buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„s nyugodtan ölnek, majd ha ölni kell”


2009.05.28

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Két egymástól látszólag távolálló álló könyv: Jonathan Littel Jóakaratúak című regénye olvasási rekordokat dönt szerte a világban, a jó szépirodalom magyar kiadója egymillió európai olvasóval hirdeti, a világhálón való böngészés szerint komoly vita folyik róla mindenütt, ahol megjelent, Gellért Tamás A lézeres gyilkos című könyve „egy merényletsorozat anatómiáját” ígéri az alcímében, lényege szerint pedig dokumentum-regény, szerzője számára a hitelesség megteremtése és megőrzése láthatóan fontosabb, mint az esztétikai kérdéseken való tűnődés, ám ennek a könyvnek a maga négyszáznál több sűrűn szedett oldalát ugyanazzal az érdeklődéssel olvassuk végig, mint Littell könyvének az ezerkétszáz oldalát.
 

Az olvasói érdeklődés azonban még nem teremt a könyvek között rokonságot, miért is teremtene, a rokonságot a könyvek alapkérdése teremti meg, merthogy mindkét könyv azt a kérdést teszi fel, legalábbis szerintem, hogy miképpen válik valaki, legyünk pontosabbak, egy ember vagy több ember, vagy az emberek nagy csoportja rideg, gépszerűen működő gyilkossá. S ha magunk számára így fordítjuk le a két könyv alapkérdését, akkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy Jonathan Littell könyve a német fasizmus világát elemzi, Gellért Tamás dokumentumregénye főalakjának anyja pedig a német háborús világból nőtt ki, ám ezzel csupán a motivikus kapcsolódásra utalok.

De haladjunk a dolgok rendje szerint. Jonathan Littel Jóakaratúak című regénye valójában Maximilien Aue volt SS-tiszt önvallomása, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy az ő háború utáni visszatekintését tartalmazza, merthogy megbánásról vele kapcsolatban szó sincs. Aue mérhetetlen cinizmussal élte meg a háborút, pusztított maga körül, engedelmeskedett, amikor engedelmeskednie kellett, s felmentette magát mindig, amikor fel kellett magát mentenie. „Vallomásának” kezdetén, amikor a háború áldozatainak számát mérhetetlen cinizmussal percekre és másodpercekre átlagolja, ideológiát is teremt a maga számára: „A politikai filozófusok gyakran kifejtették, hogy háborús időkben a polgár, legalábbis a hímnemű polgár a francia forradalom és a sorozás bevezetése óta elveszíti a legelemibb jogait, például az élethez való jogát – ezt az eszmét ma szinte mindenütt elfogadják. De azt ritkán említi bárki is, hogy ugyanez a polgár elveszíti egy másik jogát is, amely éppen olyan elemi jog, és számára talán még fontosabb is, ha azt az eszmét nézzük, amelyet önmagáról, mint civilizált emberről táplál: azt a jogot, hogy ne öljön. Senki sem kérdezi a véleményét. A tömegsír felett álló férfi a legtöbb esetben éppen úgy nem kérte, hogy ott lehessen, mint az a másik, aki holtan vagy haldokolva ott fekszik, ugyanebben a gödörben.”

Aue „házifilozófiájával” rengeteg gondunk van, a legfontosabb talán az, hogy a tettesek részéről tagadja a választás lehetőségét és felelősségét. A kritikusok Littell regényével kapcsolatban is sorolták az ellenérzéseiket, ezek közül azt említem, hogy a könyvnek tulajdonképpen volt előképe, itt Merle Mesterségem: a halál című munkájára utalnak a leggyakrabban, s hogy a szerző afféle „utaztató regény” szerzőjeként mintegy végigutaztatja a második világháború legfontosabb harcterein a regény főszereplőjét. Magam mindehhez még hozzátenném a regény befejezése előtti egyik történet mély hiteltelenségét, ez szinte az egész munkát megkérdőjelezi, s mégis: a hibák mellett számos erénye is van ennek a könyvnek. Az egyik maga az olvashatósága, ami persze önmagában még semmihez nem elég, mégis azt mondom, hogy nagy erény, ha valaki az egész regényen keresztül képes lekötni az olvasót. A másik nagy erénye ennek a munkának, hogy – nehéz ezt leírni – a történelemkönyvek lapjaira került számadatok után ismét átélhetővé és megrázóvá formálja a pusztítást. Az olvasó nem maradhat közömbös Littell könyvének olvasásakor, a számára annyi regény, tanulmány elolvasása után még mindig elképzelhetetlennek tűnő pusztítás mély embertelenségéből többet megérez és többet megért, mint eddig. S akkor marad még egy kérdés, a háború, a fasizmus és Hitler eredetének kérdése: az, hogy Hitler teremtette-e a fasizmust és a háborút, avagy a kor, Aue és a hozzátartozók nemzedéke teremtette Hitlert, a fasizmust és a háborút. Jonathan Littel könyvének elolvasása után ezen a kérdésen is gondolkodnunk kell.

Gellért Tamás is a felelősséget, ha tetszik, a társadalmi felelősséget kutatja. Tízezer oldalakra terjedő vizsgálati anyagot tekintett át, számos interjút készített, közben pedig végig az a kérdés foglakoztatta, miképpen vált egy ember a kilencvenes évek elejének Svédországában az idegenek ellen elkövetett sorozatgyilkosságok tettesévé. A könyvet szinte mérnöki kiszámítottsággal szerkeszti: sokat megtudunk az áldozatokról, megismerjük a tettes életét, látjuk-érzékeljük, ahogy a gyilkosságokra készül, s a krimikhez illő módon bepillantást nyerünk a rendőrség munkájába is. Innét már szinte sakkjátszma-szerű az előttünk feltáruló történet, ám ennek a játszmának jóval nagyobb a tétje, mint egy egyszerű sakkpartinak. A tét az, hogy újabb gyilkosságok előtt sikerül-e elfogniuk a tettest. Társadalmilag pedig…

Gellért Tamás a tettes, John Ausonius, gyerekkori nevén Wolfgang Zaugg életében számos olyan mozzanatot feltár, amelyek a későbbi bűncselekmények irányába mutattak, elemzi a svéd jóléti társadalom működését, a jólétiség megtorpanását, az idegeneknek a svéd társadalomban elfoglalt helyét, az idegenellenes és szélsőjobboldali mozgalmak térnyerését, s magát a sorozatgyilkosságot is, mint jelenséget. „A sorozatgyilkosok ragadozószerű viselkedése mögötti tragédia részben abból fakad, hogy minden egyes gyilkosság csak újabb bizonyítéka a tehetetlenségüknek. A rituális gyilkosság, ami az elkövető erejét hivatott megmutatni, valójában csak újabb bizonyítéka annak, hogy képtelen élő emberi kapcsolatot fenntartani, és csak a halottakhoz fűződő viszonyában lehet teljes értékű ember” – mondja egy szakértő, ennek alapján lehet egyébként a profilalkotás lehetőségével élni. Ez azonban technikai kérdés, ha társadalmi, akkor annyiban az, hogy a cselekedetek következményei társadalmiak, Gellért Tamást viszont a cselekedet eredetének társadalmi mivolta foglalkoztatja.

Bármennyire is messzire jut egyes öszszefüggések és kapcsolódási pontok feltárásában és megmutatásában, nem azt mondja, hogy a feltárt összefüggések szerint a történteknek úgy kellett történniük, ahogy történtek, hanem azt, hogy úgy is történhettek, ahogy történtek, de megtörténtük nem volt szükségszerű.

Nem volt szükségszerű, mert a szándékok eredete és a megtörtént események között mégiscsak ott az ember.

Ez az a mozzanat, amelyikkel a Jonathan Littell által megteremtett Maximilien Aue nem számolt.
S a Gellért Tamás által elénk állított John Ausonius sem.

Radnóti verssora ezért írható a két könyv ismertetése elé.

Jonathan Littell: Jóakaratúak
Fordította: Tóthfalusi Ágnes
Magvető, 2009
1190 oldal, 5990 Ft

Gellért Tamás: A lézeres gyilkos (Egy merénylatsorozat anatómiája)
Fordította: Papolczy Péter
Corvina, 2008
464 oldal, 2990 Ft

 
 
 

Füzi László

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu