buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Irodalom: a mese öröme
Beszélgetés Molnár Tamás filozófussal


2001.10.18

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Molnár Tamás filozófus nevét a Nyugat ma is jobban ismeri, mint a hazai olvasó. A keresztény-polgári értékrend képviselőjeként, katolikus filozófusként Magyarországon a rendszerváltozásig nem jelenhettek meg írásai. Nyugaton mintegy ötven, angolul és franciául írt könyve jelzi hatalmas munkásságát, melyek nagy részét német, olasz, spanyol és portugál nyelvre is lefordították. Az elmúlt évtizedben igyekezett a hazai könyvkiadás pótolni kényszerű mulasztását: tizenöt könyve jelent meg, főként az Európa (legutóbb: Én, Symachus – Lélek és gép, 2000;), a Szent István Társulat (Igazság és történelem, 2000) és a Kairosz (A gondolkodás archetípusai, 2001) kiadók gondozásában, illetve több kötete kiadás előtt áll. Írásaiban a bölcseleti esszé legjobb hagyományait folytatja –, a filozófia szó tehát senkit ne riasszon el, Molnár Tamás olvasható és érthető, „emberi nyelven” ír, s a század nagy kérdéseire keresi a választ.
 

Molnár Tamás 1946-ban hagyta el Magyarországot, 1949 óta az Egyesült Államokban él. Közel ötven éve tanít amerikai és nyugat-európai egyetemeken, 1991-től pedig már Magyarországon is. Nemzetközileg elismert tudományos, írói és közéleti munkásságáért tavaly Széchenyi-díjat kapott. Köszöntjük az idén 80 esztendős tudóst.

• Professzor úr, önt rendre konzervatív filozófusnak tekintik, jóllehet tiltakozik a jelző ellen. Ön szerint mi az alapvető különbség a konzervatív és az úgynevezett haladó filozófia között?

– Először is, ha konzervatívról beszélünk, akkor ezzel szembeállítva ne haladót mondjunk, hanem inkább jobboldalit. Azért vetem el a konzervatív szót, amellyel egyébként 12-15 évig Amerikában azonosítottam magamat, mert rájöttem, hogy a konzervatív filozófia tulajdonképpen egy félénk változata annak, amelyet a liberális filozófia és közfilozófia mond ki, de nem ugyanolyan hangsúllyal. Aki konzervatívot mond, az nem mond mást, mint liberálist, egy gazdaságilag beállított, gazdaságilag megcélzott gondolatmenetet, filozófiát, amellyel egyáltalán nem tudom magam jó sok évtizede azonosítani. Szerintem a konzervatív szó egyszerűen nem mond lényegeset. Ha megkérdik tőlem, hogy milyen filozófiával azonosítom magam, azt válaszolom, hogy se jobb, se bal, se konzervatív, hanem katolikus, s ez a szó és fogalom – vallás, hit és filozófiai rendszer tekintetében – teljesen kielégíti azt, amit én a világban látok. A katolikus válasz – elméletről van szó természetesen és nem gyakorlatról – elsősorban a nyugati választ foglalja magában, amelyet a kereszténység a fölszínre hozott, s amelyet én antropolgikusan, embertanilag helyesnek tartok.

• A rendszerváltozással és a demokratizálódással együtt egy nehezen elfogadható jelenséggel vagy inkább követelménnyel kellett a hazai hagyományos értelmiségnek szembenéznie, ez pedig az értelmiségi szerep megváltozása. A modernitás leváltotta a hagyományos, elit értelmiséget atekintetben, hogy ő gondolkodjon a világ sorsáról. Helyét és szerepét politológusok, pszichológusok, jogászok, média szakemberek, természettudományi szakemberek vették át – ezeket nevezi ön a társadalom mérnökeinek. Egyik könyve, az Értelmiség alkonya is az elitnek a történelemben betöltött szerepét értelmezi. Lecserélte, de kiválthatja-e az új értelmiség a régit?

– A váltás szerintem nem történt meg. Ma is sokan vannak az egyetemeken és az egyetemeken túl, akikre érdemes hallgatni és akiket érdemes figyelni. És rengetegen –, a többség mindig gyarlóbb mint a kisebbség –, akikkel ma nem lehet beszélni, mert szlogent hangoztatnak. A szlogenek újak, de nem változik a tömeg és az elit kapcsolata, nem változik a tömeg és az elit aránya. Ami változik, az a technológia fenyegetése, amit figyelembe kell venni. Ma sokkal több emberhez jut el a központi üzenet –, akár a Kremlből jön, akár Washingtonból, akár Londonból akár Budapestről –, amely butítja az embereket. Még kevésbé tudnak a saját, benső életük felé fordulni, ilyenformán ezek zavaros életek lesznek. Amerikában, amikor valaki meghal, elküldenek a családhoz egy 'fájdalomcsillapító' valakit, aki mindenféle zagyvaságot mond – ez tulajdonképpen egy mérnöki foglalkozás. Ma mindenütt megjelenik a mérnöki szemlélet és gyakorlat, az az utópia, hogy meg kell a társadalmat tervezni, tökéletes szervezéssel minden gyógyítható. A társadalom mérnökeinek semmi közük a régi elithez. Aldous Huxley és George Orwell, századunk két reprezentáns írója fogalmazta meg legjobban, hogy az emberből gépet akarnak csinálni. Ezek a társadalmi mérnökök tulajdonképpen „árulók”, szemben a régi, intellektuális és morális elittel. Egyelőre dominanciájuk van, de nem kellene hogy ilyen gőgösek legyenek, mert néhány évtized múlva úgyis el fognak tűnni.

• Korunk egyik varázsszava az információ; de miközben épül a kommunikációs világfalu, eközben – paradox módon – a modernitás ideológiája és művészete, a posztmodern azt állítja, hogy a nyelv nem alkalmas a kommunikációra.

– A posztmodern irodalom önmagában ellentmondás. Amit ezek a furcsa emberek – Julia Kristeva meg Derrida Franciaországban – mondanak, hogy a nyelv nem ér semmit, azt a nyelvünkön mondják, és amikor tagadják a fogalmat, akkor fogalmakat gyártanak; – ez olyan önellentmondás, nevetségesség, amire az embernek nem volna szabad fölfigyelnie, de miután van kommunikáció, vagyis kommunikációs technika, ezeket a nézeteket széles körben lehet népszerűsíteni. De láthatóan már megjelentek azok a vonulatok is, amelyek kivezetnek a modern és posztmodern művészetekből, és amelyek egyszerűen az emberiség örökös vágyára válaszolnak. Az emberek pedig elsősorban mesét akarnak hallani. Az irodalmat Ádámtól Évától vagy Gilgamestől úgy gyakoroljuk, hogy mesét mondunk, mesét hallgatunk. Amikor levert vagyok, újra és újra elolvasom Stendhal Vörös és feketéjét, amelynél remekebb regény nem született meg! Mert a regény mesél, mesél egy fiatal embernek és egy öregedő nőnek, és a fiatal embernek és egy fiatal nőnek a szerelméről. Hát mi más lehet mese? Mi más lehet aktuálisabb?

• Professzor úr, ön tanított Nyugat-Európában is, Amerikában is, az utóbbi évtizedben pedig Magyarországon is. Milyen különbség érzékelhető a különböző kultúrkörökhöz tartozó egyetemi hallgatók között?

– Nehéz kérdés. Amerikában, s ezt hangsúlyozni kellene, európai értelemben vett egyetem nincs, ez európai terminus technikus. Amerikában az a fontos, és a múltját figyelembe véve mindig is az volt a fontos, hogy azt a tömeget, amely kétszáz éven keresztül folyamatosan oda érkezett, amerikanizálják – a tanítás is, még egyetemi szinten is, előbb-utóbb erre vezet. Az én megítélésemben az európai diák még mindig első minőségű. Az az európai diák típus, amely az európai földből és az egyház erős szerepéből származik, még mindig megvan. És ez a típus gyönyörű módon Magyarországon is megvan. A kommunizmus, ahogy én látom, nem tudta az iskolákat megrontani. Megrontott egyeseket, megrontott pontokat a tanrendben, de nem tudta általában a diákokat elrontani. Számomra volt a legnagyobb meglepetés, amikor visszajöttem tanítani, hogy a magyar diáknak a marxizmushoz semmi köze. Ami nem jelenti azt, és ez nagyon jó, hogy ne ismerné a marxizmus előzményeit, a 19. századi liberális, szocialista stb. tanokat.

• Nyugat-Európa és egyre inkább Amerika került a mi utópiánk célképzetébe. Utol kell érni, föl kell zárkózni, mondják, miközben szellemi pangás jellemzi a mai Nyugat-Európát és Amerikát. Most tehát menjünk abba az Európába meg globalizációba vagy ne menjünk?

– Ne menjünk, de megyünk. Azért állapítom meg, mert már ötven év óta járok vissza Európába, minden nyaramat Nyugat-Európában töltöm, és az utóbbi tizenöt évben Magyarországon is és Kelet-Európában is hosszabb ideig tartózkodtam, tehát meg tudom állapítani, hogy a modernizálódás amerikai formája óriási léptekkel halad előre. Itt nincs ellenállás és nem lehet ellenállás! Kis csoportok persze tanulhatnak ebből, de azok kis csoportok maradnak, mert az ő gondolatukat tagadja a divat. Tehát ez nem eldöntendő valami, ez már el van döntve.

• Tehát valóban „nincs alternatíva”?

– Van alternatíva, mert a történelem, az irodalom, az emberek ösztöne, mesemondó ösztöne társul velünk az igazi kultúra megvalósításában és a posztmodernség elvetésében. Nagyon sok rosszat és nagyon sok jót látok Magyarországon. Rengeteg olyan dolog megvan még itt, amit nyugaton már nem művelnek, mert ott pangás van – maga használta ezt a szót, én felveszem –, nincs szellem, nincs eszme, és mindenki fél. Francia barátaim egyenesen gondolatrendőrségről beszélnek ma már: nem szabad ezt kimondani, nem szabad azt kimondani – teljesen orwelli világ; elferdítik a nyelvet, a gyerekeket, a gondolkodást. Mindez Amerikában fokozottabb mértékben van jelen, egyszerűen azért, mert Amerika történelmében nem voltak és ma sincsenek olyan, a rosszat akadályozó intézményes erők, mint amelyek Európában kialakultak és működtek. Amerikában sem az egyház, sem az állam nem játszott nagy szerepet, ott a nem létező intézményeket ma a lobbival helyettesítik. Figyelni kell arra, és erre nem látok Magyarországon semmi célzást, hogy ne a lobbi, hanem az intézmények kapjanak nagyobb szerepet.

• A globalizáció térhódítása során ismét fölmerül a Herderi jóslat félelme: eltűnhetnek, beolvadhatnak a kis nemzetek. Ez a veszély, úgy vélem, sokkal valóságosabb a föld mai totalitárius kontrollja mellett, mint volt Herder idejében. Most milyen esélye van egy kis népnek megőriznie magát?

– A herderi tézist úgy lehet csak cáfolni, hogyha harcolunk az állam fönnmaradásért, és az államon belül olyan intézményekért, mint amelyek például a nyelv megmaradását elősegítik és támogatják. Magyarországon is látok ilyen kezdeményezéseket, például nem engedik az amerikai nyelvet elhatalmasodni, legalább a cégtáblákon. Nagyon szép dolog, de azt hiszem, hogy ezt a kormányok maguk is szabotálják. Franciaországban az akadémia harcol a francia nyelvért és kultúráért – bár nem mindig sikeresen. Szeretném látni, hogy a magyar akadémia is elsősorban ezt tekinti kötelességének és nem az Európába való beilleszkedést. Éppen az az Európába való beilleszkedés, ha megtartjuk a nyelvünket. Ha minden nemzet és népcsoport a saját nyelvén beszél és készít irodalmat, talál művészi kifejezést – az az igazi Európa.

 
 
 

Pécsi Györgyi
felelős szerkesztő

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu