buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Feminin szenvedéstörténet


2004.06.30

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Amennyiben az írást Franz Kafka nyomán az ima egyik formájaként tételezzük, akkor Mohás Lívia legutóbbi regényérõl joggal állíthatjuk, hogy imaregény. Mivel ilyen mûfajelméleti besorolás tulajdonképpen nem létezik, így maga a mû szabja meg és állítja fel önnön poétikai szabályait, és felmentést adhat önkényesnek tûnõ besorolásunkért. Tekintettel hogy az imának mindig van címzettje és tárgya, ezekre nagyon könnyedén ráakadunk a Jessze fájában, azonban távolról se szabad azt hinnünk, hogy valamiféle vallásos agitatív írással lesz dolgunk a könyvben, hiszen maga is jelzi, nem a Szent Kereszt legendáját írja a szerzõ, hanem a személyes érintettség családi legendáriumát.

A szöveg címzettje magától értetõdõen az olvasó, meg egy kicsit persze a szerzõ is, hiszen neki akadt elszámolnivalója a múlttal, az ima tárgya pedig az örök nõi princípium, az elfogadó, a befogadó, az ellentéteket kiegyenlítõ, a megtartás érdekében egy ideig sóban és vérben ázó, könnyezõ és önnön vérét adó nõiség, ami különbözõ alakváltozatokban, mondhatnám – pszichológiai típusokban – jelenik meg a regényben, mindenen áttûnõen pedig az anya és lánya viszonyának (az apák és fiúk viszonyáról eddig lényegesen többet olvashattunk) valós és lehetséges megnyilvánulásait állítja egymás mellé az évszázadokat átfogó csalárdregényben. Más szemszögbõl tekintve ugyanis családregény is a Jessze fája. A regény címe értelmezésre szorul, amivel nem is marad adós a szerzõ. Jessze fája a gyöngyöspatai templomban látható oltár; dél-lengyelországi mesterek faragták a török regnumot követõen, a regény így írja le: „A réten végestelen végig elnyúlva fekszik Jessze [Isai; Jesse; Isaias; Izáj, Dávid apja]. Termetes szakállas férfiú, bõven redõzött aranyos ruhában. Életnagyságban. Õ maga Izai, ahogyan a pataiak mondják: Jekse. Törzsökébõl hatalmas fa sarjad, van vagy 8–10 méter. Jessze a jobb könyökére támaszkodik fájin kényelemmel. Bal kezével felfelé mutat fölényes flegmával és odafenn tényleg van mit nézni. A fa ágai tojásdad alakban nõnek. Körbeveszik a festményt, ami Mária születését mutatja. Az aranyfa minden egyes ágának csücskében trónolnak az õsök. Üldögélnek, guggolnak, lábukat maguk alá húzzák. Ez itt a bölcs férfiúk örök gyülekezete, aranyló szobrokban élnek. Tizennyolcan vannak, szakállas valahány, van köztük öreg és fiatal, hajas is, kopasz is, némelyik koronát visel, van amelyik két tenyerét zsidósan széttárja, amaz egy kézzel integet, közöttük üldögél Salamon és Dávid. És a fa hegyében, a magasban, ahol az aranyágak éppen öszszehajolnak, középütt, ott ül Kisjézussal az ölében Mária, Jessze fájának tetején Mária.”

Mária, az elfogadás és az oltalmazás, mindenek elõtt azonban a feminin szenvedéstörténet jelképe e regényben Marcsó képével helyettesül be, az édesanya képével, akit fiatal korában rátörõ betegsége, a sclerosis multiplex korán kivon a családi életbõl, öngyilkossági kísérletbõl újabb öngyilkossági kísérletbe menekül, lányai elutasítják, mire a férje visszaadja a méltóságát, amikor meg a férje csukatja elmegyógyintézetbe, lányai hozatják vissza az emberi(bb) világba. Marcsó a családi élet mindennapos tragédiái és kudarcai mellett a regény óriásmetaforájává magasztosul: amikor az országot 1944-45-ben megszálló csapatok meggyalázzák, általa az egész országot gyalázzák meg, s õ mintha magára venné az egész ország gyalázatát. Így magasztosul a regény Jessze fájának csúcsára, körötte pedig férfiak, a családfa lombosodó vagy magvaszakadt ágain az óvári szentmiklósi Pongrácz család felmenõi a 13. századtól kezdve 1956-ig, s talán tovább is. A legelsõ, azonosítható õs Laurentius csapatvezér, vagyis Lõrinc, aki a cseh vendégnép sarjaként harcolt a magyarok oldalán, majd ott tündököl a mártírhalált halt jezsuita hitszónok, Pongrácz István, akinek kasztrált, emésztõgödörbe vetett testét Pálfi Katalin közbenjárására – egy tánc árán – temettette el tisztességgel Bethlen Gábor fejedelem. A családba, egy másik ágon ugyancsak a tizenharmadik században letelepedett cipszer, vagyis szász ág kerül; de magyarként élnek, pedig, miként ez a könyv is tanúsítja, „magyarnak lenni roppantul súlyos teher, nõnek is, férfinak is, és ha folyton változik a hatalom, akkor néha olyat is megtesz az ember, ami nem való”. Itt jutottunk el a regény harmadik fókuszához: olvasható személyes imaregényként, kalandos családregényként, de akár egy ország, egy nép kálváriajárásának dokumentumaként is, ami figyelmezteti a feledékenyeket:

„Ebben az országban nem lehet egy személyben hõsnek és túlélõnek lenni, könnyedebb sorsú országokban talán.” Jelen van a könyvben a viszálykodó középkor, elõbb a birtokfoglaló oligarchákkal, majd hitviták áldozataival, a törökdúlás, az osztrák uralom, 1848 mártírjai, a trianoni döntés, a Don-kanyar véráldozata, Károlyi Mihály gróf, Szálasi nyilasai, az orosz megszállók, a késõbbi kilakoltatások, gerincpróbáló elnyomás, majd a zsilipeket fölszakító 1956... „a holt, de mégis nagyon élõ õsök, akik itt rángatják körülöttünk a függönyrojtokat és a levegõt és szívesen integetnének”. Számukra, és a regényíró számára mit sem számít az idõ, egymás mellé kerülnek az egymástól századokkal elválasztott nõalakok, ám nem valami olcsó idõszelet-tologatás nyomán, hanem az olvasó ugyanazt a véráramot, a hasonló lelki típust érzi a figurákban buzogni és mûködni. A nõ az, akirõl végsõ soron e regény szól: „Amibõl a Jessze fája kinõ, az a termõtalaj, nélküle nincsen fa. Hát természetesen a termõtalaj a nõk.” Ezt egyaránt érthetjük a regénybeli valóság ábrázolására, és magára a regényre. A szöveg igyekszik szabályszerûen építkezni, invokációval kezdõdik és epilógussal ér véget, a közébük esõ fejezetek a múltból a jelenbe tartó szálon beszélik el a családtörténetet, amelyben eltérõ betûtípussal jelzett hátravetések adnak magyarázatot a jelenre, illetve jelöletlenül kalandoznak elõre az idõben, az írónõ pedig mértékkel ugyan, de ki-kiszól a történetbõl, csak hogy tudjuk, uralja az elbeszélést, a szövegben az õ akarata érvényesül... Az elbeszélés nyelve kezdetben magasan stilizált, erõs érzelmi töltetû, emelkedetten választékos. A nyelv szinte észrevétlenül egyszerûsödik a történetmondás folyamán, kopik, leszáll a fennkölt magasságból, s erre az írónõ kimondja: 1945-ben elkurvultak a szavak, az olyan fogalmaknak, mint a befogadás, a megértés, a megbocsátás, a hûség, értelmük veszett, bomlani, pusztulni, porladni és rothadni kezdtek. Szavak híján talán folytathatatlanná válik a történet. De mégsem, Mohás Lívia kitûnõ nyelvi gazdagsággal szegül szembe a szemantikai szegényedéssel, s egy valóban kiváló regényt adott az olvasó kezébe.

Mohás Lívia: Jessze fája
Argumentum Kiadó
165 oldal 2100 Ft

 
 
 

Fekete J. József

Argumentum Kiadó

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu