buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Bölcsességirodalom Amerikából


2003.12.08

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Jób könyvében áll, hogy a bölcsesség titkai kétszerte többet érnek az okoskodásnál. A bölcsesség tapasztalatból születik, az okoskodáshoz elég az elme. A mai világban okosok és nagyokosok vannak bőven, bölcsek azonban ritkán tűnnek fel a nyilvánosság előtt, lehet, hogy a kis kertjüket kapálgatják valahol. A világ nagy bölcsességei, tradíciói már-már kiszáradnak, a New Age-spekulánsok próbálnak belőle valamit kotyvasztani.
 

Mellőzve a régi bölcseket és a szent könyveket, kapásból kiket tudnék felsorolni, akik a közelmúltban szerintem „bölcsességirodalmat” műveltek? Jung, Fromm, Castaneda, Alan W. Watts, nálunk Hamvas, Karátson, Feldmár András, Földényi. Ez a fajta irodalom esszéisztikus, lehet aforisztikus is, nem tartja magát egy bizonyos módszerhez, töri és építi a formát, szabadon kalandozik térben és időben, van stílusa, szellemes és szeszélyes, olykor megbotránkoztató. A bölcsek másként fogják fel a „tudást”, mint a filozófusok, nem kívánnak mindent „bebizonyítani”, okadatolni, hajlamosak a kinyilatkoztatásra (van rá alapjuk), de nem is írók, művészek, mert a nyelvet közlésre használják, és van bennük tanító hajlam. „Mindenségben”, „emberiségben” gondolkodnak, az „egészet” fürkészik, az „esszenciát” akarják, mint az alkimisták, átjárnak Kelet és Nyugat között, egyik szemük a régi vallásokon, másik a modern meg a posztmodern filozófián és pszichológián, a „harmadik szemük” a művészeten - a mai mentalitás számára konzervatívnak, fundamentalistának vagy bolondnak tűnnek.

Ken Wilbert (szül. 1949-ben, Amerikában) ez a könyv mutatja be a magyar közönségnek. A Működő Szellem rövid történetének eredeti címe: A Brief History of Everything (1996). Ebben a párbeszédes, kérdés-felelet formájú könyvben Wilber összefoglalja előző műveinek tartalmát és gondolkodói pályájának eredményeit. Wilber szakadár filozófus és tudós, aki nem az akadémiai lépcsőjárást, hanem a kanyargós szabadgondolkodói életutat választotta. Amint fentebb a „bölcsességirodalomról” elmondtam, az mind áll erre a könyvre is. Wilber stílusa tömör, plasztikus, logikus, észjárása jól követhető. Ambíciója, mint az eredeti angol cím is jelzi, határtalan, és ez nem ellenszenves vonása; valljuk be, sokan vagyunk, akik „mindent” tudni kívánnánk ebben az életben.

Wilber alaposan ismeri a nyugati és a keleti filozófiákat is, és a kettőt egy nagy találkára hozza össze. Egészen elfogulatlanul nyúl hozzá a nagy európai filozófiai életművekhez Plótinosztól Hegelig és tovább, a keleti tradicionális bölcsességhez pedig ért, a buddhizmus a kisujjában van, avatott meditálónak és zen-követőnek tűnik. Az európai elmét elképeszti ez az amerikai elfogulatlan közvetlenség, ahogy aggályok nélkül fogja Platónt, Darwint, Schellinget, Hegelt, Freudot, a feminizmust és az ökológiát, kihüvelyezi belőlük (okosan), ami számára fontos, felrajzol a táblára két-három egyenest, és felvázolja nekünk az evolúció történetét minden szinten a kozmikustól és a biológiaitól a mentálisig és a spirituálisig. Ilyet egy szorongó európai sohasem merne tenni. Jó messzire visszamegy a múltba (az ősrobbanásig és a gyűjtögető vademberig), és előre a jövőbe, amikor is majd, ha túléljük a posztmodern kort, kozmikussá tágul a tudatunk, megmutatkozik az Eredeti Arcunk, és mosolyogni fogunk, mi, a Mindenség. Ezek a jövőfantáziák kicsit giccsesnek tűnnek, olyan lótuszvirágosak, de Wilber arra is figyelmeztet, hogy az irónia kora is véget ér majd egyszer, és a tudatunk eljut egy olyan szintre, ahol feloldódik az átkos szakadás szubjektum és objektum között, s a misztika mindennapi kenyerünkké válik.

Wilber kulcsszava a feltartóztathatatlan dialektikus evolúció, melynek hajtóereje az Üresség, avagy a Működő Szellem, azaz az Alakuló Isten. Ez az alaptalan alap (afféle Ungrund) és ugyanakkor a cél, a határtalan Értelem és a beteljesülés, melyben transzcendencia és immanencia egyek. Nem igaz tehát, hogy a világban nincs telosz, hogy minden véltetlen, és minden emberi mű társadalmi vagy nyelvi konstrukció. Azért gondoljuk így, mert síkvilágban élünk, mert a jelenkori világkép gyűlöli a transzcendenciát, és kisöpörte a mikro- és makrokozmoszból a minőséget, az értéket, a mélységet, a mértéket és a léptéket. A posztmodern szemlélet aperspektivikus tébolyba zuhant (a nézőpontok abszolút relativizálása), nem hajlandó tudomást venni a transzperszonális dimenzióról, a valóságból csak az empirikusat hiszi el, és amit lehet objektív módszerekkel tanulmányozni, arról azt tartja, hogy nincs is. A „tudás” fogalmát leszűkítette arra, ami tudományos. Reduktívan és narcisztikusan, egocentrikusan gondolkodunk, tudásanyagunk szétaprózódott és szűklátókörű.

Márpedig a transzperszonális dimenzió (a „magaspszichológia”) megtapasztalható valóság, eljutni az elme mögé és az elmén túlra: ontológiai esemény. Misztikus belső történés, nem pedig misztifikáció. Természetmisztika, istenségmisztika, formák nélküli misztika - Wilber szépen és meggyőzően mutat rá ezekre a jelenségekre. Mindenkinek voltak legalább röpke pillanatai, amikor megtapasztalt valami ilyesmit. Wilber számára azonban ezek nem pszichés tünemények, hanem mentális stációk, amelyek a boldogsághoz vezetnek. Nem rossz érzés egy művelt, okos és bölcs embertől ilyen biztatásokat hallani.

Wilber nem antimodernista, és nem a premodernbe szeretne visszahajtani bennünket, hanem a posztmodernen túlra, az „értelmen túli magasabb evolúciós szintek” felé. Határozottan bírálja a romantikusokat és az ökológusokat, a „vissza a természethez” minden változatát, azokat is, akik visszasírják a mágikus és a mitikus világképet. Méltányolja a modernitás hatalmas hozadékát (emancipáció, demokrácia, a tudás gyarapodása, vallás, művészet, erkölcs, tudomány szétválasztása stb.), ámde a „tragédiáját” is pedzegeti: a világvesztést (ha valami nem lokalizálható a fizikai térben, nincs is), a természet, a kultúra és a tudat összehangolásának képtelenségét, a „tudatfölötti” inspiráció tagadását és így tovább. A magasabb transzperszonális potenciál ugyanis nem egyenlő a mitikus másvilágba vetett hittel, sem a szerek hatására módosult tudatállapottal, hanem elménk nap mint nap megtapasztalható, manapság negligált képessége. Melynek az ipari társadalom lapos ontológiája és az ún. „alászálló mátrix” (a pokoljárásunk, röviden szólva) eltorlaszolja az útját.
Ken Wilber nem egy „elszállt” elme. Kiegyensúlyozottan ír, mértékletesen fogalmaz, remek összefoglalásokat ad (különösen a világképek változásának tekintetében), megfontoltan bírál. Nem romantikus, nem „gőzös” lélek, tájékozottsága pedig óriási. Nagyon sok mindenhez ért, a biológiától a spiritualizmusig. Jól használható fogalmakkal operál (holonok – ami részegész –, holarchia, nooszféra, ipari mátrix, nemkettősség stb.), kiválóan egyszerűsíti le a bonyolultat, és érzékeny lélek. Merész gondolkodó, aki Hegeltől Buddháig simán utat vág. A mosolya azonban annyira amerikai! Mintha mentes lenne azoktól a sárterhektől és reménytelen gondolati gubancoktól, amelyeket mi, európaiak magunkon és magunkban cipelünk. Meg az európai mogorvaságtól és farkasmosolytól. Jé, ezt ilyen egyszerűen is lehet! – gondolod, amikor néhány vonással felrajzolja neked a világtörténelmet.
Az ő fogalmaival élve mi most egzisztencialista világképpel rendelkező, a perszonális tartományba szorult, felületesen globalizálódó emberek, az ipari, „alászállott” mátrix foglyai vagyunk, nagy tudással rendelkező integrált, autonóm, és borzasztóan szerencsétlen individuumok, akik számára a világ elvesztette erotikus vonzerejét; hajlamosak a regresszióra, a nárcizmusra, az elitizmusra és a szcientizmusra, akik a transzcendenciát szublimációvá sterilizáltuk, és el vagyunk vágva úgy a tudattalanból fakadó életnedvektől (a tudatalattink a hazugságok tanyájává vált), mint a tudatfölötti ihlettől. Amit természetnek gondolunk, az csak az iparosodás terméke, a Természetről viszont nem tudunk. A semmiről tűnődve vagy töprengve mi lekonyulunk és depresszióba esünk, Ken Wilber viszont felderül, mert számára az a Forrás, az Alap és a Cél. Így, nagy betűkkel. Nem tudom, lehet, hogy túl pökhendien „leírtuk” és áthúztuk az ilyen nagybetűs szavakat...

Wilber bölcsességének van Erósza, és Agapéja is van; boldogító lendülete és együttérzési potenciálja. Amit nyújt, semmiképp sem New Age-katyvasz. Valóban roppant hiányra figyelmezteti a „síkvilágiakat”, és arra hív fel, hogy az intuícióinkat is vegyük komolyan, ne csak a problémáinkat. Egy idézettel zárnám ezt a jóindulatú recenziót (mert kekeckedni is lehetne a szerzővel váltig): „A világ minden fejlődési szakaszban másképp fest, sőt: más. Az új kognitív képességek kibontakozásával a Kozmosz mindig más szemekkel tekint önmagára, és mást is lát. (...) Az eltérő világképek eltérő világokat teremtenek, eltérő világokat hívnak létre, nem egyszerűen ugyanazt a világot látjuk többféleképpen.” Ez az individuális fejlődésre is vonatkozik. Jó lenne ilyen bizakodva hinni a fejlődésben és az önmeghaladásban, mi több, a „nemkettősségben”, mint Ken Wilber, a buddhista szemléletű amerikai mester.

Ken Wilber: A Működő Szellem
rövid története. Európa K., 368 oldal,2700 Ft

Radics Viktória

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Eddigi hozzászólások a cikkhez:
piroska

#1

2004.11.19 16:54

Nem ezzel a könyvével mutatkozik be Ken Wilber a magyar közönségnek. Már volt ezelőtt magyarul megjelent könyve.
[VÁLASZ]
Sz Tamas

#2

2006.08.29 12:36

Ez a könyv segített nekem válaszokra lelni ( térben elhelyezni magamat a világot istent ………..)
Megtanított ismét kérdezni gondolkozni ( felülbírálni ….felülírni …elfogadni …megbocsátani …szeretni )
Elgondolkoztatott a hibáimon a gyengeségeimen emberekhez való kapcsolatomon az érzéseimen a fájdalmaimon az örömeimen . Elindított vagy inkább útba igazított egy kicsit elfáradt eltévedt vándort . Mert mindannyian azok vagyunk . És ezt tudjuk is ha a pillanatnyi önzésünk nem homályosítja el az elménket . Mindenkiben működik az ősi intuíció . Igen talán ebben segített nekem Ken Wilber . Mindannyiunk nevében szeretnék neki köszönetet mondani ,bár azt szokták mondani , hogy a gyógyszert nem szabad megköszönni .


Szigetvári Tamás
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu