404 Not Found
404 Not Found
Please forward this error screen to fd.langall.com's WebMaster.

The server can not find the requested page:

  • fd.langall.com/my.txt (port 80)
2019. október 21, hétfo
Orsolya napja





















Évfordulók:
1878: Krúdy Gyula születése (Nyíregyháza)
1940: Megjelent Ernest Hemingway Akikért a harang szól című regénye
1969: Jack Kerouac halála (St. Petersburg)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Kéziratok nem égnek el


2004.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Minden életműnek megvan a maga benső és külső története. A benső történetet a művek alkotják, hiszen bennük tárul fel egyedül hitelesen az alkotás lényege, az a csoda, ami független helytől és időtől, s minden egyéb materiális körülménytől. Mihail Bahtyin kifejezésével élve a műal- kotás kronotoposza – az örökkévalóság, az a fény, amely Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita című regénye végén megadatott a betéttör- ténet hőseinek, Jesuának és Pilátusnak, de nem adatott meg a Mesternek; ő nem érdemelte ki a fényt, ő nyugalmat érdemelt. A külső történet, az életrajz, az alkotó élete és művei között nincs, és nem is lehet tökéletes megfelelés. Noha az író naplójából, a kortársak visszaemlékezései- ből és egyéb dokumentumokból sok minden kiderülhet, arra a csodára még sincs kellő magyarázat, hogy sokszor „sárba tiporva”, megalázva és megszomorítva remekmű születik, ráadásul Bulgakov esetében annak tudatában, hogy írása lehet, hogy sohasem kerül az olvasó kezébe.
 

A Magvető Kiadó Sárba tiporva címen jelentette meg Bulgakov naplóját és levelezését. A napló, melyet az író 1921-től 1926 végéig vezetett, igencsak töredékes. 1926-ban egy házkutatás során elkobozták tőle, s állítólag mikor visszaadták, nagy részét maga az író semmisítette meg. Más változat szerint a naplót a szervektől nem is kapta vissza, a töredékek még a házkutatás előtti időből maradtak fenn. Mindenesetre az a biztos tény, hogy harmadik felesége, Jelena Szergejevna Bulgakova nem kis szerepet játszott nem csak a regény, A Mester és Margarita, de a napló megőrzésében is. Ugyanakkor az sem kizárható, hogy némiképp „korrigálta” a szöveget, ahogy Bulgakov neki írott leveleiből is kihúzott bizonyos részeket, miként a napló és a levelezés magyar változatának fordítója és közreadója, Kiss Ilona is utal rá. A napló Bulgakov, a kezdő író életének nagyon keserves periódusát rögzíti. A polgárháború után, feladva orvosi hivatását végképp elhatározza, hogy további életében az irodalomnak szenteli magát. Feleségével Vlagyikavkazból Kijeven keresztül valahogy elkeverednek Moszkvába, ahol a teljes nélkülözés várja őket.

Nincs se lakás, se állás, se élelem. 1922. február 9-én a naplóban a következő bejegyzést találjuk: „Életem legsötétebb korszakát élem. Feleségem és én éhezünk. Kénytelen voltam a bácsikámtól hozni egy kis lisztet, vajat, krumplit. (…) Bejártam egész Moszkvát, állás sehol. Szétment a posztócipőm.” 1923-ra már kissé változik helyzete, írásait megjelentetik, kezdenek kialakulni kapcsolatai az irodalmi körökben, ahogy írja: „Az irodalmi életben lassan ugyan, de haladok előre.” A naplóban ekkor már találunk az egzisztenciálisnál tágabb perspektívára valló, például a külpolitikát elemző részeket is, Bulgakov élénken érdeklődik a bolsevikok külföldi diplomáciai manőverei és a németországi események iránt. Foglalkoztatja az ország gazdasági helyzete, a belpolitikai csatározásokat azonban – így a Trockijellenes kampányt is – nem kis malíciával szemléli. Ebben az időszakban írja prózai művei közül a Mandzsettajegyzeteket, az Ördögösdit, a Végzetes tojásokat, a Kutyaszívet és A fehér gárdát; a naplóból tudomást szerzünk a megjelentetésükkel kapcsolatos hajcihőről és kritikai fogadtatásukról. Számomra a napló azon részletei a legérdekesebbek, melyekben megcsillan Bulgakov páratlan iróniája és felvillan groteszk látásmódjának az a sajátossága, amely A Mester és Margaritában teljesedik ki.

Például az író látogatása a Bezbozsnyik (Istentagadó) nevezetű szovjet lap szerkesztőségében, ahová a legtöbb cikket álnéven írták. Nyilvánvaló, hogy akkori felháborodása is nyomot hagyott a regényt indító jeleneten, Berlioz, az irodalomkritikus, Hontalan Ivan, a költő és Woland vitája ábrázolásában Jézus Krisztus létét és személyét illetően. „Amikor otthon átfutottam a Bezbozsnyik számait, teljesen elhűltem. A fő baj nem is az istenkáromlás, bár tényleg tombol benne, ha csak a külsőségeket nézzük. A lényeg az alapeszme: Jézus Krisztust, igen, éppen őt szélhámosként, elvetemült gazemberként ábrázolják benne. Könynyen rájöhetünk, kinek a műve ez. Határtalanul veszedelmes bűntény!”. A viszonylag rövid naplórészletek után a könyv tetemes részét a levelezés teszi ki. Az első levél 1917-ből való, az utolsó pedig közvetlenül az író halála előtt íródott. Az összeállító a családi, a hivatalos és a szórványos levelezésen kívül három összefüggő levélcsomagot közöl: Bulgakov Vereszajevvel folytatott levelezését, amely a Puskin-darab születéséről tanúskodik, a legjobb barátjának, Popovnak írott bensőséges leveleket és harmadik feleségének, Jelena Szergejevnának küldött üzeneteket. E levelekből bomlik ki igazán Bulgakov tragédiája.

A levelek tematikailag három csoportot alkotnak. A magánélettel foglalkozó közleményekből kibontakozik nemcsak Bulgakov személyes élete, hanem a Bulgakov-családé is. Annak ellenére, hogy az író állandó kísérője volt a létbizonytalanság (a munkahely hiánya és az ominózus „lakáskérdés”), a szorongás és a betegség, feleségei és barátai mindig mellette álltak. Ennek is volt köszönhető, hogy a szörnyű körülmények ellenére nem omlott össze, volt elég ereje hozzá, hogy létrehozza a csodát, befejezze az íróasztalnak írott remekművet. A levelek a Bulgakov-család szétszóródásáról is tudósítanak; édesanyja haláláról, leánytestvérei lakás- és egyéb problémáiról, valamint két öccse emigrációjáról. Több levél íródott Koljának, aki a viszontagságok ellenére tudós bakteriológus lett Párizsban, és sokat segített Bulgakovnak külföldi irodalmi ügyei intézésében. Ványa, a Bulgakov-család legkisebb, hatodik gyermeke Párizsban mint balalajka-művész próbált megélni, közben verseket is írt, és kikérte róluk bátyja véleményét. A levelek második csoportjából a moszkvai színházi életbe, a Művész Színház és a Nagyszínház (Bulgakov munkahelyei) tevékenységébe nyerhetünk betekintést. A levelekben megemlített tények majdnem mindegyikét az író feldolgozta a Színházi regényben is.

Bulgakovnak mint drámaírónak a kálváriája e helyeken zajlott. Rendre visszautasították színdarabjai bemutatását, sokszor a próbák után tiltották be őket, annak ellenére, hogy mindegyiken nagy lelkesedéssel és alapossággal dolgozott. A Moliere-darab – Az álszentek összeesküvése – után a Híres emberek élete népszerű sorozat felkérésére megírta az író életrajzát is, melyhez felhasználta Párizsban élő testvére segítségét. Kolja megküldte neki a Richelieu utcában lévő Moliere-emlékmű fotóját, részletekbe menően leírta testvérének a helyszínt, ahol a szobor áll, s amely szó szerint be is került a könyvbe. A könyv persze nem jelenhetett meg, a kéziratot Bulgakov betette abba a szekrénybe, ahol összes „eltemetett” munkáját őrizte. Végül – rövidített formában – 1962-ben adták ki a fent említett sorozatban. Bulgakov szinte élete végéig próbálkozott azzal, hogy olyan színdarabot írjon, amit bemutatnak. Utolsó próbálkozása a Batumi című, Sztálin ifjúságáról szóló színmű volt, melyet maga Sztálin tiltatott be. Állítólag azért – ahogy más forrásokból kiderül, a levelekben nincs rá utalás –, mert mint fiatal forradalmárt, Kobát a kihallgatás során a nyomozó a nyílt színen pofon vágta. 1939-ben, nem sokkal halála előtt a Művész Színház „hős brigádja élén”, miként erről Jermolinszkijnak írott levelében beszámol, Tbiliszibe és Batumiba is elutazik, hogy anyagot gyűjtsön a darab díszleteihez. Bulgakov, hogy fenntartsa magát és családját, klasszikusokat dramatizált, illetve operett-librettókat gyártott.

Noha szerette a színházat, fokozatosan felőrölte ez a tevékenység, miután még átdolgozásait sem állították mindig színpadra. 1930 márciusában így ír erről Vereszajevnek: „… az utóbbi időben végképp bebizonyosodott, hogy egyetlen sorom se jelenik meg se nyomtatásban, se a színpadon, próbálom mindezt közönyösen szemlélni. És, mondhatom, jelentős eredményeket értem el e téren.” A levelek harmadik tematikus csoportját a különböző hivatalos kérelmek és a hatalmasságokhoz, köztük Sztálinhoz írott levelek alkotják. Az 1926-os házkutatás után Lunacsarszkijhoz, a Művelődésügyi Népbiztoshoz és Jagodához, az OGPU főnökéhez is levelet intéz, hogy szolgáltassák vissza a naplóját. Beadja útlevélkérelmét, de visszautasítják. Ekkor határozza el 1929-ben, hogy ír Sztálinnak. Miután szinte az összes művét betiltották és anyagilag szintén lehetetlenné vált a helyzete, kéri, hogy engedélyezzék külföldre utazását. A levél kapcsán ezt írja párizsi testvérének: „Ha kérvényemet elutasítják, a játszmát befejezettnek lehet tekinteni: paklit összecsomagolni, lámpát eloltani. Kénytelen leszek ölbetett kézzel ülni Moszkvában, anélkül, hogy írnék: nemhogy írásaimat, de még a nevemet sem bírják elviselni.

Minden kishitűség nélkül mondom neked, kedves testvérem, hogy pusztulásom immár csak idő kérdése, hacsak nem történik valami csoda. De csodák nagyon ritkán szoktak történni.” Végül 1930. március 28-án hosszú levelet küld a Szovjetunió kormányának. Egyfelől azt kéri, hogy feleségével együtt engedjék ki külföldre, másfelől pedig azt, ha nem engedik ki, biztosítsanak a szakmájának megfelelő munkát, vegyék rendezőként állományba valamelyik színházban. A levélre Sztálin telefonon válaszolt, állást ajánlott Bulgakovnak a Művész Színházban, illetve találkozást javasolt neki, hogy beszélgessenek. A telefonhívás után azonnal felvették a Művész Színházba rendezőasszisztensnek, viszont a Sztálinnal való személyes találkozás nem valósult meg. A Sztálinnal való beszélgetés élete hátralévő részében az írónak szinte rögeszméjévé vált. Több levelet írt neki, próbált telefonálni – de nem volt semmiféle válaszreakció. A Művész Színház nevében is több folyamodványt fogalmazott meg a Vezérnek – megbízták vele, mert ebben az egyik fő szakértőnek számított. Zárójelben jegyzem meg, hogy az írók közül Sztálin még Paszternakot sem hívta fel telefonon. Hasonlóan Bulgakovhoz, ő is szeretett volna vele még beszélgetni, de neki sem sikerült.

Viszont a megalázás és a lelki terror ellenére e két író elkerülte a letartóztatást és a tábort, életüket nem vették el. Bulgakov még néhányszor beadja útlevélkérelmét, 1934-ben még a kérdőívet is kitöltetik vele, már-már úgy néz ki, hogy utazhatnak, de az utolsó pillanatban a kérelmet elutasítják. A hatalom nem titkoltan macska-egér játékot játszik vele. Ezt is elpanaszolja levélben Sztálinnak, persze választ most sem kap. Ami az egész történetből szembeötlő, hogy Bulgakov Sztálinnak regényhőséhez, Wolandhoz hasonló erőt tulajdonít, és naivan – a többi szovjet állampolgárhoz hasonlóan – bízik abban, hogy a rossz egyszerre csak jót művel. A csoda azonban nem következik be. „Kéziratok nem égnek el” – így hangzik A Mester és Margarita egyik kulcsmondata. Ahogy az író halála után új életre kelt a regény, úgy kelt új életre ez a napló és levelezés is, mint „külső történet”, mint olyan emberi dokumentum, amely maga is egy regény témája lehetne. De ez már egy másik történet volna, nem a Mester regénye.

Mihail Afanaszjevics Bulgakov: Sárba taposva
Naplók, levelek 1917–1940
Összeáll. és ford.: Kiss Ilona
Magvető Kiadó
537 oldal, 2990 Ft

 
 
 

Szőke Katalin

Magvető Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu