buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
„Lég-kórragály”


2009.03.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ritka fontos könyvnek gondolom Pálffy János emlékezéseit, legszívesebben azonnal bizonyítanám, hogy miért tartom ritka fontos könyvnek, elõbb azonban arról kell beszélnem, hogy ki is volt az a Pálffy János, akinek az emlékezései jó néhány mai szerzõ könyvét kilökték a kezembõl, s bizony, ezt a másfél évszázaddal ezelõtt íródott munkát szinte egyetlen lendülettel olvastam végig. Az 1804 és 1857 között élt Pálffy János a székely Pálffy család tarcsafalvi ágának volt a tagja, szerephez jutott a tizenkilencedik század elsõ felének erdélyi politikájában, az 1848–49-es forradalom idején az országos politika egyik szereplõje volt, volt képviselõházi alelnök és volt a Honvédelmi Bizottmány tagja. Világos után nem menekült el, noha biztos volt abban, hogy halálra ítélik és kivégzik. Igaz, tervezte a menekülést, Almássy Pállal egyeztetett errõl, mégis maradt: „Úgy egyeztünk volt Pesten 849 júniusában, hogy együtt hagyjuk el az országot, menekülni a kivégeztetés elõl, melyet mindketten bizonyosnak tartottunk magunkra. Meg volt határozva a nap és az óra is, de nem tudtam magam elhatározni az utolsó percben – idehagyni a szegény hazát”. Nyolc hónapig tartották vizsgálati fogságban Pesten, aztán perbe fogták, halálra ítélték, de Haynau neki is, akárcsak az akkor elítélt többi társának, a császárral való elképesztõ ütközésébõl eredõen megkegyelmezett. Magát a történetet iskolákban kellene tanítani, ma azt hiszem, csak egy utalás történik rá, ha történik, Jókai kapcsán, s akkor sokak számára nyilvánvalóvá válna, hogy az abszurd nem csak a huszadik század sajátossága volt, hanem a tizenkilencediké is. Röviden összefoglalva, tetteiért Haynau kisebb jutalmat kapott a császártól, mint amilyet remélt, s kifakadt: „Eddig eszköze voltam a minisztériumnak a kivégeztetésekben, ezután felhasználom teljhatalmamat arra, hogy kegyelmezzek szabad akaratból”.

Ferenc József ezt megelõzendõ minden ítéletet magához kért megerõsítésre, az éppen aktuálisakat Haynau útnak indította, közben viszont arra is parancsot adott, hogy azokat, akiket a harminckét perbe fogott közül még nem ítéltek el, még az éjszaka folyamán ítéljenek a legsúlyosabb büntetésre, hogy másnap, a küldönc Bécsbe való érkezése elõtt már kegyelmet is gyakorolhasson. Végsõ soron ez vezetett Haynau „nyugalmaztatására és mássali felváltására”. A történet azonban itt nem ért véget, Pálffy János fölmentett társai elmentek Haynauhoz, megköszönni felmentésüket, Pálffy erre nem volt hajlandó, mondván: „én nem akartam oly embernek köszönni valamit, akinek kegyetlenségét és kegyelmezését egyiránt törvénytelennek kell tekintenem”. Végül csak azt az érvet fogadta el, hogy magatartása, két másik társának hasonló magatartásával együtt káros hatással lehet a még el nem ítéltekre, így került szemtõl szembe Haynauval, de köszönetet akkor sem mondott. (Pálffy ugyancsak mély erõvel ír gróf Batthány Lajos kivégeztetésérõl, ez a leírás is huszadik századi párhuzamokat juttat eszünkbe, többek közt az 1956 utáni kivégzéseket.)

Pálffy János kiszabadulása után egy évig még Pesten tartózkodott, 1850 végétõl 1951 októberéig együtt lakott a Vadászkürtben Kemény Zsigmonddal, aztán Sátoraljaújhelyre került, kényszerlakhelyre, itt írta arcképvázlatait, 1856-ban térhetett haza Erdélybe, ahol rövidesen meghalt. Emlékezéseibõl 1928-ban Kelemen Lajos, a kiváló erdélyi történész közölt részleteket, majd az Erdélyi Szépmíves Céh könyvsorozatának két kötetében közölte 1939-ben az emlékirat nagyobbik részét Szabó T. Attila, aki külön tanulmányt szentelt az emlékezések felfedezésének és kiadásának, s ugyancsak külön tanulmányban foglalta össze Pálffy János életútját. A Nap Kiadó mostani kiadása az arcképvázlatok teljes szövegét közli, a kiegészítéseket Benkõ Samu végezte el, aki elõszót is írt a könyvhöz, s ugyancsak közli Szabó T. Attilának az elsõ kiadáshoz készített jegyzeteit, s jelzett két tanulmányát.

Úgy gondolom, nagyon röviden összefoglalva ez az, amit tudnunk kell Pálffy Jánosról, emlékezéseinek születésérõl, s az emlékezések sorsáról – akkor most tehetjük fel magunknak a meg nem kerülhetõ és a már korábban is feltett kérdést: mi adja Pálffy János emlékezéseinek jelentõségét? Elsõsorban természetesen történeti forrás jellege, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idõszakából történelmi szereplõként összesen 240 arcképet rajzolt meg, köztük fontos történelmi személyekét is, s ugyancsak megemlékezik számos történelmi eseményrõl. Az arcképvázlatok akkor is történelmi forrásként viselkednek, amikor a szerzõ csupán rövid feljegyzéseket készít, s maga szinte észre sem veszi, hogy „történelmet” ír. Ilyennek gondolom például azokat a részeket, amelyekben Kossuth kapcsán a Honvédelmi Bizottmány mûködésérõl ír.

De milyen becses például az Arany Jánosról írott pár mondat is: „Arany egyike Magyarország legnagyobb költõinek, s neve egy vonalon áll a Vörösmarty és Petõfi neveivel. Toldija kivívta az ángol, francia és német ítészek tiszteletét is. Õ a forradalom elõtt és alatt szalontai falusi jegyzõ volt; most Nagykõrösön tanár. Én 1855. szeptemberben ismerkedtem meg vele, midõn Tompa Mihállyal Zemplént utazván be, engem is fölkerestek Sátoraljaújhelyt, s innen együtt mentünk, velünk jõve Szemere Miklós és Vályi Pál is Sárospatakra Erdélyi Jánoshoz, kinél egy jó estvét töltöttünk. Aranyt a felületes vizsgáló inkább rút, mint szép embernek tartja. Az õ – lelki – szépsége, mely az arcnak vonzó s ellenállhatatlan kellemet kölcsönöz, szemében s nézésében, és ezek kifejezésében áll. E szemben félreismerhetetlenül nyilatkozik a genialitás, a hatalmas költõi szellem, s a gyermeteg kedélyesség. Õ higgadt, komoly férfi”.

Talán nem kell elnézést kérnem a hoszszú idézetért, egyetlen szót sem tudtam volna elhagyni belõle. S talán az olvasó megérezte Pálffy János szikár, fegyelmezett prózájának erejét – sajátos nyelvhasználata, pontosságra való törekvése irodalmi értéket ad ennek a munkának. A legsajátosabb értéket azonban az jelenti, s ez teszi valóban kiemelkedõen fontossá a Pálffy János által leírtakat, hogy sajátos pillanatban született munkáról van szó, szerzõje õrzi a forradalom és a szabadságharc iránti lehetõ legtisztább elkötelezettségét, ám már a megváltozott magatartásokat is látja, azt is, hogy kinek mi lett a sorsa, s hogy az általa ismert történelmi szereplõk milyen utat választottak maguknak, ha volt lehetõségük a választásra. Mindezt Pálffy egyszerre teszi mérlegre, néha nem tud indulatainak ellenállni, s szinte pamfletet ír, mint például Kemény Zsigmondról, akinek az alakját elképzelhetetlen gyûlölettel írja le, nyilvánvalóan a Forradalom után következményeként, ahogy Pálffy mondja is: „Annyi mindenesetre áll, miszerint az ország veterán politikusa, ti. Kemény Zsigmond, poli-tikátlanabb, s általában haszontalanabb dolgot nem tehetett, mint hogy Forradalom utánját írta.” Az ítéletmondás szándéka figyelhetõ meg a terjedelmes, mintegy harminc sûrû nyomtatott oldalt kitevõ Kossuth-portréban is. Csakhogy Pálffy nem tud ítéletet mondani, mert becsületes és mérlegre tesz mindent, ezért amikor kilendül az egyik oldalon, gyorsan visszatér a másikra, írása így jóval hitelesebb, mintha csak az egyik oldal Kossuth-képéhez gyûjtené az adatokat. Az egyik oldalon leírja: „Az 1848-i magyar forradalmat Kossuth Lajos csinálta egymaga”. A másik oldalon azonnal megjegyzi: „De az itt természetesen fölmerülõ kérdés az, hogy miként bírt egy szegény prókátor ily aristocratico-monarchikus nemzetben, minõ a magyar, oly nagyszerû s valóban nemzeti forradalmat egymaga felkölteni?”

Azt követõen, hogy Kossuth emberi tulajdonságait elemzi, akadt közöttük magasztos és kisszerû is, képes leírni: „A magyar forradalom élesztõ kovásza volt az idõ. A 848-i év szelleme, mint légtisztító zivatar, vagy mint lég-kórragály futotta be egész Európát, megingatva több országos intézményt és trónt oly könnyedén, mintha sem alap-, sem támasszal sem bírtak volna. Magyarország sem kerülte ki hatását.” A Honvédelmi Bizottmány tagjaként szánta szegény nemzetét, Kossuth jellemének és történelmi szerepvállalásának ellentmondásait így foglalta össze: „Õ megcsinálta a forradalmat, de nem volt elég lelki ereje a forradalom színvonalára emelkedni. Õ nem tudott forradalmi jellem lenni, mely a kitûzött célt el akarja érni bármi áron, bármi úton, bárminõ eszközökkel s a megkezdett munkát bevégezni quand mème”.

Aligha túlzok, ha azt mondom, hogy Pálffy János emlékezéseinek valódi súlyát a fentihez hasonló meditáció-sorok adják. S aki a lég-kórragály kifejezést megteremtette vagy használta, az a nyelvészek és irodalmárok figyelmét, nem beszélve a történészekrõl, külön is megérdemli.

Magyarországi és erdélyi urak. Pálffy János emlékezései
1939-ben sajtó alá rendezte: Szabó T. Attila
2007-ben kibõvítette: Benkõ Samu
Nap Kiadó, 2008
296 oldal, 3290 Ft

 
 
 

Füzi László

Nap Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu