A Magyar Napló és az Írott Szó Alapítvány 2006-ban kiírt, a húsz évvel ezelőtti társadalmi-közéleti fordulatra fókuszáló regénypályázatának egyik különdíját az eddig novellistaként ismert Horváth (EÖ) Tamás műve nyerte el – a csaknem négyéves várakozás pedig, mire a díjazott kézirat könyvformát nyert, mintha máris a poszt-rendszerváltó napjainkat illuszt-rálná… A változások koráról viszont maga az 1989 nyarán játszódó alkotás számol be egy, a szülővárosába tíz év után visszatérő hajdani diák, Ág János és az őt korábban elüldöző egykori helyi KISZ-vezér, Gaál délutántól másnap hajnalig tartó vitáján keresztül. Valahová visszatérni mindig önmagán túlmutató esemény, bár hősünket a körülmények kényszerítik elszámolásra a múltjával: Horváth (EÖ) az elbeszéléseiből ismert szürreális háttér megalkotásával sodorja Ág Jánost ismét Gaál elé. A szerző nem oszlatja el a rejtélyt, Ág milyen megtévesztés folytán kerekedik fel érettségi találkozójára a lepusztuló iparvárosba, ahol nemcsak az összejövetelt, de önmaga nyomait, egykori ittlétének bizonyítékait sem találja meg. A súlyos és misztikus allegória az eltörölt és ismét eltörlés előtt álló múlttal teszi így egyenlővé a főszereplőt, akit egykori osztálytársai közül egyedül az önmaga átmentésén igyekvő pártkáder vár, hogy újból, de immár végleg megszabadulhasson a múltra emlékező-emlékeztető és a jövőbeni forgatókönyvet akadályozó ellenlábasától. A kádári idők haszonélvezőjének felbukkanásával és a két főalak – ifjúságuk végigjárt helyszínein folytatott – dialógusaival már észrevehetően egymásba csúszik múlt és jelenkor, a vitatkozó felek érvrendszerében az író mai tapasztalatainkat, saját félmúltunk tanulságait felhasználva mutat rá két évtizeddel korábbi naivitásainkra, az előrelátás hiányára, s így Ág szavai ‘89-es olvasatban próféciaként értelmezhetők, napjainkból nézve viszont ismételt figyelmeztetésként hatnak. Párbeszédjük feltárja múltjuk egymásba kuszált szálait, s rávilágít két teljesen különböző világra: a hatalmat végcélnak tekintő gátlástalan ürességre és az azzal szemben álló, az ellenvéleménye szabadságával önmaga szuverenitásáért küzdő értékelvűségre, amelyek között a címbeli part szakad. A történelemmel szembeni visszavágót, amelyet Ág is megfogalmaz, ugyancsak tekinthetjük a rendszerváltás újjáéledő reményének – mindezt hősünk személyes motivációja, a konzekvensen nagybetűs Vers elmondása szemlélteti, amelyet a múltbéli városi ünnepségen Gaál egyik megbízható embere adhatott elő a főszereplő helyett. A felek érveit, összecsapásait belső monológok, eszmefuttatások egészítik ki, amelyek egyaránt felfoghatók Ág János gondolatmeneteiként és az addig háttérben álló narrátor soraiként is: a regény igazi mélységeit e cselekményt megszakító, a korábbi berendezkedés gyökereiig leásó, de a máig élő utóhatásokig is előrenyúló bölcseletek adják. Ez az alkotói eszköz olyan emlékezetes, egyszerre korfestő és egyetemes érvényű mondatokat szül, mint az üresen álló gimnázium esetében, amelynek Ág átmenetileg a foglyává válik: „…legalább negyvenesztendős tespedtség kavargott a falak között. Az, ami a hőskorban, az alapítás esztendőiben még erőnek tetszett.” A bizonytalan érában is a hatalom pozíciójából fellépő Gaállal szemben Ág végül nem járhat sikerrel: morális fölényének hasztalansága mind kétségbeesetten védekezővé teszi, miközben riválisa cinikusan bizonygatja az objektív igazság hiábavalóságát és az egyenlőtlen feltételek szükségszerűségét, az önös szempontok mindenekfelettiségét. A magának behozhatatlan előnyöket teremtő rendszer törvényszerűségeinek állandó példázatát Gyorslábú Akhilleusz és a teknős futóversenyének ókori paradoxona szolgáltatja, Ág küldetésének gyakorlati lehetetlenségét pedig a színpad, ahol tíz év után már nincs kinek és miért elszavalni a Verset, illetve az a figura, akivel csak rövid, érdeminek nem nevezhető kommunikációt sikerül kialakítani, miután az egyik kocsmában – egyetlenként – emlékezni látszik a főhősre. A szópárbajt és az éjszakai csavargást kísérő – az elmaradó katarzis sorsfordító időszakaként azonosítható – vigasztalan vihar csupán akkor csitul, amikor Ág János vesztesként ismét elhagyni készül a várost, ám személyiségét a kibukkanó nappal együtt váratlanul mégis visszanyeri, új reményt adva a főszereplőnek és a mai olvasónak. Mert az egymásba csúszó idősíkok végérvényesen a jelenbe vezetnek: a mindenkori Ág Jánosok és Gaálok története éppúgy tetten érhető a ‘80-as évek során, mint az azóta eltelt évtizedekben – s ugyanígy a változásokat magukban hordozó, tetszőleges históriás időkben is, azt üzenve: lehet és érdemes újragondolni mulasztásainkat, revánsot venni a történelmen. Ez pedig egyszerre mutatja Horváth (EÖ) Tamás analógiákkal, utalásokkal és fel nem fedett titkokkal terhes, széles körben értelmezni hivatott rendszerváltó művének aktualitását és örökérvényűségét. Horváth (EÖ) Tamás: Ahol a part szakad
Magyar Napló Kiadó, 2010
171 oldal, 1680 Ft |
1821: Gustave Flaubert születése (Rouen)
