkoholistát?” „Picasso nem volt jó ember. Nem szerette a családját” – és így tovább, a Brooklyni feszület ott feszül több mint húsz év után is apa és fia között. És bár a fiú már ötéves korában a művészetet választotta, élete végéig hadakoznia kell választásáért. Az Asher Lev öröksége a vallás, a művészet és a család fájdalmasan szép regénye.

Álmomban nem gondoltam, hogy el fogok olvasni egy olyan regényt, mely így kezdôdik: „Annak idején az erôltetett iparfejlesztés olyan ragyogó eredménnyel zárult, hogy végül már csak a vénemberek maradtak a szülôfalumban, akik a hamut is mamunak mondják.” Ráadásul a könyv külsô jellemzôi sem voltak bíztatóak: 500 oldal, irtózatosan apró, hangyaszerű betűkkel, jellegtelen borító, eléggé elkedvetlenítô fejezetcímek, stb. Az egyetlen, ami az olvasás mellett szólt, kíváncsiságom. Bolgár regényt még soha nem olvastam. Bezzeg amerikait, angolt, franciát, németet, argentínt, azt igen. Meg persze oroszokat, és milyen örömmel. Egyszer még török regényt is olvastam. Így aztán kellôképp szégyenkezve sznobizmusom felett, beszereztem az általam használtnál egy dioptriával nagyobb szemüveget, leheveredtem legerôsebb lámpám mellé, és nekifogtam.
Nem bántam meg, mert az elsô pillanatban termelési regénynek vélt történetfüzérben izgalmas, néhol megrendítô, balladába való sorsokkal találkoztam. Lassan, méltóságteljesen hömpölyögteti elbeszélése folyóját az író, nem is lehet gyorsan olvasni, mint a legtöbb mai regényt. Hozzá kell szokni a hôsökhöz, a mese ritmusához, és jó néhány nap eltelt, mire észrevettem, hogy néha napközben is eszembe jutnak a szereplôk, vajon mi történik velük majd este.
Farkasvadászat a címe Ivajlo Petrov regényének, az elmúlt fél évszázad, a szocializmusnak nevezett idôtartam egy kis bolgár falu életében. Maga a szocializmus, elvonulása után úgy pergett le a szereplôkrôl, mint egy kiadós esô a viharkabátról. Igaz, néhányan nem úszták meg tüdôgyulladás nélkül.
Ôsrégi, kôkemény morállal és életformával megáldott (megvert?) masszív parasztok, akiken nem fog ki semmilyen erôltetett iparosítás. A megesett lány, aki elsorvad, végül belehal tisztességének elvesztésébe. A parasztgazda, aki élve temeti, ássa magát földjébe a téeszesítés elôl menekülve. Úgy látszik, a 20.század csak felcicomázni tudta az emberi sorsokat, melyek azonban alig változnak Szophoklész óta. Arany János balladás alakjai vonulnak a regényben, Mikszáth Kálmánhoz méltó humorral, szarkazmussal elmesélve. És a gyerekek itt is ugyanúgy elkószálnak más városokba, más országokba, mint Potoknál: „Csak egyet akarok: embert faragni belôle. – Folyton csak embert csinálunk belôlük, aztán bottal üthetjük a nyomukat – szólalt meg az öreg Radi, gúnynevén Gyatyale. – Körbejárhatja az ember vasvillával az egész falut, mégse tud leakasztani magának egy épkézláb legényt. Tavaly nyáron itt volt a nagyobbik fiam a nejével. Három éve nem láttuk ôket, se az unokákat.” És milyen ismerôs a törtetô, szűkagyú, mindenkin átgázoló karrierista, a „szocializmus” velejéig hazug szólamaival. A megnyomorított, hatalommal felruházott senkik megalázó uralma a szűkölô tisztességesek fölött. Ahol már végül nem lehet eldönteni, ki az „érintett”, mert a rendszer mindenkit utolért, mint a pestis.
Kis emberek nagyívű tablója készül mifelénk is ismerôs figurák és jellemek bemutatásával egy kis falusi közösségrôl, ahol a zsiványt és az ideológiai gengsztert is szeretik egy kicsit, hiszen mégiscsak „közülük való”. A farkashajsza csak jelkép, ürügy, hogy a régi sérelmek megtorolhassanak, s az öt külön történet szálai úgy fonódnak a regény lapjain szép lassan össze, baljós homályban, ahogy a jó erôs kötél készül ráfonódni a gyilkos nyakára.
Az író a meseszerű elemekkel megemeli a tragédiát, s legyen bármilyen szomorú is az egyes emberek sorsa, a regény végkicsengése mégsem tragikus. Megannyi öreg halász az életnek nevezett tengeren. Legyôzni lehet ôket, de elpusztítani nem.
A könyvet letéve, elégedettséggel vegyes szorongás fog el: vajon hány hasonló igazgyöngy hever lefordítatlanul a kelet-európai irodalmak kagylójában. Olvassuk egymást legalább mi, sorstársak. Gôgös, nagy irodalmakhoz szoktatott szemünk megérdemel néha egy számmal nagyobb dioptriát.

Chaim Potok: Fények könyve
Ulpius-Ház 420 old. 1980 Ft
Chaim Potok: Asher Lev öröksége
Ulpius-Ház 404 old. 1980 Ft
Ivajlo Petrov: Farkashajsza
Masszi Kiadó, 498 old. 1890 Ft

Tóth Erzsébet

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum


Eddigi hozzászólás ehhez a cikkhez:
marlonbrandy

#1

2006.11.15 05:53

Kövekre írt történelem : Chaim Potok világa

Küldött egy új írót a haszidizmus: neve Chaim Potok. Öt kötetét az Ulpius.Ház Kiadó adta ki magyarul. Dícséret nékik. Az amerikai írók adataival óvatosan kell bánnunk: „Az amerikai írónak megbízhatatlan az életrajza , és többnyira hamisított az anyakönyvi kivonata. Az úgynevezett középkorú amerikai író életkora éppoly bizonytalan , mint az úgynevezett középkorú amerikai szinésznőé.” -írja Gore Vidal az Írók , gengszterek , professzorok c. kötetében. Csakhogy ott nincs szó még Potokról, aki más mint Singer mesés, babonás fantasztikuma ,Roth exhibicionizmusa ,erős politikai töltete ,Heller neurózissal kevert magamutogatásba hajló rezignációja. Az összehasonlítás vég nélkül folytatható lenne.
Chaim Potok regényei mind egy-egy erkölcsi dilemmába kerülő főhős útját írják le a végső döntésig. A cselekmény és az azt megindokló lélekrajz pontos arányait mesteremberekre jellemző fegyelmezettséggel betartva. Ez az erkölcsi döntés zömmel a judaizmussal érintkező más civilizáció, értékrend kollíziójából fakad/ Fények könyve / ,néha túllépik azt , és a judaizmus – kereszténység ,illetve a vallásosság-művészlét közti területre helyezhetők/ Ne csinálj magadnak faragott szentet/, noha a fiatal Asher Lev éppen a zsidó tradicionalizmussal szembehelyezkedve alkot feszületeket ,hovatovább aktokat./ Nevem Asher Lev , Asher Lev öröksége /.
Potok világának kiindulópontja hasonlít a drámák feszült világához.A szereplők egy meghatározott történelmi korszakba születnek ,determinált családi-vallási tradiciókkal, elvárásokkal, melyek értelemszerűen kizárnak a körön túlmutató kérdéseket , s amikor megtörténik a laposztás , s a sors alakítja a jellemeket ,a jellem pedig saját döntésein keresztül a végzetet.
Mindig van választás , hirdeti Potok , életünk nem súlyos teher többé , mint egy megtelt , súlyos , megunt útipoggyász ,amit5 mindenhová magunkkkal kell cipelnünk.
A Fények könyve c. regény Gershon nevű főszereplője a Kabala tanulmányozását választja a Tóra helyett doktori disszertációjának témájául , a még növendék Asher Lev pedig a festészet, Picasso,Matisse , Monet valóságát , melyben saját képeiben megjelenik a keresztre feszítés szimbolikája, majd aktok ábrázolása /ortodox családjának legnagyobb megdöbbenésére / ,ami maga után vonja szűkebb közösségének elvesztését.
Eddigi recenzensei9 nevezték őt az érzelmek iskolájának professzorának /V. Bálint Éva / , a személyes küldetés láttatójának /Réz András / , ugyanakkor ő testesíti meg a döntés kényszerét.Ez soha nem happy anding.
Negatio est determinatio -írta Spinoza Potok főhősei mindig valaminek a tagadása révén jutnak el személyiségük újradefiniálásáig , s e döntés addigi személyiségük , vállalt tradícióik gyötrelmes elvesztésével jár s egy új világ igézetével.
Potok prózája sallangtalan, már-már dokumentarista ,noha jelesül, bánik az életrajzzal , a vizionárius képalkotással ,cselekménybonyolítása feszes ,az epikai mellékszereplők pontosan betartják a játékszabályokat:a történet előrevitelét.
A halállal takarékosan bánik, főszereplőinek sorsa nem torkollik tragédiába-súlyos döntéseik ellenére sem, ám a végzet ott ólálkodik a regények lapjain ,lesújtva Arthurt /a Fények könyvében a főszereplő , Gershon barátja s Ichak nagybácsit , a koraérett festőművész , Asher Lev nagybácsikáját /Asher Lev öröksége /
Malcolm Cowley írja Az amerikai írók természetrajza c. kötetben , hogy a szerzők nagyjait mindig valami fizikai-lelki trauma taszította a kiválóság felé. Ami Drezda bombázása lehetett a légitámadást a helyszínen átélő Vonnegut számára ,az Chaim Potoknak a Japán két polgári célpontjára ledobott atombomba lehetett ,azzal az önváddal , hogy a nukleáris robbanóanyag előállításában főleg zsidó származású fizikusok dolgoztak. Az atombombák fényével a japán kövekre írt történelem avathatta íróvá.
Maga vall erről a következőképp: Attól fogva , hogy műszaki alakulatnál szolgáltam Koreában , egész írói életemben az atomháború témáján dolgoztam. annak
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu