404 Not Found
404 Not Found
Please forward this error screen to fd.langall.com's WebMaster.

The server can not find the requested page:

  • fd.langall.com/my.txt (port 80)
2019. október 21, hétfo
Orsolya napja





















Évfordulók:
1878: Krúdy Gyula születése (Nyíregyháza)
1940: Megjelent Ernest Hemingway Akikért a harang szól című regénye
1969: Jack Kerouac halála (St. Petersburg)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Egy európai arisztokrata a transzszilván irodalomban


2004.09.09

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A szerteágazó tehetségű alkotót közismerten fenyegeti a szétzilálódás veszélye, s fokozottan, ha – nemcsak szellemi, de származástani értelemben is – arisztokrata. márpedig bánffy miklós családja igen jelentős helyen áll a magyar genealógiai táblán, és munkássága (máig feldolgozatlanul) sokirányú. El sem várnám tőle azt a polgári-értelmiségi attitűdöt, amely pályája kibontakozásának, a múlt század első harmadának korszakát, a kávéházak íróit jellemezte. ha viszont tudomásul veszem eme radikális mentalitás legvehemensebb képviselőjének, adynak 1906-os magasztaló kritikáját – a kisbán cívis név mögé rejtőző – Bánffy első drámájáról: közhelyben bágyadó hipotézisem érvényét veszti.
 

Bánffy szellemi rokonait másfelé kell kutatni, talán a 19. század középsô harmadában. Kolozsvári születése ellenére közelebb áll Eötvöshöz, mint Keményhez: hiányzik belôle a Zord idô szerzôjének konok ragaszkodása a tragikumhoz, a végzethez. Talán, mert – akárcsak Eötvös – végzetes történelmi helyzetekben aktív politikai, diplomáciai vagy kulturális-közéleti szerepet vállal. Kritikus idôben miniszter; még súlyosabb pillanatban, Trianon körül, diplomáciai küldetésben jár a nagyhatalmaknál; ’44-ben titkos kapcsolatot keres román és angol vezetôkkel; a két világháború között román állampolgárságot vesz fel, s mert a politikától eltiltják, a háttérbôl szervezi az erdélyi irodalmi életet. Az irodalom tehát egy más terület, a szabadság zónája, elkülönül a személyiség gyakorlati cselekvésétôl, de nem az egyéb művészetektôl. Széles és korszerű zenei műveltsége (az Operaház intendánsaként támogatta Bartók műveinek bemutatását) és képzôművész-tehetsége (svájci emigrációjában festôként tartotta fenn magát) a látásmódba, stílusba átitatva, valamiféle rejtélyes hajszálereken keresztül, elbeszéléseiben jut el a művészetek harmóniájának fokára. Nem egyenletesen, következetesen „jó” író, nincsenek „fejlôdési szakaszai”, amint azt a tankönyvekbôl, nagy írók munkássága kapcsán megszokhattuk.

Történetmondása élvezetes, olvasmányos, és amit látszatra könnyű kézzel teremt, az a szépségnek áttetszô csalafintasága, melyrôl tudjuk: az esztétikai igényességbôl következô soksok újraírás, javítgatás eredménye. Bánffynak nem az irodalom a létformája, mint a nyugatosoknak, hanem általában az alkotás, s mindennemű alkotás: tett; elbeszélés tehát olyankor születik, amikor éppen ebbe és csakis ebbe a formába kívánkozik a születô ötlet, gondolat, téma. A megformálásnak ez a nagyvonalúsága pedig már nem a 19. század közepének görcsösen fegyelmezett kompozíciós eszményére emlékeztet, sokkal inkább a századelô – Szini Gyula által megfogalmazott – szabadasszociációs, a fantázia papírsárkányát eregetô, lazább novellaformájával rokon, ahol is a szigorú, klasszicista szerkezet szétesik, beleomlik a képzelet szuverén törvényeibe. Bánffy rövidprózájában a képzeletnek ezt az áradását mikszáthi reminiszcenciák fékezik: a mesélô jelenléte, a történet közreadásának valamiféle indoklása racionális keretek közé szorítja a valóságtól messze rugaszkodó látomásokat is – mintha az írás aktusában is sejlô államférfi óvakodna az irracionalitás fenyegetésétôl. Stílusnak, narratív beszédmódnak különös kettôssége szövôdik össze harmonikusan legjobb írásaiban: az adomázó hagyomány és a szecesszió látomásos világa.

De épp mert mindig a téma követeli meg az alkalmazkodó stílust, nem a stílus kebelezi be a gondolatot: nincs ahhoz hasonló egyénített nyelvezete, formataremtô eljárása, mint aminek alapján a stílustörténet jellemezni szokta a legkiválóbbakat. Tegyük hozzá mindjárt: emiatt megunható, ismétlôdô modorosságai sincsenek. Merészségnek is tűnhet a fenti módon, tézisszerűen fogalmazni Bánffy rövidprózájáról, hiszen a mindenkori kritika az Erdélyi történet öt kötetének súlyos epikáját, történelemfelfogását helyezte érdeklôdésének fókuszába. Dávid Gyula kiadói koncepciójának jóvoltából azonban rendelkezésünkre áll Bánffy Miklós novellisztikájának teljessége, s ez biztonságosabbá (természetesen nem vitathatatlanná) teheti értékelésünket. (A Polis Kiadó különleges, hiánypótló érdemeirôl szóltam már ezeken a hasábokon.) Hiánytalan tehát a novella-panoráma, mégsem használható az irodalmi kánonba történô beépülés kritikai próbája során, két okból. A kötetbôl nem derül ki az egyes darabok keletkezési vagy megjelenési ideje; valamint irodalomtudományi vitára adhat okot a kiadó megjegyzése, miszerint az itt közölt Tannhäuser és a kis princesszbôl Bánffy „kisregényt írt Bűvös éjszaka címmel”.

Tudniillik ez utóbbi egyetlen, tíz soros bekezdéssel hosszabb, ezen túl csupán a tördelést és néhány szóalakot, bekezdést változtatott meg. Arról vitázni pedig, hogy a negyven oldalas szöveg kisregény-e (miként a korábbi kiadások nevezik), avagy elbeszélés: valóban köldöknézô strukturalista kekeckedés volna. Bánffy a transzszilvanizmus eszmekörének képviselôje és egyik vezéregyénisége, azzal a horizonttágító megszorítással, hogy: íme, a transzszilvanizmus nem egyetlen homogén ideológia, nem egynemű stíluseszmény, sôt, nem is ideológia, nem stílus, hanem állapot. Bánffy sem népi, sem polgári, nem is arisztokrata író. Novellái értékrendjének csúcsán az esztétikai szép és az erkölcsi ember áll, nem didaxisként, hanem klasszicista embereszményébôl és szeceszsziós szépségideáljából következôen. A rút is esztétikai rang, mert képszerű, szuggesztív ábrázolásban jelenik meg. Legjellemzôbb példája A kísértés temploma: egy albán képzôművész meséli el látomását a megközelíthetetlen csúcson álló templomról, ahol a kísértést nem leküzdô, hanem megkerülô emberek bűnhôdnek; „a langyosat kiköpi az isten” gondolata ez.

Formailag modellje Bánffy „keretes” novellatípusának, melyben egy idegennel beszélteti el a történetet, a szerzô jelenlétében; ily módon a szubjektív elbeszélô felismerszik ugyan, de a sugalmazott világképet másvalaki fogalmazza meg. Eszménye a cselekvô ember, aki inkább vállalja a kudarcot, mint a bűntelen tétlenséget. Az esztétikai szférában többször megjelenik ugyan a természeti és erkölcsi rút (áttételesen kritikai célzattal), plasztikus rajzainak legmeghittebb tárgya azonban az ember által teremtett mediterrán környezet vagy a kalotaszegi, mezôségi táj, mely nem alább való a skóciainál (A fertôzött planéta). A cselekmény szintjén kedvelt eleme a csoda, a titok, ami a fentebbiekkel úgy függ össze, hogy az esztétikailag vagy morálisan szép csak az értôknek fedi fel magát (Csácsá, Lóki Gáspár csodás története, A császár titka, A rettentô Sofronics...) Egy kimerítô elemzés legizgalmasabb eredményét talán mégis a tematikai vizsgálódás adná. Mert Bánffy úgy kalandozik Európában és a történelemben, mint erdélyi kortársai közül senki más. A transzszilván írókra jellemzô a következetes Európára és a világirodalmi mércére tekintés, csakhogy ez olykor a lágerbe zárt ember csodálatos, épületes ábrándjának hat. Bánffy, elônyös helyzetével élve s nem visszaélve, a lektűr olyan könnyed bájával veti magát a világvárosok kalandos múltjába és jelenébe, mint Maugham vagy Stefan Zweig (Haláltánc, Helena Spártában, A sátán, Az ostoba Li, A majom).

A Tannhäuser például (remek, szép, mélységeket sem nélkülözô történet!) bármelyik európai sikeríró tollából kipattanhatott volna. A Farkasok, A koronás tízes, a Havasi történet (ugyancsak remek, kifogástalan arányérzékkel megkomponált novellák!): nem. Ezeket csak erdélyi író teremthette. Aki attól transzszilván, hogy Trianon elôtt ugyanabból az emelkedett nézôpontból és empátiával ábrázolta román szereplôit, mint késôbb a kisebbségi sorsban. Ha úgy tetszik: a fentiek a „tudományos” ítéletem szerinti legjobb novellái. De a „kritikus” meghasonlik bennem az elfogult „naiv olvasóval”, és – közhelyesen – szívemet mégis a kolozsvári „kruczos” apokrif emlékiratok dobogtatják meg, erôteljesebben pedig két, szerkezetében kifogásolható elbeszélés, az Ellenségek meg a Valahol. Elôbbi: történelmi példázat, az erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor és a magyarországi nádor, Esterházy Miklós politikai viszonyának átértelmezése, miszerint a haragot meg kell játszani a közös ellenség félrevezetése végett. Utóbbi: a hatalomváltás utáni kolozsvári szellemi elit siralmas helyzete – angol diplomaták szemével. A nyugati értelmiség soha, semmit nem akart meglátni Kelet-Európában, ami hatalmasan kifinomult ízlésével nem egyezett. Az arisztokrata szellem emelkedettsége kellett a provinciális lét ilyetén tragikomikus felhangú hitelesítéséhez.

Bánffy Miklós összes novellái
Polis Kiadó
432 oldal, 2400 Ft

 
 
 

Szász László

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu