buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Legalul


2004.06.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„… ma a csenyétei cigányok életfogytiglan tartó nyomorúságban és szélsõséges elkülönültség körülményei között élnek, és nem valószínû, hogy gyermekeiknek sikerül kitörniük a nyomor sújtotta gettóból”. Ebben a metszõen szigorú mondatban foglalja végsõ soron öszsze Ladányi János és Szelényi Iván négy esztendõ (1999–2003) kutatásainak és tapasztalatainak keserû konklúzióját, amit – a bolgár és a román cigányok között végzett összehasonlító vizsgálat eredményeivel együtt – A kirekesztettség változó formái címû könyvében tett közzé.

Ladányi és Szelényi csenyétei kutatásai 1857-tõl napjainkig (az akkori népszámlálás szerint a lakosság 5 százaléka, tehát 21-en voltak cigányok, 60 zsidó élt Csenyétén, a többiek magyar vagy szlovák származású parasztok voltak) kísérték végig a faluközösség életét. A közösség etnikai összetétele és az etnikai csoportok közötti kapcsolatok gyökeres átalakulásokon mentek át a vizsgált közel 150 év folyamán. A parasztok (a cigányok egyébként minden magyart így neveznek) 1970 után kezdték tömegével elhagyni a falut. Ezzel élesen ellentétben ugyanezen idõszak alatt a cigányok életesélyei számottevõen romlottak. 1900 körül külön cigánytelep létesült, megpecsételve a cigányok és a parasztok térbeni elkülönülését. Az államszocializmus idõszakában az etnikai csoportok közötti kapcsolatok ismét megváltoztak.

A parasztok és a cigányok közti társadalmi szakadék összeszûkült, mindannyian bérmunkások lettek, sok paraszt együtt dolgozott a cigányokkal az útépítéseken, a bányákban és a mezõgazdaságban. Szórványosan még vegyes házasságok is elõfordultak. 1989-ben a romák aránya a faluban 80 százalék felett volt, 2000-re pedig már túllépte a 90 százalékot. Többnemzetiségû, vegyes kultúrájú községbõl a kilátástalan helyzetû romák gettójává vált. 1989 óta Csenyétén egyetlen cigánynak sincs állandó munkája. És ami még ennél is döbbenetesebb: mindazoknak, akik 2000-ben nem voltak még harmincévesek, soha életükben nem volt még állásuk, és úgy tûnik nem is lesz legális munkahelyük. A csenyétei cigányok rendszeres készpénzbevétele kizárólag állami juttatásokból – családi pótlék, az öregségi és rokkant nyugdíj, vagy az alkalmi szociális segélyek – származik. Az 1980-as években 3–6 gyerek született évente a faluban, 2000-re ez az érték 20–25-re nõtt, s a lakosság létszáma ma 450 fõ.

Csenyétén néhányszáz cigány él osztályalatti (underclass) kirekesztettként, megalázott és megszomorított utolsó páriaként, de az országban több százezer magyar (cigány és „magyar magyar” egyaránt) vegetál emberalatti módon. Több százezer immár EU-s magyar proletár, akinek csak mindig ígérték a boldogabb jövõt, aztán az valahogy sehogy sem akar(t) megérkezni. És a két kitûnõ szociológus tényfeltáró jelentését olvasva, egyhamar (értsd: alighanem soha) nem is fog. Persze, azok, akik évezredek óta ígérik a „helótáknak”, hogy egyszer majd bebocsátást nyernek a „poliszba”, és ripsz-ropsz öntudatos polgár lesz belõlük, vagyis a politikusok és kisebbségi vezetõk, maguk sem hisznek ebben.

A mindenkori hatalmon lévõket, a felsõ kaszthoz tartozókat vállveregetõ cinizmusuk immunissá teszi a létharcban alulmaradt reszli nyomora iránt. Mindenesetre minden rendû és rangú megélhetési hátramozdító, etnobizniszmen verbálisan folyton integrálná, meg asszimilálná õket, csakhogy õk, a kirekesztettek, nem nagyon vesznek észre ebbõl semmi kézzelfoghatót. Ígéretekben persze nincs hiány, kivált választási kampányok idején, amibõl aztán nem lesz semmi. Azaz hogy egy újabb cigányügyi hivatal a maga megélhetési díszcigányaival. „Romaügyek pedig nincsenek! A romák jelentõs része se nem szegény, se nem kirekesztett, és a szegények és kirekesztettek jelentõs része nem roma.

Ezért a szegénykérdés etnicizálása, pusztán szociális ügyként való kezelése helytelen, káros” – írta Ladányi János még korábban, az Egyenlítõ címû folyóiratban megjelent tanulmányában. A szociológus vizsgálati adatai szerint ma 600–800 ezer közé tehetõ a tartósan leszakadott, mélyszegénységben élõ, kirekesztett népesség száma, akiknek a negyede- harmada cigány. Ez ma Magyarország legsúlyosabb problémája. „Olyan probléma – véli Ladányi –, amelynek megoldása nem várható a gazdaság növekedésétõl, sõt olyan probléma, aminek súlyossága a beindult gazdasági növekedéssel inkább fokozódott. Ezt a kérdést a jóléti rendszerváltás kormánya nem fogja tudni cigányügyi tanáccsal, a kérdéssel eddig soha nem foglalkozó Miniszterelnök Hivatali államtitkárokkal, ellenérdekû minisztériumi apparátusokkal kezelni.

Ezért komoly érvek szólnak ezen intézmények szükséges mértékû leépítése, és olyan kormányhivatal létrehozása mellett, amelynek feladata a leszakadt népesség társadalomba való visszaintegrálódását szolgáló programok és intézkedések kidolgozása és lebonyolítása lenne. Az állam ne mûködtessen romaspecifikus intézményeket, mert azok akarva-akaratlanul az etnikai diszkrimináció eszközeivé válnak.” Saját, alulnézeti tapasztalataim alapján, amelyet szociográfiáim terepmunkája közben szereztem, egyetértek Ladányi észrevételével és javaslatával. Kérdés persze, hogy egy önálló szegényügyi kormányhivatal képes lenne- e kezelni a kezelhetetlent: enyhíteni a nyomort, megállítani a többszörösen hátrányos helyzetét generációról generációra örökítõ, legalul lévõ „szegényosztály” prolongált nyomorúságát.

A társadalmi egyenlõtlenségek újratermelése (szegények és gazdagok kibékíthetetlen ellentéte) ugyanis a kapitalizmus egyik leglényegibb sajátossága, amelynek konzerválásában a társadalmat irányító – a látszólagos pártérdekek és ellentétek dacára nagyon is egységes – politikai-gazdasági osztály elsõdlegesen érdekelt. Ráadásul ez a deprimált tömeg a plurális demokrácia szempontjából irreleváns, hiszen a választások idején nehezen, vagy egyáltalában nem mozgósítható, következésképpen nem is manipulálható. Másfelõl a kormánypénzekbõl mûködtetett „romaspecifkus intézmények” fennmaradása a megélhetési cigánypolitikusok alapvetõ érdeke. Anyaggyûjtésem során mindannyiszor szembesültem azzal a szomorú, ám mélyen elgondolkodtató ténynyel, hogy a gettólakó cigányok legtöbbször gúnyos megvetéssel nyilatkoztak saját, gyakorta önjelölt, egymással a koncért marakodó vezetõikrõl. Finoman szólva nem érzik õket hitelesnek, maguk közül valónak.

Gyakran mondták róluk, hogy elárulták, jó pénzért eladták a cigányságot, és saját jólétük érdekében lepaktáltak a „magyar hatalommal”. Márpedig egy saját hazájából kirekesztett, páriaként kezelt népcsoport vezetésére csak olyanoknak szabadna vállalkozni, akik szerények és önfeláldozóak, s akik akár saját egyéni érdekeik ellenében is hajlandóak tenni testvéreikért. Vajon hol késnek a magyar cigányság Gandhijai, Martin Luther Kingjei?

Ladányi János-Szelényi Iván: Akirekesztettség változó formái
Napvilág Kiadó
3200 Ft

 
 
 

Tódor János

Napvilág Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu