buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Magyar hangja
Beszélgetés M. Nagy Miklóssal


2001.09.20

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

– Tizenkét éve dolgozol szerkesztôként az Európa Könyvkiadónál, hogy látod, a kortárs idegen nyelvű szépirodalom fordításánál és kiadásánál a gazdasági vagy a – mondjuk így – „kultúrmissziós” szempontok érvényesülnek inkább? Érkezik-e ajánlat különféle külföldi írószervezetektôl arra vonatkozólag, hogy mely szerzôket szeretnék fordíttatni?

– Minden országban más és más a gyakorlat, az oroszok például nem nagyon törôdnek azzal, hogy mi jelenik meg Magyarországon, nekik ez túlságosan kicsi piac. Igazából egyébként nem is lehet Oroszországról beszélni, inkább csak Moszkva-országról, Pétervár-országról, meg az orosz vidékrôl. Ebben az értelemben Moszkva hallatlanul gazdag kultúrájú ország, amely most Nyugatra illetve Amerikába kíván betörni. Ebbôl következôen teljes egészében a magyar russzisták döntésétôl függ, hogy mi jelenik meg ma nálunk az orosz irodalomból. Természetesen van egy-két ügynök, akikkel kapcsolatban állunk. Az ügynökségi gyakorlat más országokra is jellemzô: felhívják a figyelmünket azokra a szerzôkre vagy művekre, amelyek sikeresek lehetnek a világpiacon, így talán nálunk is. Vannak speciális esetek, például a spanyol kulturális attasé asszony nagyon vehemensen szorgalmazza, hogy legalább attól a három-négy élô klasszikusnak számító írótól fordítsunk, akik valamiért eddig még nem jelentek meg magyarul.
A kérdés elsô fele talán még érdekesebb. Egy ilyen kiadó, mint az Európa, kizárólag üzleti alapon természetesen nem működhet. Ugyanakkor a piacról kell megélnünk, évente körülbelül kétszáz könyvet adunk ki, ezeknek csak elenyészô hányada kap támogatást, az az érdekünk tehát, hogy a könyveink nagy részét el tudjuk adni. A magyar piac azonban olyan kaotikus, hogy gyakran nem lehet elôre kitalálni, melyik könyvünk lesz kelendô. Ha kizárólag a tömegízlést akarnánk kiszolgálni, akkor sem biztos, hogy azt egy irodalmilag alacsonyabb színvonalú művel érnénk el. Mivel az Európa „jól menô” kiadó, ahol olyan irodalmárok dolgoznak, akiknek van saját ízlésük és érdeklôdésük, nem pedig üzletemberek, megtehetjük, hogy bizonyos könyveket csak azért adjunk ki, mert irodalmi-kulturális szempontból fontosnak tartjuk, elôre tudva akár, hogy ezeken a könyveken nem lesz különösebb nyereségünk. Az általam fordított vagy szerkesztôként fordításra javasolt könyvek mindegyikérôl meg tudnám mondani, hogy kiválasztásában milyen szempontok vezettek. Lehet, hogy egyszerűen a saját szubjektív ízlésem, de ha egy szerzô már az egész világon befutott, ismerik és gondolkodnak róla, akkor érdemes magyarul is megjelentetni, függetlenül attól, hogy nekem személy szerint mennyire tetszik. Hogy példát is mondjak: nem azért javasoltam Viktor Pelevin kiadását, mert a legjelentôsebb mai orosz regényírónak gondolom. Elôfordul, hogy valami lenyűgöz ugyan, és a világon is ismerik, mégsem adjuk ki, mert azt gondoljuk, hogy nagyon nehéz lenne bevezetni az itthoni köztudatba. Reklámra csak igen keveset tudunk költeni, a magyarországi kritikát pedig nem igazán érdekli a külföldi szépirodalom. Gyakran elôfordul, hogy a lefordított szerzô kéri tôlem a könyvérôl megjelent recenziókat, és én nem tudok mit adni neki. A mai magyar szellemi életben vezetô szerepet betöltô, jelentôs írók csak elvétve figyelnek fel kortárs külföldi szerzôkre. Régebben, például a Nyugat idejében ez nem így volt. Érdekes módon a másodlagos irodalomban ez a közlekedés sokkal inkább megvan, a kortárs irodalomelmélet jelentôs műveinek igen gazdag a hazai recepciója.

– A lefordított művek úgymond belefordítódnak a magyar irodalomba, és ez legalább két kérdést felvet: érdemes-e elhanyagolt klasszikusokat fordítani, és hogy a kortárs világirodalom uralkodó tendenciái – a fordítások révén – hatnak-e a mai magyar alkotókra?

– Elsôsorban a Diákkönyvtár sorozatban adunk ki klasszikusokat, nagy ritkán új fordításban, fôleg akkor, ha a meglévô fordítással jogi problémák vannak. Kérdés, hogy hány olyan klasszikus mű van, amit ideje lenne újrafordítani. Sok russzista szeretné új fordításban látni Dosztojevszkij, Tolsztoj vagy Turgenyev egyes regényeit, ám erre a feladatra egyelôre egyik kiadó sem vállalkozott, az Európa sem. A ma rendelkezésünkre álló filológiai apparátus lehetôvé teszi, hogy a régi – nyelvileg akár zseniális – fordításoknál pontosabbak szülessenek. Nekem egyetlenegyszer volt ilyen munkám, Defoe Robinsonját fordítottam újra. Általában azonban kortárs szerzôket adunk ki, és ezek fordításánál a fô problémát az jelenti, hogy megváltozott az irodalom nyelve. A posztmodern egyik alapelve az anything goes (minden mehet), tehát mára minden kulturális és stílusréteg beömlött az irodalomba, míg korábban azért az esetek többségében egy irodalmi mű irodalmi nyelven íródott. Így a fordító szempontjából sokkal nagyobb szerepe van az adott nyelv és kultúra ismeretének. Egy mai amerikai vagy orosz regény fordításakor nem elég ismerni az adott irodalmi nyelvet, hiszen ilyen már nincs is, hanem ismerni kell a szlenget, a tömegkultúra különbözô fejleményeit, mondjuk a rockzenét. Korábban igaz lehetett az az állítás, hogy egy fordítónak elsôsorban a saját nyelvét kell ismernie, ma már nem az. Ahhoz, hogy egy fordítás pontos lehessen, elengedhetetlen, hogy felismerjük az eredetiben szereplô utalásokat. Ha nem tudom, hogy Ellis Glamorámájában egy szövegrész a Nirvana zenekar egyik számából idéz, akkor lefordítani sem fogom tudni. Sokszor azonban hiába ismeri fel a fordító a szövegbeli idézetet, ha az a magyar köztudatban nem szerepel. Ilyenkor lehet lábjegyzetelni a szöveget, ez viszont az olvasást nehezíti meg, ezért csak igen indokolt esetben szoktam alkalmazni. A magyar prózában – részben nyilván amerikai hatásra, részben a magyar élet és közbeszéd megváltozására reagálva – megjelent egy olyan írásmód, ami az amerikai minimalista vagy x nemzedékes prózaáramlat írásmódjával rokonítható, ezért ha az ember Ellist fordít, nem árt tudnia, hogy hogyan ír például Hazai Attila. Az elsô olyan fordításom, amire visszatekintve is büszke vagyok, Szasa Szokolov Asztrofóbiája. Mikor ezen a regényen dolgoztam, gyakran feltettem magamnak a kérdést, hogy ezt vagy azt hogyan oldaná meg Esterházy, mivel rokonságot láttam a két író nyelvkezelése között.

– Hogyan oldható az meg, hogy például egy amerikai minimalista prózaíró stiláris újításai egy egészen más prózahagyományban, a magyarban is újdonságként hassanak?

– Régi vitatéma, hogy az-e a jobb fordító, akinek van egy nagyon erôteljes, saját stílusa, mint mondjuk Tandorinak vagy Bartos Tibornak, az ô fordításaikban igen nagy szerepe van a nyelvi invenciónak, ám ez az eljárás azt a veszélyt hordozza, hogy minden átültetett szöveg „Bartosul” vagy „Tandoriul” szólal meg. Egyre ritkább az, hogy nagy külföldi írókat olyan nagy magyar írók fordítsanak, mint mondjuk Németh László vagy Szentkuthy Miklós, akiknek nagyszerű fordításaik vannak. Fordítással ma fôleg mesteremberek foglalkoznak, ám közöttük is akadnak igen jelentôs teljesítményeket felmutatók.

– A Glamoráma fordításáért megkaptad a legrangosabb szakmai elismerést, az Év Könyve díjat. Van-e még valamilyen fordítói „szerepálmod”?

– A díj – gondolom – csak részben szólt a konkrét fordítói teljesítménynek, illetve annak, hogy évente több könyvet fordítok, nem kaptam volna meg, ha a Glamoráma nem lenne jelentôs, nagy mű. Bret Easton Ellis regényeinek egyik újdonsága abban rejlik – és a Glamoráma talán Ellis eddigi legjobb regénye –, hogy szereplôinek a szimpla fizikai vonzáson-taszításon túl semmiféle hagyományos, ha úgy tetszik, „emberi” motivációjuk nincsen, ezért is okozhattak akkora botrányt ezek a könyvek, amekkorát okoztak, nem pedig egyszerűen csak a pornografikus vagy horrorisztikus részletek miatt, ahogy egyes kritikusai állítják. Ellist, Nick Hornbyt vagy Roddy Doyle-t nyilván a jövôben is én fogom magyarra fordítani, ezek tehát olyan „szerepálmok”, amelyek már megvalósultak, vagy meg fognak valósulni. Viszont néhány nagyon nehéz könyv, amelyekkel fordítói pályám elején találkoztam, visszatekintve olyan szerepeknek bizonyultak, amelyek túl korán jöttek, legalábbis akkor nem olyan szinten oldottam meg ôket, mint ahogy ma azt magamtól elvárnám. Szasa Szokolov másik, még az Asztrofóbiánál is nehezebb regénye, vagy Nabokov szinte lefordítatlan nagyregényei lehetnének ilyen szerepálmaim, de egyfelôl kicsit tartok tôlük, másfelôl a szerkesztôi és kritikusi munka mellett idôm sem lenne arra, hogy egy éven keresztül egyetlen regény fordításával bíbelôdjek.

– Fordítóként vagy szerkesztôként nem kap el néha a kísértés, hogy az eredeti szöveg ilyen-olyan hibáit a fordításban kijavítsd?

– Ritkán, mert ritkán szerkesztek lektűrt, de elôfordult már. Hogy példát is mondjak, amikor lefordítottam a hazájában hallatlanul népszerű orosz lektűr író, Viktor Docenko egyik regényét, igyekeztem egy kicsit feszesebbre szabni a magyar szöveget, mint amilyen az eredeti. Természetesen egy jó író jelentôs munkájához egészen másképp közeledik az ember, ezekben a művekben a pongyolaságoknak és pontatlanságoknak is gyakran van helyi értékük.

– Mennyire elterjedt gyakorlat a szerzôk részérôl a fordítóikkal való konzultáció? Azt gondolnám, hogy egy amerikai sztárírót nem igazán érdekel, hogyan szólal meg a könyve magyarul.

– Szerzôje válogatja. Van, aki igényli a kapcsolatot, aminek én borzasztóan szoktam örülni, mert nincs olyan könyv, amiben ne lenne legalább négy-öt olyan mondat, amit az ember effektíve nem ért. De persze vannak olyan szerzôk is, akikkel nehéz vagy lehetetlen kapcsolatba lépni.

– Az a magyar olvasó, aki nem olvas mondjuk angolul, pontos képet kap a fordításokon keresztül a kortárs angolszász irodalmi kánonról?

– Az biztos, hogy ami a nemzetközi kánonba belekerül, az elôbb-utóbb megjelenik magyarul is. Ez a nemzetközi kánon azonban nagyon gyakran nem tükrözi az adott irodalom belsô értékrendjét. Azok az orosz írók például, akik külföldön igen jó nevűnek számítanak, az orosz irodalmon belül gyakran nem tartoznak a meghatározó írók közé. Egy idôben nemzetközileg jegyzett író volt Viktor Jerofejev, ma már talán nem az. Ma az orosz irodalomból Pelevin, Petrusevszkaja, Ulickaja van benne a nemzetközi kánonban, miközben Pelevin Oroszországban nem számít annyira jelentôsnek. Sokan felvetik, hogy minek kiadni a huszonötödik Updike vagy Philip Roth könyvet, amikor van jó néhány amerikai író, akit egyáltalán nem ismerünk. Minden nemzeti irodalomból fel lehet sorolni nyolc-tíz szerzôt, akiknek jóformán egyetlen szövegük sem jelent meg magyarul, mégsem lehet nélkülük az adott nemzeti irodalomról beszélni. Azért van így, mert ez egy kicsi piac, angolul vagy németül valószínűleg minden valamennyire is érdekes regény megjelenik.

– Milyen tényezôk játszhatnak közre abban, hogy egy szerzô bekerül-e a nemzetközi kánonba? Tud valamit tenni ennek érdekében?

– Egy orosz, cseh vagy spanyol szerzô tud erre játszani, azokban az irodalmakban létezik egy-két olyan nagy regény, amelyekhez az újonnan jelentkezô szerzôt viszonyítani lehet. A Száz év magány sikerét nagyon sok ügyes dél-amerikai író ki tudja aknázni, mert a nagy nyugati kiadók ki vannak éhezve az új mágikus-realista művekre. Ugyanúgy, ahogy ki van éhezve az apokaliptikus típusú orosz regényekre is. A mai orosz valóság cizellált ábrázolása kevésbé eladható, mint egy fiatal, vad orosz víziója a pusztuló posztkommunista pokolról. A magyar irodalommal kapcsolatban, azt hiszem, nem létezik ilyen elvárás-horizont. Tibor Fischer, a magyar származású, jelentôs angol író mondta, mikor A béka segge alatt című általunk kiadott regényének megjelenésekor Magyarországon járt, hogy általában nagyon jók ugyan a magyar regények, de hiányzik az a nagy húzóregény, amelyik eladhatná a többit is. Nincs magyar Mester és Margarita vagy magyar Svejk.

Peer Krisztián

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu