buy Windows 10 Professional Key buy Windows 10 product Key microsoftwarestore.com www.troilus.es anneshealinghands.nl canada goose jas parajumpers outlet
2019. augusztus 24, szombat
Bertalan napja





















Évfordulók:
1838: Kölcsey Ferenc halála (Cseke)
1899: Jorge Luis Borges születése (Buenos Aires)

Összes évforduló...

 



Archívum
Elofizetés

 

Legyen a kezdőlapja az UjKonyvPiac.hu!(IE)Tegye az Új KönyvPiacot kedvencei közé!(IE)UjKonyvPiac.hu-t a Sidebarba!(NS6+)

 













 
Otthontól hazáig


2004.03.11

A cikk nyomtatása...Küldje el e-mailen...

„Bizalmas naplót írjak? Úti beszámolót? Testamentumot?” Baldassare Embriaco, Dzsbeilben élő genovai származású kereskedő, e szavakkal tépelődik naplójának 1. füzetében. A műfaji meghatározás, az írás célja, értelme mindvégig foglalkoztatja a körülményességig akkurátus antikváriust. Az írást kiváltó ok rögtön a regény elején kimondatik: „Négy hosszú hónap választ el még minket a Fenevad évétől, s máris itt van velünk. Árnyéka homályba vonja szívünket és házunk ablakait.”

Amin Maalouf új regényében az ezredvégen időszerű kérdést választ kiindulópontjául. Bizonyos jövendölések szerint 1666 a Fenevad éve, a világvége ideje lesz. Egyesek megmenekülhetnének esetleg A századik név című könyv segítségével, amely tartalmazza a Teremtő titkos, századik nevét – aki e név i birtokába jut, mindentől megóvhatja magát.

Baldassare véletlenül megszerzi a könyvet, ám mielőtt meggyőződhetne eredetiségéről és beleolvashatna, megvásárolják tőle; meg bánván , hogy eladta, s világvége-hívő unokaöccse, Bumeh unszolására a keresésére indul. Kezdetét veszi Baldassare nagy utazása...

Dzsbeilből indul és Genovába érkezik meg. Útja során sok minden kísérti dzsbeili múltjából. Elsősorban saját egykori énje: a higgadt, önérzetes, alapos és becsületes kereskedő, aki egész életét a józan megfontolásnak rendelte alá. Másodsorban a felelősség: nővére gyermekei is vele tartanak. Végül fiatalkori szerelme, Marta, aki régen nem szerette viszont, s akinek – eleinte legjobb szándéka ellenére – védelmezőjévé, majd szeretőjévé lesz. És ami Genovába húzza: ez az Embriaco-család szülőföldje; azé a családé, amely egykor a város legtekintélyesebb nemzetsége volt, s amelynek Baldassare az utolsó – jóval születése előtt idegenbe szakadt – képviselője. Vonzza az ismeretlen szülőföld, s a saját jelleméből ismerős, egykor ott élő ősök legendája. Genova mint ismeretlen haza nagyobb vonzóerő, mint Dzsbeil idegen otthonossága (hisz ő ott mindig idegennek, bevándorlónak számított). így (az eredeti címhez hívebben:) körutazása végén nem a kiindulóponthoz, hanem egy sokkal korábbi eredethez tér „vissza”.

Persze csak a pikareszk regényekből ismerős, egymás mellé rendelhető kalandok sorozata után. A megpróbáltatásokban egyfelől A századik név hajszolása jegyében, Konstantinápoly és Szmirna városában van része, másfelől Marta kezének elnyerése érdekében vállalja őket. Hogy Martát nőül vehesse, ahhoz rá kéne találni Marta hűtlen férjére, legjobb esetben elhunytának bizonyítékára. Marta férje azonban él, s Marta nála marad, a bűvös könyvet már-már elfeledő, Martába teljesen belehabarodó Baldassarét pedig kiutasítják Híoszból. Egy genovai kereskedő hajójára kerül, így jut először őseinek szülőföldjére. Majd innen újabb nagy útra indul, ismét a könyv után hajózik, hogy Londonban rá is leljen. E szerencsén túl újabb, a londoni tűzvész miatt csak epizódnak bizonyuló szerelemben is része van Baldassarénak, mielőtt visszakerül Genovába, ahol barátja, Gregaria tervének beteljesítéseként annak leányát készül feleségül
venni – korántsem szerelemből, inkább csak belenyugodva a sors rendelésébe.

A regény egyik szála a hazatalálás, otthonra találás története; a másik szál az írás története. Az írásé, amely Baldassare számára úgy önélet-írás, hogy folyamatos önellenőrzés, énkeresés is. Naplója elején írja: „ ... éleslátásom e maradéka kényszerít elismerni, hogy lassan hatalmába kerít az esztelenség. Ha ez így folytatódik, egy szép napon már efféle mondatokat sem leszek képes leírni. Netán visszajövök átkutatni ezeket a lapokat, hogy megsemmisítsem, amit az imént írtam. Mert amit ma esztelenségnek nevezek, addigra hitemmé válik majd. Azt az alakot, azt a majdani Baldassarét, ha egy nap – lsten ne adja! – életre kelne, utálom, megvetem, és megátkozom minden maradék intelligenciámmal és tisztességemmel.” A babonát az én-vesztés, az ön-magából kifordulás fenyegetéseként értelmezi éppen a józan ész döbbenti rá, hogy hatása alá kerülhet a babonának; hogy senki nem csukhatja be füleit a (hamis) próféták szavaira: „Megvannak a magam ötletei, a magam meggyőződése, de nem maradok süket a világ lélegzetvételére.” Márpedig „a világ megőrül”, Szmirnában és Konstantinápolyban sokáig Szabbatáj próféciája tartja lázban az embereket.

Baldassarét az írás működése (az írásra késztető erők, az írás hatása) is élénken foglalkoztatja. Eleinte „a felszín és a lényeg, a szórakoztató és a tanulságos, a tévút és a valódi” közötti választásként értelmezi az írást. A dzsbeili józan kereskedő-én a látás metaforáival fejeződik ki: „nyitott szemmel megyek egyre tovább”; „semmit sem találok kielégítőnek, amit hallok. Holnap talán tisztábban látok majd.” A kizökkent világot is a fény hiányának képzetévei írja le: „Hogy megfakult ez a föld! Úgy érzem, az idők alkonyán születtem, s képtelen vagyok elképzelni, milyen lehetett a déli verőfény.” A ,különös vakság” akadályozza majd meg abban is, hogy elolvassa A századik 7év szövegét: látása a könyv folyamán lassanként elhomályosul. Naplója végén meg is jegyzi, hogy soha többé nem fogja e könyvet kinyitni ...

Az írás igazi értelmét hang és hallgatás oxymoronjával véli megragadhatónak. „Mások úgy írnak, ahogy beszélnek, én úgy írok, ahogy hallgatok” – jelenti ki, amikor felismeri, hogy azt osztja meg naplójával, amit társainak nem mer elmondani. Az íráshoz ilyenformán (a vallomás toposzán túl) a titkolózás, titok képzetköre kapcsolódik, saját naplóját rokonítva ezáltal A századik névvel, amelyről viszont ezt írja: „Ez a könyv valóságos szirén: aki egyszer meghallja az énekét, többé nem tudja feledni.” A Jelenések könyvéből elhangzó idézet is a hang kiáradásával vonja párhuzamba az apokalipszist: És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is.«„

A Marta iránti érzéseinek felforrósodása aztán egy másik tanulságot láttatnak be vele, írás és szenvedély kapcsolatáról: „Az írás talán csak azért gerjeszt szenvedélyeket, hogy azután annál jobban kioltsa őket, mint ahogy a hajtók is azért verik fel a vadat a sűrűből, hogy
kitegyék a nyilak záporának.” Az írás tárgyiasult eszköze is Marta iránti szerelmének metaforájává válik: „Ideje, hogy ( ... ) a leheletemmel felszárogassam a pajzánul csillogó tintát...” A józan önkontroll háttérbe szorítására utal az a belátása is, hogy „Saját életünket sosem szemléljük a hegycsúcs magaslatáról!”

Az írás mint terápia, vigasz hagyományos tapasza is vissza-visszatér feljegyzéseiben. „Ma éjszaka viszont kapaszkodót jelent ez a köteg papiros. Nincs semmi mondanivalóm a számára, de szükségem van arra, hogy mellettem maradjon. A toll fogja a kezemet; mit számít, ha nincs máshová mártanám, mint az éjszaka sötétjébe!”

Az írás e kaleidoszkópikus értelmezései a regény kicsinyítő tükrének cserepei. Összerakhatók-e – vagy összeállnak-e – e cserepek egésszé, ez Baldassare utazásának és naplóírásának egyik legfőbb tétje.

A naplóírás – és a nagy utazás – ott szakad félbe, amikor Baldassare otthonára lel Genovában. Naplójának utolsó bekezdése magába sűríti a regény legfontosabb metaforáit, a transzcendenciától az írás, a látás, a hang képzeteiig. A transzcendencia otthonos hangjára (a harangszóra) a hangként, beszédként működő, a hallgatást ellensúlyozó írásnak végképp vége szakad; elvesztette értelmét; átadja helyét a céltalan, derűs látásnak és a világ harmonikus lélegzetvételének (a zajnak, amely a babonás-prófetikus hanghoz képest bizonyul értéktelítettnek): „A szomszéd templom harangtornya szerint dél van. Most hátutoljára – leteszem a tollat, becsukom ezt a füzetet, elrakom az írókészletemet, és kitárom ezt az ablakot, hogy a napfény elárasszon Genova minden zajával.”

Az írás tehát – a zárlat sugallata szerint is – az otthontalanság hangja és az otthontalanság terápiája egyszerre, az idegenség, a talajvesztettség, az énvesztés segélykiáltása. S bár a regény sok szálat elvarratlanul hagy Marta és Embriaco közös gyermekének (ha volt egyáltalán ... ) és Embriaco szolgájának sorsát már nem ismerjük meg, az sem bizonyos, megtörtént-e Giacominetta és Baldassare esküvője –, és az otthon harmóniájába befurakszik ugyan valami idegesítő nyugtalanság, az útrabocsátó Dzsbeilben hagyott emlékek, utazása végére Baldassare is elnyeri a belátható tudás vigaszát: „Akárhogyan is van, az utolsó csatát sosem nyerjük meg.”

Amin Maalouf: Baldassare nagy utazása

 
 
 

Nagy Gábor

 
Osztályzat:



Az eredmény kijelzéséhez minimum
10 szavazat szükséges

 

 
Fórum

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
Írja meg véleményét a Fórumra!

Felhasználói név:
Jelszó:
Amennyiben nincs még felhasználói neve és jelszava, kerjük itt regisztrálja magát!

Hozzászólás:

 

 
 

 


Partnereink:


Honlaptérkép


©1997-2019 Új KönyvPiac
Minden jog fenntartva.
Tel: (06 1) 210-9933; Fax (06 1) 210-9935
E-mail: ujkonyvpiac@ujkonyvpiac.hu