buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Nővérem regénye


2008.07.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Történetesen június 13-án, pénteken íródnak e sorok. A néhány évvel keletkezése után most magyarul is megjelent regény, a La Masseria Delle Allodole második mondatában épp ez a dátum szerepel, mint a történetmondó névnapja (Szent Antal ünnepe, így Antonia-nap is). Erre a névre és erre a napra nem kapnám fel a fejem. De a harmadik mondatban azt a személynevet olvasom, melyet a közelmúltban Magyarországon talán csak apám viselt; s a Pacsirtavár szövegét az a dátum köti magához, mely történelmi messzesége ellenére egész életembe belehangzott. Olyan a könyv, mintha tizenegy esztendővel idősebb nővérem írta volna.

A személynév: Jervant. Apám régiesebb átírással, Yervant alakban használta. Örmény keresztnév. Szongott Kristóf A magyarhoni örmény családok genealógiája (1898) című munkájának a hazai örmények finevei lajstromában nem szerepel, tehát ritka lehetett. Igaz, családom apai ágát nem nemzedékek óta itt élő magyarhoni örmények alkották, hanem Isztambulból az 1800-as évek legvégén elszármazottak. Elmenekültek. Õket a dédapa bölcsessége, pénze és szerencséje még 1895 táján, az első tömeges mészárlások idején kisgyermekként útnak indította bolgár, magyar, itáliai, német települések – iskolák, egyetemek – irányába. Mi lett az otthon maradottakkal később…? Erről a családi krónika, mely Magyarországon kb. 1910-től íródik, hallgat (legalábbis az én hiányos ismereteim szerint).

Később: 1915. április 24-én, az örmény holokauszt napján; azokban a véres, gyilkos, elüldöző időkben. Antonia Arslan (1938-ban született olasz irodalomprofesszor) a viszonylag későn tudatosított arméniai eredet nyomába szegődve saját családtörténete egy részének szükségképp némileg elemelt, de erősen önéletrajzi feldolgozását az iszonyatos nap köré szervezte. A mű sokkal nagyobb időegységet fog át – az előzményeket és a következményeket tekintve is –, maga az elbeszélő alakmás igazi szereplőként nincs, nem is lehet jelen az eseményekben, azaz utóidejű narratív omnipotenciájára kell bíznia magát, ám minden mozzanatot a török örményirtás rémtettéhez köt.

A családhistória előadása néhány szerkezeti bizonytalanságával jelzi, hogy Arslan jócskán a hatvanadik életév felett mutatkozott be a nagyepikához forduló szépíróként. A terjedelmes Prológus fölösleges előzetes betekintést enged a família elolaszosodott ágának életébe, főleg a történetmondó önazonosítása, gyermeki énjének beléptetése érdekében. E fogás áldozatokkal jár. Például a sok nyelven – és mindegyiken rosszul – beszélő Henriette néni, illetve majd a csak férfiakat elpusztító vérengzés láttán az anyanyelvén örökre megnémuló kislány figurája a gyengébb ábrázolói effektus felől vetül egymásra. Általában is a mesélő túl gyakran jeleníti meg magát és tudásának teljességével kapcsolatos (természetesen indokolt) kételyeit: a modern regény jó tanulójaként tördeli a textus linearitását. Amit veszít a réven, viszszanyeri a vámon: az énnel a különben is vállalt, erős líraiság felfokozódik. Király Kinga Júlia egy-két szóválasztást nem számítva mesteri fordítása a költőiséget a borzalmak lefestésében is megőrzi. A gyengéd, meghitt, családias című Pacsirtavár (az otthoni azilumról, a szétvágott-vert fészekről van szó) gyönyörű, ahogy csak a legádázabb csataképek, a gyilkosság-piktúra remekei lehetnek gyönyörűek. (Paolo és Vittorio Taviani 2007-ben filmet forgatott a könyv alapján. A mozgókép-ecsettel ők is a tömeggyilkosság feldúló, intő szépségét keresték: a freccsenő vér lesújtó esztétikumát, a török kardtól agyonsebzett, csonka, sugarasan elrendezett holttestek virágfej-szirmosságát a szabad ég alatti, a békét szimbolizáló lak előtti térségen. Az írói szándéktól nem függetlenül egy konkrét népirtást mint modellt iktattak a 20. század poklába.)

Az első rész a Szempad bácsikám, a második a Susanig címet viseli. A két (egy férfi és egy női) személynév strukturálisan és a regényidő terében is pontosan jelöli pusztulás és túlélés tartalmait. Mégis inkább a két fivér, Jervant (az idősebb) és Szempad (a fiatalabb: Jervant sok testvére közül „az egyetlen igazi öccse”) neve emblematikus. Az időben Olaszországba került, megbecsült és gazdag orvos, valamint a szülőföldjén maradt, ugyancsak minőségi egzisztenciájú és közszeretetnek örvendő patikus foglalkozása szerint is az összetartozást jelképezi. Ha a népirtás központi tényét elfeledhetnénk, a regényt Jervant és Szempad meghiúsult találkozásvágyának történeteként értelmezhetnénk (a két cselekményhelyszín váltakoztatása feszült-finom ritmust eredményez). A báty romantikusan látványos, a szeretetet ajándékozó pazarlásban is kifejező hazalátogatást tervez, az öcs a gyerekeit küldené testvére és Velence oltalma alá – tanulni, felcseperedni. A család érzelmi (részleges) újraegyesülése az I. világháború kitörése, a török politikai fejlemények és az előre eltervelt pogrom miatt nem következhet be, illetve a Jervant-nemzedékből csak a nőknek marad rá esélyük.

Valószínűsíthető, hogy Franz Wer-fel A Musza Dagh negyven napja című nevezetes műve mint „minta” Antonia Arslanra is hatott. Mégsem gondolnánk, hogy a török nép bemutatásának e keretek közt lehetséges árnyaltsága (a minden egyedében bűnös többségi nép képzetének elutasítása) a hetvenöt éve íródott, áthallásosan a zsidó sorsot jósló regényből eredne. A figurateremtő érzékenység és beleérzés, az extenzív tárgyi-környezeti hitelesség, az örmények iránt mély elköteleződést, de nem elfogultságot hordozó történet kitűnő íróra vall. Nem csupán a világ nem kevés népének 2005-ben (a vérengzés kilencvenedik évfordulóján) feltámadt érdeklődése, lelkifurdalása vagy szolidaritása magyarázza, hogy a Pacsirtavárat igen hamar lefordították idegen nyelvekre.

Jervant a könyvben Antonia nagyapja – az örményül már egy szót sem tudó másik Yervant az apám. Kettejük – a névrokonok – sorsa egy tágas generációval elcsúszik, s persze radikálisan különbözik. Mégsem vélem indokolatlan befogadói gesztusnak, hogy a szubjektivitását vállaló Arslant helyettem, nekem – és minden, az igaztalanságot és erőszakot elutasító lélekhez szóló „nővéremnek” nevezem. A mozgalmas cselekményű, néprajzilag is színes szövegszövetbe ágyazott adatokat, leírásokat böngészve nagyapám (Yervant apja), Hovhannesian Eghia (1885– 1948) Armenia népe (1934) című könyvét is felütöm. A Musza-Dagh 40 napja fejezet lapjain (az ő ortográfiájával) szóba hozza az áldozatok sorában Varuzsán Dániel költőt (Daniel Varuzsan/Varujan személye Arslan regényétől sem független), s egy bizonyos Pürad Szempadot. Megtudom-e valaha, hogy e Szempad azonos-e Antonia Arslan regényhősével – nagyapja öccsével –, a mártír patikussal…?

Antonia Arslan: Pacsirtavár
Fordította: Király Kinga Júlia
Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008
270 oldal, kötve 2790 Ft

 
 
 

Tarján Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu