buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Múlt és jelen


2001.09.20

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nagyon nehéz ma magyarul megtalálni a megfelelő beszédmódot és tónust a holokausztot meg a judaizmust illetően. A zsidóságot szóba hozni felér valami erkölcsi, sőt politikai átvilágítással.

Nyomban vád alá eshet vagy vádaskodónak tűnhet aki beszél, legyen zsidó vagy nem-zsidó. A filo- és az antiszemitizmus, akárcsak a zsidó öntudat, settenkedő, összeesküvést szövögető árnyalakzatba van projektálva. Másrészt: nincs objektivitás – a puszta tényfelsorolás is egyből váddá vagy apológiává formálódhat, a szubjektív hitelű beszéd pedig gyanúper alá esik, mintha alattomos mögöttes tartalmak lappanganának e témában mindenütt. A gyakori patetikus tónus nehezen kezelhető traumákat, indulatokat és szorongásokat takar, a szenvtelenség pedig csupán eltekint ezektől a létező, olykor mérges komplexusoktól. A mai magyar társadalomban ráadásul átpolitizálódik e kérdés, frontokba sorolják a megszólalókat, és szinte mindig valahogy rosszízűen merül fel, hogy valaki zsidó vagy nem zsidó...

Alain Finkielkraut francia filozófus könyve üdítően más hangot üt meg: ő ironikusan viszonyul a saját zsidóságához, önleleplező őszinteséggel ír a zsidó származásához való viszonyulásának drámai alakulásáról. A zsidó identitás kérdését történelmi szemlélettel közelíti meg, nem metafizikusan. Nem mossa össze, hanem reálisan megkülönbözteti a zsidó identitással járó régebbi és mai problémákat, és ezzel megtöri az „örök elátkozottság” mítoszát, traumáját. Őt nem „fortélyos félelem” igazgatja, szorongásai bevallott és elemzett szorongások, vágyai, projekciói csakúgy, gondolatai pedig sokszor meggondolt, elvetett, revideált gondolatok. A holokauszt témáját depatetizálja és demitizálja, ami korántsem jelenti azt, hogy banalizálná vagy relativizálná: olyan javíthatatlan törésként értelmezi, ami után már semmi sem olyan mint rég, aminek tényleg sikerült eltüntetnie a föld színéről egy sokszínű kultúrát, a maradék zsidóságnak tehát ezzel a pótolhatatlan hiánnyal valamint Izrael problematikus és provokatív létével egyaránt szembe kell néznie. Az asszimiláció kérdését is történelmien szemléli, hiszen teljesen mást jelentett például a századelőn, mint manapság.

Finkielkraut a (poszt)modern jelenből, a saját kis életéből indul ki, és ezzel elejét veszi a nagyotmondásnak. 1948-ban született Párizsban, a holokauszt számára a múltnak őt közvetetten érintő része, amiből nem hajlandó „szenvedéstőkét” kovácsolni magának. Őszintén és kellő öniróniával ecseteli, ahogy ifjúkorában megkísértette őt a zsidóságával való narcisztikus és átpolitizált hivalkodás, mígnem belátta, hogy identitásvállalásában nem sok a tartalom, s azzal kell szembesülnie, ami belőle hiányzik, amije nincs, nem azért, hogy újjáteremtse, hanem azért, hogy tudja, mi az, ami elveszett, s amire személyes emlékek híján, a szülőktől ráháramlott emlékek és érzelmek számbavételével és a múltat kutatva emlékeznie kell. Finkielkraut a maga személyes eszmélkedésének kritikus átvizsgálásán keresztül rávilágít az identitáskovácsolás (szociál)pszichológiai mechanizmusára és az ebből fakadó buktatókra, az öncsalásra, a szerepéhségre, és megkérdőjelezi az önazonosság nagy gesztusait. A zsidó identitáskérdés depatetizálása nála nem vezet az érzelmek elhazudásához, hanem ellenkezőleg, éppen hogy firtatja és kibogozza azokat. A holokausztot nem univerzalizálja, de nem is semlegesíti, és a saját életében azt tartja a legviszszásabbnak, amikor „lobogót” fabrikált belőle. Nagyon fontos Finkielkraut könyvéből megszívlelni, hogy az identitást processzuálisan veszi számba, mint aminek megvoltak a maga hullámvölgyei és hullámhegyei, mint ami kimerevíthetetlen (pontosabban: csak hamisan oldható meg), ambivalens folyamat tehát, mely nem mentes a hazugságoktól, a korrekcióktól, az önrevízióktól. „A koncentrációs táborok szájhőse voltam” – mondja ki ifjúkori önmagáról, „a szenvedések vámszedője”, voltaképpen pedig „üres zsidó”. Az eszmélkedés útja nem királyi út, az érés pedig nem Nagy Identitáshoz, hanem önkritikussághoz és szerénységre, önmagunk iránti gyanakvásra intő, „folt hátán folt”-önismerethez vezet. A holokauszt után, a modernizmus végén a zsidóságtudat sem lehet foltozatlan: „az emlékezés parancsa együtt születik az elszakadásnak ezzel a fájdalmas tudatával”.

Ez a parancs pedig nemcsak a kínvallottakra vonatkozik, hanem egy eleven, sokszínű zsidó világra is, melyet elpusztítottak s hagytak elpusztítani. „A ’zsidó’ szóban most már nem a saját képmásomat keresem, hanem mindazt, ami nem én vagyok, s amit önmagamból kiindulva sohasem láthatnék meg” – ide jut végül a szerző, s ez a mondat meditációra késztet, nem pedig leszögezésekre.
Finkielkraut könyvének nem csak személyes, hanem történelmi fejezetei is vannak. Új szempontból vizsgálja például az asszimilációt, a cionizmust, a antiszemitizmus különféle, bújtatott és nyílt formáit, a filoszemitizmus visszáját. A jelenkori állapotokról szólva felhívja a figyelmet a megváltozott konstellációra, „a különbözőség gőgjére”, illetve „folklorizálására”, a „gyökerekhez visszatérés” kétségességére, illetve az antiszemitizmus/rasszizmus (poszt)modern formáira...

Finkielkraut a maga szellemi kalandjának, eszmélkedésének csak egyik szálát követte ebben a könyvben, azt, amelyik a származására és az ebből fakadó következményekre vonatkozik. Az identitás ennél komplexebb dolog, semmiképp sem valami monád, és nem arra való, hogy az embernek szilárdságot, hanem hogy rugalmasságot, sőt lazaságot – nyitottságot – adjon. A hűség, mely a halottakat is megilleti, azonban akkor is erény, és annál nagyobb, minél inkább a konkrét, nem pedig a „képzelt zsidó” – a fantáziált én-kép és másai – iránti.

Hogy Magyarországon, egy jóval rosszabb intellektuális klímában e kérdéskört illetően milyen beszédmódok és tónusok vannak, azt érdemes lenne egyszer megvizsgálni. A Randolph L. Brahamnak, a New York-i Rosenthal Institute for Holocaust Studies igazgatójának és a magyarországi holokauszt történész-kutatójának szerkesztésében megjelent könyv, mely egy sorozat első kötetének mutatkozik, a hagyományos történészi studiózusságot és a tényszerűséget képviseli.

A függelékben, az objektivitás pecsétjeként, megtalálható a magyar holokauszt kronológiája, mely a zsidó tárgyú törvényekre és rendeletekre is kiterjed. Az egyes tanulmányok viszont természetesen értelmezik is a történelmi tényeket. A szerkesztő tanulmánya azt bizonyítja részeletekbe menően, ami nem újdonság, hogy a keresztény egyházak megalkuvón, beletörődőn, hacsak nem uszítón nézték végig a zsidóüldözést és -gyilkolást. Az egyes szót emelő vagy tiltakozó gesztusok többféleképpen értelmezhetők, a szerző mindenesetre nem hatódik meg tőlük. A mai, cinkos egyházi és állami vezetők ezirányú lépéseit is bírálja: a holokauszttal való „nyílt és becsületes szembenézés” szerinte nem történt meg. Róbert Péter A holokauszt a magyar sajtóban című tanulmánya nem ér el máig, csak az ötvenes évekig; a korabeli reagálások és a közelmúltra való visszatekintések zsidó részről gyakran félénk, magyar részről pedig gyakran agresszív változatait sorolja fel, további elemzések alapját szolgáltatva. Földes Anna tanulmánya végigmegy a holokausztról szóló magyar irodalmi művek nagy részén, az esztétikai komponens elbírálását sem mellőzve – ez a nem túl invenciózus tanulmány is alapozó jellegű, és számos irodalomelméleti kérdést nyit meg. Fontos dolgozat Karsai László tankönyvkritikája (Új magyar egyetemi és középiskolai tankönyvek a holokausztról), mely példamutatóan precíz, és megszívlelendő korrekciókat tartalmaz. Hoszszú Gyula
A század fele című tankönyvét emeli ki, A Holocaust és az emberi természet című középiskolásoknak szóló „társadalomismereti szöveggyűjteményre” azonban, mely egy amerikai kiadvány átvétele, ráhúzza a vizes lepedőt, rengeteg tárgyi tévedésre és félrefordításokra mutat rá, bár én azt már nem értem, mit akar mondani azzal, hogy a holokausztot „babacsörgőkék-liberális színre festve” ábrázolja. „A legtöbb tankönyvben, ahol egyáltalán szó esik a holokausztról, lépten-nyomon apróbb-nagyobb tévedések, pontatlanságok fordulnak elő” – szól a lesújtó összegzés. Varga László A holokauszt és a rendszerváltás Magyarországon című tanulmányának a címe pretenciózus, ugyanis csak a levéltári kutatás kérdéseivel és a korábban elítélt háborús bűnösök pereinek felülvizsgálatával foglalkozik.

Mindkét hozzáállás üdvözlendő: a pontosságra, dokumentálásra törekvő, az adatokat föltáró és összegyűjtő, illetve korrigáló magyar tanulmányköteté is (mely azonban a történetírás természeténél fogva, az értelmezés folytán nem lehet teljesen objektív), meg Finkielkraut önmagát nem kímélő iróniája is. A magyar kötet múltbanéző, a francia szerző a jelenből indul ki. Az egyik lehetséges, bár hepehupás, de annál fontosabb belátásokra vezető utat a zsidó múltból a jelenbe és vissza, tévedéseken és szellemi kríziseken keresztül, Alain Finkielkraut találta meg.

Alain Finkielkraut. A képzelt zsidó
Múlt és Jövő Kiadó, Bp., 2001.
265 oldal, fűzve, 1600 Ft

Randolph L. Braham: Tanulmányok a holokausztról
Balassi Kiadó, Bp., 2001.
1800 oldal, fűzve, 225 Ft

Radics Viktória

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu