buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 22, csütörtök
Menyhért és Mirjam napja





















Évfordulók:
1920: Ray Bradbury születése (Waukegan)
1958: Roger Martin du Gard halála

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Csinál a búból búbabát…


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Ma Magyarországon kiosztható – magánemberek által adományozott – legnagyobb irodalmi díjat idén verseskötetnek ítélték oda. Parti Nagy Lajos „Grafitnesz” című legfrissebb könyvét díjazták a Magyar Tudományos Akadémián átadott magyar irodalmi díjjal. „Köszönőbeszédben” P.N.L. Úgy fogalmazott, hogy jók a költészet pozíciói a vers a magaskultúra hierarchiájában előkelő helyen van.
 

– Mit értünk ezen az „előkelő helyen”, talán azt, hogy ma , a 21.dik század rémült, félelemteli időszakában ismét nagyobb szükség van a versre, vagy ez óriási naivitás?

Nem. Nem naivitás, legalábbis nem óriási. A nagyobb szükség pusztán annyit jelent, hogy nem kisebb. Hogy változatlanul igény marad a költészetre, de a művészetfogyasztók általános csökkenésén belül ez a „nem kevesebb” többnek látszik. A díjak, pláne egy ilyen jó díj arra is alkalmas, hogy általa nagyobb figyelmet kapjon a költészet. Azt hiszem, a műnemek közül a líra volt az első, amelynek radikálisan szembe kellett néznie a népszerűség, az olvasók számának csökkenésével és azzal, hogy a vers egyre inkább a kevesek luxusa. Félreértés ne essék, luxusok nélkül ugyan lehet létezni, de nem érdemes.

– De ez a luxus nem arra való-e, hogy a világ minőségromlásának áldozataiként egyre inkább kiéhezettnek érezzük magunkat, s a vers valami delikát finomság szerepét töltse be?

Valóban, ebben a térben az irodalom maga – és itt nem választanám külön a lírát se a prózától se a drámától – valamiféle különlegességnek számít. Sokak mindennapi táplálékának nem is mondanám. Talán pont egy ilyenfajta kiéhezettség-jóllakottság, ahogy vesszük, lesz az oka, hogy valamelyest megnövekszik az irodalom reputációja és az iránta való igény. Talán lesz egy olyan pillanat, amikor ez a mega-gagyi mintegy fölfalja önmagát, amikor már nem maradnak letolatlan gatyák és bearanyozatlan klitoriszok, a valóságshow-k tömege után egyszer csak hiányozni kezd a valóság. Tán épp az irodalom, sőt tán épp a vers. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a vers speciális reflexeket, másfajta figyelmet, türelmet és fantáziát igényei – csupa olyasmit egyébként, ami mindenkiben megvan, ha hagyja, ha megkeresi magában. Az is nyilvánvaló, hogy a műnemek közül a költészet a legkevésbé médiaképes és így a legkevésbé kurrens is. Ha jól belegondolunk, eléggé atavisztikus, hogy felnőtt emberek kötött formájú, különös „tömörítőprogramokba csomagolt” üzeneteket küldözgetnek egymásnak több ezer éve arról, hogy szeretik, illetve nem szeretik egymást, arról, hogy női a W, hogy meghalnak, netán hogy talpra magyar, angol, francia, német, hottentotta.

– Joszif Brodszkijt idézte a beszédében, aki szerint a 20. század a költészet kivételével minden más művészettel leszámolt. Azért ez a líra számára mégiscsak valamiféle optimizmussal kecsegtet.

Brodszkij azt hiszem, arra gondolhatott, hogy a tömegtársadalmak változásait, a tömegmédia kialakulását a dráma és a próza sokkal inkább megsínylette. Ugyanis a tömegmédia által indukált versenyhelyzet sokkal inkább érvényes ezekre a műnemekre. Egy regény, egy dráma, egy történet- sőt „story-alapú” mű beszáll ebbe a versenybe, és minél igényesebb, annál inkább alulmarad. A líra eleve be se száll, fel se tételezi senki, hogy „versenyképes” lehet. S így, ezzel a hendikeppel meg tudta magát tartani művészetként, kevésbé kopott el az önnön engedményeitől, a restség, lustaság kiszolgálásától.

– Ilyen nagyon kiszolgáltatottja a kultúra a médiának?

Nem kiszolgáltatottja, de minél kevésbé rétegezett egy társadalom, annál inkább összefügg vele. Nálunk egész egyszerűen arról van szó, hogy ami nem látszik, az nincs. A látszás pedig a média. Ha az ember megnézi a Szépművészeti Múzeum előtt a Monet-kiállításra várakozók
végeláthatatlan sorát, azért be kell látnia, hogy elég sokakat érdekel ma Magyarországon a kultúra. Ehhez mindenekelőtt kell egy jó kiállítás, kell nagyon sok pénz a reklámjára, ettől elég szó van róla a médiában, némi szerencsével divatba jön, elkezdik látogatni, pláne elkezdenek sorban állni, ettől még több szó lesz róla, és újra elölről.

– Visszatérek a versekre, amelyeknek ugyan nincs nagy reklámjuk a médiában, adott esetben mégis olyanok tudnak lenni, mint a receptre kiváltható gyógyszerek a patikában. Én legalábbis találtam ilyet a Grafitneszben, nem is egyet. Kedvenceim egyike a Csigabú, amely, mint egy kis varázs eszköz, hozzásegít ahhoz, hogy a bánatomat átformáljam. Idézem:

    A bánatot, mit tán ma érez, mint brummogó, halk, őszi hangot,
    idomítgassa a kezéhez,
    gyúrjon belőle kis harangot,
    csigát, lovat, s ne kérje számon,
    a búanyag rém furcsa jószág,
    egy formátlan szomorúságon cseppet sem segít a valóság.
    De hogyha átöleli szépen, megdédelgeti az ölében,
    s csinál a búból búbabát,
    tükörbe néz a hülye bánat,
    s mert a bánat egy hiú állat,
    elvigyorogja tán magát.

Ha az emberre rátör valamiféle tagolatlan szomorúság, „hülye bánat”, ami nyomja a lelkét, akkor minél inkább strukturálja, tagolja, szétszedi, annál kevésbé nyomasztó. Nem szűnik meg, de formát kap, s már ez megnyugtató. Van mivel szembenézni. Valamelyest hasonlít ez a nyelvi anyag megformálásához. Amíg csak formátlan belső beszéd, dallam, alaksejtelem, addig nem látom a dimenzióit, amíg nem nézek vele szembe, nem érzékelem a struktúráját csak a tömegét. S miközben megpróbálom tagolatlanból tagolttá tenni, megérteni, kibontani ezt a megformálatlan anyagot, elkészül a vers, pontosabban ez a munka a vers elkészülte. Én szinte semmit nem tudok róla előre, csak amikor már dolgozom vele, akkor derül ki róla, hogy mi is volna valójában. Aztán egy ponton túl, a procedúra végén már én is, mint most is, a kérdés kapcsán, szinte olvasóként nézegetem.

– Mindez bizonyára a nyelvre, a nyelvformálási képességére is vonatkozik. Mennyire van tudatában annak, hogy egyike azoknak, akik megteremtettek egy újfajta magyar nyelvet?

Ha létrejött egy ilyen nyelv, az bár külön művekben és különböző műnemekben mutatkozott meg, azért nagyjából közös mű. Egy korszak nyelve, egy civil gondolkodásmódé. Azt szoktuk mondani, hogy a 70-es, 80-as évek „új prózájáé” mely persze nem csak a próza volt, de a változás jegyeit talán a prózán keresztül lehetett leírni a leginkább. Nem is tudom, lehet-e egyáltalán újfajta nyelvet „teremteni”, talán csak nyomokat lehet hagyni egy korszak nyelvén, pontosabban nyelvhasználatán. Az irodalom nyelve hat az olvasókéra, a publicisztikáéra, a közbeszéd lassan utána alakul ennek az irodalmi nyelvnek. Örülök, ha azt tartják, hogy én is része vagyok ennek a nyelvi „nyomhagyásnak”, kis fellengzősséggel „nyelvteremtésnek” . Nagy tisztesség ez a számomra, hogy úgy mondjam.

– A közelmúltban a Mindentudás Egyetemén Szegedy-Maszák Mihály elgondolkodtató kijelentést tett a magyar nemzeti irodalom jövőjét illetően. Az Európához csatlakozást követően kialakuló helyzetben rossz esélyeket jósol a magyar irodalom számára. Arra hivatkozott, hogy a rosszul fordítható művek miatt nem vagyunk és nem leszünk jelen a nemzetközi kánonban. A Parti Nagy Lajos szövegek például, amelyek elsősorban a nyelvre épülnek nem könnyen fordíthatók. Ezekben az esetekben eleve lemond a nemzetközi megmérettetésről?

Annyira, illetve olyasformán mondok le, ahogyan írás közben, munka közben nem tudok tekintettel lenni, például, az úgynevezett olvasóra. Tekintettel csak a dologra magára lehetek, mely „dolog”, mely mű azután így vagy úgy megtalálja a maga olvasóit. túlnyomórészt persze azokat, akiknek az a nyelv az anyanyelvük, melyen a mű íródott. A fordítás, a jó fordítás mindig ajándék, kegyelem, hab a tortán. A finom és könnyű fordíthatásra figyelemmel, persze lehet csinos műveket létrehozni, de az nem annyira irodalom, mint inkább eurokonform kultúrtermek-szolgáltatás. Én az irodalmat reménytelenül nyelvbezártnak gondolom. Sokkal inkább, mint ahogy ezt általában föltételezik. Ebben kicsit fatalista vagyok. Az írásművészet egyfelől ugyan nemzetközi – Goethe óta tudjuk, hogy „erdő nem egy van de egy a szél” –, másfelől viszont nagyon is hátrányos helyzetű a művészetek között – ahhoz hogy esélye legyen a puszta megmutatkozásra, szükség van a mindenkori célnyelven egy közel egyenrangú másik nyelvi műre. De ne általában beszéljek, hanem arról, amit én csinálok, márpedig az meglehetősen nyelvbezárt. Persze ettől még sikerülhet ragyogóan lefordítani valamit tőlem, mint ahogyan most Terezia Mora nagyszerűen lefordította a Hősöm terét, mint ahogy korábban Esterházy Harmonia Caelestis-ét is. Amit Szegedy-Maszák Mihály állít, az egy reális lehetőség reális leírása, és akkor érvényes, ha egy teljesen uniformizált európai irodalmi piacot feltételezünk, ahol csak azok a könyvek rúgnak labdába, amelyek a három nagy nyelven – angol, francia, német születnek, és/vagy jól, simán, hézagmentesen fordíthatóak angolra. Nem kevesen gondolják, hogy a világirodalom angol nyelvű irodalommá fog egyszerűsödni vagy praktikusodni. Ebben én nem hiszek. Ha így lesz, akkor, mondjuk, Arany Jánostól Varró Daniig pechje lesz jónéhányunknak. De ha így lesz, akkor már nem ez lesz a legnagyobb baj, nem az irodalom baja.

– Nem gondolja-e, hogy a jövő újfajta írói felfogást hoz magával a fentiek ismeretében?

Már most is érzékelhető egy új tipusú könyvtermelés jelenléte, jól fordítható, egyszerű nyelvezetű minden ízükben trendi irodalmi műveket nem olyan nehéz előállítani. S azt gondolom, egyelőre nem is szabadna megítélni ezeknek a minőségét, mert biztosan lesz köztük jól fogyasztható is, sőt talán még valamiféle originalitás is kialakulhat majd. Mondom, a könyvtermelés alighanem globalizálódni fog, az irodalom sokkal kevésbé.

 
 
 

Váradi Júlia

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu