buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Legfelsőbb jóváhagyással?


2009.03.24

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hermann Róbert 1848–49-cel foglalkozó könyvei, tanulmányai, forrásközlései alaposságukkal, pontosságukkal, öszszefoglaló és mégis adatgazdag részletességükkel hívták fel a figyelmet szerzőjükre. De e műveknek van még egy nagy, legalább ennyire fontos és nem csak historiográfiai, hanem történetpolitikai jelentőségű érdeme is, mégpedig hogy új kutatási irányokkal, felvetésekkel és válaszokkal bírnak az eseményekre és összefüggéseikre vonatkozóan. Hermann Róbert legújabb könyve is illik e sorba, hiszen I. Ferenc József osztrák császár szerepét vizsgálja az 1849 utáni megtorlás folyamatában.

Aki követi a kiváló történész munkásságát, az tudja, hogy évek óta foglalkoztatja a kérdés, amelyet több ízben is publikált. 1999-ben jelent meg egy kis füzete Megtorlás az 1848–49-es forradalom és szabadságharc után címmel (Változó Világ sorozat), 2007-ben pedig három tanulmányt is közölt a könyv témájába vágóan, egy kétrészes publikációt a Századokban (I. Ferenc József és a megtorlás) és egy hosszú összefoglalót a Kisebbségkutatásban (A császár felelőssége – I. Ferenc József és a megtorlás). A könyv ezeket a kutatásokat integrálja, világos és követhető felépítéssel, eddig ismeretlen dokumentumok bevonásával és a szerzőre jellemző mérsékelt, de határozott következtetések levonásával.

1849 tavaszán a Schwarzenberg-kormány világos elhatározással rendelkezett a forradalom és szabadságharc utáni megtorlás tervével kapcsolatban. Mind a kormányfő, mind Bach belügyminiszter, Schmerling igazságügy-miniszter és Leo Thun vallás- és közoktatásügyi miniszter a kemény megtorlást javasolta, amelyben osztozott, sőt őket túlszárnyalni igyekezett Haynau. A minisztertanács döntései azonban mit sem értek volna császári jóváhagyás nélkül. Hermann Róbert pedig pontosan azt állítja kutatásai alapján, hogy az uralkodó – aki ekkor nem volt magyar király, csak osztrák császár – álláspontja többször módosult, mígnem megszületett az 1849 augusztusa után alkalmazott, a korábbi változatoknál szigorúbb forgatókönyv. Ebben azonban a közhiedelem szerint is jelentékeny befolyással bíró Zsófia mellett legnagyobb szerepe mégis az uralkodó körének, a katonai események alakulásának, Haynau lobbi-tevékenységének és magának a császár személyes meggyőződésének volt. Hermann szerint a legkorábbi, 1849. júliusi minisztertanácsi és uralkodói határozat mindenkit büntetett volna, aki nem segítette vagy a császári vagy az orosz intervenciós erőket. Orosz részről, pontosabban Rüdiger és Paszkievics révén már ekkor megfogalmazódott egy amnesztiaadási lehetőség, amelyet azonban az osztrák kormányfő elutasított, Bach és Schmerling pedig tovább szigorította volna a Haynaunak adott rendelkezést.

A legérdekesebb pont ezt követően merül fel, Hermann ugyanis meggyőzően mutatja ki, hogy a Lajtán túli álláspont az amnesztia kérdésében még tovább szigorodott, sőt 1849. augusztus 18. és 20. között megkeményedett az egész, post-bellum javaslatcsomag. A szerző szerint a megtorlással kapcsolatos megmerevedett vélekedést maga az uralkodó okozta, aki az említett időpontra össze is hívta a kérdést megvitató kormányzati ülést. Eközben azonban két erőteljes hatás is érte Ferenc Józsefet, de úgy látszik, csak az egyikre hajlott. Arról van szó, hogy I. Miklós orosz cár – vélhetően magyar köröktől is befolyásolva és a klasszikus reálpolitikai egyensúly elvét követve – több levelet intézett a csapatait behívó uralkodótársához, kérve őt, hogy a korábban elvetett és igencsak megszűkített amnesztia-lehetőségek kapcsán gyakoroljon engedékenységet, azaz szélesebb köröknek adjon kegyelmet. Ám Ferenc József a cár által javasolt „bölcs szigorral párosított kegyelem” helyett úgy vélte, a példás büntetés célravezetőbb, hiszen egész birodalma nyugalmát és stabilitását féltette a felkelőktől, vagy a nekik adandó büntetés elmulasztásától. Ebben játszhatott szerepet Haynau meggyőző ereje, aki az 1849. augusztus 20-ai, császári elnöklettel megtartott minisztertanácsi határozat értelmében lényegében szabad kezet kapott abban, hogy önmaga dönthesse el, melyik tiszti csoportok melyik büntetési kategóriába tartozzanak. Hermann kiemeli azt is, hogy később Ferenc József engedélyt adott arra, hogy Haynaunak nem kell beszámolnia előzetesen a megbüntetendők listájáról, elegendő csupán az ítéletek végrehajtását követően jelentést tennie.

Kérdéses, hogy a ’67, majd még inkább 1914 után elismeréssel és tisztelettel övezett uralkodó vajon miért adott ekkora felhatalmazást Haynaunak, és miért járult hozzá ahhoz, hogy a háború utáni megtorlás (feleslegesen) megszigorodjék? Hermann Róbert szerint ennek több oka is volt, mégpedig a következők: Ferenc József világnézete szerint Isten kegyelméből uralkodó császár volt, így természetes módon kellett megbüntetnie az ez ellen vétőket; főképpen akkor, ha a Birodalom támaszáról, a hadseregről volt szó; ebbéli nézetének fenntartásában nagy szerepet játszhatott az – amit már Pethő Sándor is felvetett 1916-ban –, hogy a schwechati csata és az áprilisi trónfosztás tovább radikalizálta a magyar helyzetet (ezek már valóban forradalmi lépések voltak); példa nélkül álló volt továbbá a Birodalmon belüli elszakadási kísérlet és a háborús csatavesztések sora, amit Ferenc József meg akart torolni; nyilván a példastatuálás szándékával vegyítve a győztesek erre vonatkozó lehetőségét/jogát. Nagyon érdekes, hogy Hermann szerint a cárnak való nyílt ellentmondás szándéka is mozgathatta a császári álláspont szigorodását. Hiszen az I. Miklós és katonai felső vezetése által megfogalmazott kegyelmi célzásokkal szembe menve adott az osztrák kormány és az uralkodó felhatalmazást annak a Haynaunak, akit – a vele összehasonlíthatatlanul becsületesebb és katonásabb – Windisch-Graetz pesti polgári helytartója, Szögyénÿ-Marich László is „vérszomjas állatnak” nevezett.

Hermann megállapítása szerint tehát a többek között Bach és Schmerling által keménykedésre sarkallt Ferenc József – aki Haynau befolyásolásától sem volt mentes – végül a korábbiaknál szigorúbb és az orosz kérelmekre tekintettel nem lévő határozatot szentesített, amely aztán a megtorlások jogi alapja lett. Ennek megfelelően a 18 év múlva magyar királlyá koronázott császár nevében hajtotta végre a megfelelően nem korlátozott Haynau azokat az ítéleteket, amelyek nem csak bölcs önmérséklet és realista mérlegelés híján voltak, hanem egy katonához nem méltó bosszú terhelte őket. Ez pedig később Ferenc József magyarországi megítélését és legitimitását érintette negatívan.

Hermann Róbert: I. Ferenc József és a megtorlás
Új Mandátum Kiadó, 2009
183 oldal, 2490 Ft

 
 
 

Békés Márton

Új Mandátum Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu