buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Hiúság vására


2004.06.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Vajon miért kerülhetett a hazai sikerlisták élére ez a könyv, egy nálunk meglehetősen ismeretlen, s a mienktől eltérő kultúrájú ország valamikori First Ladyjének memoárja? A kérdésre többféle választ is adhatunk. Az evidencia, hogy az olvasók azért is kedvelik a memoárokat, mert szeretnek belesni a híres emberek, művészek, politikusok hálószobájába, belátni életük kulisszái mögé. Még fontosabb, hogy úgy érezhetik, a nagy embernek ugyanolyan magánéleti gondjai (is) vannak, férjként, feleségként, szülőként ugyanúgy érez, szenved, mint ő, tehát végső soron nincs is köztük olyan nagy különbség. A Pahlavi könyv pont ennek a ráismerésnek az élményét kínálja a – különösen a giccsre vevő – kisembernek: először is azonosulhatunk az álmainkat, vágyainkat is megtestesítő iráni egyetemista lánnyal, aki megfogja – szó szerint – az isten lábát, s aztán végigkísérhetjük azt a folyamatot, ahogy ő és férje politikai értelemben páriává válnak. A Mennyből a Pokolba kerülnek. Rájövünk arra, hogy nagyságnak, hírnévnek, hatalomnak ára van, a számlát gyakran benyújtják, s az álom rémálommá válhat. Nekünk viszont nincs mit veszítenünk, a mi Lapály utcai ingatlanunkat, minimálbérünket senki nem irigyli el tőlünk.

Reza Pahlavi iráni sah (harmadik, s egyben utolsó) felesége, Farah Diba, mint annyi más híresség is, nyilván az átélt események mintegy terápiás feldolgozásaképpen, s persze önigazolásképpen, nem utolsósorban kereset-kiegészítésképpen írta meg az emlékiratait. A jó házból való – nem arisztokrata – úrilány és a nála 19 évvel idősebb nagyhatalmú sah találkoznak, és egymásba szeretnek, összeházasodnak, gyerekeik születnek, s boldogan élnek és uralkodnak – no, nem addig, míg meg nem halnak – hanem, amíg egyszer minden rosszra nem fordul. A könyv két része, a két kötet: tézis és antitézis. Tündérmese és királydráma. A lányregények idillje és Shakespeare. Egy hollywoodi-típusú szerelmes film és egy fordított Monte-Cristo történet keveréke. Egy uralkodócsalád felemelkedésének és bukásának krónikája. Az első kötetben csillogás, siker, hatalom, magánéleti boldogság, közéleti tevékenykedés játssza a főszerepet, sah és sahné sikert sikerre halmoz. A másodikban minden a visszájára fordul: a végzet sújtja – persze nem véletlenül – főszereplőinket.

A Pahlaviknak menekülniük kell az összeomló monarchiából, elvesztenek mindent – hatalmat, országot, alattvalókat – és meg kell tapasztalniuk a kiszolgáltatottságot, megalázottságot, árulást. Az első kötet meglehetősen unalmas, protokolláris ízű. Farah Pahlavi olyannak látja-láttatja a múltat, az ország egykori helyzetét, nagyságát, ahogy azt annak idején a rendszer hivatalos propagandája is sulykolta, s ahogy nyilván maga is hitte vagy hinni akarta. Férje, Reza Pahlavi az ő szemében nagyformátumú, bölcs uralkodó, aki a nap szinte mind a huszonnégy órájában alattvalói boldogságán, népe felemelésén fáradozik s ezért a szerető, gondos apának és férjnek négy tehetséges gyönyörű gyerekére és feleségére is alig jut ideje. („37 évet áldozott az életéből a népemnek.”) A sahné a perzsa civilizáció 2500 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek kapcsán kijelenti, hogy ez az időszak a „Pahlavi-éra és az iráni civilizáció újjászületésének időszaka.”

A koronázási ünnepségen pedig, hintaján Teherán utcáin elrobogva az a benyomása, hogy mindegyik ember arca „ragyog a boldogságtól.” Maga Farah Pahlavi is kiveszi részét az ország irányításából, a társadalmi egyenlőtlenségek, szociális problémák, analfabetizmus felszámolása ellen küzdve, a gyerekek és nők helyzetének javításán fáradozva különböző alapítványokat, szervezeteket hoz létre és irányít. Valóságos intézmény. Járja az országot, elvegyül az emberek közé, meghallgatja sérelmeiket és – akár annak idején Kádár János panaszirodája – azokat igyekszik is orvosolni. A felvilágosult, liberális szellemű sahné – az öndicsérettel sem fukarkodva – részletesen beszámol tevékenységéről, s a sah fáradozásairól, a „fehér forradalomról”, amelynek köszönhetően egy évtized alatt az ország gazdasági, szociális téren óriásit lépett előre.

A szerző egyértelmű sikertörténetként idézi fel kettejük uralkodásának évtizedeit – sorait inkább az önigazolás, a rendszer apologetikájának szándéka hatja át, mintsem a tárgyilagosságra törekvés, a múlttal, az elkövetett hibákkal való szembenézés igénye. Nincsenek kételyei, az általa festett idealizált képet legfeljebb néhány – a felszínt, s nem a lényeget érintő – „túlkapás” leírása pöttyözi. De ezekből az esetekből is sokat megsejthetünk azért az erőszakszervezetek, elsősorban is a rettegett titkosszolgálat, a Sawak hatalmáról és módszereiről. Például: egy Párizsban élő világhírű iráni festő hazalátogatott Teheránba, ahol hosszú haja miatt igazoltatták, majd kopaszra nyírták a fejét. („Áldott-emlékű” Kádár-korszak!) A sah hatalma védelmében, a Szovjetunió közelsége miatt, a hazai kommunistáktól, s mindenféle kritikától félve kemény diktatúrát épített ki, bebörtönözte, vagy a Sawakkal eltetette láb alól az ellenségeit. Az is kétségtelen ugyanakkor, hogy – nem utolsósorban a hatalmas olajvagyonnak köszönhetően – a középkorból a 20. századba vezette, s modernizálta az országot; ez a folyamat azonban a tradíciók háttérbeszorítása, s bizonyos rétegek (nagybirtokosok, papság) érdeksérelme miatt egyre nagyobb társadalmi ellenállásba ütközött. Farah Pahlavi memorájából nem derül ki, hogy igazából milyen volt a rendszer, melyek voltak bukásának okai, az ő értelmezésében a Jó és a Rossz között folyt a küzdelem.

Mulatságos, vagy inkább groteszk – s Farah Pahlavi elfogultságát, csőlátását bizonyítja –, amikor arról ír, a Szovjetunió-beli látogatásaikkor senki sem mert őszintén beszélni, mindenki propagandisztikus szólamokat harsogott. A keleti-blokk többi országában is többször járt, az üres üzletek látványára, s az emberek mosolytalan arcára emlékezve a diktatúrák természetéről elmélkedik. (Az ismert mondást parafrazálva: a szomszéd diktatúrája mindig véresebb.) Az első kötet semmitmondása, dicsekvése után a második kötet mellbe vág őszinteségével, a család gyötrelmes menekülésének, vesszőfutásának tényeivel. Kiábrándító – bár politika és morál végzetes kettészakadásának ismeretében – nem meglepő, hogy a tegnap még világszerte felvilágosult monarchaként, reformerként ünnepelt uralkodót Khomeni hatalomra kerülése után szinte egyetlen ország sem akarja befogadni. Elhagyja legfőbb szövetségese az Egyesült Államok is, s a Bahamákon, Mexikóban, Panamában is csak rövid ideig maradhatnak, sőt még majdnem le is tartóztatják és kiadják – csak Anwar Szadat Egyiptomja fogadja be a már halálosan beteg sahot és családját.

Megdöbbentő, hogy kezelőorvosai milyen szakmai hibákat követnek el, s méginkább az, hogy szakmai hiúságból, de nyilván politikai nyomásra a két rivalizáló orvos-csoport hosszú ideig nem csinál semmit Reza Pahlavival, nem operálják meg. Farah Pahlavinak Iránt elhagyva nemcsak a hontalanság, kitaszítottság drámáját kellett átélnie, tehetetlenül aszszisztálnia férje szenvedéseihez, de – hogy a görög sorstragédia még teljesebb legyen – meg kellett élnie 31 éves lánya, Leila elvesztését is. Az utolsó köszönő mondatokból kiderül, hogy – mint annyi más híresség, aki memoár írására, összehozására adja a fejét – Farah Pahlavi is segítséget vett igénybe; hogy aztán Lionel Duroy írta-e a könyvet (a sahné elbeszélése alapján) vagy „csak” csiszolgatta, nem tudhatjuk. Akárhogy is: a szöveg nem stiláris remeklés, amit még az amúgy jó nevű fordító, Pacskovszky Zsolt időnkénti magyartalan fordulataival tovább ront. Idézzünk néhány példát: „A dolgok nagyon hamar nemzetközi szinte duzzadtak.”; Csípős kritikai szél kezd fújdogálni Nyugatról.”; „A Kis-szigeti nyaralások lehetőséget adtak a királynak arra, hogy komolyabban foglalkozzon a Perzsa-öböl vidékének működésével.”; „Irán gazdaságilag és politikailag idegen hatalmak befolyása alatt állt, amelyeknek az élén Nagy-Britannia fickándozott.” Mi tagadás, az ilyen és hasonló stílusbravúrok olvastán mi is fickándozni kezdünk…

Őfelsége Farah Pahlavi: A sah felesége. Az utolsó iráni királyné emlékiratai
Ulpius-Ház Könyvkiadó
286 + 303 oldal, 3480 Ft

 
 
 

Gervai András

Ulpius-Ház Kiadó

 
Osztályzat:



 

 
Fórum


Eddigi hozzászólások a cikkhez:
anóka

#1

2009.07.30 19:59

A kiadók takarékoskodnak, a jobb fordí­tókat A©s a lelkiismeretes, alapos szerkesztőket nem akarják megfizetni. Ezért maradnak a könyvekben magyartalan, értelmezhetetlen mondatok és félrefordí­tások "leiterjakabok". A papí­r nem tud felsikoltani: "ezt a baromságot ne nyomjátok..."
[VÁLASZ]
norabora

#2

2009.09.16 14:17

nem mindegy hogy milyen nyelvből fordítanak
[VÁLASZ]
 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu