buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Higiénikus vérfertõzés


2009.03.02

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Az 1969-ben megjelent Ada – Nabokov tizenötödik regénye – még a szerzõ bizonytalanabb rajongói körében is némi zavart keltett, nem is beszélve azokról az elszántan Nabokov-ellenes kritikusokról, akik szerint a szerzõ steril, orvosilag fertõtlenített stílusa kiváltképpen élvezhetetlenné teszi ezt (a Lolita mellett) „második fõmûnek” tervezett regényt.

Az Ada szinte enciklopédikus pontossággal vonultatja fel a Nabokov addigi pályáját meghatározó poétikai trükköket, motívumokat, tematikus elemeket és regénytechnikai újításokat, ami a regény olvasása közben idõnként valóban kellõ kitartást és koncentrációt követel az olvasó részérõl.

Elsõ pillantásra a szöveg a klasszikus 19. századi regények parafrázisa, melyben rendesen telik-múlik az idõ, a fõszereplõk életútja nagyjából pontosan követhetõ egészen halálukig, sok ármánnyal, szenvedéllyel, szomorú halállal és örvendetes megoldással, ám ezek az ismert panelek Nabokov mûvében csupán egy kiüresedettnek vélt mûfaj ironikus megidézésének és ellehetetlenítésének kellékei. Ezt a szándékot jelzi már a regény felütése is, amely az Anna Karenina sokat citált elsõ mondatainak torzításával rombolja szét a konvencionális regényírás (és olvasás) beidegzõdött technikáit.

Az Ada története tulajdonképpen egyszerû: a Veen testvérpár vérfertõzõ szerelmét, kiskamaszként kezdõdõ, és életük végéig tartó szenvedélyes szexuális kapcsolatukat kíséri végig egy ágas-bogas családregény-imitációba ágyazva. Illetve több konkrét szövegemléket is megidézve ennek kapcsán, hiszen a testvérszerelem témája eszünkbe juttathatja Ulrich és Agathe hasonlóképp intellektualitáson is alapuló kapcsolatát A tulajdonságok nélküli emberbõl, a Veenek folytonos visszavágyódása szerelmük édeni helyszínére, az ardesi birtokra, mintha csak Fournier szép regényének állítana emléket, a memoár-jelleg Proustot parafrazáló szándéka is elég világosnak látszik, hogy csak a legkézenfekvõbb áthallásokat említsem.

A regény valódi fõszereplõi tehát, amint talán ebbõl is kitetszik, alighanem az irodalom és -filozófiatörténet, illetõleg Nabokov hozzájuk fûzõdõ viszonya.

A történet helyszíne az Antiterra nevû bolygó, ami csaknem minden lényeges tekintetben a mi Földünk mása, lakói számára azonban a Terra képezi az ideák, a metafizika, a transzcendencia idealisztikus világát. Ez az egyszerû csere Nabokov regényelméleti elképzelésének, a szöveg státuszáról való elgondolásának szellemes játéka, hiszen a „fikció” világát mint „valóságot” állítja az olvasó elé, amihez képest másodlagos és elérhetetlen a hagyományosan értett „valóság” referenciális vonatkozásrendszere. Mûvében tehát szándékoltan olyan független univerzumot teremt, amely nem a szövegen kívüli realitással, hanem csupán más szövegekkel tart kapcsolatot. Ám azokkal annál intenzívebbet. A már említett mûfaji allúziókon túl a regény tulajdonképpen ezeknek a szövegközi áthallásoknak a visszhangjaiból építkezik.

Szerteágazó utalásrendszere a mû szinte minden bekezdésében újabb kihívás elé állítja a rejtvényfejtõ lelkületû olvasót, sõt a mérnöki pontossággal megtervezett regény néhány jelenete saját poétikájának allegóriáját is tartalmazza. Ilyen pl. Ada szenvedélyes scrabble-játéka, vagy a szerelmesek egyre bonyolultabb nyelvi kódolású levelezésének leírása, amelynek megértése a végére már számukra is szinte lehetetlenné válik.

Az anagrammák és kriptogramok mûvészi programmá emelése a mélység illúziójával kecsegtet, de Nabokov prózája inkább a detektívmunka intellektuális izgalmát, mint a metafizikai megváltás nyugalmát ígéri. (Nem véletlen, hogy a regény több helyütt is hivatkozik egy bizonyos Osberg nevû szerzõre, és igazán nem szükséges Ada szókirakó-zsenialitása ahhoz, hogy e nem túl bonyolult anagrammában Borges nevére bukkanjunk. Hasonlóképp nem lehetetlen a regény végén olvasható jegyzetapparátust összeállító „Vivian Darkbloom” és Vladimir Nabokov (név)azonosságának felfedezése sem, azaz – Borges hivatkozásaihoz hasonlóan – nem árt kellõ óvatossággal kezelni az apparátust.)

Persze, az ilyen játékok a legegyszerûbben felfejthetõ szálai a regénynek, és Nabokov bõkezûen szórja a hasonló utalásokat Norman Millertõl dr. Froidig a legsokatmondóbb neveken szerepeltetve regényének nagyszámú statisztériáját. Feltételezve azonban, hogy nem minden olvasó Nabokov-kutató is egyben, sokszor tûnhet öncélúnak és fárasztónak az ilyesfajta névjátékosdi. Hogy csak egy példát említsek a valóban rengeteg közül, nem tudni többek között, mi az oka annak, hogy a regény egyik színész-szereplõjét Adornónak hívják, sõt abban sem vagyok biztos, hogy érdemes-e utánamenni ennek, vagy a sok ehhez hasonló szálnak. Szintén nem könynyíti meg a regény olvasását a számtalan Puskin-allúzió változatos alkalmazása, a szereplõk idõnként az Anyegin szövegkönyvébõl építik fel dialógusukat, míg egyes jelenetek az Anyegin bizonyos szöveghelyeit idézik stb. (Nabokov nevéhez fûzõdik egyébként az irodalomtörténet legambíciózusabb Puskin-fordítása, melynek során – meglehetõsen negatív kritikai visszhangot kiváltva – rímtelen prózára ültette át az Anyegint.)

A regénymozaik jelentõségteli (vagy annak tûnõ) elemei, az utalások gazdagon egymásba fonódó szõttesének poétikája felõl nézvést persze a regény központi eleme, a vérfertõzõ kapcsolat szintén ön-reflexív, a regény megalkotottságát tema-tizáló alapvetõ allegóriaként válhat értelmezhetõvé, hiszen az egymásba gabalyodó, egymásba hatoló nyelvek, mûfajok, szerzõk és idézetek kavalkádja egyfajta élvezetes nyelvfertõzés, verbális incesztus eredményeképp hozza létre a regény terét. Sõt, a regény a tekintetben is a nyelvi orgia színtere, hogy a próza , a vers és a filozófiai értekezések nyelvjátékainak keveredését a francia, az angol és az orosz váltogatásával tetézi.

Freud iránti ismert ellenszenve – Nabokov a hitleri és a sztálini ideológia diktatúrájának rokonaként tekint a freudi narratívára – ebben a regényében is jól tetten érhetõ a parodisztikus álomfejtések, a freudi szimbolika és terminológia ironikus kiforgatása során.

Van Veen, a regény férfi fõszereplõje ugyanakkor filozófus és pszichológus is, és a regény nem csupán mûveinek bibliográfiáját, pszichológiai elõadásainak kivonatát ismerteti, de Az Idõ szövete címû értekezését is magába foglalja. (Ami, nyilván többek között, Borges Az idõ újabb cáfolata címû írására is rájátszik.) Ada viszont szenvedélyes rovargyûjtõ, aki néha hoszszadalmas rovartani fejtegetésekbe bocsátkozik. Ami így együtt azért lehet érdekes, mert érdeklõdési körük alapján a testvérpár Nabokov két alteregójaként, énjének kettõs kivetüléseként válhat értelmezhetõvé. A hasonmás-motívum a szerzõ több regényében is felbukkan – legkézenfekvõbb talán Humbert és Quilty kettõsére utalni a Lolitában –, ami viszont a Freud mellett legtöbbször támadott szerzõ, Dosztojevszkij (burkolt?) hatását mutathatja.

Dosztojevszkij – kritikájában Nabokov ugyanis igencsak silány krimiszerzõként teszi helyre nagy elõdjét, akinek életmûvébõl csupán A hasonmás címû írását tartja említésre méltónak. Ugyanakkor majd’ minden elemzõje egyetérteni látszik abban, hogy a nabokovi esztétika számos fontos ponton merít Dosztojevszkijtõl, ahogyan a Freud iránti ellenszenv is a freudi tanok állandó jelenlétét eredményezi prózájában, termékeny táptalajt biztosítva ezzel szövegeinek pszichoanalitikus magyarázatára. (Vicces, hogy még Nabokov lepkék iránt érzett heves vonzalmát is – az Adában is szép számmal röpködnek a pillangók – a freudi szimbolika alapján magyarázza az elemzõk többsége, hol a nõi nemiszerv szimbólumaként, hol a látens homoszexualitás csalhatatlan jelzéseként értelmezve azt.)

Mindezzel együtt az Ada nem csupán Nabokov pályájának, hanem a posztmodernnek nevezhetõ regényformának is fontos darabja, és bár harminc év távlatából poétikai radikalizmusa talán nem tûnik már olyan felforgatónak, ám szerencsére Nabokov gyakran elfelejti (mit szólna ehhez Freud?), hogy nem csak okos és leleményes író, hanem stilisztikai, nyelvi gazdagságát illetõen is lenyûgözõ szerzõ.

Vladimir Nabokov: Ada
Ford.: M. Nagy Miklós
Európa Könyvkiadó, 2008
709 oldal, 3800 Ft

 
 
 

Szabó Gábor

Európa Könyvkiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu