buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Verset írni nem lepkeűzés” · Gyerekverset sem


2010.03.05

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Imre Farkas (ismeretlen nagy magyar meghökkentőnk) Esztétika című „versének” fájdalmasan mulatságos „gondolata” (lásd Megfúvom fűzfa lantomat – szórakoztatóan rossz versek antológiája) inkább akkor jut az ember eszébe, ha rossz verseket olvas. Nekem főként akkor, ha ezek gyerekversek. Az „aforizmát” most a talpára szeretném állítani: gyerekvers-könyveink legjobbjai – tegnapiak vagy maszületettek – dacolnak az idővel, a kifáradás veszélyeivel.

Mifelénk a verses mesék (is) a rejtőzködések éveiben születtek legnagyobb számban. Nem nagyon kell ezt már magyarázni, gyermekirodalmunkat hatalmassá és hatalommá tette a kényszer. Fontosabb kérdés ma már, hogy mennyit veszített szelíd nagyságából a korfordulók után – tehát irodalomtörténeti távlatokban – ez a műfaj, illetve minden darabja.

Szécsi Margit Eszem a gesztenyét című meséje akár napjainkban is megszülethetne, ám a bohém muzsikus főszereplő, a gitáros figurája a kortalanul újjászülető mesterdalnokok, lantosok, vándormuzsikusok, beat-költők megronthatatlan igazságkeresői közül való. Mint ahogy a zenéjére áhítattal táncoló, éneklő, megszelídült cirkuszi világ is a mindenkori valóság egyik színtere, szemben a gonoszság, a pusztítás, a gőgös uralkodási vágy romlással fenyegető „másvilágával”. A Szécsi-metonímia a mindig összefeszülő erők megküzdéséhez kínál olyasmit, aminek bátorság, tisztesség, szeretet, önzetlenség, mértékletesség a neve, s amely metaforákat folytonosan nevetség tárgyává kívánják tenni a bosszút forraló vagányok határtalan önzésükkel, felfuvalkodottságukkal. A nyuszik összetört önbecsülése a megalázottak szomorú országának groteszk tablóját festi a falra. Fülöp gitáros azonban zenéjének, hűségének harmóniájával, az utcasarki gesztenyeárusok iránti együttérzésével minden hamisságot lerombol ebben a kíméletlenségre épülő másvilágban: mesés-muzsikus varázslat mindig megfiatalító hitével.

Nagy László Csodamalac című verses átiratát leginkább Gömböc-meseként ismerjük klasszikus népi eredetiként. A telhetetlenség, az élvezetek korláttalan hajszolása már az eredeti mesében is hiánytalanul felfedezhető. Ez a mese itt félreismerhetetlen s viszonylag korai költői nyelvén és naiv indulatával lett eredendően Nagy László-i változat („gyi-hos paripák, fújt a döglabda, szellő a fénnyel egybekelt, aranygereben habot vert” a kiragadott versnyelvi példák; papok iránti ellenszenve meg a Pártom, te kardos angyalom kezdetű dalának hetyke indulatát idézi-ismétli). Kevésbé variálja, inkább színezi az eredeti mese szerkezeti elemeinek ismétlődő epikus részleteit; nem a fordulatok, inkább a páros rímekbe és nyolcszótagos sorokba feszített lüktetés fantáziát próbáló képsorait forgatja meg az áthajló sorok látomásaiban, részletgazdag áttűnéseiben.

Szécsi Margit a város szikárabb szókészletével és szabadabb ritmusváltásaival ragadja magával az olvasói figyelmet. Nagy László meg éppen a fegyelmezett burjánzás mestereként kéri tőlünk megoszthatatlan figyelmünket. Közös kötetüket egymásba fűzi az a tervezői szándék, amely csak a könyv első oldalát ismeri az által, hogy egymáshoz képest tótágast kezdődnek az egyenrangú mesék, s hogy a könyv közepe táján érnek össze az ígéretes végek. Mindez Nagy András tervezői leleménye lehet, aki illusztrátorként is jól érti családi örökségét – ami persze már mindannyiunké.

Dicsérjük meg végül a szerkesztőt is azért a bátorságért, hogy lábjegyzetelni merészeli az alig félévszázados nyelvezetet. Szükséges cselekedet volt a folyton avuló városi nyelv (balek, flaszter stb.), s a vidéket sosem ismert városi olvasó használaton kívüli nyelvismeretéhez (savó, ártány, grádics stb.). Ha kell, így helyes feledés ellen fellapozni közelmúltunkat.

Nem szívesen hivatkoznék a svéd gyermekversekre Kiss Ottó apropóján. Nálunk sem teljesen hagyomány nélküli ez a gondolkodás (mondjuk Kassák vagy Oravecz elég jó mérföldkövei a lényegesen ritkább és óvatosabb szabadverselésnek). Kiss esetében pedig már evidencia, hogy lírába tömörített epikát teremtett. Vagyis a gyermekeknek szánt (szabad)versei nem laza szálon összeterelt ötletek hatásos sorozata, sokkal inkább egy „bújtatott” meseregény epizódjainak esszenciáit kapjuk a meg-megtorpan(t)ó lapozásért cserébe.

A „történet” csaknem banális. Egymástól távol élő és korban is távoli nemzedékek évi egyszeri találkozása borítja fel a megszokás rendjét. Csaknem mindenütt a feljajdulás hasonlóan kínos zavarát élik meg óvodásaink: „Itt vannak a nagyiék, megjöttek./ Két hétre./ Fogalmam sincs, hogy mit lehet majd velük addig csinálni.” Kezdetben nem is működik jól ez a folyton megszakított „áramkör”. Tele van a kapcsolat értelmetlenségekkel (ülj nyugodtan), semmittevéssel (rám figyelj), szokatlanul sok verbalizmussal (emlékek hajdani önmagunkról), felfordulással (mennyivel több most a mosogatni való), szokatlan és betarthatatlan tiltásokkal (ne beszélj csúnyán). Mindez alkalom a költőnek az iróniára, amelyben mindig a felnőtt világ téblábol egyik tévedésből a másik félreértésbe – s ez persze már abból adódik, hogy minden történet a gyermek szem- és fültanúsága szerint bonyolódik, a kezdeti nagy sóhaj logikájának megfelelően.

De közben iránytűk, távcsövek, horgászbotok, Istenhez és templomba vezetők utak-gondolatok merészkednek elő a múltból, sőt még egy nagyszülő korú – amúgy eddig észre sem vett – szomszéd (ki más: Kovács úr) is fennakad a kommunikáció verbális hálóján, hogy egyszercsak kiderüljön: „Kívül is ugyanúgy történik minden, /mint belül.” S belül változás történt, észrevétlen eszköztelenséggel: „…aki nincs velem, az hiányzik, / és aki hiányzik, azt szeretem.” Előítéleteink pálfordulását érzelgősség nélkül valahogy ilyen „kisregényekből” érdemes megérteni. Hiszen kölcsönösen tanulhatunk egymástól. Hiszen „A gyerekek tudják a válaszokat, / csak a hozzá való kérdéseket / nem tudják még rendesen feltenni.” Ám egyelőre a válaszok fontosabbak.

Ha közeli barátok lennénk, valószínűleg úgy kezdeném: Ajánlom figyelmünkbe Lackfi János (n)agymenését! Nincs ebben semmi sértő, csak nem vagyok felhatalmazva a bizalmaskodásra. Mivelhogy pedig ebben a megjegyzésben mindenki azt hall, amire vágyik, még be kellene vallanom, hogy én se vagyok ezzel másképp… Vagyis az ámulattól a má(r)-mulatig mindenféléket gondolok és gyanítok. Hogy rajtam, a nyelvöltögetésen vagy a hirtelen jött ötletein mulat-e legjobban, azt – hivatásos clownok-nál – úgysem lehet tudni. A költőktől pedig esetenként nem áll távol ez a klasszikus szerep. Õk nevetősre rajzolva sírnak, és sírva is röcögnek. Az Apám kakasa óta bizonyosan nem állt még meg a verkli a költő agyában, mondókáiban, nyelvtekervényeiben, ami bámulatos eredményekre ugyanúgy vezet, mint nagyvonalú vázlatokra. Ezek így együtt most nem mindig erősítik egymást. Az egyik hasábban még az élvezetek mohó újraízlelésével „vájom a fülemet” (ugye, ez nem képzavar?), a másikban csalódottan botladozom, hogy kikeveredjek az útvesztőből. Lackfi persze irigylésre méltó ebben a szerepben is, mert játékból van összerakva, és ez a figura kötelezően csetlik-botlik.

Ezért a játékosságért szeretem elsősorban a munkáit. Lehetnek ezek újabb és újabb rímcsavarások (Kölcsönhörcsög, Börtön), ritmusgörgetegek (Krampampul, Rajzolós-baktatós), csakis tőle tanulható szójátékok (Oda-vissza; Névrejtegetők), vagy éppen napjaink képtelenségeinek költészetbe emelései (Sugárfertőzés, Ekcémafenyegető, Autósok-Motorosok dala). Lackfi egyszerre hagyománytisztelő (Ruhatár – Romhányi nyomán, Foghistória) és tiszteletlenül szabadszájú (Trágár beszéd; Becsapós vers). Egy epigrammatikus csattanóért a versvilág végére is képes elevickélni! Valljuk meg: játékosságát csak zárósorainak tömör humora múlja felül. Ennyi szócikkből építkezik egy Libikókás miniszótár. És ennyi minden okából (n)agymenő…

Hallatlanul népszerű ez az ezerarcú sziporkázás. Termékenysége pedig lenyűgöző. Játsszunk vele nyelvöltögetős-dit, ránk fér egy kis önirónia!

Egyszer leírtam már: Molnár Jacquline illusztrációit – ha nem volnának – ki kellene találni. De már megint el vannak találva.

Szécsi Margit: Eszem a gesztenyét – Nagy László: Csodamalac
Ill: Nagy András
Holnap Kiadó, 2009
1900 Ft

Kiss Ottó: A nagypapa távcsöve
Ill: Paulovkin Bogrlárka
Móra Kiadó, 2009
2190 Ft

Lackfi János: A részeg elefánt
Ill: Molnár Jacquline
Móra Kiadó, 2009
2990 Ft

 
 
 

Kovács Lajos

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu