buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
A nyerítés esztétikája


2008.07.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Csoda és Kósza egy gödöllői tanyán élnek gazdáikkal, Sajó bácsival és Gyöngyi nénivel. Csoda az okosabb ló (szakkönyveket is olvas), a könyvben végig igyekszik tanítani és rendbe hozni mindent, amit ló barátja, Kósza rendre és rendszeresen és mindig elszúr. Kószát eredetileg Kószálónak hívták, és – nomen est omen – nemcsak fizikailag rohangál, meg kapkod, meg kalandra készen jön-megy, hanem a gondolatai is kószálnak, és fantasztikus „hátsó patalenyomatai” vannak. Sajó bácsi alapvetően joviális, káromkodós és öregedő, de a Tenkes kapitányát is meghazudtoló mutatvánnyal képes kirepülni pl. a Közlekedési Múzeum igazgatójának ablakából, egyenesen Csoda hátára esve (az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért sikerülhetett ez, mert „Csoda ügyesen odaállt Sajó bácsi alá, hogy pont a hátára essen”).

Gyöngyi néninek „szép kis kulturáltan ondolált” feje van, különben meg egyenesen kövér (szerinte Sajó bácsi is olyan kövér, mint ő), és ő is megint fiatal és szép szeretne lenni. És vannak még a tanyán disznók is, akik éppen csak feltűnnek, amikor Kósza szétrúgja a disznóólat, és szerteszét szaladnak a gödöllői dombságon. Magyarországon vagyunk tehát, napjainkban, amikor fából épített „Puszta Pizzéria” nyílik az erdő szélén és Tök Elek az aktuális (egyik) miniszter, ahol virágláda lesz az öreg, fakerekű szekerekből, az ebédlőasztal lábai alatt „híres festők albumai” vannak, „hogy ne legyen ferde az asztal”, és ahol a fű még a Múzeum udvarán is „teli van kakálva”.

Csoda és Kósza hét történetben idő- és térkorlátokat felrúgva majd’ mindenhol megfordul: (sorrendben) egy pizzériában, a Közlekedési Múzeumban, a Marson és a múltban (a dinók korában); és kipróbálnak többféle foglalkozást: lesznek festők, órásmesterek és boltosok. Közben kicsit nagyon morbid vagy undorító dolgok történnek velük – képben erős a szöveg, mint a lórúgás! –: mindjárt a könyv elején Tök Elek komótosan elfogyaszt egy bádogvödörből, cirokhulladékból, szögekből, pizzakésekből, cipőfűzőből készített, kenőolajjal nyakon öntött pizzának nevezett borzalmasságot („minthogy a legkiválóbb külföldi műfogsorral rendelkezett, csak az egyik hátsó, amúgy is laza foga hullott ki, de föl sem tűnt neki a többi gyöngyszem és egyéb vacak között, azt is elfogyasztotta, a drága, külföldi műfogsor pedig jól fogta a bádogot”). És mikor „a pizzavágó szerkentyű” kicsit belevágott a nyelvébe, „minthogy érezte, milyen sós íze van a vérének, csak annyit mondott – á, milyen jó sós! – és evett tovább”.

Aztán Kósza két pofára zabálja majd büfögések közepette köpködi szét a viaszfigurákat a múzeumban (amúgy is folyamatosan zabál), a Marson majdnem megfullad a műanyagzabtól, és mikor köhögni kezd tőle, az eladó „a pofájába löttyintett egy kis benzint” (ugyanis „a Marson a lovak benzint isznak”). Majd – megint csak Kósza – kis félreértés után kifest egy lakást, aminek eredményeképpen „a fal úgy nézett ki, mintha lehányták volna háromféle festékkel. Vastagon csorgott róla a padlóra a lila, a sárga és a piros festék, és színes, mély patanyomok szikkadtak a földön.” Persze lesz egy festéktől összeragadt farka (merthogy a farkával festett), amit hígítóba akar mártani, de azt megint nem találják, ehelyett „a gépzsírtól kezdve a lekvárig, a fűrészportól kezdve a megecetesedett borig, a méztől kezdve az aludttejig mindenbe belemártotta a farkát. Lassan olyan vastag lett, mintha egy másik ló lett volna a fenekéhez kötve”, erről pedig Sajó bácsi azt gondolja, hogy „egy kis ló jön ki belőle”, és mondja is, hogy „de büdös és ronda! Ki gondolta, hogy ilyen gyereket szül a Kósza?”. És közben a kamra fölött, a kicsi szobában táncoló Gyöngyi néni és Sajó bácsi alatt leszakad a padló, ők „beszakadtak a kamrába, a szerszámok közé. Sajó bácsi fejére esett egy zabos hordó, Gyöngyi néni fenekébe pedig beleállt egy csavarhúzó. Ott visítottak, mint két malac, akiket éppen vágni visznek”; a sorban utolsó kannibál néger megeszi a társát; a „lóvá tett” vevőnek meg „a sapka odafagyott a fejéhez”.

Az akciók pedig alig követhetően gyors ritmusban zajlanak, nincsen üresjárat: Kósza szó szerint kirúgja a pizzázó szakácsnőjét, szétverve a konyhát; romba döntik a múzeumot (ártalmatlanná téve „símaszkos, fegyveres múzeumőrök” csapatát); disznóólból és traktormotorból űrhajót építenek, elrepülnek a Marsra. Kósza bekerül a Gödöllői Művésztelepre; egy varázsló kotyvalékával visszamennek az időbe (többnyire „zsákmányállatnak”); kénytelenek órásmesternek állni, és visszaforgatni a mutatóit a világ minden részéről érkező óráknak (igen, a londoni Big Ben óráját is házhoz/istállóhoz hozzák nekik). A karácsonyi zárótörténetben boltot alapítanak, és a hó meg szél meg macskák (zsákban) után Gyöngyi néniből és Sajó bácsiból is áru lesz („kerti törpék”), majd mégis patkó alakú mézeskalácsokat sütnek és árulnak.

A hangulat pedig a kalandok tartalmához illően fergeteges. Ez a két ló tényleg szélvész módjára, fékezhetetlenül trappol keresztül mindenen és mindenkin. A humor elsődleges forrása az, hogy felváltva viselkednek lóként és emberként, ló- és emberlogikával egyaránt működnek (esetleg egy adott szituációban is váltogatják szerepeiket), és helyzetmegoldásaik is kellőképpen hibridek. Természetesen egyenrangú polgárok az embertársadalomban, és emberként beszélnek és beszélnek (tényleg, be nem áll a szájuk), csupa riposzt az egész szöveg. Nemcsak a helyzetkomikumok brutálisak és éppen ezért vaskos kabarétréfába illők, hanem a szópárbajok is a kabarétréfák receptje alapján készültek: két beszélő azt hiszi, hogy ugyanarról beszél, de nem, és ebből mindenféle félreértés, -hallás lesz. Emellett a lovak nyelve a legzseniálisabb gyereknyelv-(paródia), és csupa humor: vannak benne fogalmi félreértésből eredő szójátékok, szó szerinti és átvitt értelem összekeverése szó szerint értelmezett vagy meg/kifordított szólásmondások, egyéni szóalkotások, nagyot hallásból született félreértések, több jelentéssel való zsonglőrködés, találós kérdés átfordítása, van intertextuális humor (sic!) és van „csúnya szó”, „Ökör. Marha. Barom” is jócskán.
Sok ló-főszereplő volt eddig is a gyerekirodalomban, mondjuk csak a legnagyobb lovakat említve Kästner Negro Kaballoja (a Május 35-ből), Lázár Ervin Ló Szerafinja (A Négyszögletű Kerek Erdőből) vagy Szabó Magda Cocója (a Sziget-kékből). De Csoda és Kósza figurája egyikükre sem utal, ők sokkal inkább Astrid Lindgren Harisnyás Pippijének jelenkori megjelenülései: a mosolytól és a maró, szikár szatírától kezdve a harsány, fékevesztett röhögésen keresztül a meghökkentő pofátlanságig (vagy éppen a hímsoviniszta gesztusokig) terjed a palettájuk; Csoda és Kósza szabadok. Nem is annyira a gyerekek, hanem sokkal inkább a kamaszok szabadsága ez: a fizikai és szellemi korlátok nélküli csillapíthatatlan kíváncsiságból eredő habzsolása mindennek. Az egyes fejezetek végi, különböző regiszterű, frekvenciájú és mélységű „zárónyihogások” („Nyí- HA- HA-HA. BRR BRRR! Nyí-í-hi-hi-hi!”) valójában e világmegélés összegzése, véleménynyilvánítása, értékítélete és filozófiája egyben, maga a nyerítés esztétikája: a boldog szabadság érzése („a lovak boldogok, hogyha futnak”). Azt hirdeti, hogy „nagy lónak” lenni és nyeríteni igenis jó!

Ezért nem értelmezhető a pedagógia vagy a konform társadalmi konvenciók, magatartásformák irányából Csoda és Kósza magatartása sem, mert e létállapot szubsztan-cialitásából ered a mindenféle határok és tabuk megdöntése, a szó szerinti és átvitt értelemben vett törés-zúzás is. Emellett persze sok mást, konkrét információkat is meg lehet „tanulni” e lovaktól (Csoda és Czigány Zoltán ugyanis sokszor és érdekesen „magyaráz”), mondjuk mellékesen teremtéstörténetet, vagy Heideggert („miért van valami, és miért nincsen inkább semmi”). De annak is utána lehet keresni, hogy tényleg van olyan, hogy „Fokker repülőgép”, és élt olyan dinó, hogy „pinako-szaurusz”?

Baranyai András illusztrációiban kiegészül a történet még egy talpig „vörös”, kefebajszos Mars-boltosbácsival, egy ősmagyar sámánvarkocsos varázslóval, meg sok egyéb, a Halló István történetéből már ismerős figurával (magyar retro rögvaló gyerekhangra – lásd Kiss Ottó: Szerintem mindenki maradjon otthon vasárnap délután). Csoda és Kósza rajzolt figurái is emblémává válnak: néhány skicc, csak a fontosabb vonalak, de azok erőteljesen – és fülig érő szájjal, „ami egy lófej esetében igazán nagy szó”! Meg is kapták a magyarországi IBBY-től (Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa) Az Év Gyermekkönyve (2007) díjat.

Czigány Zoltán: Csoda és Kósza
Baranyai András rajzaival
Pozsonyi Pagony, 2007
106 oldal, 2300 Ft

 
 
 

Lovász Andrea

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu