buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 26, hétfo
Izsó napja





















Évfordulók:
1979: Mika Toimi Waltari halála (Helsinki)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Kik vagyunk mi, mai magyarok?


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

Amikor 1998 januárjában Londonban megírtam A Dunával nem lehet viccelni című esszémet a nagymarosi vízlépcső felelevenített őrülete ellen, nem tudtam, miben lehet még ép ésszel reménykedni, a Horn-kormány oly elszántan szakértőnek és brutálisnak mutatta magát a dologban, ám mégis, jóllehet irracionálisan, bíztam Magyarország jóérzésében, bíztam abban, hogy az ország képes megvédeni folyóját. És alig néhány héttel azután, hogy az írás megjelent az ÉS-ben, egyik reggel igazán jó hírt közölt a BBC: Magyarországon a Duna Charta vezetésével komoly mozgalom bontakozott ki a Dunán tervezett vízi-erőmű ellen. Ez a civil ellenállás oly sikeresnek bizonyult, hogy nemcsak az erőmű fölépítését sikerült megakadályozni, de a szocialista-SZDSZ koalíció is elveszítette maradék hitelét a jobb érzésű választók előtt, és a kormány megbukott.

Ennek a civil mozgalomnak egyik legjelentősebb és legszelídebb alakja, Lányi András, akinek Létezik-e? című esszékötete most karácsonyra jelent meg az Új Mandátum Kiadónál. Lányi szerencsésen ötvözi az átfogó, komoly elméleti fölkészültségről árulkodó nagy esszéket a rövidebb, néha pamflet-szerű politikai publicisztikával, amelyek élesen kirajzolják érdeklődésének homlokterét. Mert mi is érdekli Lányit? A cím némi parafrazálásával azt mondhatnánk, azt vizsgálja, hogy létezünk-e? Mármint létezünk-e szabad, értelmes emberek módjára, akik tisztában vannak létezésük felelősségével?

A kötet első felének elméleti írásai a kommunitárius álláspont individuum-felfogását fejtik ki az individualista liberalizmussal szemben: „Egymásrautaltság és autonómia közt azonban a közhiedelemmel ellentétben nincs ellentmondás. Az autonómia ugyanis nem függetlenséget (independenciát) jelent, hanem a kölcsönös függés (interdependencia) egy nemét. Az élő szervezet azért képes önszabályozásra – autonómiára – mert nyitott a környezetére, és azzal folytonos, aktív kölcsönhatásban tartja fenn és újít ja meg magát. Az önszabályozás erkölcsi szintjén, ahol az öntudat szab törvényt a cselekedeteknek, az egymásrautaltság kényszerű jellegét s a kényszer alkalmazásának ebből következő szükségszerűségét semmi más, csakis az önkéntes odaadás oldhatja fel. Hogy képesek vagyunk az önkéntes odaadásra, az szabadságunk bizonyítéka ... Ahol nincs szolidaritás, a szabadság nem 'működik'. Szabad, aki a mások világának elfogadása, megértése és őrző fenntartása érdekében tett erőfeszítésben talál önmagára. „ „A szabadság: másokat önként részesíteni abban, amit tőlem senki el nem vehet... Legalapvetőbb emberi igényem olyasmire irányul, amihez nincs jogom, és amit a mások közreműködése nélkül, a magam erejéből nem szerezhetek meg. Ezért emberek között az alapvető viszonya kölcsönös segítség és odaadás. A jó társadalom olyan társadalom, amely ösztönzi és bátorítja az ilyen kapcsolatok kialakulását. „

Lányi azt ragadja meg, ami túl van a törvényeken, innen indul. De nem azért, mintha a törvények uralmát, a jó törvényeket nem tartaná elengedhetetlennek. Hanem azért, mert tudja, hogy arra nem lehet valamiféle szupertörvényt hozni, hogy helyes dolog betartani a jó törvényeket. Ez nem a jog, hanem az erkölcs birodalma, ha a társadalom értékítélete azt tekinti erkölcsösnek, hogy betartsuk a jó törvényeket, akkor működik a demokrácia, igazi, klasszikus, angolszász értelmében. De még ennél is többet állit. Azt mondja, hogy nem elég passzívan 'élni hagyni' embertársainkat – bár ez sem kis dolog –, hanem kifejezetten törődnünk illene velük.

Hogyan törődhetünk értelmesen embertársainkkal? Lányi két alapvető dologra irányítja rá figyelmünket. Az egyik, hogy az ember lakik. Helye, otthona, környezete van. Az ember lakó állat, avagy „A halandó költőien lakol.” Igazi bon mot, mert jelenti egyszer a legszűkebb hely, a környezet, a fészek otthonosságát, másfelől meg azt a szomorú tényt, hogy az ember bizony meglakol vétkeiért, s ez elsősorban is otthonától, otthonosságától szokta megfosztani. Van-e borzasztóbb állapot az otthontalanságnál? De mit jelent az, hogy 'költőien lakol'? Nos, Heidegger nyomán Lányi is úgy véli, hogy a költői típusú kreativitás arra való, hogy értelmesen és megértően föl tudjuk mérni környezetünk természetét, hogy azt a saját természete szerint ápoljuk, szeressük, lépjünk kapcsolatba vele. Úgy, ahogy jó neki. Úgy, ahogy JÓ nekünk. Odaadóan, akár a szerelmesek.

A másik gondolat: nem lehetünk annyira szemellenzősek, hogy ne törődjünk jövendő embertársainkkal, gyermekeinkkel, unokáinkkal, déd- és ükunokáinkkal. Azzal, hogy ők vajon otthonosnak fogják-e találni világukat, amit rájuk hagyományozunk? Ezért is harcol a Védegylet – amelynek Lányi egyik központi figurája – a Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa poszt létrehozásáért, azért, hogy legyen jövőképünk, s ebben legyen otthonos helye utódainknak. Az a párt, amelyiknek sikerülni fog megteremtenie ezt a funkciót, számíthat a választók jóindulatára. De milyen párt lehetne ez?

Lányi szerint – s szerintem is –, ennek a pártnak a szabadelvű-konzervatív érzület, beállítódás mentén kellene politizálnia. Szabadelvű annyiban, hogy tiszteli az individuális szabadságot, konzervatív annyiban, hogy tudja: az individuális szabadság csak az odaadáson, a Másik felé forduláson keresztül valósítható meg emberi, emberhez szabott módon. Úgy, hogy keressük a közös nyelvet, a közös értékeket, a közös hagyományt, és úgy is, hogy teremtünk ilyet, ha nem áll rendelkezésre. Van ilyen párt ma Magyarországon? És ha nincs, nem is lehet? Itt töprengést ajánlanék a tisztelt olvasónak. / – ez itt a töprengés helye/.

Lányi könyvében az a nagyszerű, hogy semmit nem akar ránk erőltetni, ehelyett töprengést ajánl. Álljunk meg, üljünk le a Duna vagy a Tisza partján, és ne akarjunk semmit. Csak üljünk és bámuljunk magunk elé, érdek nélkül. Tudjuk mi ezt? Hadakozás, gyomorgörcs, indulatok, gyűlöletek nélkül. Szabadon. Odaadóan. Tudjuk mi ezt?

És ha netán sikerül néhány elmélyült pillanatot eltöltenünk a Szigetcsücskön vagy a bogdányi strandon vagy a tiszakürti holtágban vízililiomokat becserkészve, akkor át tudnánk vinni ezt az állapotot embertársainkra is?
Ez Lányi utópiája. Utópia, mert a I rendszerváltozás óta eltelt másfél évtized az ellenkezőjéről igyekszik, mégpedig vadkeleti drasztikussággal, meggyőzni bennünket. Kinek higgyünk mármost? A viszolyogtató tényeknek vagy annak az elképzelésnek, miszerint ez lehetne másként is? / …– újabb töprengés látszik helyénvalónak/.

Kötete második felében Lányi elemzi ezt a dicstelen másfél évtized et, keresi az okokat. „Tudom, sokan vitatják, nekem meggyőződésem, hogy '89 júliusáig fennállt a lehetősége annak, hogy a rendszerváltás előkészítésére tényleges befolyást gyakorló ellenzéki erők, az
MDF, az SZDSZ és a FIDESZ a választásokig egységesen lépjenek fel esetleg együtt is kormányozzanak az első ciklusban. A tárgyalásokat kezdő csapatokban és kapitányaikban (Sólyom és Szabad, Tölgyessy, Orbán) mintha lett is volna erre hajlandóság. Felkészültek, céltudatosak, fegyelmezettek ... Június 16-án megmozdul az ország, az MSZPben mindenkinek be kell látnia, hogy csak a kompromisszumos és a kikényszerített hatalomátadás között van választásuk. Az Ellenzéki Kerekasztal helyzete megszilárdul. Ha egymás között meg tudnak egyezni, ők diktálhatnak. Miért ne tudnának?”

Közelmúltunk legalapvetőbb kérdése ez. Miért nem tudtak? „Szeptember 18án a háromoldalú tárgyalásokon bejelentik, hogy az EKA nem tud előállni konszenzusos javaslatcsomaggal. Az MSZMP elérte célját. Pozsgay megválasztását ugyan a négyigenes népszavazás majd megakadályozza, de nem is ez volt a legfontosabb, a rövidesen megalakuló MSZP egy részének bizonyosan nem. Hanem, hogy ezentúl külön-külön alkudozhatnak egy megosztott ellenzék pártjaival, az utolsó pártállami kormány pedig jövő tavaszig haladékot és szabad kezet kap, hogy lerendezze a rendszerváltás diszkrét ügyeit. „

Hát, szó se róla, tényleg lerendezték. Ettől koldulunk ma is. Nem sikerült a rendszerváltoztatást végigvinni úgy, hogy annak ne a hatalom volt(???) birtokosai legyenek a legnagyobb, sok területen kizárólagos haszonélvezői. Nem volt ez rossz kompromisszum? Sok tekintetben ugyanolyan káros, mint amilyet 56 után kötött az értelmiség Kádár Jánossal és Aczél Györggyel? / …….. /.

Lányi így kommentálja az ellenzékiek megegyezés-képtelenségét: „Magát , döntést nem tartom se immorálisnak, se irracionálisnak. De immorális és irracionális szenvedélyek szabadultak el ez követően a politikai nyilvánosságban polgárjogot nyert a rosszhiszemű vádaskodás, gyűlölködés, útszéli modor, ~ mivel egyidős volt a többpártrendszerrel, mindenki elfogadta, mint annak természetes velejáróját. „

Itt tartunk ma. „Gyanakvás mindenkivel szemben, aki nem »mi vagyunk«. Nos hát, kik vagyunk mi? Mai magyarok? Létezünk-e? Emberhez szabottan ahogyan illik? Töprengjünk, Lányi Andrással együtt a Duna vagy a Tisza partján. Odaadóan.

 
 
 

Orosz István

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu