buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 16, hétfo
Etelka és Aletta napja





















Évfordulók:
1859: Wilhelm Grimm halála
1883: Kós Károly születése (Temesvár)
1991: Vas István halála (Budapest)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egymás között


2009.05.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A Házasságon innen és túl szomorújátékai után furcsa egyveleg-kötettel jelentkezett Háy János. Különös a könyv, már csak sokfélesége miatt is, ám főleg azért, mert az író magánéletéről, családjáról szól. Háy korábban soha nem lépett ki még ennyire a takarásból – legsze-mélyesebb történeteiben is meghagyta utolsó védelmi vonalként a férfit és nőt vagy az anyát és apát, árnyékszínházának örök szereplőit. Most viszont kedves anekdotákat mesél lányáról, fiáról és feleségéről, egyszerűen kisétálva az olvasó elé. Kérdés, hogy ehhez bátorság kell – vagy az együttérzés reménye.

Bár az Egymáshoz tartozókat négy, viszonylag élesen elkülönülő fejezet alkotja, a történetek végső soron összeérnek. A Család idillikus történeteket, az Irodalom rövid prózákat és esszéket tartalmaz, az Út és Idő részben pedig Háy naplót vezet, illetve az idő természetéről elmélkedik; a kötet elején szereplő vidéki kisfiú így változik az utolsó oldalakra budapesti asszimilánssá – mögötte ott a család, az írói karrier, az eddig megtett út, vagyis a könyv tulajdonképpeni váza. Háy erős elbeszéléssel indít; vicces és megindító, ahogy a falusi gyerek faggatja szüleit, hogy hozzájuk miért csak reggel jön a Jézuska, és miért csak olyan kicsi karácsonyfát hoz – mire az apa zavarában a vidékre fogja a dolgot: mert Budapestről indul, és a nagyokat nem bírná elhozni idáig. Eltalált írás, alakjai sematikusak, mégis a szívbe kap, „mint a rosszul vágott, reszelős köröm” – és sejteti a folytatást, a beilleszkedés vágyát, kínjait is. Az ezt követő családi szövegek sajnos kevésbé sikerültek – valószínűleg a kiszolgáltatottság félelme miatt. Ahogy konkrét nevekre és szituációkra vált, Háy azonnal szépíteni kezd: bohókás történeteket mesél fiáról és lányáról, a karácsonyi készülődésekről, és arról, hogy őt, mint aput, mennyire nem lehet komolyan venni. Érthető persze, senki sem vetkőztetné le szívesen nagy nyilvánosság előtt a szeretteit; de akkor minek játsszuk ezt a személyesség-dolgot? Az a Háy, aki másutt olyan egyszerűen, fájdalmasan ír (például – mondd, hogy szeretsz vagy adj vacsorát, ha mégsem) itt ködösít, és egészen az Apák című írásig nem is hagyja abba; utóbbi viszont szeretetteljes és őszinte novella– az apák nemzedékről nemzedékre öröklődő titkáról. A családi anekdoták negédessége már csak azért is zavaró, mert Háy az Irodalom fejezetében nagyon határozottan fogalmaz az ilyen kitérőkkel kapcsolatban: „…a distancia alapfogalom. Megfelelő distancia nélkül nem tudom az előző másodpercet sem megírni, mert senkit sem érdekelnek az írók privát érzései és indulatai, legfeljebb a szeretőjüket.” Az egyoldalú ábrázolásmód viszont minden, csak nem distancia, hiszen éppen hogy meg akar győzni valamiről.

A kötet második egysége érezhető felszabadulást jelent a szerzőnek, hiszen itt magáról és a szakmájáról írhat. Munkanaplói, elemzései, az írás és olvasás fázisairól szóló esszék (Rózsafüzér, Három menet Emma Bovaryval) keresetlenek és pontosak, lehet belőlük tanulni – ahogy a drámaadaptációs írásból is (Nevemre veszlek). Háy ugyanakkor tesz vitatható kijelentéseket, például a Légy jó mindhalálig kapcsán, amit ő is dramatizált. „Az első színpadi változatot maga a szerző követte el, megnyitva ezzel a regény félreértelmezésének helyét. (…) Maga Móricz is élen jár saját munkájának lebutításában” – fogalmaz, természetesnek véve a móriczi szöveg felfrissítését, újraformálását. Egy fejezettel odébb viszont már azon háborog, hogy inkompetens olasz dramaturgok miféle szörnyűséget készítettek a Gézagyerekből (Nápoly, 01.31. – 02.14.), valószínűleg észre sem véve a párhuzamot. Az Irodalom-szekció szakaszát aztán rövid, Csokonai, Petőfi, Krúdy és Weöres alakját felidéző novellák zárják: Háy János erőltetetten viccelődik vagy kedveskedik a hol diáktréfára, hol irodalomtörténeti kivonatra emlékeztető szövegekben – Szindbádot például diszkóba küldi, Csokonaival pedig kocsmában kvaterkázik. A Szabó Magda-nekrológ azonban kiemelkedik ebből a sorozatból: a „szerettem-nem szerettem” tulajdonságlista szép és érzelgéstől mentes számvetés a búcsú után.

Írói tapasztalatai mellett Háy János külön fejezetet (Út) szentel az utazásoknak, az egyes drámák külföldi bemutatóinak is. A helyszínekről (London, Nápoly, Olmutz) közel annyi tudható meg, mint akkori programjairól, és hangulatáról: mit evett, mit ivott, milyen rendezőkkel találkozott. Az író egyébként sokat elégedetlenkedik – különösen a nápolyi etapban – beszámolójából pedig kiderül, mennyire rossz külföldön meg nem értett kelet-európainak lenni, pláne ha a művészetét hasznosság szerint, piaci alapon bírálják el (London). A magánjellegű, sokszor öreges hangvételű beszámolók főleg a jövő irodalomtörténészei számára lesznek érdekesek, s a szerző talán éppen rájuk gondolva emelte be ezt a sorozatot. Mellettük frissnek hat az Aranygyűrű húsz éves története, és nem csak azért, mert vérre megy: Háy lendületes, kemény novellát írt az oroszországi útról, és a közveszélyes avantgárd költőről, aki a szabadságért akár ölni is képes.

Az Út után az Idő ötös ciklusa következik, vagyis a könyv befejező egysége – a fejezetek közötti narrációs és műfaji váltások zavaróak lehetnek, így érdemesebb talán szemelvényenként, s nem folyamatosan olvasni a könyvet. Háy János előbb kissé öncélúan az Idő természetéről elmélkedik, kérdések hosszú sorával bizonytalanítva el magát és az olvasót, aztán válasz nélkül tér rá az elbeszélésekre. Ezek közül a kötet címadó novellája a legszebb: az Egymáshoz tartozók egy házasság pusztulásának életszerű leírása, mese az együttlétben végletesen megkopott férfiról és nőről. Egyetlen utalást leszámítva, Háy itt is a felettes elbeszélő szerepét választja; kívülállásáról csak az Asszimiláns című (először Élet és Irodalomban publikált) esszében mond le, amiben kamaszkorára, beilleszkedési kísérleteire emlékezik. Az írás egyidejűleg vádirat és személyes védőbeszéd, a vidéki származású értelmiségi sértettségtől forrongó apológiája. Itt vagyok, eljöttem és híres lettem akaratotok ellenére is – üzeni a tősgyökeres pestieknek Háy, akár a vámosmikolai Julien Sorel – és ijedt, dacos fenyegetőzése mögött sok szomorúság rejtőzik: szégyellt tájszólás, a vidékiség tudata, mint levetkőzhetetlen füstös ruha; hogy nem érzitek, vagy nem mutatjátok, de szagom van, még ennyi év után is. Az Egymáshoz tartozók végére érve óriási a távolság a vidéki, nagyobb fenyőfáról álmodozó kisfiú és a fővárosban élő asszimiliáns között – jóval nagyobb, mint maga a Budapest– Vámosmikola útvonal. És erről a megtett útról szól tulajdonképpen a kötet összes novellája, esszéje, naplótöredéke is.

Háy János: Egymáshoz tartozók
Palatinus Kiadó, 2009
271 oldal, 3400 Ft

 
 
 

Koncz Tamás

Palatinus Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu