buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Íme, hát megleltem…”


2009.03.25

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

….a Nagyvilág 1964-es augusztusi számában olvashattuk elõször magyarul Pessoa verseit. Nemes Nagy Ágnes a portugál költõ négy versét fordította le és adta közre egy rövid bevezetõ kíséretében. Maga ez a megjelenés is figyelemre méltó, hiszen az 1968-ban napvilágot látott A XX. század külföldi írói címû irodalmi lexikonban közölt – kivételesen: tisztességes – Pessoa-szócikkbõl még kiolvasható, hogy a marxista irodalomértékelés szerint milyen hely jutna a portugál költõnek, de ennél érdekesebb, ha nem is nélkülöz bizonyos misztikus elemeket, hogy éppen ötven évvel Pessoa költõi fölszárnyalása után kezdõdött el magyarországi fölfedezése.

Fernando Pessoa ugyanis 1914. március 8-án,– ahogy késõbb Adolfo Casais Monteiro-nak írt levelében fogalmaz – élete eme „diadalmas napján” teremtette meg másnevû (másképpen: heteronim) költõtársait, a rusztikus vidéki költõt, Alberto Caeirót, a modern világ megéneklõjét, a szenzacionista Álvaro de Campost, és több száz verssorban még aznap délután ki is formálta költõi arcélüket. Nemcsak az egy napra jutó „költõi teljesítmény” mértéke volt páratlan – Pessoa egy írópolcnak használt magas komódnál állva megírta Caeiro A nyájak õrizõje címû versciklusának harminc versét, majd visszatérve önmagához a Rézsútos esõt és Campos Gyõzelmi ódájának majd háromszáz sorát – hanem a költõi átlényegülésnek ez a sajátos formája is, amellyel Pessoa az évek során egy egész költõi coterie-t, udvartartást teremtett maga köré. A két, már említett másnevû költõtárshoz hamarosan, még az 1914-es év júniusában csatlakozott az antikizáló Ricardo Reis, majd évekkel késõbb a csak bizonytalan önálló személyiséggel rendelkezõ fél-heteronim, Bernardo Soares, A kétségek könyvének írója, és még számos korábban vagy késõbb született „irodalmi alak”, akik a „saját maga” költõi integritásához makacsul ragaszkodó Pessoa irodalmi kalandozásainak, vagy mondjuk úgy, szeszélyes átlényegüléseinek megtestesülései voltak.

Pessoa így a 20. századi költészet egyik legjelentõsebb és legtalányosabb – s talán ezért: egyik legolvasottabb és legtöbbet magyarázott – költõi életmûvét alkotta meg, amely a darabokra hasadt én elszemélytelenedõ próteuszi alakváltozásaiban hajlékonyan alkalmazkodott a ráérzõ befogadók vágyaihoz.

Pedig Pessoát, aki az 1910-es évek elején megjelenõ írásaiban alapjaiban akarta átformálni a portugál költészetet, s titokban a nagy eposzköltõ, Camoes helyébe akart lépni hazafias költeményeivel, a maga korában még a hazájában is alig-alig ismerték. A portugál modernizmus folyóirata, az 1915-ben megjelent Orpheu által kavart botrány után, amelyben költõnknek is jócskán része volt, jobbára csak irodalmi körökben tartották számon a nevét, és egyetlen életében megjelent verseskötete, az Üzenet is csak egy barátjának, António Ferrónak köszönhetõen kapott vigaszdíjat a Nemzeti Propaganda Államtitkárság által kiírt pályázaton.

Bár a lisszaboni Ática kiadó az 1940-es évektõl fogva végtelenbe sorjázó kötetekben kiadja újabb és újabb mûveit, Pierre Hourcade pedig a harmincas években lefordítja, és a párizsi Contacts címû folyóiratban megjelenteti néhány versét, nevét továbbra is ismeretlenség övezi – különös módon még az újra olyannyira fogékony magyar nyugatos költõknél, s a portugállal többször is kokettáló Kosztolányinál sem találunk említést róla. Mintha rajta is beteljesedne a lángelme végzete, amelyrõl Herosztratosz címmel összegyûjtött elmélkedéseiben beszél, ahol azt írja, hogy egy-egy korszak lángelméjû alkotója csak ötven évvel feltûnése után talál megértõ befogadókra.

Ez lett volna hát az az ötven év, amelyre Nemes Nagy Ágnes fordításai kapcsán utaltunk, akiben Pessoa az 1950-es években kirobbanó „hirtelen és majdnem meghökkentõ népszerûsége” nyomán ébredt fel az érdeklõdés a portugál költõ munkássága iránt. A Nagyvilágban megjelent négy vers, az Önlélekrajz, a Sebestyén, Portugália Királya, az Ez a régi szorongás és a Kálvária, VI. stáció még az ismerkedés bizonytalanságát hordozza magán. Eltekintve attól a tárgyi tévedéstõl, hogy a fordító az Ez az õsi szorongást a portugál költõ egy másik verse, a Trafik részletének tûnteti föl, bizonyos metrikai problémák is megjelennek: az Önlélekrajz és a Kálvária szabályos 7 illetve 10 szótagos sorai felbomlanak egyenetlenné válnak, megtörve az eredeti jambikus lejtését. Mindez arra utal, hogy az ismerkedés még közvetítõ úton történt. Nemes Nagy Ágnes valószínûleg Armand Guibert L’Homme Quadruple címû tanulmánya és szabad versben történt fordításai nyomán jutott el a portugál költõhöz.
Kálnoky László néhány fordítása után Somlyó György vállalja magára Pessoa magyarországi népszerûsítését. Nemcsak a verseit fordítja, hanem az ugyancsak a Nagyvilágban megjelent Költõparadoxon címû írásában – amelyben az Autopszichográfia címû verset elemzi – már a portugál költõ modern, elszemélytelenedõ mûvészi attitûdjét is felvázolja, Thomas Mann Tonio Krögerének ellentmondásait és Borgesnek az alkotó kettõsséggel kapcsolatban megfogalmazott költõi vízióját megidézve, Pesso-át belehelyezi a magyar olvasók világirodalom-képébe.

Somlyó György 1969-ben, az Európa Kiadónál Ez az õsi szorongás címmel megjelentetett kötete hozza el Pessoa áttörésszerû megismerését Magyarországon. Ez a 72 versfordítást tartalmazó, 187 oldalas, négyszögletes könyvecske, bár vannak benne olyan enyhén disszonáns elemek, mint az, hogy a fordítás egy brazil kiadású eredetibõl (Fernando Pessoa: Obra Poética. José Aguilar kiadása, Rio de Janeiro, 1960) készült, kultuszkönyvvé vált a magyar értelmiség körében. Példányait vallásos tisztelettel adták egymás kezébe olvasói, mi több hamarosan hiánycikké vált a közkönyvtárakban, ahol három-négy évvel késõbb már alig lehetett egy-egy példányára ráakadni.

Somlyó hajlékony, árnyalt, bár az eredeti gondolatiságát helyenként jajongóan tragikussá, máshol pedig hányavetien frivollá hangszerelõ fordításai évtizedekre meghatározták a hazai Pessoa-képet. Nem kevésbé a kötethez fûzött utószava, amelyben a költõ másnevû, azaz a portugál irodalomtörténet-írásban szentesített elnevezéssel heteronim alakjainak megszületését nem tudatos énvesztésként, hanem a költõi én darabokra hasadásaként értékelte, s ezzel akarva-akaratlanul misztifikálva, a mélylélektani értelmezés, értelmezhetõség irányába terelte Pessoa befogadását.
Bár idõközben másoktól is jelennek meg fordítások, Tótfalusi István portugálból lefordította Ricardo Reis ódáját a Hesperidák kertje címû, 1971-ben megjelent antológiába, de Somlyó György maradt Pessoa fáradhatatlan tanulmányozója és fordítója a nyolcvanas évek közepéig, amikor a költõ születésének és halálának egymásra torlódó ötvenedik és századik évfordulója (1985/1988) alkalmából újra megszaporodnak a publikációk. A Nagyvilág több számában is közli fordításban a verseit és a fél-heteronim Bernardo Soares A kétségek könyvének részleteit, a Helikon Kiadó Arc többes számban címmel kiad egy 92 verset tartalmazó válogatást, amelyben újdonságként szerepel néhány a költõ angol szonettjei közül, Várady Szabolcs fordításában. A Kráter Kiadó a következõ évben megjelenteti A kétségek könyvé-nek rövidített, az eredeti szövegeinek mintegy egyharmadát tartalmazó változatát, majd pedig Nemzet, Emberiség, Isten címmel a költõ elméleti írásaiból válogatott rövidke gyûjteményt, 1994-tõl kezdve az Ictus majd pedig az Íbisz Kiadónál megkezdõdik a költõ munkáinak teljességre törekvõ, az idõközben Portugáliában megjelent kritikai kiadás eredményeit és adatait felhasználó kiadása.

Egy ilyen öncélú költõieskedéstõl mentes, informatív, tényszerû kiadás, amely megbízhatóan eligazítja az olvasót a pessoa-i életmû labirintusában, annál is inkább szükségszerûnek látszik, mert idõközben a portugál költõ beízesült a magyar olvasók tudatába, állandó olvasmány, mottók szerzõje, irodalmi mûvek része, rendszeres hivatkozási alap mi több reklámreferencia és polgárpukkasztó mûvészeti megnyilvánulások fõszereplõje lett.

Ablonczy László egy visszaemlékezésébõl tudjuk (Magyar Nemzet, 1997. december 27.), hogy Ruttkai Évának esti olvasmánya volt Pessoa, olyannyira, hogy életét a költõ „futva élek, de egyenesen” verssorával jellemezte, Temesi Ferenc a Por címû regényének Trafik szócikkében a világirodalom legnagyobb filozófiai költeményének nevezi a költõ hasonló címû versét, Királyáldozat címû regényében pedig beszámol arról, hogy egy Pessoa vers hatására talált rá készülõ regénye címére: „Egyetlen szabadon választott gyakorlatot engedélyeztem számomra, egy Pessoa-kötetet. És hol nyílt ki: »Híd-honban a híd valóságosabb, Mint a partok, melyeket összeköt; Így világunkban – merõ kapcsolat – Szeretõnél a szerelem több« Ekkor határoztam el, ki tudja, hanyadszor, hogy a regény címe Híd lesz.”)

Ezek után egészen természetesnek vesszük, hogy Tõzsér Árpád a Finnegan halálában megidézi a portugál költõt, Tóth Erzsébet Lisszaboni járat címû versében az ablakban álló Pessoa – „Az én ablakomban Fernando Pessoa áll” – alakja többször is felsejlik, Bogdán László pedig Pessoa-parafrázisokat készít, s Átiratok múzeuma címû versében arról ír, hogy „pessoa feladja a leckét a heteronimáknak, és nekifog megfesteni önarcképét”.

A kilencvenes évek elején, a Nemzet, Emberiség Isten kötet megjelenése után a politikai sajtó és a politikusok is felfedezték maguknak Pessoát. A Világ címû politikai hetilap 1990-es évfolyamában – a demokratikus átalakulás idõszakában – megjelent A politikai szavazás elmélete és A közvélemény címû írása, egy – amúgy mûveltnek mondható – politikus pedig így dohogott magából kifordulva, amikor meglátta, hogy a Dunán végigúszott a Magyar Korona másolata: „Egészséges demokráciákban az új szobrok a mindennapi életrõl szólnak, s ha esetenként híres embereket ábrázolnak, õket is a hétköznapok közegébe helyezik. Fernando Pessoa, a nagy portugál költõ egy lisszaboni kávéház teraszán ugyanolyan széken üldögél bronzba öntve, mint a mai látogatók.”

Manapság pedig már elég a Pessoa keresõszót beírni valamelyik internetes keresõbe, máris tucatjával jelennek meg a költõvel kapcsolatos bejegyzések, a lelkes versrajongók által saját honlapjukra másolt versektõl kezdve az interjúk hivatkozásain át egészen Pessoa olyan szofisztikált megidézéséig, mint a 2000-tõl fogva a Balkon honlapján kerengõ Bambuszlevél akció címet viselõ munka. Ebben a „Július Gyula és Szipõcs Krisztina elektronikus levelezése avagy furcsa regény, a hõsök jellemfejlõdésével, de végkifejlet nélkül” alcímmel közreadott performance-szerûségben egy Lisszabont megjárt festõ számol be arról, hogy miképpen vezette orránál fogva a kiállításának megnyitójára érkezett kritikusokat a portugál költõ heteronim alakjainak átalakított nevével (Fernanda Caeiro, Ricardo Soares, Prof. Dr. Bernardo Reis) fémjelzett mûveivel.

Ez a felszabadult közvetlenség, amellyel Pessoa alakját és szövegeit kezeljük – „Egyél csokoládét, gyermekem, egyél csokoládét!...” – olvashatjuk A csokoládé a boldogság forrása címû könyv hirdetésében a Pessoának tulajdonított mondatot, amelynek folytatásaként megtudhatjuk, hogy „Sok más poétához hasonlóan õ is mindig készenlétben tartott az íróasztalán egy-egy tábla csokoládét” – egyértelmûvé teszi, hogy a költõ maradéktalanul átszõtte mindennapjainkat, mint elõdeinkét egykor a romantika korában nemzeti sorskérdéseinkre gyakran megidézett eposzköltõ, Camoes, akit Kemény Zsigmond Élet és ábránd címû regénye fõhõsének is megtett, vagy mint Bérczy Károly nagyhírû Anyegin fordítása.

Bízvást örülhetünk annak, hogy egy költõ ennyire az életünk része lett, még akkor is, ha nemegyszer csak puszta áruvédjegynek használják, hiszen a csokoládéra vonatkozó szavaira még nem akadtunk rá mûveiben, s tudjuk, hogy a poharazgatást elõnyben részesítette a csokoládé majszolásánál, de az irodalom felelõs mûvelõinek azért továbbra is azon kell dolgoznia, hogy ezek a köznapias, játékosan groteszk, parodisztikus megnyilatkozások elhelyezhetõk legyenek egy megbízható alapokon nyugvó koordináta-rendszerben.

Remélni remélhetünk, de sajnos ugyanez a hányaveti, mindent bekebelezõ, üzleties attitûd sejlik fel abban a nemrég megjelent, amúgy szép küllemû Pessoa verseskötetben, amely a költõ egyik verse után a Portugál tenger címet kapta.

Már a fülszöveg is bombasztikusra sikeredett azzal, hogy írója Pessoa hatását belelátja Weöres Sándor Psychéjébe, Esterházy Péter vagy Parti Nagy Lajos hasonló mûveibe. Nem kevésbé érdekes felvetés az sem a részérõl, hogy Octavio Paz vagy Borges elõszeretettel idézik õt mûveikben. A mexikói költõ valóban írt egy esszét Pessoáról, El desconocido de si mismo címmel (amelyet csak azért idézünk eredetiben, mert lehetséges magyar fordítása – Önmaga számára ismeretlen – elég furcsán hangzik), de Borgest mindmáig hiába igyekeznek a kutatók kapcsolatba hozni Pessoa személyével vagy költészetével.

A fülszöveg záró kitétele, miszerint „a fordító portugál eredetibõl ültette át a verseket” sutaságával sértõ. Írója ezzel talán dicsekedni akart, hogy a kötet fordítója tud portugálul, s következésképpen portugálból ültette át a verseket, aminek semmiféle bizonyítékát nem találjuk, mert a kötetbõl sajnálatosan hiányzik a fordítás alapjául szolgáló kiadás. Ha viszont arra utal, hogy végre megjelent egy olyan Pessoa-kötet, amelyet portugálból fordítottak, akkor ezzel a portugál költõ korábbi fordítóinak a munkáját, és olyan mûfordítók portugál tudását kérdõjelezi meg, mint Somlyó György, az A Lusiadákat magyarra átültetõ Hárs Ernõ, vagy a galego-portugál barátdalokat fordító Ladányi-Turóczi Csilla.

A könyvbe belelapozva újabb meglepetésekkel találkozunk. A kötet nyitó verse egy feltehetõen 1930 után született vers, amelyet egy 1913-ban majd egy 1914–15-ben írt költemény követ, s ezek után következik az 1934-es Christian Rosenkreutz sírjára címû versciklus III. darabja, nyomában pedig a költõ ars poética-jának is tekinthetõ, 1911-es Elemzés. Ez az idõbeli következetlenség, ide-oda ugrálás a továbbiakban is folytatódik, ami még a versek azonosítását is megnehezíti. Nem tudjuk, kinek fáj majd a feje miatta, de a versek egy részének eredetijét csak hosszas töprengés és keresés után lehetséges csak föllelni, ugyanis a címmel rendelkezõ versek eredeti címe nem, csak elsõ sora jelenik meg a fordítás fölött, különös, eddig még nem tapasztalt megoldásként. Ráadásul a magyar címek sem segítenek az azonosításban, mert gyakorta nem is emlékeztetnek az eredetire: a fordító vagy a szerkesztõ szeszélyébõl így alakult át az Autopszichográfia, amelyet Nemes Nagy Ágnes finom érzékkel Önlélekrajz-nak fordított, Élveboncolássá, a már Tovadübögõ órák címmel megjelent Passagem das Horas, azaz ’az órák múlása’ érthetetlen módon Idõkapuvá, hogy csak a legkirívóbb példákat említsük. Itt áll hát az olvasó a tõvel-heggyel összehányt versek elõtt, s nem tudja, egy valaki által szentesített, valamely rendezõelvet követõ sorrendet követett-e a szerkesztõ, vagy a fordító jutalomjátékként maga állíthatta sorba a verseket, csapongó érzelmeit követve, s figyelmen kívül hagyva a portugál kutatók és irodalomtörténészek aprólékos munkájának eredményeként rögzített kronológiát.

A könyv fordítója azonban nemcsak a kronológián, hanem bizonyos irodalomtörténeti hagyományokon is könnyedén túllép: a Pessoa-szakirodalomban bevett, Caeiro-val, Campossal és Reissel kapcsolatban használt heteronim, a Bernardo Soareshez kapcsolódó fél-heteronim figura valamint a többi teremtett „irodalmi alak” elnevezést dacosan alteregóra cseréli utószavában, amellyel nemes egyszerûséggel agyoncsapja a pessoai költészet lényegét.

Emlékezzünk, Ruttkai Évának kedves esti olvasmánya volt Pessoa, feltehetõleg a Somlyó György által fordított kötet. A Portugál tengert azonban jobb ha csendesen lecsúsztatjuk az ágy mellé, s halkan elmormoljuk a kötet 14. oldalán található Leköszönés elsõ szakaszának zárósorát: „Viszlát, álmok és csömör tarka trónja!”

 
 
 

Pál Ferenc

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu