buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Élet utca, Séta tér
Kőrösi Zoltánnal beszélget Mészáros Sándor


2004.05.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Díjat kapni igenis jó, bolondot beszél, vagy füllent, aki mást mond. Más kérdés, hogy semmiféle díjtói, kitüntetéstől nem lesz se jobb, se rosszabb egy kézirat.”
 

– Az idei Ünnepi Könyvhét egyik irodalmi szenzációjának ígérkezik – a pozsonyi Kalligram Kiadó gondozásában megjelenő – Körösi Zoltán: Budapest, nőváros című könyve, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma „Édes anyanyelvünk” pályázatán a beérkezett, mintegy 1300 novelláskötet közül első díjat nyert. A pályázat kiírását és feltételeit igen sokan vitatták, majd az eredményhirdetésről a sajtó rövid, mínuszos hírben számolt be. Hogyan éled meg a sikert?

Díjat kapni igenis jó, bolondot beszél, vagy füllent, aki mást mond. Más kérdés, hogy semmiféle díjtói, kitüntetéstől nem lesz se jobb, se rosszabb egy kézirat. A kiírást követően a sajtóban a kulturális miniszter többször is arról beszélt, hogy ezzel a nagy szabású pályázattal „sziklát akart dobni a honi irodalom állóvizébe” – nos, úgy tűnik, hogy az egyik kő engem talált el. Gondolom, nem volna valami ízléses, ha magáról a pályázati kiírásról mondanék véleményt, főleg az után, hogy a kötetemnek ítélték a dobogó felső fokát. Gyanítom, hogy a pályázatot kigondolók elsősorban ismeretlen tehetségeket szerettek volna felfedezni, valahogy Móricz Hét krajcáros történetére sandítva. Ehhez képest, amennyire felmérhetem, a kiírás pontatlanságai miatt is, a legtöbben lényegében a Könyvhétre megjelenő kötetük kéziratát küldték el. így tettem én is. Maga a pályázat egyébként jeligés volt, és – éppen a viták miatt az írószervezetek delegáltjaiból összeállt szakmai előzsűri szűrte ki az általa legjobbnak ítélt anyagokat. Az tehát mindenképpen nagy megtiszteltetés, hogy kollégáim tartották figyelemre méltónak, jónak a kötetemet. Egyébiránt maga a díjátadás éppen az Eu-ba való belépésünk előtti napon esett meg. Mit mondjak? íme, két olyan dolog, amit korábban nem hittem volna ...

– A Budapest-könyvekkel – kis túlzással – Dunát lehet rekeszteni. .. Milyen kihívást jelentett számodra íróként „utánaeredni egy városnak”? Nem tartottál-e attól, hogy a téma önkéntelenül is előhívja azt az édes-bús nosztalgiát, amitől olyan fárasztóan andalító a legtöbb Budapest-könyv olvasása?

Budapesten születtem, de még kisgyerek koromban elköltöztünk a városból, meg se álltunk Marcaliig. Ez akkortájt akkora falu volt, hogy az általános iskolában, amikor a közlekedési szabályokat tanultuk, jobbra is kell nézni és balra is, mi meg csupán egyetlen olyan kereszteződést találtunk, ahol két út metszette egymást. .. Nem is tudom, télidőben hány disznóölésen vettünk részt, mindenestre képes vagyok felidézni, milyen egy pörzsölés után felszögezett disznó, kibontott gyomorral ... Tíz éves se voltam, amikor aztán Székesfehérvárra hurcolkodtunk, itt érettségiztem, s egy év Debrecen után költöztem Budapestre. Mindezt csak azért meséltem el, mert tapasztalatom, hogy a messzebbről érkezettek város-élménye gyakran erősebb, mint azoké, akik teljes természetességgel nőttek bele Budapestbe. Valami oldalnézetből pillantanak rá a városra, és ez nemegyszer élesebb látást, elemibb élményt ad. Ráadásul történelem szakos egyetemistaként már akkoriban is élvezettel olvasgattam például a Fővárosi Közmunkák Tanácsának történetét, miközben a Rózsadomtól Kőbányáig számos helyen laktam. Szóval azt hiszem, akart és nem akart Budapest-élményem egyaránt erős volt bennem. A nosztalgiától pedig nem kell félni, tudni kell bánni vele. Jobb esetben a nosztalgia egy olyan mézesmadzag, ami vonzó és tán édeskés is, ám a nyalakodás után a kóc nagyon is megakad a figyelmetlen fogyasztó torkán. Természetes, hogy egy vegetáló városban, amilyen Budapest volt a nyolcvanas években, a múlt világvárosi fénye összeolvadt az édes-bús emlékezéssel. Főként, mert az ebben a világvárosban megteremtődött irodalom, Vajdától Kosztolányiig, Aranytól Krúdyn át Szép Ernőig, mint eszménykép, szorosan összetartozott a vakolatszagú, lüktető Budapesttel. Harmadiknak meg azt mondom, hogy ha valakit érdekel, megnézheti, én már az előző könyveimben is budapesti könyveket írtam. Az Orrocskák című regényem alcíme: „nagy-budapesti-szerelmes-regény”, s ennek az alcímnek minden egyes szavát roppant komolyan gondoltam. A Hentesek kézikönyve című gyűjteményem pedig Angyalföld – akkoriban ott laktunk – történeteit dolgozza fel, úgy, ahogy az utcán fölszedtem őket. A Télidő című kötetem Mátyásföld könyve. Ilyen értelemben tehát nem kerestem semmiféle új metódust. Más kérdés, hogy éppen egy év kertvárosi élet után költöztünk be Középső-Ferencvárosba, s ha még nem akartam volna is, valósággal nyakon öntöttek a rám zúduló városi történetek. Adatok, beszédfoszlányok, események csupa olyan legenda, amelyekhez elég volt csak hozzányúlnom, s máris történetek bomlottak ki belőlük. Sorsok és eleven, hús-vér emberek, akiknek szerintem esze ágában se volt, s most sincs oka a nosztalgiáról morfondírozni. És ennek nem mond ellent az, hogy az újjáépült Angyal utca végén, mielőtt a Mester utcára lép az ember, eszébe jut az is, hogy itt állt valamikor Vörösmarty Mihály kedvenc kerthelyiséges kocsmája, az Arany Angyal, ahol esténként a kövér húsú Gizzi, a harmonikakirályné húzta a költőfejedelem fülébe az édes-bús nótákat ...

– Miért nőváros? Mit jelent a címbeli jelző?

Nos, ha Berlin például kétséget kizáróan egy érces férfiember, Róma pedig egy sokat próbált kurtizán, akkor miért ne lehetne Budapest nőváros? Évekkel ezelőtt a már említett Orrocskák című regényemben valami olyasmit írtam, hogy Budapest egy hervadófélben lévő szépasszony, elég csak ránézni, a budai oldalon púposodnak a mellek, a pesti parton nyúlnak el hosszan combok, s valahol a kettő közt bozontosodik a Margitsziget. .. Igaz, ennek a szépasszonynak mintha petyhüdtek volnának az izmai, és a sok napsütés már erősen megfonnyasztotta a bőrét. .. Komolyra fordítva a szót természetesen a szóalakkal is játszottam, a fővárosból nővárost formálva, s a könyvben összegyűjtött történetek majd mindegyike is egy-egy nő sorsát írja le. Egyébként meg jómagam férfi volnék, minek láthatnám hát másnak ezt a várost, mint nővárosnak?

– S mennyire hagyja magát szeretni ez a város? Vagy kevésbé patetikusan fogalmazva: a Budapest, nőváros az otthon-lét könyve is, vagyis minden eddigi műved közül itt van a legnagyobb szerepe az életörömnek. Miért?

Azt mondják, hogy a szerelemhez elég egy pillanat is, meglátni és imádni, valahogy így megy ez. A szeretethez viszont ismernünk is kell azt, akit szeretünk. S ki ne tudná, milyen esendők vagyunk, nem is tehetünk ellene, a szeretetünk tárgyában és céljában gyakorta nem mást, mint a saját erre fordított időnket szeretjük, abba próbálunk kapaszkodni ... Kétségtelen, hogy immár sok időt töltöttem ebben a városban, és sok időt töltöttem ennek a városnak a történelmével, történeti dokumentumaival. Ráadásul a saját időm dolgai – az életkorom, a családom sorsának alakulása, a költözéseink – úgy tűnik, most összevágnak Középső-Ferencvárossal, az itt alakuló élettel. Kamaszodik a fiam, viszonylag nyugodt, polgári állásom van, boldog a családunk, döcög az irodalom, dolgozgatok könyveken, színházban, filmben – lám, ilyesmi a kiegyensúlyozott felnőtt élet. És éppen most, hogy három éve lakunk itt, a Ferenc téren, egy hajdan rettenetes hírű helyen, ahol a város leghírhedtebb galerije működött, gyilkos háborúkat vívtak például a Haller utcaiakkal most pedig ez egy sétálóutcás, újjáélesztett, nap mint nap megújuló vidék. Volt olyan, hogy kinézve a harmadik emeleti ablakunkból tizennégy darut láttam egyszerre dolgozni. Ami azt jelenti, hogy némely épületet felújítottak, a menthetetlennek ítélt házakat lebontották, újakat húztak a helyükre, tetőteraszos, mélygarázsos, csillogó-villogó épületeket, s a régi házak régi lakói helyett megjöttek az új ferencvárosiak. Csakhogy azért maradtak is itt jónéhányan. Ha a Balázs Béla utcára indulok, az ilyen napsütéses délutánon ott állnak kint a roma családok a kapualjak előtt, fociznak és autót szerelnek, üvölt a tévé a nyitott ablakokból. Ha meg a másik irányba fordulok, nemrég nyílt meg itt, a Páva utcában a Holokauszt múzeum, a hét budapesti kerületi zsinagóga egyikének a felújításával, egy gyönyörű ortodox épület, aminek a háta mögött egyébként most is működik a kóser menza ... Három éve még egy akkor beépítetlen telek állt a tér túloldalán, a közepén egy valahonnan kidobott piros kanapé virított; esténként ide ültek ki gitárral, sörösüvegekkel a Thaly utcából a fiúk-lányok. A telken most egy négyemeletes társasház csillog, Napfény-háznak hívják, ugyanis a mellette álló Sonnenschein Emmánuel és fiai feliratú házban forgatta Szabó István a Napfény íze című filmjét. .. És így tovább. Azt látom, azt érzem nap, mint nap, hogy legyenek új lakók, vagy régiek, ha sétálóutcának van felkövezve egy út, mint a mi Tompa utcánk, pázsitokkal, padokkal, kiülős teraszokkal, akkor az emberek előbb-utóbb meglassúdnak, és már nem sietnek, sétálnak azon a részen. És ha boltocskák nyílnak, akkor vásárolnak, beszélgetnek, s előbb-utóbb köszönnek is egymásnak. Amivel csupán azt a közhelyet szeretném megerősíteni, hogy a méltóságos, szerethető léthez mégis csak közelebb visz a barátságos, szerethető környezet. Vagy ahogy Krúdy írta: a női érdekességhez, mi tagadás, mégiscsak hozzá tartozik egy szép cipő is ... Vagy ott van a Ráday utca példája. Lehet kávéházi egyleteket alapítani, lehet nosztalgiázni a letűnt budapesti kávéházi kultúráról. Ám ha kávéházak nyílnak, akkor úgyis működik minden magától, és azért ez nagyon jó dolog. Visszatérve az életöröm re: szerintem én most se tettem mást, mint sokszor az eddigi könyveimben: megírtam azokat a történeteket, amelyeket az utcán járva fölszedtem. Nem mintha ez azt jelentené, hogy errefelé csupa móka és kacagás az élet. De úgy hiszem, az életöröm sokkal közelebbi rokonságot tart a teljességgel, mint a vidámsággal, közelebb áll a mosolygáshoz, mint a röhögéshez, és akkor most ezt a saját életemre, s a környékünk életére is értem.

– Ez a világ őrjítően szép, nem mintha az volna, de én ilyennek látom ....• Mottóként ezt a Hrabal-mondatot választottad, és ez aligha véletlen, mert már a Hentesek kézikönyvénél feltűnő volt, hogy íróként mennyire vonzódsz a cseh mesterhez. De ez beugratás is, hiszen Hrabalt Itthon gyakran félreértik, és kedélyes anekdotázónak látják – írásai tragikusabb dimenziói nélkül...

Tudjuk, Hrabal ezt a mondatot szintén ajándékba kapta, jelesül nagy ihletőjétől, Pepin bácsikájától. Tegnap este például, amikor hazafelé ballagtam, a Macskafogó nevezetű kocsma előtt jöttem el. Ebben a vendéglátóipari egységben, ami, gondolom a rajzfilm nyomán kapta a nevét, zöld filcszőnyeg van az utcai műkőre terítve, ez a kocsma kerthelyisége, műanyag székek, terítő, vázácska az asztalokon. A söröspoharak mellett egy komplett skandináv turistacsoport üldögélt, szemüveges, világos inges, kortalan emberek, alighanem valamelyik kis szállodából, hiszen azok is vannak itt a környékünkön szép számmal, mellettük a virágágyásba bökve két olajfáklya lobogott, s miközben odabent villogott és zakatolt egy pénzbedobós játékautomata, aminek a gombjait egy izomtrikós, kopaszra nyírt vendég nyomogatta, hallottam, hogy a pult fölötti rádióból kiabálta egy gyerekhang, hogy .. és akkor jött a Tenkes kapitánya…” Kiabált, hogy túlharsogja a diadalmas vonószenekart ... Úgy hiszem, Hrabal emlegetésekor valóban sokan elfelejtik, hogy a megtöretés és a rettenet, a világ folyton új és újabb harmóniákba rázkódó abszurditása, s a nap-nap után történő újraépülés volt az, ami őt élni, írni segítette. Illetve, hogy maga az írás, az élés volt ennek a félelemmel teli megtöretésnek és folytonos újraépülésnek a módja. Itt a sarkon működik egy szolárium és egy üvegműves műhely. A szolárium cégtábláján ez a felirat áll: lávaköves masszázs. Az üvegműves ablaka pedig tavasztól-télig tárva-nyitva áll, oda bent a csapokkal szabályozható apró gázfáklyák fölött összecsücsörített szájjal forgatják boszorkányos ügyességgel a megolvadó üvegdarabokat a mesterek ... hogy aztán lássam az utcára kitett vitrinben a kifeszített vitorlájú, aranyra festett üveg vitorlásokat és pöttyös zsiráfokat a mellszívó pumpák és csiszolt lopótökök között, és lássam azt is, micsoda nagy erőfeszítés és szakértelem kell még ahhoz is, hogy a giccs létre jöjjön ... Talán meséltem már, az ideköltözésünk után hónapokig minden reggel arra ébredtem, hogy iszonyatos veszekedés van odalent az utcán, az ablakunk alatt. Aztán kinéztem, és megértettem, hogy mindössze a zöld kötényes takarítók érkeztek meg, hogy csíkosra gereblyézzék a murvát a fák alatt, és ők beszélgetnek egymás között. .. Amivel csak azt akarom mondani, hogy árnyék és fény, tragédia és röhögés nem állnak messze egymástól, mi több, elég egy billentés, elég egy apró oldalazó lépés, máris a fénytörés másként láttatja a talált tárgyat. Nos, többek közt Hrabal ezt a közép-európai oldalnézetet jelenti nekem. Mint ahogy ez a közép-európai középső-ferencvárosi lét is, ahol kétszáz méteres körzetben barátságosan elfér a libanoni gírosz-árus és a szerb vendéglő, a strucchús-specialitásokat hirdető gombás étterem és a görög büfé, az olasz pizzás és a zsidó menza, a peep-show és bordély és a kőkemény háromlépcsős kocsma és a juppiknak épített chili-bár. Az én Budapest-könyvem történetei innen, ezekről a helyekről gyűltek össze. Olyan emberek történetei, akik, mint Pepin bácsi a maga ösztönös taoista tudásával, egyáltalán nem foglalkoznak sem a mondataik varázslatával, sem a történeteik mögött feltoluló többi történettel. Teszik és élik, de nem tudják.

– Könyvedben kiemelt szerepet kap a fotó: minden oldalon archív és új képek a tegnapi-mai Ferencvárosról, szinte szétválaszthatatlanul. Miért? A jelen fotóit Czabán György készítette, akivel már több könyvedben is együtt dolgoztál. Ennyire bízol a képírói látásmódjában?

Kétely nélkül állíthatom, hogy ez a legszebb könyvem az eddig megjelentek közül, s ezt három embernek köszönhetem. Az egyik Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője, aki lehetővé tette, hogy a náluk található több mint háromezer darabos fotógyűjteményben kedvemre kutakodhassak. Fantasztikus képeket találtam, illetve találtunk, mert Czabán Gyuri is velem tartott. Amatőr és profi képek, képeslapok és metszetek, egészen egyedülálló, értékes anyag, nem csoda, hogy legszívesebben megsokszoroztam volna a kötetben szereplő képek számát. Olyan képek, amelyeknek már a címük is egy-egy lenyűgöző történet. Például: .. Postás bácsi a József Attila lakótelepen, 1964.” .. Az Elevátorház.” .. Futballozó ferencvárosi fiúk.” .. Sorbanállás a közértben.” Végül mintegy harmincöt archív fotót használtunk fel, s ezekhez társult Czabán Gyuri közel húsz, itt, a Ferencvárosban készített fotográfiája. Az Iparművészeti Múzeum kupolájától a Dzsumbuj játszóteréig, a Nagyvágóhídig minden hová elmentünk. Nem tudom megmondani, hogy Gyuri milyen fényképész, ehhez nem értek eléggé. Azt viszont tapasztaltam és látom, hogy olyan dolgokat képes észrevenni és megmutatni, amit más talán meg se látna, s addig nem is tágít, amíg a neki tetsző nézőpontot meg nem leli. A harmadik ember Hrapka Tibor, helyesebben nem is egy, de kettő: Szigeti László és Hrapka Tibor, akik a könyv tervezését végezték. Elmondhatom, hogy ez a kilencedik kötetem, de még csak megközelítően se tapasztaltam ilyen műgondot és hozzáértést, ilyen odaadást, hogy egy könyv, mint műalkotás is létezhessen. Nem egyszerűen tárgyként, de a szövegeim létező tereként voltak képesek megcsinálni ezt a könyvet, s úgy, hogy közben az is látszik, milyen élvezettel játszottak a képekkel, a formákkal, a színekkel. Őszintén remélem, hogy ez az öröm, ez a játék másokat, az olvasókat is megérinti majd. Én mindenesetre roppant boldog vagyok, s ezt köszönöm nekik.

 
 
 

Mészáros Sándor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu