buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az „Egyszer volt” biznisz


2008.05.31

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A cím angolul szól igazán jól: «The „Once upon a time” business». És Philip Pullman nyilatkozta, mikor arról kérdezték, hogy mi az üzenete, tanítása Az Úr sötét anyagai trilógiának, ti, ő nem az „üzenet bizniszben” utazik, hanem a fent idézettben. A szó jelentéstartományának megfelelően az érdeklődésen, érdekeltségen túl a szoros jelentéssel vett üzletbe a közelmúltban, a könyvkiadást követve a filmipar is beszállt. Természetesen a közönség elvárásaitól a (jobb kategorizáló szó híján használom) fantasy mozifilmek léte sem függetleníthető, így a kérdés mégiscsak elsősorban az, hogy mi hívja életre a közönség ilyen irányú igényeit. Szociológiai, társadalompszichológiai, médiaelméleti mellett adódik egy esetleges irodalomtudományi, meseelméleti válaszlehetőség is, ugyanis az elmúlt évek sikerfilmjeinek majd mindegyike gyerekkönyvek feldolgozásaként jött létre. A Gyűrűk Ura és a Harry Potter-filmek után, ill. azokkal párhuzamosan 2005-ben Neil Gaiman Tükörálarcával kezdődött a sorozat (magyarországi bemutatója 2006-ban). Ezt követte Christopher Paolini Eragonjának filmváltozata (2006), majd 2007-ben a (szintén Neil Gaiman könyve alapján készült) Csillagpor, és Katherine Paterson 1977-ben íródott, frissen leporolt könyvéből forgatott Híd Terabithia földjére.

Legfrisebben a Philip Pullman trilógia első kötetének megfilmesítését láthattuk Az arany iránytű címmel (a címadás körüli hercehurcát nem részletezném, elég annyi, hogy magyarul már 1997-ben megjelentek a kötetek a Magyar Könyvklubnál, akkor is Északi fény címmel az első – és ez a címe az angliai kiadásnak is, Amerikában persze nem, és a filmcím is az amerikai kiadást követi). Most pedig Holly Black meseregényének adaptációját, A Spiderwick Krónikát vetítik a mozikban.

Az aktuálisan futó – és minden esetben pazar látványvilágú – filmek szerencsére a könyveket is a figyelem központjába állítják, és újabb értelmezési lehetőségeket kínálnak azoknak. Már annyiban is, amennyiben e műfajú filmek, könyvek dömpingszerű mennyisége nemcsak az olvasói elvárások irányából generál újabb kérdéseket, hanem megfejtendő jelenségként szembesít a motivációk feltárásával is. A varázsvilág nagyon is képszerű jelenlétén túl közös a felsorolt művekben egy mögöttes, rejtett, eddig nem is sejtett varázsvilágnak, egy alternatív, lehetséges világnak a sorsfordító megjelenése. Hogy ezek a párhuzamos világok tárgyi konkrétságunk realitásának elszegényedését vagy gazdagodását jelentik, illetve genézisük motivációs bázisának erőssége, legitimitása még további kifejtésre vár. A világok alternálása, a filozófiailag, logikailag értelmezett lehetséges világok folytonos, folyamatos fluktuációja komplex univerzumot teremt. A fikció irányából közelítve ez kiegészül az irodalmi lehetséges világ attribútumaival (ez utóbbi természetesen felül is írja mindenféle metafizikai spekulációnkat, amennyiben a létrejött világok létmódját kizárólag a fikcionalitásban határozza meg). A lehetséges-valószerű modalitáspár mentén történő konstrukciók elsősorban mégiscsak játékok a variációk, próbálkozások nemes értelmében, ám a valóság-képzelet világain történő oda-vissza ingázásban való tájékozódásban nagyon is elkél a segítség.

Sokak szerint Philip Pullman trilógiája, Az Úr sötét anyagai a meseregények nagy inváziójának csúcspontja (pl. a Brit Könyvtárosok Szövetsége a nagy Carnegie-díjat is neki ítélte). Az első kötet eseményeiből készült film nyomán talán elég is lenne erről írni, annál is inkább, mert ez még igazi mese, teozófiai és társadalompolitikai nézetektől kevésbé terhelt szöveg. De a hangsúlyok, a világkép, és a könyv/film körüli egyházi tiltakozás megértéséhez mindenképpen szükséges a trilógia egészének az ismerete. Nos, grandiózus világ a Pullmané. Pontosabban világok, merthogy az általunk ismert világ a maga doktrínáival, társadalmi berendezkedésével, mondjuk titkosrendőrségével együtt csak egy a milliárdnyi párhuzamosan létező világ közül, és csak a második kötetben nyílik rá ablak. A nyitó világ a főszereplő kislányé, Lyráé nagyon hasonlít a miénkhez, valahol Kálvin idején vehetett más fordulatot (a lehetséges világok létezésének magyarázata ugyanis a következő a könyvben: „ugyanúgy, mint a feldobott és leeső pénz esetében: az egyik pillanatban több dolog lehetséges, a következő pillanatban megtörténik az egyik, és a többi nem létezik. Kivéve, hogy a többi világ létrejött. Tehát valójában megtörténtek”).

Így Kálvin János pápa megalapította az „Egyháztanácsi Büntető Törvényszéket, az egyház az élet minden területén abszolút hatalommal rendelkezik”. Lyra és barátja pedig összefognak, hogy útját állják mindenféle felnőttek által kigondolt borzalomnak – melyek központjában egy titokzatos anyag, a Por körüli kutatás áll. A gyerekek a minden kérdésre választ adó aletiométer (ez az a bizonyos arany iránytű) segítségével és egy titokzatos késsel ablakokat vágva, könnyedén közlekednek a különböző világokban. És kalandok zajlanak földön, vízen, levegőben, az alvilágban: nemcsak emberekkel, hanem boszorkányokkal, szirti rémekkel, epetőrökkel (kis repkedő harcias népség), panserbjorne (gigászi jegesmedve-harcosok) hadakkal, vérszomjas hárpiákkal, szellemekkel, lélekszívó Fantomokkal, halálokkal (igen, mindenkinek a saját, személyre szabott, személyhez kötött saját halálával). A végső összecsapásban pedig mindenféle rangú angyalokkal csapnak össze az emberek – természetesen bukottal is, meg diktátori hatalomra szert tett főangyallal, Metatronnal – és magával a Fennhatósággal, aki az általunk ismert nevek közül itt csak és kizárólag a Seregek Ura kontextusban definiálható, különben pedig „vénségesen vén angyal” ráncok közé aszott arccal, remegő kezekkel, motyogó ajakkal, vizenyős szemmel. A történet vége meseregényhez illően a jó győzelmével, és ifjúsági regényhez illően egy gyerekszerelem, az elválás megrázó képeivel zárul.

Philip Pullman könyve nemcsak a szerteágazó, több síkon futó és összekapcsolódó cselekmények komplexitása miatt válik szinte elmesélhetetlenné, hanem a trilógiában megnyitott etikai, metafizikai, teológiai kérdésfelvetések miatt is. A fentebb vázolt szüzsé értelmében a mű tökéletes kalandregény, a szükséges összes morfológiai, poétikai, dramaturgiai eszközökkel felvértezve. Emellett fejlődési regény; a szerző vallomása szerint alapvetően és elsősorban a felnőtté válás regénye. Emellett teológiai traktátus a teremtés rendjének megkérdőjelezéséről, a bűnbeesés etikai hozadékairól. És vádbeszéd a szervezett vallás, az egyházak, pontosabban az egyház nevében elkövetett testi és lelki kegyetlenkedések ellen. Emellett filozófiai eszmefuttatás a test-lélek-szellem triumvirátusáról, a bűn és tudatosság kapcsolódási lehetőségeiről, prioritási kérdéséről, látszat és valóság(ok) metafizikai problémájáról. Emellett folyamatos és folytonos etikai súlypontozású nekirugaszkodás az egyéni szabadság, szabad akarat, szabad választás, determináltság, sorszerűség, kiválasztottság problémáinak; jó és rossz relativitásának. Mert a világokon átívelő és világokat megmozdító végső harc a Fennhatóság ellen mintegy díszlet csupán a könyvekben kibontott hatalmas ívű metafizikai diskurzushoz. És mivel a főszereplők maguk is a gyerekkor és felnőttkor határán egyensúlyoznak, a szerző sohasem eufemizál, nem gügyög. A sarkítások és néhol merész egyszerűsítések vagy éppen a blaszfémia határát súroló megfogalmazások, fikcióról lévén szó, tökéletesen akceptálhatók, és mit sem csorbítanak a létrehozott világ nagyszerűségén. Központi motívumként Lyra és daimónjának sorsa a regény mozgatórugója.

A kislány világában ugyanis minden emberhez egy ellenkező nemű állatalakban megjelenő társ, egy daimón tartozik (később a mi világunkbeli másik főhős, Will is szert tesz egyre), aki az ember lényegének mintegy kivetülése, s attól őt elválasztani nemcsak halálos bűn, de halálos beavatkozás is. A daimónok létét, létmódját, elmúlását, a létükhöz kapcsolódó tabukat felvillantó epizódok a regény legkülönösebb részei. Mert nem csupán a képzelőerő vagy fantázia által teremtett különleges lényekről van szó, hanem a bölcseleti hagyományban nagyon is jelen levő gondolati rendszer mesei, és talán gyerekirodalmi szintű transzformációjáról. A Homérosz, Hérakleitosz és főleg Szókratész-szövegekből ismert daimónok valamennyi értelmezési vetületét játékba kell hozni akár a trilógia címének megértéséhez is. A hagyományban médiumként, isteni közvetítőként, isteni jeladásként, személyes védő szellemként aposztrofált daimónok az ember-Isten kapcsolatában értelmezhetők – itt a felnőtté váláskor nyerik el végső alakjukat, a tudatosság, az eszmélés, az önmeghatározás kontextusában reflektálva az isteni ember, az esszencia és egzisztencia problémájára. A világokat belengő Por, amelyik felnőttekre burokként tapad, és amely rajong az anyagért nem a bűn világba szivárgása (ahogyan a könyvbéli „rosszak” gondolják), hanem maga az isteni rész, a szellem fizikai megjelenülése. Így a fizikai, szexuális éréssel bekövetkező felnőtté válás nem a bűnbe való ismételt szakrális esés, a bukás aktusa, hanem a szellem anyagba szédülésével az emberi lényeg kiteljesedése.

Ezek ismeretében a kérdés az, hogy milyen szinten értelmeződik, (játsszak?) tudatosul mindez egy optimálisan gyerekkorú, kiskamasz olvasóban. A fantasztikus kalandregény mellett mindenképpen nyílik számára egy alternatív világértelmezési stratégia: a felnövés, érés fizikai, lelki és szellemi dimenzióinak képi, mi több mesésen fantasztikus fizikai kivetüléseivel könnyen értelmezhető életvezetési stratégiákat mozgósíthat. Hiszen az ismerősség érzete mellett a befogadást segítik a különleges, egzotikus, vad dolgok, lények metaforikus megszelídítése. Ezen túl az életkorra jellemzően kötelező lázadási, minden értéket minden kérdést megkérdőjelező radikálisan és végletekig szabad gondolkodás lehetősége mindenképpen lenyűgöz bárki olvasót.

Egészen más világ – persze megint világok, ha csak alapvetően kettő is, vagyis igazából csak egy, de rejtett dimenziókkal – Holly Black könyvsorozata, A Spiderwick Krónika. A lezárt első öt kötetből készült a film, és azóta már a boltokban olvasható a kalandok folytatása (A Spiderwick Krónika - A folytatás 1. - A vízitündér dala). Pedig már azt hittük, vége, ugyanis a főgonosz, alakváltó Mulgarath elpusztul, méghozzá elég profán módon: mikor fecskévé változik, elkapja és megeszi egy kobold. Már a befejezés csöppet sem tragikus vagy heroikus voltából is sejthető, hogy sokkal könnyedebb, kizárólag a kalandok, próbatételek mozgatására koncentráló fikcióval van dolgunk. A könyvsorozat ráadásul kétszerzős: a grafikus Tony DiTerlizzinek legalább akkora munka jut, mint a szövegíró szerzőnek. Szóval van itt is egy másik világ, de az éppenséggel a mi világunk része, csak nem mindenki számára látható, ez az egyéb lények világa. Házimanók, koboldok, egy fukka, egy zörgető, egy griff, éhes és vérszomjas óriáskobold, törpék, gonosz tündérek vonulnak fel a kötetekben. Miután a Grace-gyerekek (a 13 éves Mallory és 9 éves iker-öccsei) egy régi házba költöznek, és ott megtalálnak egy ugyancsak ósdi, nagybátyjuk által összeállított könyvet, amelyik arra tanít, „hogyan kell a manókat azonosítani, és hogyan lehet védekezni ellenük”, valóságos háborút indítanak el.

A könyvet, a Manók könyvét ugyanis mindenki meg akarja szerezni (mondjuk olyan funkciójú és fontosságú, mint egy James Bondos ügynöklista). És kötetenként újabb és újabb varázs(?)lények bukkannak fel, hogy zsarolással, lopással, harccal megpróbálják megszerezni a könyvet. A kötetekben egymás után sorra nyílnak fel egy eddig rejtett világ bejáratai, és lexikonba illő pontossággal vetetnek leltárba mindenféle különleges teremtmények. Albumszerűen, míves, ovális keretbe rajzolva le őket, színes, befényképezett, fényes táblákkal kiegészítve, képaláírásokkal, versben megírt rejtvényekkel, térképpel – a könyv maga is a történet része. Amit az olvasó a kezében tart, az ugyan nem a Manók könyve, hanem arról szól, annak folytatásaként íródott, az egyik gyerek írja és rajzolja le a velük történteket, mintegy kiegészítő kötet a nagybácsi bestiáriumához. A kötetek mindegyikének legelején olvasható a gyerekek által írt levél, amelyben ők e kötetek közreadóit figyelmeztetik: a könyvekben írottak, rajzoltak annyira különleges információkat tartalmaznak, hogy még „a szokásos postai út” is veszélyes a kézirat eljuttatatásához. A szerzők (már az író neve önmagában rejtélyes kalandot ígér: „Fekete Tövis”) gyorsan megtértek, hittek, és megerősítették a gyerekek által írottakat a következőképpen: „fejest ugrottunk egy olyan világba, amelynek létezésében sohasem hittünk igazán. Most már tudjuk, hogy a manók világa messze túlnő a gyerekmeséken. Egy láthatatlan világ vesz körül minket”. Egyszóval minden hitelesítési poétikai eszköz bevetve – mégis gyerekléptékű, karcsú, hajszálpontosan azonos terjedelmű kis kötetek születnek, sok-sok rajzzal (éppen olvasni tanulóknak szánva?). A játék azonban nagyon is szórakoztató. Néhol, például a csak varázskővel látható, amúgy láthatatlanul támadó, alattomos, undok és veszélyes koboldsereg támadásakor: hátborzongató. És legtöbbször eljátssza a hátborzongatót: „Mondtuk, hogy ne nézzétek, mégis ezt tettétek”. Az egyes epizódok hitelesen, néhol naturalisztikusan rémséges mivolta és a kötetek egészének fikciós játékjellege különleges ingázást hoz létre: sajátságos befogadási formákat indít be, ám ugyanakkor le is szűkíti a szöveget még élvezettel olvasni képesek körét.

Egy, a klasszikus mesevilág kellékei között otthonosan mozgó, és a fikciós konstrukcióban való gyönyörködésen túl, a varázslények létezését nem megmosolygó szkepticizmussal elfogadó olvasó értékelheti igazán a Holly Black által kitalált/kitálalt világot.

A könyvekben megnyíló párhuzamos/mögöttes világok a mesék világához illően bár veszélyesek, de vágyainkhoz illően varázslatosak. A megfilmesítések pedig méginkább megerősítik e világok kiemelt, különleges státuszát, hiszen az egzotikum, ismeretlenség mindenkori varázsán és az általunk ismert fizikai törvényszerűség esetleges negációján túl ezek a világok valóban káprázatosak. A mesék pompás arisztokratizmusából és ódon fensőbbségességéből táplálkozó látványvilág az elkészült filmek legnagyobb (egyetlen?) vonzereje. Így a világok összehasonlításából a miénk csak vesztesen kerülhet ki. Egyszerűsége, szürkesége – az olvasottak szerint – azonban csak átmeneti. Hiszen potenciálisan az unalomig tudott tárgyaink, viszonyaink, életünk fel nem nyílt burokként rejtik magukban e végtelen világok sokszínűségét.

Philip Pullman: Az Úr sötét anyagai: Északi fény, A titokzatos kés, A borostyán látcső
ford. Borbás Mária, N. Kiss Zsuzsa
Alexandra Kiadó
408, 336, 520 oldal, 1990 Ft

Holly Black, Tony DiTerlizzi: A Spiderwick Krónika: Manók könyve,
A varázskő, Lucinda titka, A Törpekirály fogságában, Mulgarath haragja
ford. Till Tamás
Ciceró Könyvstúdió, 2004-2005
112-112 oldal, 1790–1790 Ft

 
 
 

Lovász Andrea

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu