buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 18, vasárnap
Ilona napja





















Évfordulók:
1850: Honoré de Balzac halála (Párizs)
1977: Déry Tibor halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Szürke líraiság, vagy színpompás realizmus?


2009.03.24

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„…Gion Nándor a 20. század utolsó évtizedei magyar prózairodalmának egyik legfontosabb alkotója.” Ezzel a nyomatékos értékkijelöléssel indítja Elek Tibor a Gion Nándor írói világáról írt monográfiáját. Utána pedig az egész könyvön át indokolja, értelmezi, árnyalja az első mondatban leírt megállapítását. Állítása ugyanis nem annyira egyértelmű, mint ahogy a monográfus megfogalmazta. Hiszen az irodalomtörténet-írás, a szakmai párbeszéd és az irodalom olvasóinak egy része tudomást se vesz, említést se tesz Gion műveiről. Erre vonatkozóan Elek nem azt kérdezi, hogy mi okból mellőzik munkáit, hanem elmagyarázza, hogy „az irodalmi köztudat felszínén” egy „leegyszerűsítetten élő Gion-kép” lebeg, ami az írót legfeljebb „nagy mesemondóként, az érdekes történetet mindig középpontban tartó elbeszélőként, anekdotikus poentírozásra hajló klasszikus novellistaként” mutatja. A monográfus ennek a képnek az értelmezésére vállalkozott, az átértékelés nyilvánvaló szándékával.

Kétségtelen, hogy Gion Nándor életműve megérdemli az újraolvasást és újraértékelést, nem csoda, hogy egyszerre hárman is (Árpás Károly, Elek Tibor, Gerold László) monográfia-szinten tekintették át prózaírásának rétegeit. Annál is inkább szükség mutatkozott az egyedien sajátos prózavilág újbóli bejárására, mert a korábbi megítélések ellentmondásossága nyomán csupán felszínes, vagy éppen sarkított összképet állíthatott össze az olvasó a regényekről, novellákról. Elek monográfiája a kíváncsi olvasóhoz hajol közel, de úgy, hogy a szakma is értsen belőle: kerüli a szakzsargont, a bonyolult előadást, inkább szemléltet, véleményeket ütköztet, megállapításokat árnyal, saját korábbi meglátásait is felülvizsgálja, jóváhagy és elutasít, miközben felépíti Gion Nándor írói világának meggyőző interpretációját. Egyetlen korábbi véleményt sem fogad el kritikátlanul, végiggondolja, majd saját meglátásának tükrében mutatja fel azokat a monográfiában.

Rámutat például, hogy Gion műveit éppen szülőföldjén, a Vajdaságban ítélték meg a legkülönfélébb módon, olyat kértek rajtuk számon, ami a szerzői szándék szerint beléjük se kerülhetett, amit viszont tartalmaztak, gyakran nem az irodalom és az esztétika szemszögéből mérlegelték, hanem azokon kívüli szempontok voltak. Amikor Gion Magyarországon népszerűséget szerzett (a Latroknak is játszott, 1976 kötettel), a Vajdaságban már szinte fanyalgott a kritika. Elek úgy véli, a félreértések és félreértelmezések forrása az, hogy Gion autochton alkotóvilágát a kritika folyton hasonlítani akarta valamihez, és nem a mű eredetisége felől közelített írásművészetéhez, hanem irodalmi hatások után nyomozott. „Nem zárom ki mindezek s a már fentebb említett (részben akár egymásnak ellentmondó) hatások megtermékenyítő voltát Gion prózájára, számomra mégis sajátosan egyéninek, a kortársi törekvések egy részével inkább csak érintkezőnek tűnik az az irodalmi eszközrendszer (középpontjában a tényszerűségre koncentráló, szenvtelen, retardált nyelvhasználat és a jelképes, szimbolikus kifejezésmód ötvözésével), amelynek révén a valóságábrázolás magyar irodalmi hagyományait megújítva sikerrel, időtálló esztétikai formában valósította meg a hétköznapi helyzetekből kibontott és konkrét aktualitással bíró vajdasági társadalmi és morális problémák általánosabb érvényre emelését” – írja erre vonatkozóan.

A monográfus szerint Gion életműve a hagyományőrzés és hagyománytörés, a formabontás és formateremtés kettős vonzásában teljesedett ki. Ezzel kapcsolatosan egy vajdasági kritikus véleményét ellenpontozza, miszerint Gion „nem kísérletezett”. Ha nem is kísérletezett a posztavantgárd szellemében, de nem is kényszerült bele az elődöktől örökölt formákba, véli Elek, s ebben megegyezik álláspontja ugyanazon vajdasági kritikus korábban tett észrevételeivel. A hagyományok közt a megújulás lehetőségét kereste, „a valóságábrázolás olyan modernebb alakváltozatait megteremtve, amelyekben a reálisnak és a jelképesnek, a hétköznapinak és a mítoszinak tudatos egymásba játszatása és metaforikus összefüggések teremtése (jelenetek, mondatok variatív ismétlése, párhuzama, jellemek, értékrendek ellenpontozása) révén az emberi létezés konkrét és univerzális tényei mellett, annak teljessége is felidéződik. Ifjúsági regényei még magát a műfajt is kikezdik…” – észrevételezi Elek, aki a „kísérletezés” valamiféle válfajának tekinti Gion ciklusokban gondolkodását, ami akár egyetlen könyvön belül is megmutatkozik, de a regények és elbeszélések egymás közti tartalmi-tematikai és műfaji átjárhatósága mutatja fel az igazi nagy kompozíciót, amit a posztumusz megjelent novelláskötet szerkesztője képtelen volt belátni, véli Elek.

A ciklusokban gondolkodás annyira rabul ejtette a monográfust, hogy könyve bevezetőjében jelezte, talán emiatt rendezte maga is egyfajta ciklusokba a kötetet, ami viszont valószerűtlen, ugyanis korábbi tanulmányköteteit is pontosan átgondolt ciklusokból orkesztrálta.

A szerző tárgyával szemben se kritikátlan. A Véres patkányirtás idomított görényekkel című, „tabudöntögető szabadszájúsággal” fogalmazott naplóregényről Árpás Károllyal szemben („Gion Nándor regénye úgy igaz és jó, ahogy van”) nincs jó véleménnyel („a mű szépirodalmi értéke csekély”), nem lelkesedik az Olyan, mintha nyár volna kötetért, a Postarablók regény érdemeit elismeri, de el is helyezi az életmű darabjainak ranglistáján, kiemeli a Sortűz egy fekete bivalyért értékeit, de „már nem annyira remekmű”-ként minősíti, az Aranyat talált regényt a korábbiakhoz viszonyítva fogyatékosságainak jelzése mellett tárgyalja etc. A monográfusnak a tárgyára irányuló tárgyilagos viszonyát talán a legszemléletesebben illusztrálja, hogy a már Magyarországon írt, kései novellák együtteséről megállapítja, hogy „ezeknek a novelláknak a többségét Gion már rutinból írja, így esetenként, ha nem is sematikusak, de sablonosak a történetek, a fordulatok, a szereplők, a megoldások”, de néhány sorral később figyelmeztet, hogy ezeket a novellákat nem a szerzőjük rendezte kötetbe, így csak abban az esetben lehetne egészükben minősíteni őket, „ha nem lenne méltánytalan tulajdonképpen bármiféle kritikai megállapítás egy láthatóan nem kész, nem teljes és befejezett szövegvilággal szemben.”

Gion Nándor írói világa megérdemelte mostani monográfusát.

Elek Tibor: Gion Nándor írói világa
Noran, 2009
260 oldal

Fekete J. József

Noran 2004 Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu