buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. december 15, vasárnap
Valér napja





















Évfordulók:
1822: Verseghy Ferenc halála (Buda)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„…ma is bátran oda merem írni bármelyik könyvem alá a nevem”


2009.03.25

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„A nagyapám azt szokta mondani, hogy a politika olyan, mint az idõjárás. Ha rossz idõ van, vigyél magaddal esernyõt. Vagyis hogy határold el magad tõle. Neki ez különben nem sikerült, ülnie kellett a sztálini lágerekben. De hála Istennek túlélte, és hajlott korában, ágyban, párnák közt halt meg.”
 

– Abban az idõben, amikor írni kezdett, gondolta-e, hogy a mûvei ennyire ismertek, olvasottak és népszerûek lesznek? Kinek kezdett el írni: a kiadók – és ily módon a széles olvasóközönség –, vagy önmaga, az asztalfiókja számára?

Alapvetõ motivációként az írás folyamata iránti szeretetem szolgált, amely aztán meg is határozta késõbbi pályámat. Elképzelt közönségemet a hozzám közel álló emberek, a barátaim alkották, akik rendelkeztek bizonyos mûveltséggel, és az enyémhez hasonló elképzelésük volt az emberi értékekrõl. Sohasem gondoltam, hogy olvasóim száma ilyen hatalmas lesz.

– Miként változtatta meg az írói pálya az életét? Mit jelent az Ön számára az irodalmi siker?

Önmagában véve az irodalmi alkotótevékenység nem változtatta meg az életemet: sosem álltam állami alkalmazásban, nem jártam kilenctõl ötig tartó hivatali munkába. Elõbb aspirantúrát végeztem, aztán hosszú ideig nem dolgoztam, majd 1979-tõl színházban dolgoztam, ami igazi alkotómunkát jelentett. Az irodalmi siker azonban tényleg megváltoztatta az életemet. A gyakorlatban ez alapvetõen azt jelenti, hogy sokkal kevésbé vagyok már szabad ember, rengeteg elvégzendõ feladatom lett, kapcsolatot kell tartanom az újságírókkal, benne kell lennem mindenféle más nyüzsgésben, ami sok idõt és energiát rabol el. Ráadásul a dolog gyakran értelmetlen is. Kilépni belõle pedig túlságosan is nehéz.

– Van-e a mûvei közül kedvence, vagy minden írását egyformán szereti?

Szerencsére ma is bátran oda merem írni bármelyik könyvem alá a nevem, nincs szükség az átírásukra vagy a javítgatásukra. Hacsak nem a sajtóhibákéra. De minden könyvem – az enyém, és egyiket sem tudnám közülük elõnyben részesíteni.

– Véleménye szerint van-e annak jelentõsége, hogy egy író férfi vagy nõ? Van-e különbség a férfi vagy a nõíró által írott irodalom között? Hogyan viszonyul az úgynevezett „nõi irodalomhoz” és a feminista irodalomkritikához?

Úgy gondolom, hogy ez a különbség nagyon sok szinten létezik: például a témaválasztásban, az élethez való viszonyban, a konfliktusok megoldásának módjában. Ugyanakkor úgy vélem, hogy sokkal nagyobb különbség fedezhetõ fel a jó irodalom és a rossz irodalom között, mint a „férfi” és a „nõi” irodalom között. Tulajdonképpen ezzel már válaszoltam is a „nõi irodalomra” vonatkozó, második kérdésére. Oroszországban manapság kitûnõ nõírók dolgoznak, még ha nincsenek is sokan. De hát elsõrangú férfiíróból sincs túl sok. Ha kritika jelenik meg egy rossz könyvrõl, amelyet nõ írt, egy pillanat alatt felmerül a „nõi irodalom” témája. Ha viszont olyan könyvet szidnak, amelyet férfi írt, sohasem hangzik el a „férfi irodalom” kifejezés. Ha figyelembe vesszük, hogy a nõi író mint a kultúra tömegjelensége a 19. század végi Angliában jelent meg, majd valamivel késõbb Európában és Amerikában is, akkor azt mondhatjuk, hogy az irodalom létezésének ideje alatt a férfiak összességében sokkal több rossz könyvet írtak, mint a nõk. Ami pedig a feminista irodalomkritikát illeti, nagyon keveset tudok róla. Egyáltalán, nagyon kevés kritikai írást olvasok, nem jut rá idõm.

– A klasszikus irodalomból kik voltak meghatározóak a mûvészete számára?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni. Az irodalmi ízlésem meglehetõsen konzervatív: az antik görög és római költészettõl Joszif Brodszkijig, Lev Tolsztojtól Andrej Plato-novig terjed. Nagyon sok nevet fel tudnék sorolni, de nem mondanám, hogy azok rám nézvést meghatározóak lettek volna. Arról, hogy kik hatottak rám, a szlavisztikai intézetek hallgatói és doktoranduszai disszertációkat írnak, amelyeket azonban ritkán van alkalmam olvasni.

– Véleményem szerint a kortárs orosz irodalomban az ön mûvészete igazi unikális jelenségnek számít: senkiével sem összetéveszthetõ hang, senkiével sem felcserélhetõ mesélõkészség, senkiével sem összevethetõ képesség az élet apró dolgainak megjelenítésére… Milyen a kapcsolata a kortárs orosz irodalmi élettel, a mai orosz irodalom képviselõivel?

Köszönöm az elismerést. Úgy vélem, a 20. század második felének orosz irodalmában a legjelentõsebb mû Venyegyikt Jerofejev Moszkva – Petuski címû poémája. Nagyon nagyra értékelem Ljudmila Petrusevszkaja utolsó regényét, az Elsõ számú, avagy az egyéb lehetõségek kertjében címût. Nemrégiben elolvastam Vlagyimir Makanyin egészen frissen megjelent regényét, az Aszant, amely nagyon vegyes, részben negatív visszhangot váltott ki. Nekem nagyon tetszett. Azt hiszem, ez a csecsen háborúról szóló regény igazi felfedezésekkel szolgál, irodalmiakkal is, meg általános emberiekkel is. Én magam nem tartozom bele abba, amit irodalmi életnek szokás nevezni. Én csak írok néha egy-egy könyvet. Ami pedig az irodalmi élet képviselõit illeti: hát igen, mint mindenütt, itt is vannak szimpatikusabb és kevésbé szimpatikus egyéniségek. De ki veszi magának a bátorságot és ki olyan ostoba, hogy nyilvánosan kijelentse, kit szeret és kit nem olyan nagyon?

– A mûveiben részletesen és zseniálisan leírja annak a kornak (a sztálini idõszaknak, a brezsnyevi „pangás” éveinek) hétköznapi életét, amelyben az adott regény cselekménye kibontakozik, miközben a „fontos” történelmi és politikai események háttérbe szorulnak. Számomra ez azt jelenti, hogy az ön véleménye szerint az ember valódi élete nem, vagy csak kis mértékben függ attól a kortól, amelyben él. Így van-e ez?

Igen. Közel áll hozzá. A nagyapám azt szokta mondani, hogy a politika olyan, mint az idõjárás. Ha rossz idõ van, vigyél magaddal esernyõt. Vagyis hogy határold el magad tõle. Neki ez különben nem sikerült, ülnie kellett a sztálini lágerekben. De hála Istennek túlélte, és hajlott korában, ágyban, párnák közt halt meg. A másik nagyapám, aki nála többet töltött börtönben (1933-tól 1955-ig), a szabadulását követõen egy évvel, de még a számûzetése ideje alatt halt meg. Mindig is sokat beszélgettem a nagyapámék-nagyanyámék nemzedékéhez tartozó emberekkel, és azt tapasztaltam, hogy ezeknek az embereknek legjava még a legkegyetlenebb idõszakokban is képes volt megõrizni a személyiségét és az erényét. Az a történelmi háttér, amelyen az életük zajlott, rettenetes volt. Hogy az ember egyáltalán ne vegye figyelembe ezt a „színpadi díszletet”, lehetetlen lenne írni. Néha azonban a fontos esemény valahol oldalt, csak a szemünk sarkából láthatóan zajlik, és ez rendkívül fontos. Függetlenedni a történelmi eseményektõl lehetetlen. Nem venni részt az össznépi és mindenki által elfogadott aljasságokban azonban igen is lehetséges.

– Mûveinek fõhõsei gyakran különleges egyéniségek, abban az értelemben, hogy sok szállal kötõdnek más szereplõkhöz, ugyanakkor rendkívül magányosak. Ilyen Médea is, akinek nagy családja van, de neki magának nincs gyermeke; ilyen Kukockij is, akinek szintén van családja, de vér szerinti gyermeke nincs; ilyen Surik is, akinek rengeteg szeretõje van, de az egyetlen közülük, akit talán igazán szeret, azt mondja róla, hogy „mintha kicsit szent lenne. De tiszta balfék”. Az ön véleménye szerint tényleg ilyen reménytelenek az emberi kapcsolatok?

Pedig a magányosság témájához még el sem jutottam. Nem tudom, lesz-e valaha rá idõm, energiám, belsõ késztetésem. Az emberi kapcsolatokat pedig nemcsak hogy nem tartom reménytelennek, hanem úgy gondolom, hogy ez az a ragasztóanyag, amely mindent összetart, és amelyen minden nyugszik. Errõl különben Borisz Paszternak írt zseniálisan, mind a költészetében, mind a prózájában.

– Írásaiban gyakran olvashatunk rengeteg érdekes emberi sorsról. A kortárs orosz irodalomban nem tudok még egy olyan íróról, aki két-három bekezdésben ilyen plasztikusan tudna ábrázolni egy embert, megeleveníteni egy emberi sorsot. Honnan veszi az anyagot a szereplõihez és sorsukhoz?

Sosem voltam híján a történeteknek. A problémám inkább mindig az volt, hogy túlságosan is sok van belõlük, egyszerûen igényt tartanak rá, hogy figyelmet fordítsak rájuk. Körbe vagyok véve velük. Itt vannak mellettem. Amott, kicsit távolabb is egy. Soha életemben nem használtam fel „idegen”, vagyis valaki mástól hallott történetet.

– A Daniel Stein, tolmács címû regénye, azt mondhatjuk, szokatlan az ön eddigi írásmûvészetében: bizonyos értelemben dokumentumregénynek minõsül. Mi vonzotta a hõs prototípusának életleírásához, Daniel Oswald Rufeisen életéhez?

Az a hatalmas megrázkódtatás, amelyet a hõsöm prototípusával, Daniel Oswald Rufeisennel történt találkozás tett rám. A könyv pontosan annyira dokumentumjellegû, hogy ne lehessen kiírni a borítójára, hogy dokumentumregény. A hõsömnek más nevet adtam, más környezetbe helyeztem, de meghagytam élettörténetének szinte minden elemét. Hogy mi vonzott mindehhez, nem tudom megmondani. Borzasztóan fáradságos munkát jelentett, és azt a kérdést, hogy vajon mi késztet erre a szenvedéssel teli munkára, én is feltettem magamnak. De válaszolni nem tudtam rá. Valamiért nagyon fontosnak éreztem.

– Magyarul eddig hat könyvét olvashatjuk. A Daniel Stein, tolmács magyar fordítása a XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál elõtt jelenik meg a Magvetõ Könyvkiadónál. Magyar olvasói nagy örömmel fogadják, hogy a Könyvfesztiválnak ön lesz a díszvendége. Hogyan készül a magyarországi utazásra, a Könyvfesztivál programjaira?

Ha ezt készülõdésnek lehet nevezni, akkor március közepétõl a Daniel Stein, tolmács címû regényem német nyelvû megjelenése kapcsán részt fogok venni néhány rendezvényen németországi városokban. A rendezvénysorozat Stuttgartban zárul, ahol átvehetem az Alekszandr Meny-díjat, amelynek nagyon örülök: jó ismeretségben álltam ezzel a nagyszerû emberrel, tudóssal és pappal, akit 1990-ben meggyilkoltak. Daniel Rufeisenrõl éppen tõle hallottam legelõször. Vegyük úgy, hogy ez az utazás lesz a magyarországi utamra történõ elõkészület.

 
 
 

Goretity József

 
Osztályzat:



 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu