buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Résztvevő Kórtanú


2003.12.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Azon kevesek egyike, akik nem tagadják meg, nem retusálják, nem színezik át a múltjukat. Pedig – akár mindazoké, akik részesei és tanúi voltak a huszadik század történelmének, a politikai, tudományos, kulturális és egyéb históriáknak egyaránt – természetesen az ő személyes története sem volt egynemű, egysíkú. Az erkölcsi tudat, az értelmiségszociológia kutatójaként sem zárkózott soha elefántcsonttoronyba. S nem csupán azért, mert úgysem hagyták volna. Eredendő összetettség jellemezte alkatát, szemléletét: távlati látás és közelképkészítési hajlam. Kételkedéssel vegyes (vakhitbe át nem csapó) meggyőződés. A tudományos és közéletben a külső-belső megközelítés, az elemzés elemi igénye, afféle „bent is vagyok, kint is vagyok” – az ő szóhasználatával élve –, ajtó és ablakfélfa szerep. Más szóval: a bejáróé és kijáróé, a hatalom és a szellem emberei között közvetítőé, tolmá-csolóé. S mindeközben: töprengő tudós, tényeket feltáró-értelmező gondolkodó. Aki éppúgy kutatta-vizsgálta például az értelmiség történetét, amiként a hatalom rejtett dimenzióit, Bibó István vagy Erdei Ferenc munkásságát, vagy éppen, mint legutóbb: Kádár János politikai életrajzát. Fölkutatva, egybegyűjtve, rögzítve, esszenciába sűrítve mindazt, amit tapasztalt, s amin aztán – mivel kiderül: még ami úgy volt, ahogyan, valójában az is másképp –, bár amúgy nem csodálkozós fajta, ő maga is elámult.
 

Milyen sajátos történeti, utókori, netán személyes okok indokolták, hogy éppen Kádár Jánosról készítsen kétkötetes, majd’ nyolcszáz oldalas monográ-fiát?

Kádár János politikai életrajzának (Szabad Tér Kiadó, Kossuth Kiadó 2001, 2003) megírása nem pusztán a magam érdeklődésén, elhatározásán múlott. A kilencvenes évek közepén a politikai közbeszédben, de a szélesebb társadalmi közvélekedésben is vita tárgyává vált Kádár János politikai pályájának, személyének megítélése. Egy nála ifjabb nemzedék tagjaként, de kortársaként tanúja lehettem a korabeli eseményeknek, vagy inkább cselekvő szemlélője. Mert a politikában pozícionált ugyan nem voltam, de bizonyos értelemben – a Valóság című folyóirat szerkesztőségében munkálkodva, illetve a Szociológiai és Szociálpolitikai intézet igazgatójaként, továbbá egyetemi tanárként – azért közszerepet is betöltöttem. Úgy, hogy egyszerre voltam bent is, kint is, afféle „ablak- vagy ajtófélfa” helyzetben. Mert ha nem lettem volna belül, aligha vehettem volna részt a szociológia hazai intézményesítésének folyamatában. S ha nem vagyok egyszersmind kívül is, nem őrizhettem volna meg azt a megfigyelői posztot, gondolati-érzelmi távolságtartást, amely nélkül szakmámat művelni lehetetlen. Hát innen ered az érdeklődés, innen az indíttatás, ilyen élményanyaggal és tapasztalatokkal dolgoztam. S az említett vitához úgy kívántam hozzászólni, hogy az általam is megélt történetet, történelmet mennél inkább tárgyiasítsam. Fél évtizedes (hazai, szovjet, stb.) levéltári és egyéb, nemegyszer kalandos forráskereső munkámban arra törekedtem, hogy mennél teljesebben megismerjem és megértsem a birodalom egyik perifériájának mozgásait. Mert e nélkül természetesen Kádár János politikai életrajzát meg nem írhattam volna. Jómagam egyébként személyesen igen kevésszer találkoztam vele, ülések meghívottja se voltam, amelyeken ő elnökölt. Beszéltem viszont számos olyan politikussal és közemberrel (titkárnőkkel, személyi kísérőkkel, gépkocsivezetőkkel, egykori vadásztársakkal), akik a közvetlen környezetét alkották. E réven próbáltam Kádár János személyiségét mennél szélesebb körből, minél behatóbban megismerni. Történészi, politikai, szociológiai stb. eszközök felhasználásával, olyan kompozíciós elképzelés megvalósításával, amelynek híján ismereteimet nem lettem volna képes összegezni, s ezt a sokfelé ágazó történetet nem tudtam volna egybeműsí-teni.

Vannak, akik azt mondják: Kádár János históriáján nem kell különösebben meglepődni, mert mifelénk is sok az analógia: már I. István nagy leszámolások után konszolidált, Ferenc József „boldog békeidejét” is kivégzések előzték meg, s a fehér terror „vezette be” Horthy Miklós időleges konszolidációját. Ebből akár olyan cinikus következtetésre is juthatunk, hogy csupán vérben foganhat tartós megbékélés...

Ahogyan minden hasonlat, analógia sántít, természetesen ez is. Kádár igazi megítéléséhez amúgy sincs még meg a történelmi távlatunk. De azért megjegyzem: Ferenc József császár és király őfelsége maga volt a birodalom, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó konszolidációja vérben fogant, s végül vértengerbe fulladt. Kádár János a birodalom megbízottjaként, egyszersmind foglyaként működött. S nem volt pusztán a szovjet birodalom gauleiterje, függvénye, számos eszmei, világnézeti, érzelmi kötelék is azokhoz láncolta, akik e szerepet ráosztották. És bizony, a Nagy Imre-gyilkosságban való közreműködésének, e megbocsáthatatlan bűnének elkövetése után sok mindennek kellett történnie, mire Kádár eljutott odáig, hogy az ő fiatalkori eszménye és a Szovjetunió gyakorlata távol esik egymástól. „Elvhűségét” azonban ez sem ingatta meg, csupán a maga politikai határain belül próbálta megtenni azt, amit megtehetett. De országvezető természetesen csak azért lehetett és maradhatott, mert kétség sem férhetett a Szovjetunió iránti elkötelezettségéhez. A hűséges szövetséges szerepét mindvégig vállalta, s ezt kifelé-befelé megingathatatlanul közvetítette-megkövetelte.

A volt szocialista országok vezetői így vagy úgy egyaránt kinyilvánították az impériumhoz való ragaszkodásukat. Miben különbözött tőlük Kádár János? Mi indokolja, hogy ekkora monográfia örökítse meg alakját?

Rákosi Mátyásról még testesebb munka készült. De a totalitárius diktatúrák olyan alakjairól is, mint Mussolini, Hitler, Sztálin már könyvtárnyi kötetet adtak közre. S már új demokráciánk első miniszterelnöke, Antall József alakját is vaskos könyv örökíti meg. S bizonyára Dubcek, vagy Gomulka is talál majd monográfusra. A félmúlt, sőt a közelmúlt félelmetes, ellentmondásos, emlékezetes, vagy más okból maradandónak tetsző közéleti személyiségei értelemszerűen vonzzák azokat a szerzőket, akik múltunkat-múltjukat e réven is teljesebben meg akarják érteni. Hiszen ennek tisztázása híján esetleg sok jelenkori esemény, jelenség is megmagyarázhatatlannak látszhat. Kádár egyébként abban nem volt unikális, hogy a szovjet mintájú szocializmus némileg egyedi módját, modelljét próbálta kitapogatni. (Az állami tulajdonformát, a pártállami struktúrát, a párt hegemón szerepét, a központi újraelosztást természetesen nem érintve.) Ilyesfélével próbálkozott például az említett Dubcek, Gomulka is. Kádár – noha minden arra utaló jelet, megfogalmazást opponált, amely arra utalt volna, hogy ez itt sajátos út, „magyar modell”, az 1957-et követő néhány év megtorlásai (a Rákosi-éra meghosszabbítása) után, végül is felismerte: a kemény diktatúra eszközeit itt már nem lehet alkalmazni. S akkor fokozatosan megjelentek például az agráriumban olyan sajátos tulajdoni konstrukciók, amelyek más szocialista országokban nem valósulhattak meg. Módosítva az eredeti brezsnyevi intenciókat. De azért Nyers Rezső, Fehér Lajos, Aczél György, Fock Jenő félreállítása (a legelső vonalból) nem független ettől. Biszku Béláék „keményvonalas” fellépése is közrejátszott ebben, ám ők végül nem jártak sikerrel. Így a magyar mezőgazdaság úgy 1985-ig olyan növekedési pályán maradt, amelyet elismerő nemzetközi visszhang kísért. Ez a moduláció már önmagában is megkülönböztető jegy a kelet-európai blokkban. Az iparban ilyen mértékben nem érvényesülhettek reformok. Ám a központi tervutasításos rendszer lebontása 1968 után a miénkéhez hasonló formában máshol nem valósult meg. S ha volt is megtorpanás, 1978-ban jött bizonyos előrelépés a többszektorúság irányába: jöttek a gazdasági munkaközösségek (géemkák), kisvállalkozások, megerősödtek bizonyos kisipari szövetkezetek. Ez is magyar sajátosság. Ám – ha voltak is elképzelések a tanácsi rendszer, a településszerkezet összehangolt reformjára, mi több, a pártot illetően is folyt bizonyos műhelymunka – valójában 1968 után még a kísérletezés is ellehetetlenült. Magyarán: a politikai rendszer reformja volt az a fal, amely előtt Kádár János megtorpant, mert tudta, vallotta, ehhez is tartotta magát: nincs tovább. Enélkül pedig természetesen a gazdasági reform sem teljesedhetett ki.

Kádár János személyiségében köztudomásúlag sok volt a kettősség. A született eszességéhez szinte primitív napi szemlélet társult; a vakhithez realitásérzet; a hiúsághoz puritánság, és így tovább. Miképpen lehetett épp ilyen, már-már skizoid alkatú emberből egy ország vezetője?

Ez, ugye, költői kérdés? Hiszen a történelemben és az irodalomban az ellentmondásos személyiségeknek se szeri, se száma. Elegendő talán egyetlen példát említeni: Shakespeare drámáinak zsarnoki hősei – ha talán más nagyságrendben is – mind ilyenek. Kádár János valóban rendkívül – fogalmazzunk finoman – összetett személyiség volt. Gyermekkorának, ifjúságának traumáival kezdődött. Ismerjük sajátos szerepét a Rajk-perben. Köztudomású, hogy ő is megtapasztalta Rákosi börtönét. Mint említettük: életének megbocsáthatatlan fejezete részvétele Nagy Imre meggyilkoltatásában, az 1956 utáni megtorlásokban. Később jöttek a felismerések, amelyek például az „Aki nincs ellenünk, az velünk van” jelszóban, a normalizálási, megbékélési, konszolidálási kísérletekben nyilvánultak meg. Kádár azonban nem erkölcsi okokból változtatott módszerén, a rendszer napi gyakorlatán. Amúgy sem volt moralizáló alkat. Egyszerűen rádöbbent: Magyarországon a diktatúra korábbi formájában nem működésképes. Tehát továbbra is a rendszer lényegéből következő kényszerpályán haladt. Az is igaz, hogy nem volt hagyományosan iskolázott ember (például leveleiben, feljegyzéseiben helyesírási hibákat is ejtett), ám azt még ellenfelei, sőt áldozatai is felismerték: képes volt bonyolult dolgokat egyszerűen, ám nem falvédő szövegekben megfogalmazni. Gyakran fabulázva, és természetes humorral. S valóban nem játszott szerepet, amikor puritán emberként élt. Miközben pontosan tudta: a nómenklatúra kiváltságait (lakás-, kocsikiutalás, üdülések stb.) nem vonhatja meg, a párt elit benefíciumainak rendszerét hatalmi okokból meg kell tartania. És voltak esztendők a hidegháború időszakában, amikor – talán őt egyedül a „béketáborból” – a nemzetközi diplomáciában rokonszenvvel fogadták. (Más kérdés, hogy e lépéseinek hátterében ott voltak a megfelelő tanácsadók. Akikre, noha mindig öntörvényűen döntött, azért valamiképp mégiscsak hallgatott.)

Visszatérve a Kádár-monográfiára: sok éven át nálunk elsősorban a „fenti” históriát, a köztörténelmet írták meg, a mindennapok története ebből a múltidézésből kimaradt. Az ön könyve, ha úgy tetszik, közelképekből áll egybe – tehát nem kommentárokból, minősítésekből – jön létre, összegződik a felülnézet. Valójában miféle könyv ez?

Ezt megítélni nyilvánvalóan az olvasók, köztük a kritikusok dolga. Ami a módszeremet illeti: a hagyományos történetírás sine qua nonja, hogy csak azt szabad tudományos dolgozatba, könyvbe rögzíteni, aminek levéltári, vagy máshol-másképp tényszerűen ellenőrizhető fedezete van. Természetesen én is ehhez tartottam magamat. Kombinálva mindezt szakmám eszközeivel: szociológiai, társadalomlélektani ismereteimmel. Fölidéztem persze szubjektív megnyilatkozásokat, vélekedéseket is, de még ezeket is igyekeztem „adatolni”. Végül – miután az ilyen gyűjtés töméntelen anyaga „inflálódik” – a szelektálás, sűrítés kemény munkája következett. Hogy ekképpen az adatok, tények tengerében ne süllyedjenek el, sőt lehetőleg kristályosodjanak ki a folyamatok. Ám úgy vélem: dolgozatom csak hozzászólás egy vitához, amelynek valójában a kezdetén vagyunk. Csupán egy könyv készült tehát Kádár Jánosról, aki létrehozója és egyszersmind terméke volt a magyar történelem azon időszakának, amelyet Kádár-rendszernek nevezünk.

Nádor Tamás

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu