buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy nagy író kudarca


2004.10.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Alekszandr Szolzsenyicin nem csak a 20. század egyik legnagyobb írója. Jóval több ennél: a század történelmének egyik meghatározó személyiségévé vált, olyanná, aki képes volt módosítani saját korának történelmét. A GULAG szigetvilág című könyvével sikerült radikálisan megváltoztatnia azt a képet, amelyet a nyugati értelmiség a Szovjetunióról kialakított magának. Franciaországban például a kötet megjelenése után rohamosan csökkenni kezdett a Kommunista Párt támogatottsága. A Szovjetunió belső helyzetének utólagos ismeretében természetesen elmondhatjuk, hogy erre Szolzsenyicin könyve nélkül is előbb-utóbb sor került volna, neki azonban sikerült alaposan felgyorsítania egy történelmi folyamatot. A GULAG szigetvilág ráadásul távolról sem csak száraz adatgyűjtemény, és nem csak megható emlékműve mindazoknak, akik a szovjet táborokban pusztultak el, hanem nagyszerű irodalmi műalkotás is: az emlékirat, a történelmi esszé, az anekdota-gyűjtemény és a lírai viszszaemlékezés egyedülálló keveréke és megrázó remekműve.
 

A fentieket azért kívántam leszögezni, mielőtt rátérnék a szerző új könyvének bemutatására, nehogy az olvasó azt higgye, hogy én is Szolzsenyicin baloldali fitymálói közé tartozom. Kevés meghatóbb regényt ismerek a szerző Rákkórház és A pokol tornáca című alkotásainál, A GULAG szigetvilágot pedig, több mint kétezer oldalas terjedelme dacára néhány nap alatt olvastam el, mert egyszerűen nem voltam képes letenni. És most mégis meg kell állapítanom, hogy az idős író ezúttal egy meglehetősen gyenge könyvet tett közzé.

Az Együtt című kötet egy nagyszabású történelmi esszé első kötete. Az oroszok és zsidók konfliktusokkal terhelt kapcsolatát kíséri végig a középkortól 1917-ig. Szolzsenyicin igen nehéz feladatot vállalt: azt kívánja bebizonyítani, hogy a cári kormányzat távolról sem volt olyan zsarnoki, ahogy azt oly sokan állították, s hogy a zsidók (legalábbis részben) maguk is felelőssé tehetők mindazért, ami Oroszországban velük történt. Ez a feladat rendkívül nehéz, mert ez a megközelítés hatvan évvel a holokauszt után óhatatlanul is olyan következményekkel járhat, hogy Szolzsenyicint az antiszemiták fogják ünnepelni, s az antiszemitizmus ellenfelei fogják támadni. Holott egyiket sem érdemelné meg.

Az író szándékának tisztességes voltát nem vonhatjuk kétségbe. Az antiszemitizmus érvei távol állnak tőle. Sajátos értékrendjében viszont az orosz nép áll az első helyen, ezt követi az orosz állam, majd a zsidók, akiknek még mindig vannak mentségeik, s végül a forradalmárok. Ez utóbbiakat Szolzsenyicin felelőtlen felforgatóknak tekinti, akik egy elviselhetően erőszakos és korrupt rendszert egy sokkal zsarnokibb kormányzattal váltottak fel. Számukra már nem keres mentséget. Ez az értékrend azonban óhatatlanul is igazságtalan minősítésekre, összehasonlításokra ad alkalmat. Egy ilyen vizsgálódás során, amelyben szerzőnk Dosztojevszkijt idézve kijelenti, hogy az oroszok és zsidók közti „nézeteltérésekért talán nem kizárólag az oroszokat terheli a felelősség” (524. o.), óhatatlanul is a zsidókra nézve kedvezőtlen tényezők fognak nagyobb hangsúlyt kapni. Nagyon nehéz úgy kritizálni a zsidók magatartását, hogy ne adjunk érveket az antiszemitáknak – és ez sajnos Szolzsenyicinnek sem sikerült.

Az orosz népet ugyanis Szolzsenyicin minden áron mentegetni próbálja: az olvasónak néha úgy tűnik, hogy kizárólag a zsidók kereskedelmi tevékenysége miatt fogyasztottak annyi vodkát Oroszországban, máskor pedig a szerző a forradalmárokat okolja a pogromokért (243, 259. o.). „Történelmi tény – írja a 130. oldalon, – hogy a katonai szolgálatnak a zsidóság körében való bevezetésekor a hadköteles férfiak igyekeztek minden úton-módon kivonni magukat az alól.” Már csak egyetlen mondat hiányzik: pontosan erre törekedtek az orosz hadköteles férfiak is. Ezt a mondatot azonban csak 62 oldallal később találjuk meg. Még visszásabbnak tűnik, hogy a szerző igazolni próbálja az orosz egyetemeken bevezetett numerus clausus gyakorlatát. Úgy érvel, hogy az egyetemeket az Orosz Birodalom valamennyi lakosának adóiból tartották fenn, ezért úgy lett volna igazságos, ha valamennyi népcsoport egyenlő arányban képviselteti magát a felsőoktatásban. (337. o.) Hasonló logikával azt is elmondhatnánk, hogy a gazdagok sokkal több adót fizetnek be a szegényeknél, tehát elsősorban az ő gyermekeik számára kell helyet biztosítani az adóikból fenntartott egyetemeken. Máshol azt veti fel, hogy a numerus claususszal csak a forradalmi mozgalmakat próbálták visszaszorítani (266. o.). Egyik érvelés sem túlzottan meggyőző az olyan olvasók számára, akik szerint nem a származás, hanem a tehetség alapján kellene megkülönböztetni egymástól a fiatalokat a felsőoktatásban.

Az 1917 utáni állapotok ismeretében Szolzsenyicin olyannyira megértő az orosz cári állammal is, hogy ezzel óhatatlanul sötétebb színben tünteti fel annak valamennyi (zsidó és nem zsidó) ellenfelét. Először a 37. oldalon figyeltem fel erre, ahol a következő mondat olvasható: „Ezek után jött el az 1772-es év, amikor Lengyelország első felosztása lehetővé tette az Orosz Birodalom számára, hogy bekebelezze a mintegy százezernyi zsidó lakossággal rendelkező belorusz területeket.” A mondat alapján úgy tűnik, az Orosz Birodalommal csak úgy megtörténtek a dolgok, melyeket passzívan eltűrt, esetleg néha élt a kínálkozó lehetőségekkel… Eljött egy év, amely lehetőséget nyújtott erre is, arra is… Tavaszi vetésre, nyári aratásra, Lengyelország felosztására… Mintha nem éppen az orosz állam játszott volna vezető szerepet Lengyelország fokozatos megsemmisítésében! Szolzsenyicin (érthető módon) annyira gyűlöli az 1917 utáni orosz államot, hogy túlságosan megértővé válik az 1917 előttivel, és igen szigorú mindazokkal, akik nem támogatták határozottan. Főleg a zsidókkal, mert úgy vélekedik, hogy e népnek a cári államtól elszenvedett tényleges sérelmeit alaposan felnagyították. Ezért aztán éles reflektorfényt vet a zsidó nép valamennyi vitatható tulajdonságára és törekvésére, anélkül, hogy ugyanilyen éles szemmel hívná fel a figyelmet más népek (mondjuk az orosz) hasonló vonásaira.

Szolzsenyicin újra és újra elmondja, hogy az Orosz Birodalomban nem csak a zsidók szenvedtek a jogi egyenlőtlenségtől (347. o.), mintha ez bármennyire is csökkentené az egyenlő jogokért vívott harcuk jelentőségét. Újra meg újra felemlegeti, hogy ki tudták játszani a számukra kedvezőtlen intézkedéseket (351. o.), meg tudták vesztegetni a korrupt cári tisztviselőket, s e módon javíthattak helyzetükön. Csakhogy nem éppen megnyugtató, ha egy rendszer elnyomó jellegét csak a korrupcióval lehet mérsékelni. Az író még azt is megemlíti, hogy a zsidók az Egyesült Államokban sem kaptak olyan különleges jogokat, amelyeket a cári Oroszországban követeltek – csak éppen azt nem említi meg, hogy az amerikai parlamentáris demokrácia világában nem is volt szükség a szabadságjogok olyan biztosítékaira, amelyeket a cári Oroszországban szükségesnek tekintettek.
Az pedig kifejezetten visszataszító, hogy Szolzsenyicin számára nagyobb igazságtalanságnak tűnik egy-egy pogrom halálos áldozatai létszámának felnagyítása a nyugati lapokban, mint maga a pogrom. Ismételten és dőlt betűkkel közli olvasóival: „Semmilyen kegyetlenség vagy erőszak nyoma nem volt megfigyelhető a testeken.” (394. o.) Mintha magánál a pogrom megrendezésénél is nagyobb bűn lenne, hogy Nyugaton eltúlozták egy-egy orosz pogrom kegyetlenségét!

Talán az a fő probléma, hogy Szolzsenyicin nem történész, hanem író, s mégis történészként próbál megközelíteni egy rendkívül bonyolult és végtelenül érzékeny problémát. Bár forrásait tíz oldalon át sorolja, néha mégis úgy érzem, ilyen átfogó feldolgozáshoz mégsem nézett át elegendő könyvet. Például kifejezetten furcsa, hogy nem tud a magyarországi tiszaeszlári vérvádról, meg sem említi azt, holott érveléséhez több helyen is felhasználhatná (379, 516. o.). Amikor pedig arról ír, hogyan is lehetett volna elkerülni a 20. század szörnyűségeit, egészen különös megjegyzéseket tesz: „Csak úgy óvhatjuk meg magunkat az ilyen hibáktól, ha hagyjuk, hogy az isteni erkölcs irányítson bennünket…” (513. o.) „Ha megőriztük volna azt a tisztaságot és azt az erőt, amit valaha radoneji Szent Szergej belénk lehelt, a világon semmiféle összeesküvéstől nem kellett volna tartanunk…” (483. o.) Valóban ilyen egyszerű lenne a megoldás?

A fordítás néha megdöccen, egy-két mondat kifejezetten magyartalanul hangzik, például a következő: „… megváltozott az orosz társadalom hozzáállása is a zsidóság irányában” (221. o.). Hibák és tévedések is „becsúsztak”: a berezinai átkelésből például borogyinói átkelés lett (80. o.), Lassalle, Buckle (275. o.) és Kautsky (308. o.) nevét nem tudták helyesen leírni, a „szuverenitás” nem „teljes állami függetlenséget” jelent (421. o.), Clemenceau pedig nem „olyan volt, mint a tigris” (424. o.), hanem „tigris” néven emlegették. A kötet jegyzetei pedig végképp zavarba ejtenek. Vajon miből gondolták a szerkesztők, hogy az olyan olvasó, akinek lapalji jegyzetekben kell elmagyarázni az apátia, a proletár, a protekció, a reakciós, az intelligencia, a díszpolgár, a renegát, a bolsevik, az abszolutizmus és a fogyasztási adó fogalmak jelentését, el fogja olvasni a könyvet?

Tulajdonképpen azt sem tudom, milyen olvasótábornak ajánlhatjuk e könyvet. A történészeket zavarni fogja, hogy a szerző mások műveiből ollózott össze egy meglehetősen vaskos kötetet. Azt is kifogásolhatják, hogy olykor túlságosan is megbízik forrásaiban, az orosz állam hivatalos jelentéseiben, dokumentumaiban, anélkül, hogy ezek hitelességét megvizsgálná. Az orosz társadalom érdekeit pedig gyakran azonosítja az orosz állam érdekeivel. A nem történész olvasók számára pedig minden bizonnyal fárasztó lesz végigolvasni egy több mint félezer oldalas, meglehetősen száraz idézetgyűjteményt. (És ez még csak a teljes mű első kötete!) A GULAG szigetvilág szöveg-tengerét anekdoták, lírai betétek, portrévázlatok és megrázó történetek tették olvashatóvá. Ilyesmit e kötetben hiába is keresnénk. A GULAG szigetvilágot az üldözöttek és elnyomottak iránti együttérzés hatotta át. E kötetben néha különbséget tesznek elnyomott és elnyomott között. Szomorú, hogy a legnagyobb íróknak sem sikerül mindig remekműveket alkotniuk.

A. I. Szolzsenyicin: Együtt I. Oroszok és zsidók a cári birodalomban
Allprint Kiadó. 633 oldal, 3500 Ft. A fordítók nincsenek feltüntetve!

Hahner Péter

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Legelső hozzászólások a cikkhez:
csengele

#1

2006.01.22 18:26

Szabó Dezső: AMIÉRT A HIMALÁJÁT LEPISZKÍTJÁK A VEREBEK AZÉRT AZ MÉG HIMALÁJA MARAD. Kovács Zsolt
[VÁLASZ]
Szeleczky

#2

2006.02.26 20:42

Valóban nehéz hozzáfogni két ilyen vastag kötethez, de aztán nehéz letenni. Őszintén tiszta szándékkal ajánlom minden tisztességes zsidó vagy zsidó származású magyar honfitársamnak, hogy olvassa el, és gondolkodjon el rajta. Az itt olvasott kritika késztet rá, hogy két mondatot idézzek a könyvből :
"A probléma az, hogy a zsidók valóságos tabuvá váltak, és ez a leghalványabb kritikát is lehetetlenné teszi. Ezt egyébként igazából ők sinylik meg. "
Ez utóbbi mondatot, ha tudnám alá is húznám.
Szeleczky
(Tessék mondani, ezzel a hozzászólásommal én most antiszemitává váltam ???)
[VÁLASZ]
ctg válasza #2-re

#3

2006.07.16 00:17

(Tessék mondani, ezzel a hozzászólásommal én most antiszemitává váltam ???)

Aha!...Jo naggya!...Nem az en szememben, de minden korszeruen gondolkodo liberalis antifasiszta szemeben.
Sorry:(
Tessok olvasni Para-Kovacsot es eszterhazyt.
Ok bizonyitottan antifasisztak, es aki oket olvassa, soha nem lesz antiszemita!

[VÁLASZ]


  . . .

Az összes hozzászólás
megtekintése

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu