buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Két pont között út-e az esszé?


2009.05.28

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kritikusi bérletem nincs, már eleve 70 éves múltam, és írói igyekezetem múltja több, mint 60 esztendős, hát még igazolni sem szoktam magam, ha erre rákérdeznek – „jogosan utazik-e?” – igaz, nem tudom, mennyiben vagyok spontán, ha rajtam kívüli tárgyakról „nyilatkoznom” kell. Csakhogy a jó esszé nem rajtam kívüli tárgy.

Sándor Iván (új kötete A várható ismeretlen; Tiszatáj, 2009) legkiválóbb mai esszéistáinknak is élvonalában alkot. De mi az, hogy esszéista? Megformálatlan esszé már a tizenéves írójelölt vélekedése is kedvenceiről, meg azokról, akiket nem ért meg (netán soha), csak – ismétlem – eszközei nincsenek még gondolatainak kifejtéséhez. A tanulmány, az értekezés rendre komoly, alapos, érdekes (új) fölfedezésekkel, okadatolásokkal ékes (és terhelt, adott esetben). A kritika nekem túlságosan társadalmias műfaj. Magamról szólva csupán: akiket jó kritikusaimnak éreztem eleddig, de sokszor még a homlokráncok közepette „tűrtek” is, mind elmentek az esszé felé. Hogy rólam értekezést lehetne írni majd valaha is, kétlem. Ezt minden elfogadható szintű író kétli. (Gondolom.)

Az esszé két pont közt tehát nem a legrövidebb út. Kanyarai és változó eszközhasználata (vonat, gyalogszer, repülő, szekér, ritkán sportautó stb.), vállalt, sokszor boldog tarkasága révén eleve személyes história. (Utálom a történet szót, meg az „erről szól” kifejezést. Jól megvoltunk egykor nélkülük. Feltalálójuk ki lehetett?) Nos, ez az, jövök ki a zárjelből, az esszéista például nem feltaláló (sem). Illés Endre, akit egykor minden okom meglett volna homlokráncos nehezteléssel néznem (megvált tőlem Kiadójával), de hol van már az az egykor, gyarló színdarabíró, végső soron jól olvasható novellista, de majdnem kiváló, haszonnal és szórakozásra olvasható esszéíró maradt számomra tegnapig. Esszéiben (Krétarajzok; Két oroszlán… nem idézek pontos címeket) érdekes új felfedezések akadnak, bár furcsa módon a sok esetben már-már zseniális Kellér Andor (laza, majdnem pontatlan) stílusát jobban szeretem.

De az Illés Endre-féle esszé (ellentétben az Ottlik-zsánerrel) mára kicsit avíttas, fáradt. Sándor Iván eredendően regényíró, „emlékiratíró”, túlnyomóan önmaga spontán lényegéből kiinduló mester, nagymester. Esszéista véleményeit önmaga létezésének ily-oly ritmusai kavargatják, indáztatják. Legyen szó akár szegény géniuszi Simon Balázsról, a nagyságához képest nem kellően méltatott, bár önszántából is bizonyos nézethibákat felvonultató Mészöly Miklósról (egykori atyai barátom, nagy szeretettel tisztelem őt), nézzen bár festőt a szerző (Bak Imre), történészt (Kende Péter), prózaista vonalvezetése mindig a költészet és az álom felé „klinál” (inklinál, deklinál), és ha közben bármit is „kínál”, elsősorban mégis mindig egy embert, egy írót látunk, aki ül, gondolkozik, járkál és mérlegel, kiül a napra és… és, és, és.

Nehezen mondok nagy jelzőket bárkiről, és Sándor Ivánról főleg nem szólhatok így. Hiszen a boldogult (és nem boldogtalan) 1993-as évben valami olyan figyelemben részesültem (a Getz csoport áldó jóvoltából), melyet a korábbi díjazottakból (is) álló zsűri (Mándy Iván, Szabó Magda), kezdeményezőként a kiváló Kenyeres Zoltán professzor, társakkal, „suhintott felém”, s a köv. évben Sándor Iván jött (majd Nagy Gáspár), a többi a homályba vész, elapad (tudatomban). Sándor Ivánt a legizgalmasabb esszéisták egyikének tartom, mert vonala gyakran megy a két pont közti állítólag legrövidebb egyenes mentén, mielőtt kanyarodni kezdene. Például Mészöly Miklósról ritkán olvastam pontosabb tanulságokat, s ha belegondolunk, hogy Mészöly a pontos történetek híve (és Camus tanítványa) volt, már úgy egyebek között; és Proust meg a mediterráneum oly remekül összefér, igaz, pálmaházból lépünk a szabad ég alá, meg viszont. Esszéistáról (Balassa Péter) esszét írni…! Ez aztán… még ha regényíróként is megpróbálta magát Balassa… és Sándor Iván ezt szívből teszi meg. Egyáltalán, nagyszívűség és rászorítottság egyszerre jellemzi művészetét, s Bak Imre, a festő ezért jó alanya.

De Balassánál is domináns a tudás-elem. Proustnál az újdonság-varázs. Baknál az azonosulás(!). A történelem fontos szerephez jut: 1956… és e forradalom „az európai tudat mai szövevényei”-ben. Keltsek további izgalmat, teremtsek kedvet? Tessék. „Merre tart a magyar demokrácia” – „A továbbélő huszadik század” (éljen, éljen, hogy ez utóbbi nézetet valaki képviseli!) – „A történelem AIDS-vírusa” – „Nem november 4-én bukott el a forradalom”. Fura, hogy Bak Imre kapja meg a kötetcímet, így a legnagyobb érdemet („A várható ismeretlen”). Ez a nagyon elemi, mégis intellektuális festőművész, ez a szüntelen, strukturálisan, de szenvedő érzékenységgel gondolkodó ember (Bak) személyes jóbaráti élményem, mikor még kutyánk, sok madárkánk és benső alakulásom nem gátolt baráti összejárá-sokban… igen, Mészölyt és Bakot visszaigazolhatom visszakézből: Sándor Iván sokszor-sokszor a lehető legpontosabb. Mertem ily hangnemben írni itt, mert pl. a Simon Balázs-esszé címe ez: „Meddig tart egy közös séta?” Proustnál a cím csakígy sugallatos: „A veszendő személyiség nyomában”), és ahogy Sándor Iván az úgynevezett huszonegyedik századot kissé még a huszadiknak látja, hasonképp jönnek a múltnak nevezett század elejének regényeszmei fellegei a húsz-harminc évvel (tíz évvel) ezelőtt, urambocsá a mai próza fölé is.

Az esszéista stílusa: viszi a hajót. Nem lehet ottliki, illési, kelléri, babitsi, kosztolányis eszközökkel élni ma. A mezsgye pedig igen keskeny. Sándor Iván nemcsak járja ezt a vonalhatárt, de mérföldköveket is rak le, olyanokat, melyek nem dőlnek be, de mutatnak fel. Le, be, fel – stílus ez a részemről?

Nem tudom, de Sándor Iván esszéművészetének legszebb motívuma a szinte örökös: „át”.
Esszéista, tehát nem az itt, az ott, az amott a lényeges helyszín, hanem a (Zenón barátunkra gondoljunk, ahogy folyton felezzük a távot, aztán nem érünk el hamis végpontig, égnek hála), igen, a kijelölt hely helyett az „át”, s hogy ne a szót ismételjem egyre, mondom inkább: Hérakleitosz. Nincs kétszer ugyanaz… holott olyan nagy az örök-körkörösség. Ám erre, hogy „át”, már a mottó, utóbb látom, Bloch is utal.

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu