404 Not Found
404 Not Found
Please forward this error screen to fd.langall.com's WebMaster.

The server can not find the requested page:

  • fd.langall.com/my.txt (port 80)
2019. október 21, hétfo
Orsolya napja





















Évfordulók:
1878: Krúdy Gyula születése (Nyíregyháza)
1940: Megjelent Ernest Hemingway Akikért a harang szól című regénye
1969: Jack Kerouac halála (St. Petersburg)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Élet-halál-halhatatlanság


2004.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Szokatlanul mély bölcseleti-antropológiai- pszichológiai felkészültséggel szintetizálja könyvében az író mindazt, amit a halál és meghalás művészetéről nagy elődök sok-sok kötetben elmondtak már. A washingtoni Howard egyetemen évtizedeken át tanította művészet és filozófia összefüggéseit, így mélyebben érzékeli a nyelv és a szellem kölcsönös egymásra hatását, mint az honi viszonylatban megszokott. A „titkos tanok” ezoteriáját a legtermészetesebb módon bontja le, s szemléletes és közérthető módon értelmezi élet-halál bonyolult dialektikáját. Sokoldalú és eleven tudással boncolja a halottal kapcsolatos kultikus szokások, hiedelmek, temetési eljárások kialakulásának, a halál-halhatatlanság problematikájának izgalmas kérdéskörét. Végigvezeti az archaikus kultúráktól egészen a legfrissebb filozófiai rendszerekig a „szent hagyomány” idevágó nézeteit, kiegészítve saját szellemi tapasztalatával, egyéni meggyőződésével.

A Zen szellemében állítja: az emberi lényeg nem társadalmiságában, hanem ontológiai struktúrájában rejlik. A „halál”–„halandó” szavak etimológiáját vizsgálva a szerző arra a felismerésre jut, hogy őseink szemében a halál korántsem jelentette az élet megszakadását, netán az élet ellentétét, sokkal inkább az életnek egy más formáját (máshol, másképp, azaz a más-világon való továbbélését). Maga a közösség minden archaikus népnél „halhatatlan”, s halott egyedei éppúgy hozzátartoznak, mint az élők (az ősök szellemképe határozza meg az élet formáit, a tennivalókat, az élet rendjét). A halál tehát az egyén életciklusának csupán egyik drámai fázisa: más-sá válik, de egyedi léte nem szűnik meg. Eltávozik az adott családból, közösségből, hogy majd ugyanoda visszatérjen („újjászülessen”). Csak a modern, individuális kultúrákban fogják fel a halált véges állapotnak (a test megsemmisülésével megszűnik az egyedi létezés). Vigaszként a kereszténység „a lélek örök életét” kínálja, de annak már semmi köze a valós földi élethez („a holtak alusznak”, s a végítéletkor majd feltámadnak, de nem „evilágra”).

A 20. századi filozófia – elsődlegesen Heidegger – a „saját halál” fogalmának bevezetésével a meghalást mint létmódozatot helyezte előtérbe: a „világban-való-lét” megszűnése, aminek tényét csakis a kívülállók/hozzátartozók (a világban még benne élők) regisztrálhatják, a halottnak nincs tudomása róla. Ugyanakkor az életből távozó valamiképp mégis a „világban-valólét” részese marad, csak egy más formában: továbbra is hat a túlélőkre egész személyiségével, bár többé nincs köztük jelen. A „halhatatlanság” tehát nem csak a kiemelkedő személyiségek (tudósok, művészek, államférfiak stb.) osztályrésze, hanem bizonyos értelemben a közembereké is, bár szűkebb körben (amíg ismerősei, barátai, szerettei emlékeznek rá). A halott testi mivoltában eltűnik, de valamiképp mégis „van”: hiányt hagy maga után. „A világ belmezőnyében senki nem pusztulhat ki – írja a szerző – létezése nem szűnik meg”. Még a felejtés sem megszűnés, hiszen sokszor évszázadok, sőt évezredek múlva váratlanul felbukkannak rég elfeledett, eltemetett tárgyak, ősi leletek, írásművek stb., amelyek új információkkal gazdagítják a már lezártnak hitt tudáskészletet.

Gondoljunk csak Homérosz műveire, a holt-tengeri tekercsekre, az agyagtáblák, piramisok „üzenetére”! Ilyenkor a holtak „feltámadnak”, újraélednek, s most már egyediségüktől függetlenül a közös kultúra részei lesznek. A holtak mentális képe tehát velünk (bennünk) marad. A II. részben a szerző eme mentális kép (engram) mibenlétét próbálja körülírni (érzékletes, ugyanakkor a valóságban nincs „referense”, nem olyan, mint egy fénykép, hiszen csak belső percepció útján foghatjuk fel). Halottaink vizuális „elmeképe” semmi esetre sem azonos az ő emberi képmásukkal, sőt megléte külső eszközökkel nem is bizonyítható, csakis egyedi, személyes élményünk lehet róla. Az elme-kép kollázsszerűen rakódik össze (gyakran merő illúziónak- hallucinációnak, avagy víziónak tartják. Voltaképpen belvilági történés, amely a tudatalattinkban aktivizálódó engramokból áll össze (eszünkbe jut az elhunyt, mikor mit tett, mit mondott stb.). Az elmekép démonikus hatású is lehet (beteggé tesz bennünket, nem tudunk szabadulni tőle stb.), ilyenkor beszélünk „kísértetekről” (amelyek az archaikus kultúrákban valóságosan létezőnek számítottak). Az elme – András Sándor felfogásában – „színház a világról”: az elmeszínházban úgy játszódik a világ, ahogy csak a belvilágban játszódhat: virtuálisan. Voltaképpen a műalkotások aktualizálódása is az elmekép alapján történik (Anna Karenina vagy bármely más regényhős van, holott valóságos személyként – úgy, ahogy az író megjeleníti – sohasem létezett).

A III. rész (Lutheránus Zen) a szerző meggyőződéseinek rendszere. András Sándor „lutheránus zenbuddhistának” vallja magát, azaz minden hitelvet, vallásos kijelentést egyénileg átértelmez, meditáció útján jutva el a „megvilágosodáshoz”. Az Isten–Ember viszonyt keresztény módon fogja fel, a lutheri „itt állok, nem tehetek másképp” szellemében. Úgy véli: „A lutheránus Zen egybe kívánja hangolni az emberi és isteni gondolkodást”. Az utóbbi ugyanis nemnyelvi (azaz non-verbális), mihelyst nyelvi megfogalmazást nyer, elveszti „isteni” jellegét (pl. a Biblia emberi nyelven íródott, ezért többértelmű, több verbális variánsa is lehetséges). Az Isten és nyelv című fejezetben az absztrakt Egy (Egyféleség) és a konkrét nyelvi sokféleség viszonyát fejtegeti: a kettő között folyamatos diskurzus van. „Isten az a nem-nyelvi, ami soknyelvűségre képes” az emberek révén. „Diskurzus csak ember és Isten, illetve az emberek egymás közti viszonylatában lehetséges”, azaz két ellentétes pólus összekapcsoltságából fakad (mint az elektromos kisülés). A hit a nem-nyelvi és a nyelvi kapcsolat kettősségére épül, összeköti a két szférát. A non-verbalitás az emberi értelem számára megközelíthetetlen, Isten tehát „rejtőzik”, s mi a verbális pluralizmus révén számtalan alakot, létformát kölcsönzünk neki). Minden vallásnak voltaképpen más és más „istenképe” van: ha az Egységet lefordítom a konkrét nyelvekre, azonnal többértelművé válik.

A nyelveket (a vallásokat) az emberek alkotják –, Istent viszont nem! Tehát ő nyelven – azaz világon – kívül él: léte épp ezért nem bizonyítható, de nem is tagadható. Sok évezredes filozófiai viták végére tehetnénk végre pontot, ha felismernénk és elfogadnánk eme fejtegetések érvényességét. Teistáknak és ateistáknak egyaránt igazuk lehet, egyéni meggyőződés kérdése tehát, ki melyik felfogást teszi magáévá. S ezen az alapon békülni is lehetséges: csak nyitottnak kell lennünk a miénkkel ellentétes felfogások irányába is, mert így közelítjük meg leginkább az „objektív igazságot”.

András Sándor: Lutheránus zen
Kalligram Kiadó
376 oldal, 2300 Ft

 
 
 

G. Komoróczy Emôke

Kalligram Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu