buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Másvilág


2004.10.06

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Volt egyszer – három és fél évtizeddel ezelôtt – egy sikerregény. Egy kamaszregény – kamaszokról szólt, kamaszoknak . Egy lányregény – lányoknak, fiúknak, szülôknek. Az idén száz éve született Palotai Boris regénye (A Zöld dió) az 1968-as esztendô jelentôs irodalmi eseménye volt. »Kategóriákba rázni valakit kényelmesebb, mint megfejteni « – mondatta hôsével annak idején az írónô, s a megfejtésre vállalkozott: annak kiderítésére, mi miért van úgy, ahogy van, ki miért lesz olyan, amilyen lesz. Könyve a kamaszvilág ma is idôszerû kérdéseirôl szól – mai olvasóknak. Élvezetes meseszövése, eleven, árnyalatokban gazdag, jókedvû-ironikus nyelve ma is könnyen sikerregénnyé teheti mûvét. Hiszen a kamaszok, akikrôl írt, ma már nagymamák, nagypapák, s unokáikban néznek szembe egykori önmagukkal...” – olvasható az újra kiadott regény hátsó borítóján.

Azért idézem szó szerint ezt az ajánlást, mert jobban, tömörebben magam se tudnám összefoglalni, miért kéne, lehetne elolvasni, vagy újra elolvasni ezt a történetet. Palotai Boris Zöld diója a legnagyobb mértékben kiállta az idô próbáját. Nyugodtan állíthatom, hogy remekmû gyanús regénnyel találkozik az, aki a kezébe veszi ezt a kötetet. Ha nagyszülô, ha szülô, ha unoka az illetô. Az írónô invenciója, empátiája, humora és stílusérzékenysége csakugyan elevenen lüktet majdnem negyven esztendô elmúltával is. A történet pedig tényleg idôszerû maradt. Sajnos? Az. Sôt! Amenyire én emlékszem, azokban az idôkben nem volt annyira magától értetôdô a csonka család intézménye. Hogy apuka vagy anyuka egy baljós napon csak fogja magát, aztán „elvi okokból” – ami magyarán szólva mindig egy új szerelem, szeretô –, otthagy csapot-papot, asszonyt, férjet, és ami a legfájóbb, a gyereket, gyerekeket. Volt ilyen, ám nem volt divat. Mivel erkölcsileg kissé aggályos döntésnek számított. Aztán az se volt annyira nagyon szokásban, hogy se az apa, se az anya egyszerûen ne érjen rá a gyerekre, maximum néha egy kis összeszidás és értetlenkedés erejéig: Édes fiam/lányom, mitôl lettél te enynyire kezelhetetlenül hülye. Hát mer’ csak! Apahiány, anyahiány, szeretethiány, mindenhiány: miért is kéne több egy keserû kamaszkori lázadáshoz, amikor semmi se számít, csak az, hogy az ember gyermeke elég bunkó legyen, hátha akkor, legalább egy jó veszekedés erejéig figyeljen rá valaki. Ha nem a szülôk, akkor a haverok, a tanárok, ismerôsök, ismeretlenek...

A Zöld Dió fôhöse a tizenhat esztendôs Kati, lázadásában nagyon érzékeny, néha szinte filozófus lélek. Egyik zûr adja a kilincset a másiknak, mint szorgalmas látogatók. A zûrök leánykori neve párválasztási szocializáció, kinek szerepeltetése pláne egy leányregényben szinte megkerülhetetlen. Nincs is eme idônként lápi lidérchez hasonlítható lelki tüneménnyel semmi baj úgy huszonegynéhány éves korig. A gond ott kezdôdik, amikor felnôtt korú hölgyek és urak kínjukban, unalmukban, tehetetlenségükben még mindig a szerelemben keresik a megváltást, és ehhez nem a férjet-feleséget találják meg partnerül. Ebbôl lesz aztán lásd, mint feljebb, a csonka család. Palotai Boris történetében a legszívszorítóbb, és egyben gyomor felforgatóbb az ötvenhét esztendôs nôgyógyász fôorvos és Kati „szerelme”. Kati az apját keresi benne, ettôl gerontofil, és téveszt össze szerelmet szeretethiánnyal. Tibor fôorvos úr (elvtárs) az ötvenhatos forradalomban elesett fiát keresi Katiban, aztán mint buzgó (noha lelkifurdalástól sújtott) pedofil szintén a „szerelmet” véli felfedezni a szépséges kamaszlányban, lévén, mint temetetlen dögöt, utálja öregedô feleségét.

Fúj! – fintoroghatnánk. Pedig nem fúj, hanem csak: jaj! Csak? Bôröndjét a csomagtartóba rakta, zsebfésûjével hátrafésülte a hajam. – Nem búcsúzkodunk. Vica azt hiszi, hogy a szeretõm. Még búcsúzkodni sem mer. Érzelmei a kézitáskában, a beretvakészlet mellett. Hogy tiszta maradjon a lelkiismerete. Vica már régen azt hiszi, hogy a szeretôm. Az volt a legjobb az egészben, hogy mindenfélét megtudtam magamról. Azt is végighallgatta, amit nem mondtam ki, néha felelt is rá. – Elfelejtette behajtani a spalettákat! Visszamentünk a házba. Behajtottuk a spalettákat. Egyszerre éjszaka lett. Támadó sötétség. A bútorokat leütötte: hanyatt vágódtak, a semmibe merültek. Gyufazörgés. Aprócska fény sem villant. A sötétség lefogta a kezét. – Most vágja le a körmömrôl a bôrt! – Adjon egy ollót. Vica azt hiszi, már régen... – Neki ne menjen valaminek! Meg sem mozdultam. Pedig már ismerem a járást. – Villanyt gyújtok. – Könyököm alá csúsztatta a karját. Egy helyben álltunk, mintha a padlóhoz kalapálták volna. Olyan csend támadt, hogy minden gondolatomat hallottam. Az ember nem tehet a gondolatairól. – Mit fog ma este csinálni? – kérdezte végül. – Amit máskor. – Felhúztam a kezét, megdörzsöltem vele az orromat. – Viszket! Ujja lecsúszott az orromról, eltûnt. A sötétség azt is bekapta. Pont a legünnepélyesebb pillanatokban viszket az ember orra. Még szerencse, hogy nem a feneke viszket. – Kati... én egy kiégett ember vagyok. – Öreg szivar! – mondtam feleslegesen vidám hangon. Nincs új a nap alatt? Nem nagyon. Mennyit változott a világ negyven év múltán? Kivonultak az oroszok. Aztán tobzódunk a Tudományos Technikai Forradalomban (akkoriban ezt így hívtuk), színes tévé, video, mobil telefon, személyi számítógép, és neten szárnyal az információ, mint Berzsenyi Dániel ama sasmadara, ki csak sast nemzhet. Bár manapság öregedvén beérné ám egy ölyvvel is, még verébbel is, csak fiatal és vonzó legyen...

Ja, és a csonka család ma olyan természetes, mint amennyire kivételnek számított anno. Palotai Boris regénye ma, most annyira provokatív, amennyire lányregény csak lehet. Vagy ahogy az írónô fogalmaz: „A szenvedés kitölti az ember életét. Az üresség kibírhatatlan. Most itt tartok.” Örök tisztelet Palotai Borisnak ezért a regényéért (is). (Kalligram Kiadó, a borítót Hrapka Tibor készítette.) Tegyük fel, hogy az olvasó vitorlás hajó. Ha játszásiból ezt el tudják fogadni, akkor én tudom a mondandómat folytatni. Ha Palotai Boris Zöld diója olyan, mint egy nyugtalan, már-már háborgó tenger, akkor Kamarás István Kalamona kalamajkája csöndes kis öböl, ahol némi izgalmak után megnyugodhatunk. Ez a három összefüggô részbôl álló írás a szerzô szándéka szerint „örökmese”. Ami nála annyit jelent, hogy létezik egy alapmese, amit nagy valószínûséggel maga a jóisten talált ki egy másik örökmese mellett , amit, hívjunk a könnyebbség kedvéért, valóságnak . Rosszkedvünk telén, megint csak játszásiból, eltûnôdhetnénk, hogyha ilyen a valóság, meg olyan a mese, akkor a Teremtés rútabbik felére miért van szükség?

Jó, jó, jó, ez nem volt éppen egy dialektikus felvetés, elismerem. Az örökmesében a jóistennek vanília illata van, és úgy viselkedik a halandókkal, mint egy huncut nagybácsi. Eszerint egysége sokszínûségéhez mindenképpen fel kell vennünk további három lényeges megjelenési formáját, túl azon, hogy végtelen, galaxisok, Föld, kô, tenger, fû, fa, ember és párválasztási szocializáció: fagylalt, madártej és krémes. Nomármost ebben a vanília illatú Mindenségben az örökmese az Egy mese, ami mindig volt, mindig lesz, amibôl más külön mesék leágazódnak, mint a Világfa ágai, és amiben az elmesélt mesék összes szereplôje benne van, például a szélkötô Kalamona, Micimackó, Vuk, Süsü, aki páratlan fejû sárkány ugyan, de nem gonosz (mert tudni illik, hogy csak a páros fejû sárkányok a jó srácok), meg utoljára, de inkább elsôsorban a hótt-retek Hollófernyiges. Hollófernyigeshez képest Koponyányi Monyók szinte nem is gonosz, talán csak hosszabb a szakálla. Ebbe az örökmesébe zuhannak bele Kamarás István fôhôsei, négy testvér: Eszter, Sára, Ábel és Dorottya. Elôször azért, hogy megkeressék apának, anyának a békét (Békeszelence), mert hogy felnôtt módjára állandóan veszekednek. Emiatt világgá mennek.

Találkoznak nagypapa haverjával, az óriással, aki persze törpe. Az óriás-törpe egy lefolyó nyíláson át elvezeti ôket abba a másik világba, ahol az Örökmese történik... Hogy a gyerekek hová lettek, azt csak Winkler Tanárnô tudja, aki a madaraktól, pontosabban a Búbos Bankától informálódik, miközben maga is lejátsza a saját gyôzedelmes örökmeséjét az ostoba tanfelügyelôkkel és a kerület polgármesterével. Másodszor Kalamonát kell helyre rakniok, mert ellopta a szelet, a fene vigye a potrohosát a gatyamadzagjával együtt (Kalamona kalamajka). Harmadszor meg azért, mert Hollófernyiges egyenesen nagypapát lopja el. Nagypapát, minden titkok tudóját, minden mesék ismerôjét, aki nélkül a jóisten vanília illatát már szinte nem is lehet érezni.

(A kötetet Kalmár István tisztelte meg rajzaival, és az Én könyvtáram sorozatban a Móra adta ki.)

Kálnay Adél: Szivárványország címû dolgozatában szintén kettéosztja a világot a hétköznapi dágványra (való világ, tudják: színes tévé, video, mobiltelefon, PC stb) és a másikra, ahol nem a vanília illat játszik, hanem a szivárvány, a fény. A fény, ami oly erôs, hogy az evilági bigbraderek meg nagyôk bele se tudnának nézi, mert helybôl megvakulnának. Tehát, ha kimondatlanul is, e történetnek is sok köze van a jóistenhez, akinek, mint azt olvashattuk egy bizonyos legalább kétezer éves betsellerben, csak kiválasztott emberek képesek elviselni a tekintetét. Az írónô alapszituációja az, hogy valaha a mi világunk is olyan volt, mint Szivárványország, ám a mi világunkra rátört valami rém, és ô tette olyanná, amilyen most: zsigerbôl undormány tök ciki. Hangulat kérdése, ki ért ezzel imigyen egyet, ám az igaz, hogy van benne valami . Ezek után a történet tétje az , hogy meg kéne keresni az utat, az utakat, amiket a névtelen rém ármánykodása miatt rég betemetett a múlt, rég nincs róla biztos tudás, csak homályos emlékezet. Az aranykor utáni sóvárgás lehet ez. A történet bonyolítása abból áll, hogy az írónô fôhôse, a kiskamasz Gergô hivatott (más kiválasztottakkal együtt) helyrehozni azt, amit a rém tönkretett.

Gergô (úgy tûnik, ez a név valahogy szakrálissá kezd válni a kortárs gyermekirodalomban), szóval Gergô rosszcsont a javából. Lusta, neveletlen, verekedôs, aki persze szenved attól, hogy lusta, neveletlen és verekedôs, ám a dolog így az igazi élvezet. Viszont egy szép nap megjelenik neki a két ôrzô, Gergô ôrangyalai, amúgy Szivárványország honpolgárai, hogy közöljék a kisfiúval, vége van az önfeledt rosszcsont napoknak, feladatot kap. Na, ne már! Na jó, de mi az?

Ezt odaát, Szivárványországban tudja meg, noha a a nagy fényesség szeme elé még ô se kerülhet. Viszont kap egy fényképet, egy csudaszép kékszemû kislány képét, aki mozog a fotográfiában. Aszerint vidám vagy szomorú, hogy Gergô rosszcsontkodik-e, vagy jófiú. Nohát, ki nem mondva, de erôteljesen ez a feladat. Jónak lenni. Apát, anyát, a testvéreket szépen szeretni, szorgalmasan tanulni, nem csavarogni, nem verekedni. Nem könnyû meló. Hosszú-hosszú hónapokba telik, amíg Gergô a javára változik. Útja során találkozik két hozzá hasonló kiválasztottal, akik azért segítenek neki. Az egyik öregember, aki legalább a madarakkal képes csodát tenni, a másik nagyi falujában egy szakállas úr, aki már kecskékkel, kutyákkal, sôt, egy táltosnak tûnô paripával is elboldogul. Hát én nem tudom, hogy a Névtelen Rém ettôl ébren jegesen reszket, alva pedig hideg verítékben ébred-e. Minden kezdet nehéz. A fotó Gergô életébôl eltûnik, és hôsünk nagyon kezd maga alá kerülni. Mert ha az a tanulság, hogy a jóság nem más, mint a másikról való gondoskodás, akkor ha az a másik eltûnik, akkor mi van? Akkor az, hogy egyszer csak visszatér a kislány csecsemô formában, anya hasából. Szép ötlet. Meg kéne írni. A kötet hátlapján az olvasható, hogy „ez a fantasztikus és lebilincselô történet- amelyet felnôtteknek és gyerekeknek egyaránt ajánlunk – az írónô nagysikerû színpadi mûvébôl készült”.

(Kiadta az Alexandra Kiadó; a könyvet Nagy Péter illusztrálta.)

 
 
 

Sultz Sándor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu