buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Csillag-anyám, csillag-apám


2004.05.29

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

A világ kultúra huszadik századi mozgásainak mind sokrétűbben felénk sugárzó fényében egyre bizonyosabb, hogy az a költői irányzat, amelyik Adytól, József Attilától Sinkán át Kormos, Nagy László, Juhász Ferenc, majd a Hetek és a Kilencek költészetén keresztül napjainkig újabb és újabb, s mind tágulóbb látókörökben kapcsolja bele poézise formálásába az archaikus-mitologikus-folklorikus nemzeti és világirodalmi hagyatékot, nem elszigetelt, zsákutcaszerű vagy periferikus-marginális, töredékes kísérlete a magyar irodalomnak, hanem olyan – történetileg Balassitól indukálódó-nagyszabású vonulata, amely egyre több és nyilván valóbb esztétikai értékponton és egyre szélesedő geográfiai terekben érintkezik az egyetemes kultúrával. Ez a sokféle összetevőből több századon át egységes folyammá növő lírai törekvésvonal, különösen a huszadik század második felére, úgy ad új tartalmakat és modellálási esélyeket a folklór és a primitív mítosz energiáit korábban (a 19. század végén és a 20. elején) jórészt csupán a nemzeti identitás és karakter, illetve belső szociális akaratok meghatározásához és felmutatásához igazító eljárásoknak, hogy térben Közép-, Észak- és Kelet-Európán kívüli terepekre, távoli kontinensekre és népcsoportokra is kiterjesztve forrásvidékének határait, a maga immár globális területekről nyert esztétikai és más jellegű szellemi tapasztalatait antropológiai („összemberi”) érdekűvé téve a törekvés fő irányát egy – az emberi utat a tudat felszikrázásának kezdőpillanataitól mérő s több vonásában a „bartóki” programhoz is kapcsolódó – új típusú egyetemesség szemléleti-poétikai rendszerébe csatolja.

A belső fejlemények és a világirodalom műköltészeti inspirációi mellett bizonyos, hogy a népi, az egzotikus, a törzsi és a primitív szövegekre irányuló magyar műfordítás-irodalom új esztétikai-nyelvi hódításai (Rákos Sándor, Kálmán Béla, Nagy László, Bodrogi Tibor, Képes Géza és mások erőfeszítései révén) voltak az egyik legmerészebb ösztönzői ennek az új érzékelési minőségnek és a vele szinkronikusan kifejlődő új költői látásformáknak. Amely – a kultúra globális jellegét folytonosan tudatosító hazai funkciójával párhuzamban – a tradicionális nyugat-európai és észak-amerikai centrumokból a maga érzékelői s értelmezői pozícióit előbb a perem-európai területekre, majd az egyetemes peremek világaira (Közép- és Latin Amerikára, Ázsiára, Afrikára és a nyugati színes kisebbségek kultúrszféráira) helyezi át. Miközben örökségi és utalás rétegeiben természetesen megőrzi kapcsolatait és a figyelem erős reflexe itt az atlanti hagyatékkal és szimultán folyamataival is.

Tornai József teljes alkotói életműve: esszéi, fordításai és költeményei egyik legfontosabb ezredvégi generálói Magyarországon ennek a szélesebb ívű folyamatnak. Amíg esszéiben erőteljesen irányítja rá a magyar kultúra figyelmét a nem európai és az archaikus tudat örökségére, és ennek ma is fontos világképi és művészetformáló motívumaira, a világ primitív népi költészetéből adott nagyszerű válogatásával (Boldog látomások. A világ törzsi költészete, 1977) nemcsak újabb fehér foltot tüntet el a magyar kultúra esztétikai-etnográfiai-kultúrantropológiai ismereteinek térképéről, hanem távoli világok embertani, poétikai, nyelvi üzeneteit is közvetlenül hozzáférhetővé teszi. S így direkt módon generálja, már alapzatában tovább tágítja fiatalabb nemzedékek e típusú szellemi bázisokra is támaszkodó gondolati és stíluslehetőségeit. Saját lírai műveinek egyik számottevő rétegévei pedig mértékszabóan lép be abba a tendenciába, amely úgy marad – épp nyitottságával – mégis európai, hogy (korábban például az avantgárd, újabban az egyes posztmodern törekvésekkel is összhangban), e „nagyobb szellemi tenger” energiáinak is megnyitva a költői teremtés zsilipeit, az ember antropológiai természetének s egyetemes történetének mértékét avatja fő költői orientációja irányzékává. S a maga jellegzetes poétikai arculatát – a nemzeti állapot és történet bemérésekor is – ennek a nagyobb igénynek az arányaihoz igazítja.

A szerzőnek e kohéziós kör sugárpontjain meg képződő versíveiben a történelem, a nemzetproblémák, a szerelem, a halál, az Isten és a személyiség belső útjainak témakörei az Adyéra emlékeztető teljességben jelennek meg. E komplexitás egyértelműen utal arra, hogy Tornai József valóban „az égigérő föld” kategóriáiban gondolkodik mind tematikai, mind mitologikus, mind időszemléleti értelemben. Versvilágának 1959-től, a Paradicsommadár kötettől induló, s máig izgalmas útkeresést tanúsító darabjai (több mint tucatnyi lírakötetében) e gyűjteményes könyvében a költői lét alakulástörténetének linearitásában mutatják fel sokfelé nyíló „létpillantású”, sokféle inspirációból táplálkozó kísérleteit. Amelyek műfaji spektruma az aforisztikus-epigrammatikus művektől a gyakran archaikus műtipológiai elemekkel telített dal ok, elégiák, szerep- és portréversek műfajain át a prózaversig terjed. A költemények elvi irányulását lényege szerint alakító életelemző akaratnak ehhez az erőit messziről szívó, „archaikus” centrumához Tornai poétikája a magyar és a világlíra kortárs és korábbi törekvéseinek számos meghatározó tapasztalatát szűri magába. Csak közelebbről tekintve rá elődei re, Vörösmartytól, József Attilától, Szabó Lőrinctől Illyésen, Nagy Lászlón, Juhász Ferencen át a paraszt prózaíró Veres Péterig, s Baudelaire, majd a szürrealisták párizsi lélegzetétől T. S. Eliot, Pablo Neruda, Dylan Thomas csillogásáig szervesít impulzusokat költészetébe – és mellettük filozófusok, zeneszerzők, képzőművészek üzeneteit is.

Képalkotásában is minduntalan felizzik, esszéiben pedig fogalmi síkon is lépten-nyomon megnyilvánul, hogy Tornai József a legműveltebb mai magyar költők egyike. Aki a klasszikusnak minősíthető ismeretek mellett hetvenedik éve fölött is szorosan lépést tart a művészetekre vonatkozó új értelmezésekkel, sőt a kor több tudományos diszciplínája, főképpen a filozófia, a mítosz-és valláskutatás s a fizika legújabb felismeréseivel is. S mindezek eredményeit úgy esszéiben, mint költészetében szuverén módon képes (azaz folytonos kontroll és kritika alatt, nem pedig öndemonstráló módon „ülve rá” egy-egy szellemi divat hullámára) önmaga gondolkodói és alkotói világképébe integrálni.

Tornai József e minden új részelemet elrendező, a maga helyére tevő szellemiségének elvi alapja a szerző élet-és emberszemléletének az – a kortársaihoz képest – szokatlan, messzi időhorizontokból felsugárzó, „meghosszabbított” antropológiai tengelye, amely az európai művészeti gondolkodás ehhez képest viszonylag szűk időben és térben mozgó keretein (és jobbára a klasszikus ókortól mérő kultúrtörténeti korszakain) áthatolva embertanilag a teljesebb kulturális időhöz alakítja a maga paramétereit. S esztétikai tájékozódásaiban, gondolati ítéleteiben is a világra ébredő archaikus embert, „neander-apja árnyékát” (Neander-apám) jelöli meg viszonyításainak sarokpontjaként: „Fáj a szívem, / hogy megszülettem, / nem éltem Gilgames városában, I a Barlangi Ember idején, mikor bölény / pézsmaszarvas, kecske, mammut, óriás-oroszlán képével / mázolta be az ember a sziklákat, / ...! nem áll meg bennem az idő: / messzebbről jön, mint a szivárvány-örvényes / naprendszerek /, mint az élet első tojáshéj-törése, mint a fák klorofil-tűzijátéka, / mint e legelső égő sejt” (Fáj a szívem).

Ebben a távlatban személyes sors, Isten, halál, erotika, nemzet, korszerű filozófia, művészetelmélet, alteritás és posztmodernitás természetesen Igazodik egy olyan látószöghöz, amely az elemi kérdések folytonos, a változó idő szintjeihez igazodó felvetésével, újrafogalmazásával egyre újabb és újabb kérdezőhorizontokból szembesül az elhagyott idők érték- és kudarcpontjaival, s a szemünk előtt alakuló jelennel. Tornai költészete legmélyebb szerkezetében tehát olyan, kitágult időkoordináták képi-gondolati anyagából töltekező és az ember egykori s mai sorskérdéseit sorozatosan feltevő intellektuális viszonyításlíra, amelynek mérőpólusai az antropogenezis hajnalán képződtek meg. S amely folytonos szembesüléseivel egyre csak azt tanúsítja, hogy ez a folyamat (vagyis az emberré válás szellemi evolúciója) korántsem ért még véget, azaz máig is tart. A Tornai-líra poétikai jellemzőinek legizgalmasabb részét is az „archaikus tartomány” integrálási kísérlete adja, valamint az őskortói mérő történeti bázis és a jelen idő között szakadatlanul oszcilláló értékkeresése, utalásrendszere és ítéletalkotási hálózata, [ ... ]

Tornai József költészetének e globális értéktartományokra, a multikulturalitás megkerülhetetlenségére és az egyetemes és nemzeti tradíciók megbecsülésére egyszerre szikrázó alkotásait most egybegyűjtve s a költői tevékenységében bejárt utak kiteríthető térképeként is veheti kezébe az olvasó. Remek dokumentumsorként s okulásul is e folyton zárt vagy becsukni akart kapukat nyitogató emberről, aki a maga művészi törekvéseinek koncentrátumát így határozta meg a méltán címadóvá emelt Csillag-anyám, Csillag-apám című versében: „Más szeretnék lenni: / nem robbanásotok gyümölcse akarok lenni, / Csillag-anyám, csillag-apám, / a mozdulatlan menny / tükrös bőre szeretnék lenni.”

 
 
 

Jánosi Zoltán

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu