buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Könyvekbe zárt fájdalom


2002.11.19

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ferenczes István, a Csíkszeredában élő József Attila-díjas költő, író három évtizedes alkotói pályára tekinthet vissza. Műveinek élmény- és témavilága – mintegy a szülőföldhöz való hűség és ragaszkodás reprezentációjaként – a lehető legszorosabban kötődik a tájhaza múltjához és jelenéhez. Akárcsak korábbi kötetei (Mikor Csíkban járt a török, Megőszülsz mint a fenyvesek, Indián a Hargitán), nemrég megjelent dokumentumriportokat tartalmazó könyve (Székely apokalipszis) és legújabb verskötete (Bacchatio Transsylvanica) is a létrontással és létabszurditással viaskodó, értékóvó, sorsvállaló, gondűző író pozíciójában mutatja föl Ferenczes Istvánt. A szülőföldre való emblematikusan hangsúlyos utalás mindkét kötet címében a transzszilván életvonatkozások fontosságát, a hagyomány- és értékvilág megkerülhetetlenségét, a (közös) kulturális emlékezet dinamikus jelenlétét sugallja, egyszersmind a tisztán esztétikai megértés lehetetlenségét is kifejezi.

Bizonyára a szerző tíz évnyi újságíróskodása, történelmi-szociológiai érzékenysége is magyarázhatja, hogy művei között múltfaggató, tényfeltáró, dokumentumszerű írásokat, riportokat is találunk (Gyásztól gyászig, Ordasok tépte tájon). A gyalázatos mészárlásokról és szégyenletes atrocitásokról tudósító Székely apokalipszis című könyv is ebbe a vonulatba tartozik. Már a kötet elülső és hátsó borítója is jelzi, hogy szokatlanul megrázó, döbbenetes olvasmányban lesz részünk. A könyvbéli történetekkel szembesülve olyasféle benyomásunk támadhat, hogy az itt megjelenő gyomorforgató és elborzasztó emberi hitványság tovább már nemigen fokozható, és mint ilyen a legvadabb orwelli abszurdot is megcsúfolja. Sajnos azonban a közép-kelet-európai történelem másutt, például a Délvidéken is hasonló rémségeket produkált. Az 1944-es jugoszláviai vérengzést feldolgozó könyvek (Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában; Matuska Márton: A megtorlás napjai; Illés Sándor: Akikért nem szólt a harang) Szakolczay Lajosnál a „véletlen triptichonjaként” jelennek meg.
A Székely apokalipszis önvallomásokból és dokumentumriportokból fölépülő vád- és védirat, afféle „vérrel szerzett evangélium”, amely a hírhedt Maniu-gárdisták 1944 őszén elkövetett esztelen székelyföldi öldöklését, ezen belül is főként a csíkszentdomokosi vérengzést mutatja be. S teszi mindezt személyes hitelű, mélységesen megszenvedett megnyilatkozásokkal, a mártírok és túlélők iránti maximális részvéttel és tisztelettel. Miként Tóth Zoltán Magyar Naplóbeli recenziójában olvashatjuk: „A dokumentumriport a közlők egyéni stílusának, illetve az ízes székely népnyelvnek köszönhetően sokkal hitelesebbé, életközelibbé, kézzelfoghatóbbá teszi a történéseket.” Ferenczes István egy pillanatig sem tetszeleg a mindentudó elbeszélő szerepében; nem mesél, hanem meséltet. A közeli hozzátartozók és falubeli szemtanúk emlékezéseiből áll össze a tizenegy csíkszentdomokosi áldozat szenvedésrajza, az egymást kiegészítő komor emlékmozaikokból ismerhetjük meg a helyi Gábor kertben kivégzett székely magyarok utolsó óráit, illetve a túlélők tragédia utáni bénultságát. A 27 évesen agyonlőtt Kurkó Józsefnek például ezek voltak az utolsó szavai: „Istenem, olyan ártatlan vagyok, mint a kerek ég, s most ártatlanul meg kell haljak”. A 31 évesen meggyilkolt Kósa János pedig azt mondta a kivégzőnek: „Úgy célozz testvér, hogy egyből haljak meg”.
A magyar-román megbékélés szempontjából igencsak elszomorító, ahogyan az egyik vádlott (Lazar Ion) az utolsó szó jogán megnyilvánult: „Eszem ágában sincs, hogy arra gondoljak, hogy az elkövetett gyilkosságok miatt valaha is – még álmomban sem – lelkiismeretfurdalást érezzek”. Ráadásul az áldozatok hozzátartozóinak az aránytalanul elnéző s már-már tragikomikus bírósági ítéletek sem adhattak semmiféle megnyugvást sem jóvátételt. Talán ez a gyilkosokkal vállalt bűnös cinkosság is táplálhatja az édesapjára emlékező és a potenciális áldozatok nevében megszólaló Szakács János félelmeit: „Most es bármikor megtörténhet a gyilkolás, nincs egy fa, ahova elbújjunk, münket nem oltalmaz senki, csak a Szűzanya”.
Az archaikustól a (poszt)modernig ívelő asszimilációs törekvés, az ősi folklórtól Nagy Lászlóig és Kányádi Sándorig, a jokulátor-énekektől Szilágyi Domokosig és Kovács András Ferencig terjedő szintézisteremtő igény Ferenczes István sokszínű és sokszólamú költészetének talán legszembeötlőbb sajátossága.
A pályatárs Farkas Árpád által „a szenvedelmes szenvedélyek” költőjének nevezett Ferenczes Istvánról a kritika is úgy tartja, hogy egy szokatlanul erős sodrású, sokféle forrásból táplálkozó, elementárisan tiszta líravilágot hozott létre. Ami leginkább egyénivé és eredetivé teszi őt, az a korábbi köteteiben (Félidő, félpokol, Hó hull örök vadászmezőkre, Sekler songs) is megfigyelhető látás- és kifejezésmódbeli összetettség, a jelentésrétegeket tágító és távlatosító intertextuális lelemény, valamint az alapvetően komor létélményt ellenpontozó nyelvi humor és csillámló játékosság. Az egzisztenciálisan és kollektíve elszenvedett sorsrontó borzalmakat, tragikus sugallatokat oldani képes transzszilván derű és mélységes létbizalom Arany Jánosra és Mikes Kelemenre valló bölcsessége Ferenczes költészetétől sem idegen.
Minthogy feltűnően koherens és átgondolt poézisről van szó, az elmondottak a legújabb verskötet (Bacchatio Transsylvanica) karakterét is meghatározzák. Erre a kötetre is találó lehet, amit Hitelbeli recenziójában Takács Judit írt Ferenczes 2001-es verskönyve kapcsán: „Sokszínű játék bontakozik ki a Sekler songs verseiben, melyek a hagyomány erejére, a kulturális emlékezet szövegszerű helyeire és a nyelv végtelen lehetőségeire építve olyan kötetté forrnak össze, melyben az intertextuális versszervezés és az újraértelmezett transzszilván hang egyszerre van jelen”. Ez a megállapítás már csak azért is érvényes, mert a Sekler songs három tucatnyi opusából a jelen kötetben is olvashatunk harmincat.
A Bacchatio Transsylvanica 75 verset számláló és részben újszerű poétikai eljárásokkal fölépülő kötetkompozíciójában – a lírai alany szituáltságától függetlenül – viszonylag nagy számban szerepelnek a transzszilván tradíciót megidéző és a magyar irodalmi (esetenként történelmi) hagyományhoz kapcsolódó versek. A példaadó elődöket (Orbán Balázs, Kőrösi Csoma, Bornemissza Péter, Arany János, József Attila) és történelmi nagyjainkat (Széchenyi, Julianus barát, Szent Erzsébet) megidéző darabokat kétségkívül a kulturális emlékezet és a mnemotechnika működteti ugyan, de az értéktudatos magatartás megszenvedetten tiszta morálja, az értékjelképekben tárgyiasuló sors- és feladatvállalás közösségi érdekű, megmaradáselvű ethosza a világképalkotás és szemantikumképzés talán legfontosabb tényezője. Az öntanúsítás és sorsvállalás egyik katartikus darabjából idézek: „Hát összeírtam élőt, holtat, / követ, fát, temetőt, szabadot s rabot, / a legutolsó Orbán voltam, / aki virágot hozott és nem fagyot” (Orbán Balázs őszikéi).
A kötet partitúráját nagyobbrészt uraló elégikusság az otthontalanság, az idegenség, a hazátlanság és védtelenség élményéből kiindulva végső soron az ezredvégi ember fogódzók nélküli létbe vetettségét, kozmikus árvaságát, totális kisemmizettségét is kifejezi. A sok-sok hiányból összeálló világhiány, a vereség- és veszteségtudat legintenzívebb megvallói a beleképzeléses szerepdalok. Ehhez hasonló szituáltság és versbeszéd jelenik meg a csángó élménykör verseiben is (Didergés, Csángók, Töredék egy csángó eposzból) – a kettős űrbe dobottság rémületével, a sehova sem tartozás döbbenetével, a nyelv-, a lét-, és önfelejtés Domonkos-poémából ismerős távlattalanságával és kifosztottságával együtt. A csalóka kettős kötődés által tökéletes csapdahelyzetben találja magát a Ferenczes-vers szövegalanya: „futnák bé Bukarest / azt mond büdös oláh / ha mond mocsok bozgor / futnák ki Budapest / hol hát lenne haza (…) hol volna hát hazám / talán cédrus fába / talán a tengerbe” (Didergés).
Az idézett sorok egynemű szomorúságával szemben némi vigasszal töltheti el az olvasót, hogy a kötet legemlékezetesebb szépségű szöveghelyeiből – remélhetőleg nemcsak afféle virtuális menedékként – megképződik az Illyéstől ismerős «haza a magasban», vagyis a nyelvi, kulturális, történelmi hagyományok legtágabban értelmezett közössége. Eme legartisztikusabbnak vélt versrészletekből is ide írok néhányat: „Qxyhuatwandza, te álomból / és valóból összefércelt menhely, / mire hazámnak kimondalak / lábamhoz romlik profán a szenttel… (…) Qxyhuatwandza, te talált vers, / te álmaimból disszidált magány, / fejét csóválja Isten, ha lát / zászlótlan táj, csak nekem vagy hazám” (Mint skót elégiában az ősz); „Hogyha énnékem szárnyam lett volna / Uram-Istenem elhittelek volna / (…) Beszéltem volna az madarakval / Imádtalak vón égi vadakval / Baromffykkal nem feredtem volna / Igaz Ferenczes így lettem volna” (Addenda az LV. zsoltárhoz).
A megjelenő nagyobb szövegtestek (Bacchatio Transsylvanica, Négy évszak, Mögötte lobognak a táncház csodái, Túlexponált fényképek, Didergés) szimfóniaszerű gazdagságuk, változatos effektusokat vegyítő partitúrájuk révén önmagukban is képesek kifejezni a Ferenczes-énekek legfontosabb világképi és poétikai jegyeit. A régebbi és újabb hoszszú/felhosszú versek egy kötetbe szerkesztése a közöttük képződő dialogikus viszony, az intertextualitás és a relációjelentések miatt is igen komoly nyereség. Ráadásul a változat- és motívumösszegző poémák némelyike olyasféle üzenetet is hordoz, ami kétségkívül oltalom a gondban s menedék a bajban: „a tüzet s a jácintot küldi el érted László király / versben bujdosó zsoltárit olvassa rád hogy megmaradhass / zöld angyalok ellenére himnusznak minden időkben” (Mögötte lobognak a táncház csodái).

Ferenczes István:
Székely Apokalipszis
Magyar Napló, 179 oldal, 1988 Ft
Bacchatio Transsylvanica
Felsőmagyarország Kiadó, 177 oldal, 1500 Ft

Ködöböcz Gábor

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu