buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Meghitt feledés: hiánya valaminek


2009.05.28

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Van a vajdasági prózaírásnak egy gyakorlatilag egyetlen alkotó által kitaposott ösvénye, amelyen évtizedeken át senki más nem indult nyomába, így, követők nélkül nem az egyedisége tűnik fel, hanem a magány pora és szellőzetlen levegője veszi körül, azt sem tudjuk, mikor olvastunk az ösvényt járótól utoljára könyvet. Úgy tűnt, hogy ez a léghuzatban gyökértelenül lengő prózai életmű nem is hoz majd újabb hajtást, önmaga zárványában megmarad különös ékkőnek. Az életműhöz fűzött „prózai” jelző talán utal arra, hogy a szerzőnek van lírai, vagy pontosabban költészeti életműve is. Valóban így van, Brasnyó István – hiszen róla van szó – költői és prózaírói műve egyazon tőről sarjad és léggyökereivel egymás testéből táplálkozik. Amit Brasnyó elbeszélésként vagy regényként ír, talán inkább éteriesített prózának nevezhető, a szerző megtisztítja benne a mondatot a történések ballasztjától, a meséléstől; inkább képekkel él, akár a költészetben.

Így prózavilágának vonatkozásában művészi minőségként aligha hozható fel az epikum és a narráció, hanem ezzel ellentétben és párhuzamban a líraiság, az én világának intenzív kifejezése. Téma és intenzitás, ez a két fogalom határozza meg szürrealista, költőivé tett prózáját.

Ezt az artisztikus stílust idézi meg számomra Beszédes István kisprózáinak gyűjteménye, a Napkitörés. Majdhogynem kézenfekvőnek is tűnik a talán erőltetett megfeleltetés, hiszen Beszédes István úgyszintén költő, aki prózát (is) ír, 2007-es, Messziről Andromeda című verskötetében ugyanannak a felismerhetetlenségig lecsupaszított, de mégis karakteres vajdasági kisvárosnak, falunak, tanyának, pusztának, folyópartnak a hangulata jelenik meg, mint ami Brasnyó folyton csámborgó, nevüket és alakjukat is elhagyó, ködbe vesző és egy váratlan helyen előbukkanó hőseinek világát képezi. Beszédes István kisprózáinak megkapó hangulatát, intellektualizmusát és artisztikumát sajátos eljárással, a feledés gesztusával helyezi előtérbe. Szövegeiből kicsúsznak a nagy történések, a nagy élmények, a mély benyomások, és ezek a hiányba forduló elhagyások teszik hangsúlyossá elbeszélésének expresszivitását, mintha valaki a lágyság által szemléltetné a keménységet, a líra révén ragadna meg történeteket, anélkül, hogy szövege lírai prózába fordulna. Beszédes hagyja magáról leperegni az élményt – ami eleve nem lírai magatartás, és nem is a történetalakításon eszel, hanem mondatok felett gondolkodik, mondatokat szerkeszt, majd a mondatokból prózát, amelynek minden mondata annyira fontos, mint a metrum a versben.

Ha ennek a prózaművészetnek az eredőjét keressük, távolabbra kell kutakodnunk Brasnyó regényeinél és novelláinál, talán egészen Proustig is visszanyúlhatunk, azzal természetesen, hogy Beszédes amnézia-teóriája pontosan a prousti emlékezéssel és öntükrözéssel ellentétes irányba haladva válik prózateremtő eszközzé. Proust a gondolatok szabad áramlása nyomán idősíkokat egymásra vetítő időképzetével is párhuzamba áll Beszédes Napkitörése, a szerző pontos definícióban rögzíti, hogy „az örökkévalóság: közömbös, lapos és elhúzódó”, és hogy „az örökkévalóság ideje tagolatlan”. Az emlékezésképtelenség, az amnézia és az emlékezés egymás ellen feszül Beszédes prózavilágában, a szövegek beszélője a nem-emlékezés képességét magasztalja a jó és tartós memóriával szemben: „… a nem-emlékezés képessége nem azonos a feledésével”, figyelmeztet, majd a következőképpen pontosít: „Az emlékezés betegsége gyógyíthatatlan és halálos. A halál az, ami percről percre pergeti vissza az életet. Az emléktelenség megelőzi a történetet, a magánidő emberi eseménysorát, s nyilván az következik akkor is, amikor kifogy lábunk alól a fok” (Magánidő).

Máshol ezt az általános megfogalmazást bensőségesen személyessé teszi: „Igazából egyetlen dologtól rettegek. Hogyha megöregszem, emlékezni kezdek. […] Hogy kitekintésem lesz az élet vélhető egészére. Hogy mással se foglalkozom majd, elemzem folyton egy rég lejátszott sakkjátszma lépéseit. […] Mert végül mindenki veszít – amint megválik a vitális feledőképes-ségétől, s kényszeresen újraszenvedi élete összes gályáit… Egyszerre kinyílik az összes behegedt seb, begyógyult kelés” (Bábel abrosza).

A Beszédes-prózák elbeszélője nem csak a meghitt feledés bensőséges ürességének áldását élvezi, hanem érzékei is tompulóban vannak, gyakran említi látásvesztését, félvakságát, a fehér botot, a farkassötétet, azt, hogy ritka emlékei közt éppen a félhomályra emlékezik világosan, így nem véletlenül kerülhetett a kötet élére a Napkitörés cím, ami, noha voltaképpen nem szabad szemmel követhető vizuális esemény, a szó mégis erős vizuális vonzattal rendelkezik. Az ingerszegény belső és külső élet megteremtésére irányuló szándék akaratlanul is a lételméleti tépelődések terepére vezeti az elbeszélőt, akinek számot kell vetnie a saját élet megválasztásának lehetetlenségével, és a meglévőben, az adottban berendezkedni, ennek során emlékezni a nem-létezőre, s ezt a folyamatot, ami során a soha meg nem éltet valós emlékként tételezzük, másként nosztalgiának nevezzük. A hiánnyal történő folyamatos szembesülés egy szóalkotás révén – űristen – kozmikus méretekre nagyítódik fel, s a hiány kipuhatolása szuggesztív képekben, megdöbbentő és nagyon pontos mondatokban hagy nyomot, olyan mondatokban, amelyekben közvetlen természetességgel jelenik meg a gondolat, a leírás és az elbeszélés egymásba csúszó síkjain „egy fekete tollat köpködő ártatlan öreg angyal”, vagy a cserepeire törő malacperselyhez hasonlatos, felpuffadt sertéstetem, amikor a folyón úszva bójának ütközik, és felhasadó belsője nyüvek milliárdjaira hullik szét.

Azt már régtől fogva tudjuk, hogy a jó mondatokból még nem biztos, hogy jó irodalmi szöveg is összeáll, de Beszédes István kisprózái esetében ez megtörtént. Mondataiban is, egészükben is figyelemre méltó remek alkotások. Olyan kötet a Napkitörés, amilyet az elbeszélő valamelyik párhuzamos életében elképzelt: „Egyszer egy vershez hasonlatos gondolatban, vagy tán cselekedetben is már öszszehajtogattam egy ívet préselt levélerezetekből, egy áttetsző könyvet, amelyet a nap látott el üzenetekkel, a fény és a sötétség széjjelválása, s amelynek lapjai között őszi fejfájás keringett. Akár egy elfelejtett könyvjelző” (Szájfogás).

Beszédes István: Napkitörés. Kisprózák
zEtna Kiadó
2008, 89 oldal

 
 
 

Fekete J. József

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu