404 Not Found
404 Not Found
Please forward this error screen to fd.langall.com's WebMaster.

The server can not find the requested page:

  • fd.langall.com/my.txt (port 80)
2019. október 21, hétfo
Orsolya napja





















Évfordulók:
1878: Krúdy Gyula születése (Nyíregyháza)
1940: Megjelent Ernest Hemingway Akikért a harang szól című regénye
1969: Jack Kerouac halála (St. Petersburg)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
nagy klasszikusok – nagy klas szikusok – nagy klassziku


2004.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Kényeztet engem a kínálat. Csak az a része is, mely végül eljut hozzám. Kosztolányi Dezsô: Aranysárkány; az ifjúság számára átdolgozott kiadás, 1932-bôl; Balogh Tamás hosszú, kiváló, a tárgy közvetlen aktualitásán túlra mutató utószavával (Tiszatáj, 2004. 194 old.). Értékelésem szerint (mert a többit az utószóból ki lehet lesni, pulton akár): érdemes volt kiadni, az ifjúságnak ama zászlói úszva, lassan – ott vannak ma is az ünnepi magasban. Teljesebb így az a Kosztolányi-kép, mely a kor máig jól használható, értékelhetô legnagyobbját „is legnagyobb”-nak, „mások közt legnagyobb”-nak mutatja. Kosztolányi a múlt század vezetô magyar írószelleme volt. Nagyobb kalandra vitte végül tragikus élete, mint amennyire ô maga, a mediterránság, a „rómaiság”, az européerség jegyében is vállalkozott volna. Füst és Szép Ernô, nem szólva a külhoniakról (Kafka, Eliot, Artaud, Waugh... elfogyasztható sor, nem hosszú) – ôk nagyobbat ugrottak a talán-semmibe. Kosztolányi a talán-biztosat választotta ezzel az átdolgozással is.

Jaj, de abszolút ô közben azzal, hogy állítólag nem tudott a földrôl és a máról „dalolni”, csak az égirôl és a múltakról. S hogy ôszintén kérdezte meg, ismerik-e ôt még a csillagok, otthon van-e csakugyan az égben? Mondom, a kicsit célszerűsített változatban is fennen száll... az aranysárkány. A kiadó „bekosztolányizott” a nyárra (nem árulhatok el többet, aki rájön, hát rájön). Nekem ez csak szép és jó. Jékely Zoltán Kalotaszegi elégia c. kötete, azaz e válogatás az író költészetébôl, prózájának különféle válfajaiból (novella, regény-féle, szociográfia, emlékezés, vallomás etc.), fényképekkel Erdélybôl stb. – merész vállalkozás. Mert mifelénk verset és prózát igen ritkán szoktak egy fedél alatt könyvként publikálni. Alapmű lesz ez a kötet, nem kell hozzá jóstehetség, mindenki megtalálja benne a neki valót, akit csak vonz a költô (engem nagyon), a tárgy (fájó és nemes, jaj), az említett (itt életrajzot jelenítô) egység. Ki kell emelni megint a fáradhatatlanul ihletett, örök-jékelys Gyôri János utószavát, vagyis az eligazító tanulmányt. A borítószöveg joggal utal a természet, a haza, a szépség és – hozzáteszem – az igazság szeretetére Jékelynél. Furcsa pálya! Korai, géniuszi lendület (apja, Áprily szinte mitizálta fia tehetségét – mellesleg: Áprily Lajos gimnáziumi tanára volt Nemes Nagy Ágnesnak, s ô rajongott a Mesterért, Jékely nem tartozott különösebbképp az Újhold köréhez, de – akárcsak Kálnoky – nekem a Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Pilinszky János, Kálnoky László, Mándy Iván csillagzat hatodik csodája lett csakhamar, 1957/58-ra; varázslatos irodalmi évek voltak azok, fura módon); Jékely háború utáni lírájáért alaposan meg kellett küzdenem – ma igen sok értéket látok benne, ragyogó ékköveket. Erdélye ma végre evidencia nekem is, földig sújtva olvasom vesztésének fájdalmát – amiért pl. menekülniök kellett –, s bizony, megrendülést vált ki egy-egy ottani város neve is... nyilvánvaló hát, hogy pompás értékeiken még felül is „veszem” ezeket a prózai írásokat.

S még valamit ide! Jékely jó példája annak, hogyan akarhatja a „befogadás” (kritika, értékelés) elmismásolni, „félrekenni” egy poéta eredendô prózaírói mivoltát. Nem állítom, hogy az 1932- 1946 közti Jékely-líra példátlan nagyságát a késôbbi versek, netán a prózai írások okvetlenük elérik; de a tendencia randa. (A költô kijátszása önmaga prózai vénájával „szemben”.) Ha mással nem is épp, e kötettel Jékely Zoltán megint nagyon hazaért. A könyv fotóit is szeretem. (Kortárs Kiadó, 282 old. + fényképek) Martin Walser: Szökôkút. (Európa Könyvkiadó, 430 old.) Egy ifjúkor – s valamivel több – lírai naplója, regénye. Györffy Miklós kiváló fordítása. A német történelem igen aktuális és kelendô; s e könyv hamisítatlan „történelem, alulnézetbôl”, írja a fülszövegén a szerkesztô. 1932–33-ban indul a história, hamarosan világháború következik, összeomlás... és közben meghökkentôen természetes emberi sorsok. (Hogyan lesz jóravalónak tekinthetô emberbôl náci, milyenek a hitlerizmus „kispolgári hétköznapjai” stb.)

A gördülékeny mesélés, a fanyar jókedv: igazi Walserművé avatja a különben periférián játszódó történetet. Finom munka, hiteles dokumentum. Igazi ôszi-téli olvasmány. Valamikor szintén „Európa Könyvkiadó” volt R. D. Laing könyve, a Bölcsek, balgák, bolondok. Most a Könyvfakasztó jelentette meg újra (252 old., Feldmár András bevezetôjével). Feldmár Laing tanítványa, munkatársa, „inasa” volt (1974-tôl a szerzô haláláig, 1989). Ajeles pszichiáter-író önéletrajzi kötete ez, roppant szórakoztató (magam, mint ilyesmiben amatôr-féle fordítója, már annakidején is lelkesedtem érte, holott nem volt mindig erôsségem az ilyen szövegek magyarítása – angolból), változatos, elég csak a tartalomjegyzéken végigfutnunk: A pszichiátria ma; A hadsereg (ahol Laing dolgozott); Az elmegyógyintézet etc. Tündökletes humor, szív – pompás kis stílus... sikerkönyv lesz ma is, a maga módján. Laing utolsó, mintegy összefoglaló könyve (nem zsengekori maradékáruház tehát). Feldmár kiemeli a pompás tételt: mit tegyen az ember, ha nem tudja, mit tegyen? Laing nagyon emberi kiindulása! Hozzáteszem: a pszichiáter ugyanúgy „van másokra ítélve”, ahogy a magamféle író pl. a magányra.

Az elôszó írója lándzsát tör az kémények gondos leírása mellett is. (Erre még itt visszatérünk.) Mintegy az életbe, az emberekbe vetett hit tanújelének De az Antonin Artaud-ért rajongó (éljen, éljen, kiáltok!) R. D. Laing nem kalandozik el túlzottan a művészetek terepére (filozófia, költészet, színház, szereplés a társadalom színpadán – vagyis Antonin Artaud, nagy adósságunk), hanem az esetek tömegével szórakoztatja olvasóját, és éles szemmel, de megértô szóval ecseteli minden szakembernek az ô rögös útját, dicséri a kitartás erényét, a tűrôképességét, a mértékletességét – épp a nagyobb, a gyakorlati és mégis végsô célok megvalósítása érdekében. Lendületes élmény, észrevétlen gyarapodás nekünk, a könyv búvárlóinak – s egy igazi világpolgár vallomása. A touch of poet – mondja az angol. Valódi úriember, aki poéta, Laing a világközelség arisztokratája. Umberto Eco itt az én sztárolt íróm, mindazonáltal. A kötet címe: La Mancha és Bábel között. Irodalomról. (Európa Könyvkiadó, 2004. 500 karcsú oldal, Barna Imre és Gecser Ottó méltó fordítása.) Ecót magam nem regényei alapján kedveltem meg, hanem egy itt régebben méltatott munkából (Orbán Gyöngyi: Bevezetés az olvasás „mesterségébe”; válogatott klasszikus irodalomtudósok és szövegek találkozásaiból, mondom én).

Ott egy Eco-írás posztmodernista elemzésével találkozhattam... s így a szerzôhöz az elemzés fogalma is fura, de természetes módon hozzánôtt képzeletemben. Mohó érdeklôdéssel vetettem magam a vastag kötetre – s nem az, hogy csalódtam volna, de egyik elragadtatásból a másikba estem. Nekem ez most „az” alapmunka. Holott, ismétlem, csak ebben a szerény dolgozatban is micsoda óriások, jelesek társaságában áll. Mégis, ha idény, az nekem az idén: Umberto Eco. Természetes, hogy az elsô helyre kell tennem azt a szempontot, hogy csekélységemet speciálisan megszólítja e könyv sok tétele, kitétele, eszmélkedése, futama, szekvenciája, mozzanata, bölcsessége... az egésznek az a végsôkig átélt, bölcs természetessége. De még nagyralátóbb vagyok, ah, öndicsérô ne legyek, hogy az Ecomozzanatok, szempontok nekem épp az alapkérdések (mozzanatok, szempontok). Pilinszky tudott ilyen elemien rámutatni dolgokra. (De nem ily bôségben.) Szentkuthy, Füst Milán volt ilyen hiper-analitikus (mégsem ekkora ökonómiával, nem ennyire maian; hiába, az idô...) – Umberto Eco szó szerit „a pulzust méri”, ott vannak ujjai. Udvariasan úgy fogalmaz Eco, hogy ô az Olvasónak ír, s tenné ezt akkor is, ha sejthetné, holnapután világégés következik, mindennek alighanem vége. De az irodalom néhány funkciójáról, a Kommunista Kiáltvány stílusáról, Oscar Wilde aforizmáiról, Dante művérôl, Borgesrôl, a stílusról és a forma tisztaságáról, „A hamisság erejé”-rôl, három Amerika-ellenes nemzedékrôl akkor is muszáj írni; reménnyel méghozzá, hogy a szimbólumokról szóló értekezést a kutyakonzerv és a kis tévé mellett leviszi az atombunkerbe az emlegetett olvasó.

Nem soroltam fel a témák, kulcsszavak felét se! Ilyen tiszta elmélet-írással magam nem találkoztam az utolsó években. S nem „mediterrán”, nem lapidáris, nem latinos tisztaság, nem a sok frázis... ami ide illik, nem. Egyszerűen és röviden: ezek a munkák, esszék stb. ragyogóan vannak megírva. S épp annak a jegyében, amirôl szerzôjük – Eco – értekezik. Az anyag és az eljárásmód hálája. Holott, idézem itt a kis részt, amivel engem azonnal megfogott, ez: „Megfoghatatlan hatalmak vesznek körül bennünket, és nem pusztán csak azok, amelyeket a vallási tanokhoz hasonlóan, spirituális értékeknek nevezünk. A négyzetgyökök hatalma is megfoghatatlan hatalom, amelynek a törvényei évszázadokon fennmaradnak, és nemcsak Sztálin, de még a pápa rendeleteit is túlélik. Ezek közé a hatalmak közé sorolnám az irodalmi hagyomány, vagyis ama szövegek összességének hatalmát is, amelyet az emberiség nem gyakorlati célok érdekében, hanem inkább gratia sui, önmagáért hozott és hoz létre – és amelyet az öröm, a spirituális felemelkedés, az ismeretek gyarapítása végett vagy akár puszta idôtöltésül olvasnak, minden kényszer nélkül. Ah, reklám még e lapnak is, jószerén áttétel nélkül, nekem magamnak. Vagy ahogy elmondja, miként tart az irodalom „edzésben” (a nyelv révén). Szabadnak hogyan ôriz (felsôbb utasítások félretolásával), egyáltalán, hogy a magam szavával fogalmazzak, miféle wittgensteini „elderítô-felhárító” eleganciát gyakorlatoztat szemben a sok világi ál-feltárással és kivédési igyekezettel szemben.

Meg hogy oly különféle nagyok – soroltunk párat – miként mintái ugyanannak, a többre és ma is jobbra, igenis, szebbre törekvô emberi szellemnek! Évszázadok emlegetései kíméljenek! S ahogy rögtön bevezetôben leszögezi Eco: „az olvasónak feltűnhet, hogy ugyanazok a példák vagy témák vissza-visszatérnek különbözô írásokban. Szerintem ez természetes, hiszen mindenki magával cipeli saját iskolapéldáinak bôröndjét. Az ismétlés pedig (mármint ha nem zavarja az olvasót) a fontosságukra hívja fel a figyelmet.” A magyar irodalmi befogadás, recenzió és recepció, urambocsá, ha van olyan egyáltalán mifelénk, kritika – nem ismeri az Eco-féle tanulságokat. (Tisztelet a kivételnek.) Nem is okító tankönyv ez a munkája (sem). Örömünk, akik azonosulhatunk vele, mert állagát érezzük, meg talán van saját állagunk. Esszéistaként dolgozott évtizedeken át a költôként indult Eco, hogy regények sikerírója legyen belôle. Nekem ez az elméletírói-esszéista munkássága mindenképpen fennsíkos vonulata nemcsak az ô életművének, de a századnak is, melyben zömmel alkotott eddig. Ecótlan nem is tudnék már szellemetélni. Beszerzendô!

Kosztolányi Dezső: Aranysárkány
Tiszatáj Könyvek, 2680 FT

Jékely Zoltán: Kalotaszegi elégia
Kortárs Könyvkiadó, 282 oldal, 2500 Ft

Martin Walser: Szökőkút
Európa Könyvkiadó, 430 oldal, 2600 Ft

R. D. Laing: Bölcsek, balgák, bolondok
Könyvfakasztó Kiadó, 254 oldal, 2590 Ft

Umberto Eco: La Mancha és Bábel között
Európa Könyvkiadó, 500 oldal, 2900 Ft

 
 
 

Tandori Dezső
költő, műfordító

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu