buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az olvasásról és a mobiltelefonról


2009.01.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Nick Hornby egyetlen könyvét olvastam eddig, a Fociláz című kötetet. A foci iránti érdeklődés, szenvedély adta kezembe azt a könyvet, s megnyugodva tapasztaltam, hogy a szerző még inkább rabja ennek a szenvedélynek, mint én. Persze, neki könnyű, mondtam, magamban, ő az angol focihoz láncolta magát, azon belül pedig az Arsenálhoz, tehát egy szupercsapathoz, míg a magyar foci, a mondatot inkább nem fejezem be. Leginkább azonban az tetszett, hogy a szerző, számomra csupán egy figura, egy a sok focidrukker, s egy a sok focit szerető irodalmár közül, mert öntörvényű lenni, öntörvényű a könyv formálásában, s amennyire megítélhettem, az életvitelben is. Legalábbis az Arsenál meccsein mindig ott volt, ehhez szabta az életét, s ez már elegendő öntörvényűség a mások által ránk erőltetett életritmusban.

Hornby új könyvét, az „elkeseredett, de örök optimista” olvasó naplóját tulajdonképpen azért vettem meg, s azért olvastam el, mert kíváncsi voltam, mennyire uralkodik rajta a másik szenvedély – az a szenvedély, amelyik az én életemet is kitölti, az olvasás szenvedélye. A könyvet elolvasva, csak annyit mondhatok, hogy nagyon – még ha ennek a könyvnek a színvonala nem is éri el a Fociláz színvonalát, ami persze csak azt jelenti, hogy a könyvekről és az olvasásról jóval nehezebb mindenki számára elfogadható, az ösztönökig hatoló könyvet írni, mint a fociról. Mondhatjuk úgy is, hogy a foci, s ami körülötte van, általánosabb, univerzálisabb téma, mint az olvasás, vagy éppen a Copperfield Dávid.

A könyv története egyszerű: a Londonban élő Hornby rovatot indít a Believer című amerikai folyóiratban, az olvasásról és az éppen elolvasott könyvekről ír, huszonnyolc hónapon keresztül, azzal a tudattal, hogy a havonta megjelenő írásokból valamikor majd könyv formálódik. Ez az alaphelyzet természetesen azonnal meghatározza a munka egészét, Hornby ebből a helyzetből kiindulva szükségszerűen nem kritikát ír, hiszen a kritikának egyetlen könyvre kell irányulnia, s a maga hatását ott kell kifejtenie, ahol megjelenik, a szerzőnek viszont számolnia kellett azzal, hogy írásainak és az írásokból összeálló könyvnek olyanok is az olvasói lesznek, akik a szóban forgó könyveket nem olvasták, most éppenséggel nem a Copperfield Dávidra gondoltam, bár lehet, hogy gondolhattam volna arra is. Így aztán Hornby megteremti azt a teret is, amelyikben a könyvekkel kapcsolatos gondolatmenetei élni tudnak, sokat ír önmagáról, ironikusan, családjáról, az írásait befogadó szerkesztőségről, ismét csak ironikusan, a pénzről (mindig csalódottan emlegeti a recenzióiért kapott néhányszáz fontot, magyar kritikusnál azt hiszem, a száz font is ritka eseménynek számít).

A legtöbbet és a legjobban azonban az olvasásról ír, magáról az olvasásról, az olvasó ember lélektanáról, arról, hogy miképpen illeszti napi életébe az olvasást, s hogy mikor, miért vásárol könyveket, hogy miképpen viszonyulnak egymáshoz a megvásárolt és az elolvasott könyvek, egy könyv miért marad az egyik oszlopban, s hogy miért kerül át a másik az elolvasott könyvek oszlopába. Talán mondanom sem kell, hogy Hornby ismét akkor a legjobb, amikor a szenvedélyéről beszél, ekkor a legáltalánosabb is. Ha könyvének ezt a szintjét nézzük, akkor azt kell mondanom, hogy minden olvasó embernek figyelnie kellene a megfigyeléseire, még akkor is, ha az általánosító aranyköpések néha triviálisnak is tűnnek. Akkor például, amikor azt olvastam, hogy „pár hónappal ezelőtt meglehetősen lehervasztott az a felfedezés, hogy jószerével majdnem mindent elfelejtettem abból, amit olvastam”, mintha a magam gondjával szembesültem volna, ám amikor az idézett rész folytatását is elolvastam: „azóta visszatért a jókedvem: ráébredtem, hogy ha mindent elfelejtek, amit olvastam, akkor úgy olvashatom újra kedvenc könyveimet, mintha először olvasnám őket”, akkor mégiscsak azt mondtam, hogy talán a kelleténél is jobban a poénokra épül ez a könyv, vagy maga az élet, azt, hogy az egyik vagy a másik, természetesen nem tudom eldönteni. De mintha Hornby mindenképpen újat akarna mondani, vagy legalábbis másképpen, mint amit mások már az olvasásról elmondtak, s ezt nehezen bocsátom meg neki, leginkább persze azért, mert a könyv máskor viszont gazdag és elmélyült. Jó az a rész, amelyik a könyvek – az irodalom – és a többi művészeti ág viszonyát „elemzi”.

„Eredetileg azért is fogtam szívesen ennek a rovatnak az írásába, mert feltételeztem, hogy egy-egy hónap kulturális fénypontja valamilyen könyv formájában fog rám köszönteni, és ez igaz is a tizenkét hónapból, mondjuk, tizenegyre. A könyvnél, ismerjük el, még mindig nem tudtak jobb dolgot kitalálni. Ha mondjuk rendeznénk egy képzeletbeli kulturális bokszbajnokságot, és a könyveket kiállítanánk egy tizenöt menetes meccsre bármely más művészeti forma legjobbjaival szemben, akkor szerintem majd minden esetben a könyv nyerne” – mondja a szerző érezhető elfogultsággal, s ezt követően levezeti, hogy az elmúlt hónap kulturális fénypontja egy rock and roll koncert volt egy kocsmában. Így teljes a világ, ennél pedig csak az a megnyugatóbb, hogy ismét tudom egy íróról, hogy szeret az irodalomban élni.

Aki a könyvek között éli az életét, nyilvánvalóan a maga életének kérdéseire keresi a válaszokat a könyvekben. Ezért aztán a mával, a mindenkori mával foglalkozó könyvek mindig elsőbbséget élveznek akkor, amikor – utalva Hornby mondatára – arról kell döntenem, hogy a megvásárolt könyvek oszlopából melyik könyv kerüljön át az elolvasott könyvek oszlopába. Nem fokozom tovább azt, amit egyszerű kijelentésként szerettem volna elmondani: Maurizio Ferraris Hol vagy? A mobiltelefon ontológiája című kötete az egyik legmaibb könyv azok között, amelyekkel az elmúlt hónapokban kapcsolatban kerültem. Persze ehhez először azt kell tudatosítanunk, hogy a mi életünk már – akarjuk vagy nem akarjuk – az információ korában telik, erről legutóbb Manuel Castells monumentális könyvét ismertetve írtam, ezt az igazságot pedig itthon mintha még mindig szeretnénk nem tudomásul venni. Maurizio Ferraris olasz filozófus, nem egyszer Nyíri Kristóf kutatásaira alapozva azt vizsgálja, hogy a feltűnésekor sokak által lenézett, s nálunk bunkofonnak is nevezett mobiltelefon miképpen lett és lesz az információs társadalom alapeszköze. A mai mobiltelefonon már nem csak kommunikálni tudunk egymással, innét származik egyébként a könyv címe is, Hol vagy? – ezt a kérdést a vonalas telefon használatakor nem tesszük fel, hiszen tudjuk, hogy az a készülék, amelyen valakit hívtunk, hol van, szóval a mobiltelefonon nem csak kommunikálni tudunk egymással, nem csak a beszélgetni tudunk, hanem sms-t küldeni is, már aki, természetesen, én még nem, aztán e-mailezni is tudunk, internetes oldalakat is tudunk rajta nézni, zenét tudunk rátölteni, fényképezőgépként és videokameraként tudjuk használni, naptára van, feljegyzéseket tudunk készíteni, számológépként, óraként funkcionál, újabban hitelkártyaként is, a legújabb funkciójával pedig akkor találkoztam, amikor a rokonainkat látogattuk karácsonykor, a család legújabb mobilkészüléke már vízmértékként is szolgált, a képernyőn jelezte, hogy a karácsonyfa mennyire egyenesen áll.

Ferraris nagyon gazdagon indokolt és érvekkel alátámasztott, ugyanakkor végtelenül szellemes könyvében, megengedem, szellemesebb, mint Hornby alapvetően szellemesnek szánt könyve, azt a folyamatot elemzi, amelynek során a sok jelölt közül kivált a mobiltelefon, s a jelzett és jelzés nélkül maradt funkciókat magára vette, másrészt viszont vizsgálja azt is, hogy miképpen viszonyul az írás és beszéd évezredes hagyományaihoz a mobiltelefonra való áttérés. Nos, lényegesen újat ezen a ponton mond. Fő, s egyben talán a leginkább megkérdőjelezhető tétele ugyanis az, hogy a mobiltelefon az írás eszköze, a mobiltelefon lényege pedig az, hogy általa új módon férhetünk hozzá ahhoz a tudáshoz, amelyik lényegét tekintve írott tudás. Nem a kép diadaláról beszélhetünk, mondja, hanem az írás robbanásszerű térhódításáról, maga a mobiltelefon pedig azért terjedt el, azért tudott elterjedni, mert minden íráshoz, áttételesen technikához, szükség van kézre és tabulá-ra.

„A kéz ír, a tabula regisztrál, ezáltal lehetővé teszi az ismétlést, ami minden technika lényege. A kéz használhat protézist, ez lehet dorong, tőr, toll, a számítógép billentyűzete vagy az egér, netán mobiltelefon. A tabulá-nak is szüksége van protézisre, ilyen a világ minden íráshordozó felülete: a barlang fala, a papirusz, a papír, a számítógép memóriája vagy a mobiltelefon”.

Azt hiszem, ezek Ferraris könyvének legfontosabb tételei. S még egy: az írás lényege kialakulásának pillanatában nem a kommunikálás, hanem a regisztrálás volt, gondoljunk arra, hogy agyagtáblák nem a kommunikációt, hanem a regisztrálást szolgálták, amiből Ferraris számára az következik, hogy társadalmi szinten a regisztrálás eszköze a mobiltelefon, a mobiltelefon pedig nem a kommunikáció, hanem a regisztráció eszköze. Ferraris tehát nem az újat találta meg a mobiltelefonban, noha tesz utalásokat megváltozott magatartásunkra is, hanem a régit, azt mutatja meg, hogy az ember az új eszközzel miképpen folytatja azt a társadalmi regisztrációt, amit korábban az agyagtáblával és a levéllel tett, ám üzeni az olvasónak, hogy a mobiltelefonnal kapcsolatos meditációit folytatni fogja…

Nick Hornby: Vájtfülűek brancsa
Egy olykor elkeseredett, de örök olvasó naplója
Ford.: Siklós Márta
Európa Könyvkiadó, 2008
372 oldal, 2800 Ft

Maurizio Ferraris: Hol vagy?
A mobiltefon ontológiája · Umberto Eco bevezetőjével
Ford.: Gál Judit
Európa Könyviadó, 2008
448 oldal, 2900 Ft

 
 
 

Füzi László

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu