buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 21, szerda
Sámuel és Hajna napja





















Évfordulók:
1918: Lengyel Balázs születése (Budapest)
1943: Henrik Pontoppidan halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Az elnök, aki „összerakta” Amerikát


2004.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Hadd legyek rosszmájú – nem esik nehezemre –, nekem, már a könyv címe sem tetszik. Ennél fantáziátlanabb, semmitmondóbb anti-blikkfangot aligha lehetett volna találni. Arról nem is beszélve, hogy Bill Clinton még csak 58 éves –, kenyere javát feltehetőleg még nem ette meg, s ambiciózusságát, szorgalmát ismerve, fog ő még egy-két újabb opust az emlékeinek szentelni. Mindenesetre sajnálatos, hogy nem tudott várni egy-két évtizedet, amíg elnöki tevékenykedése, s az átélt és általa is alakított történelmi események a távlatból jobban, tárgyilagosabban megítélhetőek lettek volna. Persze, érthető a sietség, a Clinton márkanév most hoz a konyhára, s az olvasók nagy részét a világ különböző részein elsősorban a nagyétvágyú prezident slicce körüli bonyodalmak, a Lewinsky-ügy, s egyéb napvilágra került nőügyek érdeklik. Egy-két évtized múlva már dollármilliókkal kevesebbet lehetett volna kaszálni a kéziratért, a publikum nem igen lett volna vevő a valamikori elnök eposzi méretű dolgozatára.

Szó, ami szó, Bill Clinton nem takarékoskodott a karakterek számával, – már csak azért sem, mert minden egyes leütésnél csengetett a „pénztárgép”. Nagyszámú stáb, az adatokat, dokumentumokat ellenőrző csapat segített a közel ezer oldal összehozásában. A kevesebb azonban több lett volna. Ezen a betűtengeren, a rengeteg felesleges, sokszor érdektelen részleten nehezen tudja magát átrágni az átlagolvasó. Ráadásul iszonyú mennyiségű ismerős, iskolatárs, üzletember, politikus tűnik fel a könyv lapjain, többségükről Clintonnak van egy-két jó szava, s nagy részük mellesleg azonnal vagy idővel a barátjává is válik. (Annyian vannak, hogy a Central Parkban sem férnének el.) Clinton – akárcsak Hillary a memoárjában – a legegyszerűbb megoldást választotta, a kályhától indult: időrendben dolgozta fel sorsa, pályája fontos és kevésbé fontos eseményeit, fordulópontjait. (Részben, ugyanazokat a történéseket mondta el, írta le, mint a neje.)

Az első kötetben – amelyben a szülői ház, pontosabban a szülői házak légkörét, konfliktusait, gyerek-és ifjúkora emlékeit, sérüléseit, örömeit, az elnökségig vezető út állomásait idézi fel, helyénvaló ez a módszer. S bár az első rész is túlírtnak, terjengősnek, helyenként fecsegőnek tűnik (430 oldal), azért a második résznél jóval informatívabb: sok érdekes életrajzi tényt, rokonszenves dolgot megtudhatunk Clintonról. Édesapja nem sokkal a születése előtt meghalt, édesanyja nehéz körülmények között nevelte, majd férjhez ment Roger Clintonhoz. Az okos, törekvő, liberális gondolkodású, sokat szaxofonozó, zenei versenyeken díjakat nyerő Bill kitűnő egyetemekre járt. A washintoni Georgetown külügyi karának elvégzése után két évet az angliai Oxfordban töltött, – akkoriban hosszú hajat és szakállt növesztett – majd a Yalen jogot hallgatott. Egyetemistaként dolgozott a Kongresszusban, Fulbright szenátornak, diplomázás után pedig két éven át egyetemi oktató volt. Később, 14 éven keresztül Arkansas kormányzója; a Newsweek szerint (1990) kollégái Clintont tartották a legeredményesebb kormányzónak. Politikussá válását két sorsdöntő élmény határozta meg: egy diákküldöttség tagjaként kezet foghatott J. F. Kennedyvel, illetve az, hogy meghallgatta Martin Luther King emlékezetes híres washingtoni beszédét. („I have a dream.”)

Clinton őszintén beszámol nevelődése, érlelődése folyamatáról, s emellett képet ad a hatvanas, hetvenes évek Amerikájáról, társadalmi viszonyairól oktatási rendszeréről. (Persze – bő lé! – sok időnkbe és energiánkba kerül, hogy ezekre a szellemi „kincsekre” ráleljünk.) A második kötetről viszont már kevesebb pozitívum mondható el. Mintha egy feltupírozott határidő naplót olvasnánk, amelynek ötszáz oldalán ömlesztve keverednek bel- és külpolitikai események, magánéleti történések, reflexiók. (Clintonra naplóvezetője kötetekre való feljegyzést hagyott.) Az iskolás módszer helyett tanulságosabb lett volna, ha Clinton néhány fontos bel-és külpolitikai témával, globális problémával külön fejezetekben foglalkozik, hogy összefüggéseiben s folyamatában lássuk a kérdéseket, s világosabban rajzolódjanak ki az erővonalak. Akárhogy is, a második kötetnek köszönhetően – ez talán egyetlen, bár nem kis érdeme – lényeges pontokon árnyalhatjuk Amerika-képünket. Megdöbbentő tényeket ismerhetünk meg többek között a faji, nemi diszkriminációról, s az egészségügyről. A második világháborúban szolgáló fekete amerikaiak közül például senki nem kapott kitüntetést, Clinton pótolta először ezt a történelmi mulasztást, amikor hét veteránnak nyújtotta át a legmagasabb elismerést.

Clinton állítja, a nyolcvanas évtizedben 500 millió dollárt költött az állam arra, hogy 17 ezer homoszexuálist kitegyenek a hadseregből. Más: a két éven aluli gyerekek életben tartásában a kilencvenes évekig 18 országnak jobbak voltak a mutatói, mint az USÁ-nak. Clinton egyébként szerette volna megreformálni, s mindenkire kiterjeszteni az egészségügyi ellátást, 40 millió amerikainak ugyanis nem volt (és ma sincs) egészségbiztosítása, a munkáltatóknak csak 75 százaléka biztosíttatta dogozóit. Elnökünk javasolta, a kis cégek tulajdonosai kapjanak kedvezményt, az önfoglalkoztatók pedig vonhassák le az egészségbiztosítás összegét az adójukból. A terv értelmében, minden amerikai maga dönthette volna el, hogy milyen egészségügyi „csomagot” választ, s, azt is, melyik orvos kezelje. Clinton azonban nem tudta keresztülvinni reformját a Kongresszusban – azért sem, mert az egészségügyi lobbi 300 millió dollárt költött az ellenreklámra.

Annak idején egyébként Harry Trumannak majdnem az elnökségébe került, hogy az egészségügyi ellátást általánossá akarta tenni, Nixon és Carter ilyen irányú törvényjavaslatai ki sem kerültek a bizottságból. Johnsonnak ugyan sikerült a Kongresszussal létrehozatni a Medicare-t az időseknek, s a Medicaidet a szegényeknek, de meg sem próbálta, hogy minden amerikait egészségügyi ellátáshoz juttasson. A külpolitikai döntések hátteréről, mélyebb, meghatározó okairól – a katonai, gazdasági lobbik érdekei, illetve az USA hatalmi dominanciája – Clinton többnyire az unalomig ismert szólamokat fújja (Amerika a béke és a nemzetek nagy barátja), vagy mellébeszél –, nyilván volt elnökként nem is tehet mást. Arról például nem ejt egy szót sem, hogy a tálibok Amerika „találmánya”, a CIA csődítette őket a muzulmán országokból a szovjetek megszállta Afganisztánba. Az sem igaz, hogy Szaddam Husszein kiutasította volna Irakból az amerikai fegyverzetellenőröket, valójában azokat az UNSCOM vezetője, Richard Butler küldte haza, miután kiderült róluk, hogy ügynökök. A legjobban azok a pletykaéhes naivok csalódnak, akik azt hitték, Clinton elárul majd valamit Monica Lewinskyval való viszonyáról, s arról, mit jelentett neki a gyakornok-lány. Néhány őszinte mondat vagy jelző helyett azonban csak iskolás és őszintétlenek ható magyarázatot, bocsánatkérést kapunk. („…becstelen magatartást tanúsítottam…, nem helyénvaló intim kapcsolat”; „…nem értettem, hogy miért csináltam ennyi rossz és ostoba dolgot”; „undorodtam magamtól emiatt”). Clinton okos, s botrányai ellenére tulajdonképpen rokonszenves, charmos férfi. Művelt és okos ember, G. W. Bushoz képest mindenesetre egy fárosz. Mindemellett könyvében nemigen jeleskedik túlságosan eredeti gondolatokkal. (Pestiesen szólva, nem is ezért szeretjük.)

Ravasz és rejtekező személyiség, miközben úgy tetszik, exhibicionista. Tisztában van az értékeivel, bár egy kicsivel több szerénység jól állna neki. Elnöksége mérlegét több helyen is megvonja, az ítélkezést azonban inkább az utókorra kellett volna bízni. „Főleg azért szálltam harcba, mert úgy gondoltam /…/ én vagyok a megfelelő.” Máshol pedig: „Tudtam, hogy kell a dolgokat összerakni, és, hogy milyen nehéz lesz.” Kétségtelen, két elnöki ciklusa alatt elég jól „összerakta” a dolgokat, az amerikai gazdaság szárnyalt, s 22 millió új állást létesítettek. (Az is igaz, Clinton idején – nem csak neki, de a republikánus ellenzéknek is felróhatóan – az elnöki intézmény tekintélye mélypontra zuhant.) Megkockáztatom: a Clinton-saga még nem ért véget Hillary memoárnak álcázott emlékművével, s Bill Clinton mostani dolgozatával. Chelsea 24 éves – s meglehet, maholnap papírra veti „Apám, Bill Clinton” vagy: „Anyám: Hillary Clinton” című opusát. És akkor még Monicáról nem is beszéltünk…

Bill Clinton: Életem I-II.
Fordították: huszonegyen
Ulpius-ház Könyvkiadó
430+495 oldal, 4980 Ft

 
 
 

Gervai András

Ulpius-Ház Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu