buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Gázos ügyek


2009.03.24

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ennek a könyvnek akár az is lehetne a címe – Woody Allen filmje után szabadon –, hogy Minden, amit a Gazpromról tudni akartál, de nem mertél megkérdezni. A kimeríthetetlennek tűnő, s állandóan újabb és újabb meglepetéseket, izgalmas fordulatokat tartogató témának a feldolgozásához nemcsak kitartásra, de bátorságra is nagyon nagy szüksége volt a két neves orosz újságírónak, Valerij Panyuskinnak és Mihail Zigarnak. Jellemző példa erre, hogy amikor a liberális gondolkodású Jegor Gajdart, Jelcin egykori megbízott miniszterelnökét faggatták – aki sokat tudhat a Gazprom birodalom urairól és hatalmukról – az még az interjú elején le akarta őket beszélni kutatásukról: „Minek kell maguknak? Nem értik, hogy meg fogják magukat gyilkolni?”
 

Kijelentése – ahogy egyre jobban megismerjük a Gazprom (illetve elődje) születését, terjeszkedését, politikáját, zavaros ügyeit – egyre kevésbé tűnik hatásos retorikai fordulatnak, üres ijesztgetésnek.
Már az első szovjet gázvezeték építésének kiemelt stratégiai fontosságát bizonyítja, hogy a Szaratov és Moszkva közötti munkát a második világháború után a Hadmérnökség végezte – főleg német hadifoglyok segítségével –, Berija, a titkosszolgálatok fejének irányításával. (Õ felügyelte egyébként a szovjet atom előállítását is.) Aztán az is „érdekes” történet, hogy Enrico Mattei, az olasz ENI kőolaj és földgáztársaság elnöke 1960-ban – a Szovjetunió elleni német, de főleg amerikai olaj,- és földgáz-blokád ellenére – egyezményt írt alá a szovjet féllel, s miután találkozott Hruscsov pártfőtitkárral, meggyilkolták. Később az ügyet felderíteni akaró minden nyomozó és újságíró is hasonló véget ért.

A Gazropomot még a nyolcvanas évek vége felé a szovjet gázipari miniszter, Viktor Csernomirgyin hozta létre úgy, hogy a bevezetett reformok előtt szakembereit elküldte Németországba és Olaszországba, hogy mindenhonnan a legjobb technikát, irányítási módszereket hozzák el, hogy az új rendszert ne lehessen tönkretenni, hogy az „hülyeálló legyen.” A gázbirodalom négy gáztengere és tizenkét fővezetéke egyetlen rendszerbe van foglalva, s ezért nem lehetett eladni, privatizálni (az olajiparral ellentétben.) Ez, s a cég radikális átalakítása az oka Csernomirgyin szerint, hogy a Szovjetunió ugyan szétesett, de a szovjet gázipar nem. Bár az utódállamok létrejöttével a Gazprom elveszítette vezetékrendszere és lelőhelyei egyharmadát, kompresszorállomásai egynegyedét, de vezetékrendszere csupán a mai Oroszországon belül 463 ezer km (tízszer hosszabb az Egyenlítőnél), 350 kompreszszorállomást működtet, s évi 800 milliárd köbméteres gázkitermelésével első a világon. Európa jelentős része ma közel fele részben az orosz gáztól függ (Finnország például 100, Ausztria 75, Németország 45 Olaszország és Franciaország 25-25 százalékban.)

A Gazprom mintha független lenne Oroszországtól: saját valutát használ, mindig az éppen legbiztonságosabbnak számítót (hol eurót, hol dollárt, esetleg jüant), saját légitársasága van, s rengeteg, a profiljába nem tartozó céggel, vállalattal rendelkezik (például televízióval, rádióval, újsággal, villamos művekkel, szénbányákkal, ásványvíz-palackozó üzemmel stb.) 300 ezer alkalmazottat foglalkoztat, akiket rendkívül jól megfizet, nyugdíjkedvezményben, sokféle szociális juttatásban részesít (például gyerekeik születésekor nagy összegű anyagi támogatást folyósít nekik.) Csak így lehet biztosítani, hogy a jó néhány kitermelő helyen, vagy az épülő vezetékek vidékén uralkodó kegyetlen időjárás (néhol közel mínusz ötven fok) ellenére biztosítani lehessen a szükséges és loJális munkaerőt.

A szerzők mindenkivel, a Gazprom egykori és mai vezetőivel – Csermomir-gyintől kezdve Medvegyev államelnökön át, Juscsenko ukrán elnökig –, szovjet orosz, külföldi politikusokkal, tegnapi és mai gazdagsági vezetőkel beszélgettek. (Egyedül Schröder ex-kancellár, a német vezeték építésére létrehozott részvénytársaság elnöke, kijáró embere nem állt velük szóba.) Mindenkit kifaggattak, kényes kérdésekkel bombáztak, akinek valaha valamilyen szerepe volt a Gazprom történetében, vagy tud róla valamilyen információval szolgálni.

A cég életében mindennapos dolog volt, hogy legfőbb vezetői és top-menedzserei leányvállalatokat gründoltak, illetve, hogy a gázcéggel kapcsolatba kerülő VIP-es klientúra, jó néhány hazai és külföldi politikus, üzletember („üzletember”?) szinte pillanatok alatt dollármilliomos lett. (A hosszú időn át regnáló Gazprom–vezér, Rem Vjahirev vagyonát például a Forbes magazin 2011-ben másfél milliárd dollárra becsülte; ezzel a világ gazdagjainak listáján a 336. helyet foglalta el.) Politikus, menedzser és maffiózó között – vagy legalábbis a legtöbbjük között – nem akadt sok különbség. Együtt is üzleteltek, érdekeik és tulajdonjogaik például a türkmén gázt Oroszországba illetve Ukrajnába eladó részvénytársaságban kibogozhatatlanul összekeveredtek. Vagy: 1996-ben, Jelcin szívműtétje után fél évig tulajdonképpen az egyik oligarcha, Borisz Berezovszkij vezette a Gazpromot, s azt meg is akarta kaparintani.

2003-ra, a Gazprom létrehozásának 10 éves évfordulójára végre az állam kezében konszolidálták a részvénycsomagot, s a cég hivatalosan is állami vállalat lett. Mindennek következménye, hogy tevékenysége átláthatóbbá vált (ma innen folyik be az ország adóbevételeinek egynegyede, holott volt idő, amikor a Gazprom – különböző kifogásokkal – egy rubel adóval sem járult hozzá a költségvetéshez.)

A Gazprom – ez a szerzők alaptézise, amit alaposan és hitelesen dokumentálnak is – birodalom a birodalmon belül, ahol óriási pénzek és hatalom koncentrálódik. Alaptőkéje 300 milliárd dollár (annyi, mint például a Microsofté illetve másfélszer annyi, mint az éves orosz költségvetés). Részvényei értéke tíz év alatt majdnem a húszsorosára nőtt. A gázipari mamutcég tulajdonképpen fegyver: egyre inkább nagyhatalmi tényező, eszköz a belföldi és külföldi politika befolyásolására. (A politikusok megvásárlására jó példa az amúgy szalonképtelen diktátorok – mint Lukasenko vagy a türkmén Szaparmurat Nyija-zov – legitimálása.)

Panyuskin és Zigar könyve az oknyomozó újságírás igazi csúcsteljesítménye. (A magyar kiadásért köszönet illeti az ilyen jellegű könyvek kiadásában újoncnak számító Kal-ligramot.) A tényfeltárás eredménye olvasmányos, szórakoztató nyomozás, amely afféle kézikönyv is: az újkori orosz politikai, gazdasági elit hatalmi játszmáiról, taktikáról, stratégiáról, a Gazprom és a Kreml közötti burkolt vagy időnként nagyon is nyílt hatalmi harcról. Tíz Shakespeare-királydráma kismiska mindahhoz az ármányhoz képest, amit a Gazprom-könyvből árulásról, piszkos ügyletekről megtudunk. Csak kapkodjuk a fejünket, hogy eligazodjunk a nevek, események tények, adatok között, hogy megértsük az összefüggéseket.

De megértjük, hála a könyv végi név-, és tárgymutatónak is, s főleg a szerzők világos stílusának, tényanyagának.

Valerij Panyuskin-Mihail Zigar: Gazprom. Az orosz fegyver
ford.: Goretity József
Kalligram, 2008
263 oldal, 2500 Ft

Gervai András

Kalligram Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu