buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 16, hétfo
Etelka és Aletta napja





















Évfordulók:
1859: Wilhelm Grimm halála
1883: Kós Károly születése (Temesvár)
1991: Vas István halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
(F)elszámolás


2009.12.04

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Tavaly mindenki meghalt, és tavaly /Minden-ki megvolt mindenkinek. / Megvolt, húztunk egy strigulát” – az idézet Térey János Asztalizene című 2007-es drámájából származik, igazsága viszont érvényes a szerző új darabjára is. A Térey magyar trilógiáját lezáró Jeremiás vagy az Isten hidege sok tekintetben az előző darab folytatásának (rosszabb esetben remake-jének) hat, bár szereplőgárdája és színtere eltér a korábbitól. Az Asztalizene a sznob Budán játszódik, a Jeremiás… pedig a bivalynyakú, cívisvárosban - itt úrian affektáló újgazdagok, ott provinciális vagy felkapaszkodni próbáló figurák jelennek meg, de a hideg önzés, a csalás és csalódás mindkét színtéren dominál, s azonos a konfliktusok alapja is. Úgy látszik, Térey alakjait tényleg nem lehet szeretni, mint ahogy maguk sem képesek a szeretetre: világukban a hiba rosszabb, mint a bűn, s a gyengédség csak gyengeségnek számít- mintha az élő, folytonosan ismétlődő pokolban járnának.

Az új dráma – az író dramaturgiai meghatározása szerint – a főhős, Jeremiás elméjében játszódik, színtere pedig a „burjánzó nagyalföldi metropolisz”, Debrecen, ahol már metró is jár. Jeremiás ravasz politikus, unott, hideg és megkeseredett törtető; a hely (s talán a 2000-es évek) szülötte, ám városához a dráma jelenében éppannyira már nincs köze, mint az új otthont jelentő Pesthez; hogy miért tér vissza mégis, eleinte maga sem tudja. Az események idején éppen a sztrájkol a DKV, s nem közlekednek a szerelvények, a darab nyolc felvonása mégis külön-külön állomásokhoz köthető, a szereplők minden színben új peronon bukkannak fel. Ez fikciótól függetlenül elég hiteltelen megoldás – ha a sztrájk kimondottan alaphelyzet, ne utaztassuk a szereplőket egyik helyszínről a másikra „sötétben elrobogó szerelvényekkel”, ahogy azt Térey dőlt betűs instrukcióiban teszi.

Jeremiás mindenesetre Apafájától indul, s paradox utazása során a tócóvölgyi cívis rakpartig jut el – ám érdekes módon mégis statikus szereplő maradhat: nem is annyira ő mozdul körül, inkább körülötte fordul a tér. Minden megállóban új alak köszönt rá a múltból, anyja és húga, szerelmei, barátai és ellenségei, megannyi életet és erőt kívánó viszony. Jeremiás előbb hamletien haboz, majd a maga nehézkes, gőgős módján felveszi ritmust: megmutatja a régieknek, hogy ki ő, illetve, hogy mi maradt belőle – és fizet, kinek, ahogy mérte. Egyenlítése felszámolás is: egy elhibázott élet tér viszsza stációról stációra haladva a kiindulópont felé, az újrakezdés valós reménye nélkül. Térey nem titkolja, hogy tragédia készül, folyamatosan sejtet, kezdve a (remélhetőleg önironikus) jelenettel, mikor Jeremiás az első felvonásban előveszi a pisztolyát, egészen a volt szerető (Mókus) sorsfordító, szembesítő erejű kérdéséig „Csak keresztülmenni Debrecenen / Még egyszer. Fölszántani / A földjét.

Még egyszer. Egyetlen egyszer” – kiált fel a főhős az érzelmi-fizikai gátak felszakadásának idején, bár tudja már a választ: „mégsincs Aeternitas”. A város változik, elvésznek a nyomok – a régiek éppúgy, mint az újak. Jeremiás drámáját Térey János két vallásos ének keretes szerkezetébe fogta: Ráday Pál 210. dicsérete (1751), indítja illetve Szenczi Molnár 25. zsoltára zárja a darabot, de igazi feloldozást, katarzist a szereplők közös imája sem hozhat.

A saját (jó vagy rossz) sorssal történő szembesülés meghatározó szerepet kap Szálinger Balázs új, M1/M7 című verseskötetében is, ám itt nem jár drasztikus következményekkel. Szálinger ugyanis nem fel- hanem elszámol: összegez, s leírása térkép is, jelöli a további utakat, lehetőségeket. A válogatás narrátora humorral, néha pedig kíméletlen játékossággal kommentálja ugyanazokat az élethelyzeteket, amiken Jeremiás vívódva vagy tankként csörtetve halad át – az irónia azonban többnyire nem okoz fájdalmat, mert nincs konkrét tárgya, címzettje sem.

A költő három ciklusra bontotta versanyagát (Sport, Szőlőszínház, Nemo plus iuris), lelkiismeretesen külön tárgyalva a könyv fő témaköreit. A Sport című első etap az egyén és a haza, illetve a közösség viszonyát taglalja: A Helyi ménes pontos, hideglelősen távolságtartó versével kezdődik, ami talán ciklus legjobbja is. Szálinger igazi politikai thrillerként mutatja be csorda és a terelő játszmáját: „A helyi ménest mindig körbecsaholni / És megdicsérni kell, a fogsort csak aztán / Mutassuk – azt is mint furcsa, idegenből/ Hozott játékot, amivel kapcsolatban / Inkább tanácsot várunk a helyiektől.” A kimért narráció később is megmarad, eltűnik viszont a kezdőversre érvényes tartalmi koherencia, ami feszültség alatt is tartaná a szöveget: a Megnőnek a fiúk néhány erős sora például egy igazi „férfipró-ba”lehetőségét rejti magában – a túl sok szimbólum, szépnek szánt kép (nyomvályús Tejút, háborúk mocsara) mellett azonban elsikkad a lényeg. Szálinger sorozatában a forma sokszor lényegesebbnek tűnik, mint a verset működtető gondolat: poénnak jó például a nemzeti nagyok pályára állítása – Széchenyi a bekk, Kossuth irányít, Petőfi csatárként „Megszalad, elbújik, ugrik, érez” – a vers azonban seregszemlével és közvetítéssel együtt három oldalra rúg, s ennyi erő azért nincs az ötletben. A Férfibúcsú fehér kesztyűs kegyetlensége viszont elismerést érdemel: az elbeszélő elégikus stílusban, disztichonokkal búcsúzik a régi baráttól, s ez gonoszabb gesztusnak tűnik, mintha felpofozná; a finom külcsín ellenére érezhető, hogy itt most valakit szépen, akkurátusan a sorok közé-mögé temetnek.

Szálinger búcsújában – és általában személyesebb hangvételű verseiben – megszabadul a cirádáktól, a bizonyítási kényszer ballasztjától is. Legszebb példa erre a Szőlőszínház ciklusában olvasható Nősténypiéta, amiért már magában érdemes volt kiadni a kötetet: megindító szerepjáték a szülő nőről, a kiüresedett, elrontott piétai alak magányáról: „Csak félretolják, mint ki végzett /Lepedőjének foltja nem kincs/ Nem tizenkettő egy siratja / S még az az egy is magát siratja”. Szálinger az ezután következő családi témájú versekben (Szúnyog, szúnyog; Hogy nem látlak természetes fényben;Két katolikus) is remekel, s lendülete egészen a ciklus végéig vissza-visszatér (Egy kutya mondja). A Nemo plus iuris fejezetében sajnos már elfogy a szufla; a sorozatban szereplő verseket kimódoltnak, és kissé céltalannak is érzem. Szálinger itt elvileg az öregségről és időről, az elmúlással való szembesülésről írna, de aztán inkább csak úgy tesz: bölcselkedik, a római jog terminus technikusaira talál ki verseket (Album I.-XII.). Az öregekről, régvolt királyokról szóló szövegek valami elfeledett s rosszul felidézet mítosz töredékeinek hatnak – kellékek egy kétes hitelességű történelmi filmből. A kötet záróverse, a folytatást mintegy bevezető Intró már kifelé vezet ebből a múlt idejű toposzból: M1/M7 az új ember üdvözlésével ér véget, aki lever „minden nagyszerű, rég halott cirádát”. Hogy ettől Szálinger költészete mennyire változik meg, nem tudni – talán nem jobb, erősebb, csak más lesz majd.

Térey János: Jeremiás vagy Isten hidege
Magvető Kiadó, 2009
146 oldal, 2490 Ft

Szálinger Balázs: M1/M7
Magvető Kiadó, 2009
88 oldal, 1990 Ft

 
 
 

Koncz Tamás

Magvető Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu