buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 19, hétfo
Huba napja





















Évfordulók:
1914: Bajomi Lázár Endre születése
1936: Federico García Lorca halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Jelenlét és öröklét


2009.07.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nem tudom – jól kezdődik! –, olvasáskor mitől irtózom jobban: a hazugságoktól vagy a tényektől. Szeretem mégis a nagy nívójú magazin folyóiratokat, a színházról és a könyvekről szólókat, zavarban vagyok tehát, a magam igénye számára elegendően szórakoztató tudok-e lenni itt. Félek, nem. De nem csupán én vagyok a világon, holott az „olvasáskor” szó kétértelműsége befoglalja magába, hogy az olvasás egy külön korszak, kor. Ezért jöttem rá, hogy az úgynevezett öröklét is – randa szó! – korfüggő.

Más-más korú öröklétek, ilyen címet terveztem írásomnak. Mert nem vitás, hogy a MACUO BASÓ – 333 HAIKU (Európa Kiadó, Lyra Mundi, 2009, centrálisan Gy. Horváth László, közreműködött Nagy Anita és csekélységem) egy régi korból máig kreatív öröklétdarab. Ihlető, talán túl sokak számára is kezdeményt ígérő műfaj a haiku, ez az érdemben 5-7-5 szótagos, sorvégein hol rímelő hol nem rímelő versmicsoda. Tartalma elsődlegesen természeti, gondolati, de igaz valójában a lélek gondolatállapotát „visszaadó” bensője számít. Honi kiválóságai közül elsősorban a szinte költőéletét erre áldozó Fodor Ákost említhetem. Saját – korántsem örökéletű – „távolságtartásaim és közeledéseim” közül azt említhetném, hogy akár a „Balassi-versszak” is rokonítható egy-két-három öszszeragasztott haikuval. Majd kiderül, egyelőre az Európa e japán remekléséről kell azt mondanom, hogy az ámulatosan sokoldalú és sokat remeklő Gy. Horváth megint önmagát hozza. Büszke vagyok, hogy csapatában – a japán kultúra ismertetésében, filológiában és frissességében elsőrangú könyv lapjain – jelen lehetek.

A távoli ország-világ szellemiségét izgalmas örömül idéző kötettől jócskán eltér a szintén régi kort elevenítő, máig szóló tanulságokkal dúsan szolgáló újabb Fried István-kötet, a „Kazinczy”, költői címén „Aki napjait a szépnek szentelé…” Kazinczy Ferenc ma nincs az érdeklődés homlokterében, holott – nyelvújítás! kufsteini raboskodás stb. – megannyi módon ott lehetne. Munkái önmagukban túlságosan korhűek; jelentősége az, mely érvényessé, érdekessé teszi alakját. Fried tudósi és ismeretterjesztői, igazlátó és szórakoztató módon mutatja be, egész irodalomfelfo-gásunk mely keresztútján állt Kazinczy Ferenc. Az európai megújulás kontra nemzeti önazonosság „választóvonalon”, minimum. Merem remélni, ilyen választóvonalat ma már senki sem vall, ha kényszerűen éli is még meglétét egy darabig. Kosztolányi, Márai vélekedései, fejtegetései Kazinczyról, a nagyszabású „akkori-modernről” …s még sok minden... tarkává teszi a többiek által is támogatott kötetet. Említsük a feladók közül a Kazinczy Ferenc Társaság nevét, valamint hogy a könyv Szauder Mária emlékének van ajánlva. (Ne feledjük a tudós-író Szauder József emlékét se ilyképp.)

Kosztolányi és Márai más-másféle jelenlét és öröklét. Hetvenegyedik életévemben járva, már azt hiszem, Márai életművét érdemben megismerni nem lesz sok időm, de az esszéista emlékét örömmel éltetem, itt is jó elmélet-gyakorlatíró. Nem őszintétlen, nem ténylovag. A kettő felett lebeg, ami engem is örökké érdekel olvasáskor: az emberi szellem légi lenyomata, az angyalsuhanás. Máraitól ez nem idegen. Kosztolányi meg tömérdek java helyén e jegyben mozog mindig.

Így került elő emlékeimből a minden fura személyes kiadói sorsom ellenére jó helyen őrzött Illés Endre Kosztolányi-esszéje a méltatlanul feledgetett Krétarajzok kötetből. Itt Kosztolányi jellemzésére jön elő Kazinczy, tanulmányok soránál feledhetetlenebbül, bár messze nem a teljesség igényével. Idézem: „Gyön-gyösi… a magyar nyelv mestere. Vagy helyesebben Gyöngyösinek a magyar nyelv a mestere…” Kazinczy pedig? A szeretet és a szerető gúny fényeivel (Illés meglátása) világítja meg alakját Kosztolányi: „Élete irodalom volt, irodalma élet. Egyik lányát Ifigéniának keresztelte, a másikat Eugéniára, a harmadikat Tháliára. Összetévesztette az életet az irodalommal, s az irodalmat az élettel.” Miért idéztem Gyöngyösi nevét is? Mert Kazinczy őt – nyersen szólva – fő ellenlábasának érez(het)te. Ellenben a korok elmúlnak, a nagy alakok bekerülnek az öröklétbe, bármi szerény legyen is az. Tessék, a tabáni Virág Benedek költőt így jellemzi Kosztolányi: „Ágyán egy tyúk kapirgált, mellette macskája aludt, lenn kutyája vonított. E három állat látta, hogy mi történt.” (Értsd: hogyan halt meg összefagyva stb. Virág.) „Koronatanúi annak, mit vállaltak nálunk hajdan azok, akik az írásnak szentelték életüket.” Ez a kosztolányis szépség ma már nem okvetlenül favorizált megjelenítő eszköz írókkal kapcsolatosan, de cáfolja valaki létjogukat! Öröklétüknek van valami kis éltető jelenléte, pislákoló fényük örömet okoz.

Annyi jelenlét és öröklét kérdés marad tisztázatlanul, ízlések és – igen! – világfelfogások okán. De épp az a jó, ha a vita tart, él. Az Ottlik „Buda” körüli ellentétek mintha temetői hangulattal csitulnának, marad, hogy az „Iskola a határon” eleven és örök klasszikus, passz. Nem jó. Kár így, hogy a kissé régebben megjelent kötet, Fűzfa Balázs Ottlik-feldol-ógozása („…sem azé, aki fut….”) nem kap szélesebb ismertetést, holott jó munka. Róla írott ismertetőmet balszerencsésen adtam valahova, ott nem kellett, a kézirat kallódik. De hogy mekkora kérdések maradnak eldöntetlenül jelenléttel és örökléttel kapcsolatban: hogy a „Buda” kudarc-e, végül kidolgozatlan halmaz, avagy Ottlik szándéka szerint talán egy újabb próza-anyagszervezés kezdete, kísérlete. Érdemes előkotorni az Argumentum Kiadónál megjelent kötetet, elgondolkozni. Jelenlét és öröklét kérdései nem filozófiai végérvények okán lehetnek fontosak. Hanem hogy a minket érdeklő tárgyban jól szórakozunk, itt-ott néha bosszankodunk – de magas szinten.

Persze, a költészet az igazi! Jelenlét és öröklét, költőség és abszolút világszellem dolgáéban is a néha kicsit – jaj! – elhanyagolt Weöres Sándor mondja ki a legmeghatóbb, Nagy Szót. Öröklétet nem adhat szellemünknek, művünknek a kor (idézem szabadon, barbárul), folyton változnak az idők, nincs ily felhatalmazásuk. De adjuk át magunkat a Teljesebb Világ Eszméjének, akkor a lélek hullámain hajózó szavak majd megérintenek, megölelnek minket, mint társaikat… avagy madarakként… bár megint messze szállnak, ez is igaz.

Ennyi a címben előhozott kérdésről. Magam nem tudok mit mondani. Csodakedd, rémszerda* - ennyit. Minden napomat rettegve élem, lesz-e holnap. Én ezzel így vagyok, ez nem hazugság, nem is tények világa. Aztán mégis irtózom tőle. Élőkről, holtakról, eseményekről és művekről nem szívesen beszélek. De ennek vagyok „nemes-iparosa”, és az ipart ugyanúgy nem adom fel, sajna, ahogy – hálistennek – szeretem azokat a folyóiratokat, ahol valami Nagyobb Erő így rávesz, próbálkozzam továbbra is efféle dolgozatokkal.

Nem kérhetem érte hitellel a kegyelmet. Mert a legszívesebben már nem csinálnék semmi ilyesmit, sőt, egyebet is alig. Jelenlét és öröklét között vackolódom valahogy, az egyikben nem jól társalkodom, a másikban oly mindegy, hiszek-e vagy sem.

De azért írni és hajózni muszáj. Mondta a legvégén J. A. is. „Annak, ki…”

* Tervezett kötetem címe!

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu