buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 25, vasárnap
Lajos és Patrícia napja





















Évfordulók:
1976: Eyvind Johnson halála
1977: Kós Károly halála (Kolozsvár)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A történelem szemantikájáról


2009.01.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A múlt megértéséhez és leírásához csupán saját korunk fogalmai állnak rendelkezésünkre, s azok, minél távolabb nyúl vissza a történész az időben, mind kevesebbet képesek közvetíteni az időbeli és kulturális szakadék túlfeléről. A fogalmi elkülönböződés során kialakuló „sükettelefon"-helyzet nyomán a történelmi múlt megértése bizonytalanságok, félreértések, félreértelmezések, zsákutcák során kénytelen átvergődni. A kései értelmezés ugyanis szétválasztja, külön tárgyalja azt, ami a vizsgált, megérteni kívánt korban a létmód egészét, teljességét, összefüggésrendszerét képezte. Joan Oates, a Cambridge egyetem régészeti osztályának tudósa ennek a teljes félreértéshez is vezethető módszertani görcsnek a tudatában igyekezett megérteni a babilóniai múltat, egyetlen pillanatra sem feledve, hogy a Krisztus előtti hatodik évezred emlékeihez is visszanyúl, s azok sokkal többet, kétségtelenül mást (is) magukban hordoznak, mint amit a múlt jelenkori kutatója kiolvashat, megérthet, összerakhat belőlük.

Az ilyen, szemantikai alapú félreértés viszont nem hogy nem új keletű, hanem őseredője az emberré válás origójával egybevágó. A különböző kultúrák közötti átjárhatóság soha, még a kortársak között sem volt magától értetődő, s nem is lesz az soha. A tolerancia, a másság tiszteletben tartása, a megértésre irányuló késztetés aligha szerepel a genetikai kódjaink között. Lehet vele pepecselni, oktatni, gyakorlati tréningeket szervezni, viszont bármi idegennel találjuk szemben magunkat, ez a képzés, a tudati szabályozás, a jószándék kivágja a biztosítékot: az önvédelem, a létfenntartás, a túlélés ösztöne eltipor mindent maga előtt, mert valami érthetetlen módon úgy hisszük, ami nem hasonlít ránk, az eleve csak ellenséges lehet. A más civilizációkkal, más fajokkal, más életformákkal találkozó ember történetét megjelenítő tudományos-fantasztikus művek kivétel nélkül ezt a mélyről fakadó félelmet ragadják meg, és aknázzák ki. Mi pedig, olvasók, rádióhallgatók, mozi- és tévénézők úgy véljük, az idegenséggel szembeni ellenérzésünket valamikor a múlt században, vagy még egy századdal korábban ojtotta az emberiségbe a „mindenkori" kormányzat, ennek cáfolatára viszont éppen Joan Oates könyve hozza az egyik korai példát.

Nem is túl korai, mondhatnánk, hiszen a Kr. u. első századból származik a feljegyzés Plutarkhosz íróvesszejéből, amit a régésznő idéz. A feljegyzés egy, a Nagy Sándor halálát megelőző eseményt örökít meg, s teljességében így hangzik: „Egyszer levetkőzött, hogy olajjal megkenjék és labdázzon, majd amikor a ruháit kérte hogy felöltözködjék, a vele labdázó ifjak észrevettek egy embert, aki csendben ült a király trónján, fején a király diadémája és a vállán a király palástja. Mikor megkérdezték tőle, kicsoda, hosszú ideig egy szót sem szólt, majd nagy nehezen kinyögte, hogy Dionüsziosznak hívják és messzénéi. Elmondta azt is, hogy valami okból bíróság elé állították, elítélték, és a tengerpartról idehozták, de már hosszú ideje börtönben volt. Most megjelent előtte Szerapisz, levette bilincseit, idevezette, majd ráparancsolt, vegye magára a köntöst, tegye fel a diadémát, és maradjon csendben. Alexandrosz, meghallva a történetet, a jósok tanácsára kivégeztette az embert, de elkedvetlenedett, nem bízott már az istenek kegyében, és barátaival szemben is gyanakvóvá lett.”

A régészeti kutató számára világos az eset: a labdajátékkal szórakozó fiatalok egy, Babilonban még élő, ősi, mezopotámiai rítusba botlottak, csak nem értették meg annak jelentését. A görög és a keleti gondolkodás ütközése szemantikai zavarba torkollt. Az ősi szertartás arra szolgált, hogy ha az uralkodóra a jóslatok szerint tényleges veszély leselkedett, úgynevezett „helyettes királyt” ültettek a trónra, minden bizonnyal azért, hogy becsapják a sorsot, és a baj ne a királyt, hanem a trónusára ültetett, koronát viselő, valamelyik érdemtelen alattvalót sújtsa. A szemantikai rövidzárlat folytán Nagy Sándor kivégeztette a veszély átvállalására kész, vagy kényszerített férfit, ami mitogén fordulatként is értelmezhető, ugyanis a balsors így a valós királyra csapott le, aki tervezett arábiai hadjárata előestéjén lebetegedett, majd tizenegy nap múltán, Kr. e. 323. június 13-án kiszenvedett. Az ókor korabeli legnagyobb és leghatékonyabb államszervezetét, a perzsa birodalmat is térdre kényszerítő hódító tervei szerint Babilont tette volna meg keleti fővárosául, és a város vélhetően visszanyerte volna hajdani fényét és hatalmát, ám a király halála után az örökösei között kitört háború csapása gátat vetett a város nagyra törő terveinek, Nagy Sándor birodalma két részre szakadt, Egyiptomban a Ptolemaidák, Kis-Ázsiában a Szeleukidák ragadták magukhoz a hatalmat.

A Babilon történetét és kultúrtörténetét összefoglaló Joan Oates örömmel számol be arról, hogy erről a civilizációról hihetetlenül gazdag írásos anyag áll a kutatók rendelkezésére, az agyagba karcolt, majd kiégetett, vagy tűzvészekben kiégett feljegyzések gyakorlatilag elpusztíthatatlanok, rengeteget sikerült belőlük feltárni. Ugyanakkor a feljegyzések jószerével csupán áttételesen használhatók fel a kor rekonstrukciójához, mert az írnokok nem sokat törődtek koruk társadalmi eseményeivel, hanem inkább jószágnyilvántartásokat, leltárkönyveket vezettek. Voltak azonban olyan írástudók is, akik sajátos lexikonokat állítottak össze, számba vették az általuk ismert növény- és állatfajokat, csillagképeket, isteneket… A forrásanyag a szakember szerint soha nem egyértelmű, hanem más, eltérő értelmezése is lehet, ezért „bármelyik, a babilóniai civilizációról szóló munka még sokáig féligazságok, félreértések és nem ismert tények keveréke lesz" – szögezi le a szerző, és végül hozzáteszi: „A babilóniai történelem legfőbb vonzerejét tehát részben az adja, hogy a legérdekesebb kérdések közül többre eddig még nem sikerült választ találni."

Az egyik legkorábbi keresztény nép, a nabateusok virágzó kultúrája szinte nyomtalanul eltűnt, az időszámításunk kezdete táján földet művelő, kereskedő, templomokat építő emberek nyomát maga alá temette a Negev sivatag. Civilizációjuk fővárosát, Petrát csak a tizenkilencedik század elején fedezték fel. Petra, a papok és királyok városa, valamint Sivta, a templomok és ciszternák városa ma közkedvelt idegenforgalmi látványosság, Udi Levy könyve, a Petra – az elveszett civilizáció pedig az ajánlása szerint „gyakorlati tanácsokkal is szolgál az oda látogató turistáknak". Ebben a hátsó borítóról másolt mondatban legfontosabb az „is" kötőszó, a kötet ugyanis a legkevésbé az Ázsia és Afrika között hidat képező Negev bedekkere, hanem inkább antropológiai tanulmány, amely interdiszciplináris módszertana segítségével olyan alapvető kérdésekre keres választ, hogy miként vált egy nomád kultúra egyik pillanatról a másikra az urbánus létmód fellegvárává, honnét szedték a sátorlakók a ma is csodálatra méltó építészeti tudásukat, aminek segítségével szentélyeket, katedrálisokat, gátakat, vízvezetéket, ciszternák rendszerét hozták létre a sivatagban, mi történt, hogy ezer év elteltével visszavedlettek sátorlakó nomádokká, illetve, hogy ez a nyitott és toleráns civilizáció miért vált a történelem áldozatává, amikor mellette egy, a megmaradásáért állandó harcot folytató nép túlélt minden ellene irányuló agressziót.

Az utóbbi kérdést ily módon egyetlen helyen se veti fel a könyv szerzője, aki szinte annak reménye nélkül tanulmányozta a hajdan csak araboknak nevezett nabateusok kultúráját, hogy zsidóként valaha is eljuthat Palesztína azon részébe, ahol a káprázatos történelmi emlékeket személyesen is megszemlélhetné, de a két kultúra közé vont párhuzam egyértelműen mutatja, hogy az idegen civilizáció megértésének szándéka a saját nemzete és vallása megértését is szolgálta.

A nabateusok esetében ugyan nincs sok értelme a nép és a nemzet kategóriájának: a vélhetően a mai Jemen területén volt Sába királyságából elvándorolt, magukat Ábrahám leszármazottainak tekintő arab kereskedők utódai több etnikumhoz tartozó törzseket olvasztottak magukba, és nem csináltak kérdést fajból, etnikumból, vallásból. Többistenhívő, pogány nomádként, majd keresztény, városlakó gazdálkodóként is teret hagytak a másságnak, városaikban az iszlám térhódításának elején is egymás mellett álltak a keresztény templomok és a moszlim dzsámik, és mindenki annak hódolt, akinek akart. Hadseregük ugyan volt, de a kutatások nemigen találtak agresszív tevékenységére utaló jelet, ha harcolt, védekezett. Az ókori körülményekhez képest hihetetlen gyorsasággal növekedett a nabateusok népessége: befogadó készségük, toleranciájuk, gazdasági jólétük, védettségük, a sivatagi körülmények közepette egész éven át megélhetést biztosító, öntözésre alapuló mezőgazdaságuk, magas szintű szellemi-vallási életük csábította a kisebb-nagyobb törzseket, amelyek társultak hozzájuk és beolvadtak közéjük. A nabateusok ősei az időszámításunk előtti hatodik században vándoroltak a sivatagba, ismerték a feltámadás eszméjét, ami természetszerűleg a kereszténységben teljesedett ki, amibe viszont megújulási, befogadási képességük és a változások iránti hajlamuk nyomán beépítettek mindent, amit a hozzájuk csatlakozók hitvilágában és szellemi életében fontosnak találtak.

A sivatagban élő nabateusok nem háborúztak, gyarapodtak, kulturálisan és szellemileg építkeztek, békét, toleranciát, sokszínűséget hirdettek, miközben ugyanabban az időben a környező hegyekben a zsidó nép állandó harcban állt a betolakodókkal. A befelé forduló, etnikailag zárt zsidóság élethalálharcot folytatott függetlenségéért, a nabateusok véráldozat nélkül hajtották Kr. u. 106-ban fejüket a római iga alá, mert a környező provinciák lakosainak tapasztalatán okulva úgy becsülték, az ellenállás csak fölösleges, és katasztrofális veszteségekkel járna. Akkor ezt még nem tudhatták, de megszívlelendő tény, hogy Jeruzsálemet tizenkilenc alkalommal rombolták le. Noha az is igaz, hogy mindahányszor újjáépítették. A nabateusok hasonlóan viselkedtek az egyre agresszívebb iszlám hódítással szemben is. Az ötödik században mintegy százezren népesítették be a Negev sivatagot, száz év alatt háromszáz keresztény templomot emeltek, de az iszlám vallású arab birodalom hetedik században indult térhódítása nyomán a nabateusok újra a vértelen megadást választották, akárcsak a rómaiak esetében, ami után békésen és nyomtalanul eltűntek a történelem süllyesztőjében.

Leszármazottaik vélhetően a beduin törzsekben élnek tovább, emléküket viszont csak az egykori fenséges épületeik maradványai őrzik, amelyek emlékeztetnek a korai kereszténység egy szinte elfeledett szakaszára.

Krisztus születésének idején Júdeát a Földközi-tenger partvidékének kivételével minden oldalról az arab nabateus királyság határolta, de a két nép egymásnak tökéletesen ellentmondó szellemben élt. A nabateusok világi és spirituális vezetői keveset törődtek a törvények és hagyományok lejegyzésével, folyamatos mozgásban voltak, mindent beolvasztottak, amit felhasználhatónak és értékesnek találtak. Udi Levy a zsidó nép antropológiai karakterét Josephus Flaviustól, héber nevén Jószéf ben Matitjáhútól, Krisztus kortársától idézve jeleníti meg: „És akkor itt vagyunk mi, zsidók: nem élünk a tengerparton, de a kereskedelem sem tölti meg örömmel szívünket. És ez az oka, hogy nem látogatunk meg idegen népeket, mert városaink túl messze vannak a tengertől. Földünk jó és termékeny, és megműveljük talaját. A legfontosabb dolog számunkra, hogy fiainkat a Tóra [Mózes öt könyve] és a parancsolatok szellemében neveljük. Életünk célja, hogy megőrizzük ezeket a törvényeket és a Tórát, Isten iránti tiszteletünket, amelyet ezek közvetítenek. Ezenfelül saját életstílusunk mindig is megóvott bennünket attól, hogy a közöttünk élő görögökkel keveredjünk…" A könyvet író Levy a zsidó hitvallással szemben szellemesen megfogalmazta az időközben a civilizáció térképéről letörölt nabateusok létfilozófiáját: „És akkor itt vagyunk mi, nabateusok: királyságunk a tengerpartig terjed. A kereskedés örömmel tölti el szívünket. Gyakran ellátogatunk idegen népekhez. Városaink egy része a tengerparton fekszik. Földünk sivár és terméketlen, de mi mégis megműveljük talaját. Nincsenek írott törvényeink, sok istent tisztelünk, és nyitottak vagyunk a görög kultúra felé anélkül, hogy feladnánk saját identitásunkat.”

A nabateusok nem törődtek etnikai identitásuk megőrzésével, a héberek az egyiptomi szolgaság négy évszázada alatt befelé forduló etnikai közösséggé formálódtak, vallási áldozataikat a szentélyek homályában a szellemi vezetők szűk körében mutatták be, a nabateusok nappal, nyílt területen, lehetőleg magaslaton, hogy az áldozati füst mindenki számára látható legyen. Õk voltak az elsők, akik tömegesen tértek át a keresztény hitre, amivel az etnikai különbségek kérdése értelmét veszítette, s miként a róluk szóló könyv zsidó szerzője leszögezi, egyértelműen ők voltak Krisztus igaz követői, nem pedig a zsidók.

Mindez szép és hízelgő. Viszont hogy is van az, hogy a nabateus királyság és fővárosa, Petra nyomtalanul eltűnt a hetedik században, közvetlenül az iszlám térhódításának kezdete után, míg Jeruzsálem mindmáig megmaradt a judaizmus, a kereszténység és az iszlám világvallások legjelentősebb központjának? Ha valaki el szeretne efölött gondolkodni, haszonnal forgathatja Udi Levy rendhagyó bedekkerét.

General Press Kiadó
Különleges könyv sorozat

Joan Oates: Babilon
Fordította: Valló Gábor. , 312 oldal, 3500 Ft

Udi Levy: Petra. az elveszett civilizáció
Fordította: Zombori Vera. 240 oldal, 2500 Ft

A sorozat újabb kötetei:

Rita A. SCotti: A Szent Péter-székesegyház
Ford.: Szieberth Ádám, 335 oldal, 3500 Ft

Vladimir Fédorovski: Szentpétervár regénye
Ford.: Berényi Pál, 295 oldal, 3200 Ft

 
 
 

Fekete J. József

General Press

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu